10073.htm

CÍMSZÓ: Ágoston

SZEMÉLYNÉV: Ágoston Emil

SZÓCIKK: Ágoston Emil, építész, szül. Aranyosmaróton (Bars m.) 1876., megh. Budapesten 1922. Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, hol Steindl Imre, Hauszmann Alajos és Rauscher Lajos voltak a tanárai. Külföldi tanulmányutakat tett olasz városokban, Velence, Firenze, Rómában (1899), továbbá Német- és Franciaországban, Berlin, Hamburg és Párisban (1907). Számos tervpályázaton részt vett és díjakat nyert: a trieszti nemzetközi zsinagógapályázaton, a budapesti Hungária úszócsarnok és gőzfürdő szűkebb körű tervpályázatán (I. díj), a budapesti orth. izr. templom és iskola pályázatán stb. Legjelentékenyebb műve a Hungária fürdő úszócsarnoka és gőzfürdője, továbbá a Ringer-féle szanatórium, az Astoria-szálloda és Jékey Albert perváti (Komárom m.) kastélya.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 73. címszó a lexikon => 11. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10073.htm

CÍMSZÓ: Ágoston

SZEMÉLYNÉV: Ágoston Emil

SZÓCIKK: Ágoston Emil, építész, szül. Aranyosmaróton Bars m. 1876., megh. Budapesten 1922. Tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, hol Steindl Imre, Hauszmann Alajos és Rauscher Lajos voltak a tanárai. Külföldi tanulmányutakat tett olasz városokban, Velence, Firenze, Rómában 1899 , továbbá Német- és Franciaországban, Berlin, Hamburg és Párisban 1907 . Számos tervpályázaton részt vett és díjakat nyert: a trieszti nemzetközi zsinagógapályázaton, a budapesti Hungária úszócsarnok és gőzfürdő szűkebb körű tervpályázatán I. díj , a budapesti orth. izr. templom és iskola pályázatán stb. Legjelentékenyebb műve a Hungária fürdő úszócsarnoka és gőzfürdője, továbbá a Ringer-féle szanatórium, az Astoria-szálloda és Jékey Albert perváti Komárom m. kastélya.

10073.ht

CÍMSZÓ Ágosto

SZEMÉLYNÉV Ágosto Emi

SZÓCIKK Ágosto Emil építész szül Aranyosmaróto Bar m 1876. megh Budapeste 1922 Tanulmányai budapest műegyeteme végezte ho Steind Imre Hauszman Alajo é Rausche Lajo volta tanárai Külföld tanulmányutaka tet olas városokban Velence Firenze Rómába 189 tovább Német é Franciaországban Berlin Hambur é Párisba 190 Számo tervpályázato rész vet é díjaka nyert trieszt nemzetköz zsinagógapályázaton budapest Hungári úszócsarno é gőzfürd szűkeb kör tervpályázatá I dí budapest orth izr templo é iskol pályázatá stb Legjelentékenyeb műv Hungári fürd úszócsarnok é gőzfürdője tovább Ringer-fél szanatórium a Astoria-szállod é Jéke Alber pervát Komáro m kastélya

10073.h

CÍMSZ Ágost

SZEMÉLYNÉ Ágost Em

SZÓCIK Ágost Emi építés szü Aranyosmarót Ba 1876 meg Budapest 192 Tanulmánya budapes műegyetem végezt h Stein Imr Hauszma Alaj Rausch Laj volt tanára Külföl tanulmányutak te ola városokba Velenc Firenz Rómáb 18 továb Néme Franciaországba Berli Hambu Párisb 19 Szám tervpályázat rés ve díjak nyer triesz nemzetkö zsinagógapályázato budapes Hungár úszócsarn gőzfür szűke kö tervpályázat d budapes ort iz templ isko pályázat st Legjelentékenye mű Hungár für úszócsarno gőzfürdőj továb Ringer-fé szanatóriu Astoria-szállo Jék Albe pervá Komár kastély

10073.

CÍMS Ágos

SZEMÉLYN Ágos E

SZÓCI Ágos Em építé sz Aranyosmaró B 187 me Budapes 19 Tanulmány budape műegyete végez Stei Im Hauszm Ala Rausc La vol tanár Külfö tanulmányuta t ol városokb Velen Firen Rómá 1 tová Ném Franciaországb Berl Hamb Páris 1 Szá tervpályáza ré v díja nye tries nemzetk zsinagógapályázat budape Hungá úszócsar gőzfü szűk k tervpályáza budape or i temp isk pályáza s Legjelentékeny m Hungá fü úszócsarn gőzfürdő tová Ringer-f szanatóri Astoria-száll Jé Alb perv Komá kastél

10073

CÍM Ágo

SZEMÉLY Ágo

SZÓC Ágo E épít s Aranyosmar 18 m Budape 1 Tanulmán budap műegyet vége Ste I Hausz Al Raus L vo taná Külf tanulmányut o városok Vele Fire Róm tov Né Franciaország Ber Ham Pári Sz tervpályáz r díj ny trie nemzet zsinagógapályáza budap Hung úszócsa gőzf szű tervpályáz budap o tem is pályáz Legjelentéken Hung f úszócsar gőzfürd tov Ringer- szanatór Astoria-szál J Al per Kom kasté

1007

CÍ Ág

SZEMÉL Ág

SZÓ Ág épí Aranyosma 1 Budap Tanulmá buda műegye vég St Haus A Rau v tan Kül tanulmányu városo Vel Fir Ró to N Franciaorszá Be Ha Pár S tervpályá dí n tri nemze zsinagógapályáz buda Hun úszócs gőz sz tervpályá buda te i pályá Legjelentéke Hun úszócsa gőzfür to Ringer szanató Astoria-szá A pe Ko kast