10104.htm

CÍMSZÓ: Alberti-Irsa

SZÓCIKK: Alberti-Irsa, nagyk. (Pest vm.) 4826 lak. (status quo) hitközsége körülbelül kétszáz évvel ezelőtt alakult. Büchler Zsigmond jelenlegi főrabbi «Az A.-i izr. hitközség és Chevra Kadisa története» c. alapos munkájában Nagyvárad (1909) részletesen feltárja a hitközség múltjának minden fázisát, de megfelelő adatok hiányában a hitközség megalapításának időpontját csak hozzávetőlegesen tudta megállapítani. A hitközség megalapítóinak neve is ismeretlen. A hitközség első rabbija Pressburger Ábrahám volt, aki 1784. létesítette a Chevra Kadisát és 1790. halt meg A.-n. Mint régi iratokból kitűnik, Élijáhu Albert, Áron ben Zélig, Jisszaszchár Beér és Mair ben Áron voltak a hitközség első elöljárói. A hitközség számos érdekes történelmi okmányt őriz a levéltárában. Egyik ilyen okmány 1772-ből származik s benne Pestvármegye alispánja a hitközségi alapszabályokat hagyta jóvá. A másik okmány nagyon érdekes dokumentuma az A.-i zsidóság hazafiasságának. Egy 1797 május 16-án kelt levél ez, melyben ugyancsak az alispán köszönetet mond a zsidóságnak a megyebeli nemesség felfegyverezése körüli érdemeiért. A harmadik szintén beszédes okirat Haynau generális 1849. augusztus 31-én kelt levele, amelyben súlyos hadisarcot vet ki az A.-i hitközségre, azért, mert tagjai tömegesen vettek részt a szabadságharcban. A hitközség temploma 1809. épült fel, a hitközségi tagok támogatásával. A Chevra Kadisán kívül - melynek jelenleg Diamant Ármin az elnöke - négy szociális és kulturális célú egyesülete van a hitközségnek. Ezek: a Chevra Szandekoosz (elnöke Popper Sándor), melynek célja, hogy a sokgyermekes szegény embereknek komasági gondjait eloszlassa, a Cheszed Neurim (elnöke Popper Sándor) ifjúsági kultúregyesület, az Evjoné Irénu (elnöke Singer Béla), mely szegények támogatásával foglalkozik és a Popper Gusztávné vezetése alatt álló, hasonló célú nőegylet. A hitközségből többen kerültek ki olyanok, akik tudományos és közéleti téren ismert nevet szereztek maguknak. Így A.-ról származnak Politzer Ádám udvari tanácsos, a bécsi egyetem híres fülész-professzora, (l. o.), Eulenberg Salamon udvari tanácsos (l. o.), Fayer László egyetemi tanár (l. o.) és Bloch Ignác a földművelésügyi minisztérium egyik irodaigazgatója. Megemlíthetők meg a Braun Testvérek, akik a gróf Szapári-féle birtokon létesítettek mintagazdaságot. A hitközség költségvetése évi 6400 pengő, melyből a felét szociális célokra fordítja. A hitközségnek, melyhez Pilis, Alsó- és Felső-Nyáregyháza, Káva, Bénye, Cegléd-Bercel és Vacs községek tartoznak, lélekszáma 250. A hitközségben 64 család lakik, 70 az adófizető tagok száma. A tagok túlnyomórészt - 39-en - kereskedők. Van ezenkívül 3 gazdálkodó, 1 tanító, 1 ügyvéd, 3 munkás, 2 orvos, 2 magántisztviselő, 9 iparos, 4 magánzó és 2 egyéb foglalkozásban. A hitközség jelenlegi vezetősége: Singer Béla elnök, Popper Gusztáv és Fodor Oszkár alelnökök, Popper Lajos és Stricker Jakab gondnokok, Füredi Jakab pénztárnok, Ferderber Sándor, Stricker Ignác és Kovács Arnold elöljárók, Sebestyén Ferenc állami tanító, titkár és Klein Ferenc hitoktató.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 104. címszó a lexikon => 22. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10104.htm

CÍMSZÓ: Alberti-Irsa

SZÓCIKK: Alberti-Irsa, nagyk. Pest vm. 4826 lak. status quo hitközsége körülbelül kétszáz évvel ezelőtt alakult. Büchler Zsigmond jelenlegi főrabbi Az A.-i izr. hitközség és Chevra Kadisa története c. alapos munkájában Nagyvárad 1909 részletesen feltárja a hitközség múltjának minden fázisát, de megfelelő adatok hiányában a hitközség megalapításának időpontját csak hozzávetőlegesen tudta megállapítani. A hitközség megalapítóinak neve is ismeretlen. A hitközség első rabbija Pressburger Ábrahám volt, aki 1784. létesítette a Chevra Kadisát és 1790. halt meg A.-n. Mint régi iratokból kitűnik, Élijáhu Albert, Áron ben Zélig, Jisszaszchár Beér és Mair ben Áron voltak a hitközség első elöljárói. A hitközség számos érdekes történelmi okmányt őriz a levéltárában. Egyik ilyen okmány 1772-ből származik s benne Pestvármegye alispánja a hitközségi alapszabályokat hagyta jóvá. A másik okmány nagyon érdekes dokumentuma az A.-i zsidóság hazafiasságának. Egy 1797 május 16-án kelt levél ez, melyben ugyancsak az alispán köszönetet mond a zsidóságnak a megyebeli nemesség felfegyverezése körüli érdemeiért. A harmadik szintén beszédes okirat Haynau generális 1849. augusztus 31-én kelt levele, amelyben súlyos hadisarcot vet ki az A.-i hitközségre, azért, mert tagjai tömegesen vettek részt a szabadságharcban. A hitközség temploma 1809. épült fel, a hitközségi tagok támogatásával. A Chevra Kadisán kívül - melynek jelenleg Diamant Ármin az elnöke - négy szociális és kulturális célú egyesülete van a hitközségnek. Ezek: a Chevra Szandekoosz elnöke Popper Sándor , melynek célja, hogy a sokgyermekes szegény embereknek komasági gondjait eloszlassa, a Cheszed Neurim elnöke Popper Sándor ifjúsági kultúregyesület, az Evjoné Irénu elnöke Singer Béla , mely szegények támogatásával foglalkozik és a Popper Gusztávné vezetése alatt álló, hasonló célú nőegylet. A hitközségből többen kerültek ki olyanok, akik tudományos és közéleti téren ismert nevet szereztek maguknak. Így A.-ról származnak Politzer Ádám udvari tanácsos, a bécsi egyetem híres fülész-professzora, l. o. , Eulenberg Salamon udvari tanácsos l. o. , Fayer László egyetemi tanár l. o. és Bloch Ignác a földművelésügyi minisztérium egyik irodaigazgatója. Megemlíthetők meg a Braun Testvérek, akik a gróf Szapári-féle birtokon létesítettek mintagazdaságot. A hitközség költségvetése évi 6400 pengő, melyből a felét szociális célokra fordítja. A hitközségnek, melyhez Pilis, Alsó- és Felső-Nyáregyháza, Káva, Bénye, Cegléd-Bercel és Vacs községek tartoznak, lélekszáma 250. A hitközségben 64 család lakik, 70 az adófizető tagok száma. A tagok túlnyomórészt - 39-en - kereskedők. Van ezenkívül 3 gazdálkodó, 1 tanító, 1 ügyvéd, 3 munkás, 2 orvos, 2 magántisztviselő, 9 iparos, 4 magánzó és 2 egyéb foglalkozásban. A hitközség jelenlegi vezetősége: Singer Béla elnök, Popper Gusztáv és Fodor Oszkár alelnökök, Popper Lajos és Stricker Jakab gondnokok, Füredi Jakab pénztárnok, Ferderber Sándor, Stricker Ignác és Kovács Arnold elöljárók, Sebestyén Ferenc állami tanító, titkár és Klein Ferenc hitoktató.

10104.ht

CÍMSZÓ Alberti-Irs

SZÓCIKK Alberti-Irsa nagyk Pes vm 482 lak statu qu hitközség körülbelü kétszá évve ezelőt alakult Büchle Zsigmon jelenleg főrabb A A.- izr hitközsé é Chevr Kadis történet c alapo munkájába Nagyvára 190 részletese feltárj hitközsé múltjána minde fázisát d megfelel adato hiányába hitközsé megalapításána időpontjá csa hozzávetőlegese tudt megállapítani hitközsé megalapítóina nev i ismeretlen hitközsé els rabbij Pressburge Ábrahá volt ak 1784 létesített Chevr Kadisá é 1790 hal me A.-n Min rég iratokbó kitűnik Élijáh Albert Áro be Zélig Jisszaszchá Beé é Mai be Áro volta hitközsé els elöljárói hitközsé számo érdeke történelm okmány őri levéltárában Egyi ilye okmán 1772-bő származi benn Pestvármegy alispánj hitközség alapszabályoka hagyt jóvá mási okmán nagyo érdeke dokumentum a A.- zsidósá hazafiasságának Eg 179 máju 16-á kel levé ez melybe ugyancsa a alispá köszönete mon zsidóságna megyebel nemessé felfegyverezés körül érdemeiért harmadi szinté beszéde okira Hayna generáli 1849 augusztu 31-é kel levele amelybe súlyo hadisarco ve k a A.- hitközségre azért mer tagja tömegese vette rész szabadságharcban hitközsé templom 1809 épül fel hitközség tago támogatásával Chevr Kadisá kívü melyne jelenle Diaman Ármi a elnök nég szociáli é kulturáli cél egyesület va hitközségnek Ezek Chevr Szandekoos elnök Poppe Sándo melyne célja hog sokgyermeke szegén emberekne komaság gondjai eloszlassa Chesze Neuri elnök Poppe Sándo ifjúság kultúregyesület a Evjon Irén elnök Singe Bél mel szegénye támogatásáva foglalkozi é Poppe Gusztávn vezetés alat álló hasonl cél nőegylet hitközségbő többe kerülte k olyanok aki tudományo é közélet tére ismer neve szerezte maguknak Íg A.-ró származna Politze Ádá udvar tanácsos bécs egyete híre fülész-professzora l o Eulenber Salamo udvar tanácso l o Faye Lászl egyetem taná l o é Bloc Igná földművelésügy minisztériu egyi irodaigazgatója Megemlíthető me Brau Testvérek aki gró Szapári-fél birtoko létesítette mintagazdaságot hitközsé költségvetés év 640 pengő melybő felé szociáli célokr fordítja hitközségnek melyhe Pilis Alsó é Felső-Nyáregyháza Káva Bénye Cegléd-Berce é Vac községe tartoznak lélekszám 250 hitközségbe 6 csalá lakik 7 a adófizet tago száma tago túlnyomórész 39-e kereskedők Va ezenkívü gazdálkodó tanító ügyvéd munkás orvos magántisztviselő iparos magánz é egyé foglalkozásban hitközsé jelenleg vezetősége Singe Bél elnök Poppe Gusztá é Fodo Oszká alelnökök Poppe Lajo é Stricke Jaka gondnokok Füred Jaka pénztárnok Ferderbe Sándor Stricke Igná é Kovác Arnol elöljárók Sebestyé Feren állam tanító titká é Klei Feren hitoktató

10104.h

CÍMSZ Alberti-Ir

SZÓCIK Alberti-Irs nagy Pe v 48 la stat q hitközsé körülbel kétsz évv ezelő alakul Büchl Zsigmo jelenle főrab A. iz hitközs Chev Kadi történe alap munkájáb Nagyvár 19 részletes feltár hitközs múltján mind fázisá megfele adat hiányáb hitközs megalapításán időpontj cs hozzávetőleges tud megállapítan hitközs megalapítóin ne ismeretle hitközs el rabbi Pressburg Ábrah vol a 178 létesítet Chev Kadis 179 ha m A.- Mi ré iratokb kitűni Élijá Alber Ár b Zéli Jisszaszch Be Ma b Ár volt hitközs el elöljáró hitközs szám érdek történel okmán őr levéltárába Egy ily okmá 1772-b származ ben Pestvármeg alispán hitközsé alapszabályok hagy jóv más okmá nagy érdek dokumentu A. zsidós hazafiasságána E 17 máj 16- ke lev e melyb ugyancs alisp köszönet mo zsidóságn megyebe nemess felfegyverezé körü érdemeiér harmad szint beszéd okir Hayn generál 184 auguszt 31- ke level amelyb súly hadisarc v A. hitközségr azér me tagj tömeges vett rés szabadságharcba hitközs templo 180 épü fe hitközsé tag támogatásáva Chev Kadis kív melyn jelenl Diama Árm elnö né szociál kulturál cé egyesüle v hitközségne Eze Chev Szandekoo elnö Popp Sánd melyn célj ho sokgyermek szegé emberekn komasá gondja eloszlass Chesz Neur elnö Popp Sánd ifjúsá kultúregyesüle Evjo Iré elnö Sing Bé me szegény támogatásáv foglalkoz Popp Gusztáv vezeté ala áll hason cé nőegyle hitközségb több került olyano ak tudomány közéle tér isme nev szerezt magukna Í A.-r származn Politz Ád udva tanácso béc egyet hír fülész-professzor Eulenbe Salam udva tanács Fay Lász egyete tan Blo Ign földművelésüg minisztéri egy irodaigazgatój Megemlíthet m Bra Testvére ak gr Szapári-fé birtok létesített mintagazdaságo hitközs költségveté é 64 peng melyb fel szociál célok fordítj hitközségne melyh Pili Als Felső-Nyáregyház Káv Bény Cegléd-Berc Va község tartozna lélekszá 25 hitközségb csal laki adófize tag szám tag túlnyomórés 39- kereskedő V ezenkív gazdálkod tanít ügyvé munká orvo magántisztvisel iparo magán egy foglalkozásba hitközs jelenle vezetőség Sing Bé elnö Popp Guszt Fod Oszk alelnökö Popp Laj Strick Jak gondnoko Füre Jak pénztárno Ferderb Sándo Strick Ign Ková Arno elöljáró Sebesty Fere álla tanít titk Kle Fere hitoktat

10104.

CÍMS Alberti-I

SZÓCI Alberti-Ir nag P 4 l sta hitközs körülbe kéts év ezel alaku Büch Zsigm jelenl főra A i hitköz Che Kad történ ala munkájá Nagyvá 1 részlete feltá hitköz múltjá min fázis megfel ada hiányá hitköz megalapításá időpont c hozzávetőlege tu megállapíta hitköz megalapítói n ismeretl hitköz e rabb Pressbur Ábra vo 17 létesíte Che Kadi 17 h A. M r iratok kitűn Élij Albe Á Zél Jisszaszc B M Á vol hitköz e elöljár hitköz szá érde történe okmá ő levéltáráb Eg il okm 1772- szárma be Pestvárme alispá hitközs alapszabályo hag jó má okm nag érde dokument A zsidó hazafiasságán 1 má 16 k le mely ugyanc alis köszöne m zsidóság megyeb nemes felfegyverez kör érdemeié harma szin beszé oki Hay generá 18 augusz 31 k leve amely súl hadisar A hitközség azé m tag tömege vet ré szabadságharcb hitköz templ 18 ép f hitközs ta támogatásáv Che Kadi kí mely jelen Diam Ár eln n szociá kulturá c egyesül hitközségn Ez Che Szandeko eln Pop Sán mely cél h sokgyerme szeg emberek komas gondj eloszlas Ches Neu eln Pop Sán ifjús kultúregyesül Evj Ir eln Sin B m szegén támogatásá foglalko Pop Gusztá vezet al ál haso c nőegyl hitközség töb kerül olyan a tudomán közél té ism ne szerez magukn A.- származ Polit Á udv tanács bé egye hí fülész-professzo Eulenb Sala udv tanác Fa Lás egyet ta Bl Ig földművelésü minisztér eg irodaigazgató Megemlíthe Br Testvér a g Szapári-f birto létesítet mintagazdaság hitköz költségvet 6 pen mely fe szociá célo fordít hitközségn mely Pil Al Felső-Nyáregyhá Ká Bén Cegléd-Ber V közsé tartozn léleksz 2 hitközség csa lak adófiz ta szá ta túlnyomóré 39 keresked ezenkí gazdálko taní ügyv munk orv magántisztvise ipar magá eg foglalkozásb hitköz jelenl vezetősé Sin B eln Pop Gusz Fo Osz alelnök Pop La Stric Ja gondnok Für Ja pénztárn Ferder Sánd Stric Ig Kov Arn elöljár Sebest Fer áll taní tit Kl Fer hitokta

10104

CÍM Alberti-

SZÓC Alberti-I na st hitköz körülb két é eze alak Büc Zsig jelen főr hitkö Ch Ka törté al munkáj Nagyv részlet felt hitkö múltj mi fázi megfe ad hiány hitkö megalapítás időpon hozzávetőleg t megállapít hitkö megalapító ismeret hitkö rab Pressbu Ábr v 1 létesít Ch Kad 1 A irato kitű Éli Alb Zé Jisszasz vo hitkö elöljá hitkö sz érd történ okm levéltárá E i ok 1772 szárm b Pestvárm alisp hitköz alapszabály ha j m ok na érd dokumen zsid hazafiasságá m 1 l mel ugyan ali köszön zsidósá megye neme felfegyvere kö érdemei harm szi besz ok Ha gener 1 augus 3 lev amel sú hadisa hitközsé az ta tömeg ve r szabadságharc hitkö temp 1 é hitköz t támogatásá Ch Kad k mel jele Dia Á el szoci kultur egyesü hitközség E Ch Szandek el Po Sá mel cé sokgyerm sze embere koma gond eloszla Che Ne el Po Sá ifjú kultúregyesü Ev I el Si szegé támogatás foglalk Po Guszt veze a á has nőegy hitközsé tö kerü olya tudomá közé t is n szere maguk A. szárma Poli ud tanác b egy h fülész-professz Eulen Sal ud taná F Lá egye t B I földművelés miniszté e irodaigazgat Megemlíth B Testvé Szapári- birt létesíte mintagazdasá hitkö költségve pe mel f szoci cél fordí hitközség mel Pi A Felső-Nyáregyh K Bé Cegléd-Be közs tartoz léleks hitközsé cs la adófi t sz t túlnyomór 3 kereske ezenk gazdálk tan ügy mun or magántisztvis ipa mag e foglalkozás hitkö jelen vezetős Si el Po Gus F Os alelnö Po L Stri J gondno Fü J pénztár Ferde Sán Stri I Ko Ar elöljá Sebes Fe ál tan ti K Fe hitokt

1010

CÍ Alberti

SZÓ Alberti- n s hitkö körül ké ez ala Bü Zsi jele fő hitk C K tört a munká Nagy részle fel hitk múlt m fáz megf a hián hitk megalapítá időpo hozzávetőle megállapí hitk megalapít ismere hitk ra Pressb Áb létesí C Ka irat kit Él Al Z Jisszas v hitk elölj hitk s ér törté ok levéltár o 177 szár Pestvár alis hitkö alapszabál h o n ér dokume zsi hazafiasság me ugya al köszö zsidós megy nem felfegyver k érdeme har sz bes o H gene augu le ame s hadis hitközs a t töme v szabadsághar hitk tem hitkö támogatás C Ka me jel Di e szoc kultu egyes hitközsé C Szande e P S me c sokgyer sz ember kom gon eloszl Ch N e P S ifj kultúregyes E e S szeg támogatá foglal P Gusz vez ha nőeg hitközs t ker oly tudom köz i szer magu A szárm Pol u taná eg fülész-profess Eule Sa u tan L egy földművelé miniszt irodaigazga Megemlít Testv Szapári bir létesít mintagazdas hitk költségv p me szoc cé ford hitközsé me P Felső-Nyáregy B Cegléd-B köz tarto lélek hitközs c l adóf s túlnyomó keresk ezen gazdál ta üg mu o magántisztvi ip ma foglalkozá hitk jele vezető S e P Gu O aleln P Str gondn F pénztá Ferd Sá Str K A elölj Sebe F á ta t F hitok