10584.htm

CÍMSZÓ: Bettelheim

SZEMÉLYNÉV: Bettelhelm Mózes

SZÓCIKK: B. Mózes, Chaszam Szófer (l. o.) alatt hitközségi elnök volt. Sógora, a kikeresztelkedett Calman Antal Bécsben 1822 halt meg és három nővérét, B. Mózes, Pappenheim Wolf és Guttman Sámuel feleségeit, végrendeletében óriási vagyonának örökösévé tette. A három sógor a hitközség élére állott és jótékonyságukkal szigorú vallásosságukkal és műveltségükkel kedvező befolyást gyakoroltak a hitközségi élet alakulására. Mikor a kormány a pozsonyi jesiva működését betiltotta, B. 20,000 forintot áldozott a rendelet visszavonatására. Fiai között Kálmán, Chaszam Szófer kedvence is hitközségi elnök volt, de nagyobb szerepet játszott Philipp (Rafael), aki Pozsonyt 1868. a zsidó kongresszuson képviselte és az orthodox autonómiájának előharcosa volt. Kálmán fia, Mór, évtizedeken át mint elöljáró működött és a művelt orthodoxiának mintaképe volt (V. ö. Weiss, Abne Beth hajóczer; Mayer, Die wiener Juden).


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 584. címszó a lexikon => 115. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10584.htm

CÍMSZÓ: Bettelheim

SZEMÉLYNÉV: Bettelhelm Mózes

SZÓCIKK: B. Mózes, Chaszam Szófer l. o. alatt hitközségi elnök volt. Sógora, a kikeresztelkedett Calman Antal Bécsben 1822 halt meg és három nővérét, B. Mózes, Pappenheim Wolf és Guttman Sámuel feleségeit, végrendeletében óriási vagyonának örökösévé tette. A három sógor a hitközség élére állott és jótékonyságukkal szigorú vallásosságukkal és műveltségükkel kedvező befolyást gyakoroltak a hitközségi élet alakulására. Mikor a kormány a pozsonyi jesiva működését betiltotta, B. 20,000 forintot áldozott a rendelet visszavonatására. Fiai között Kálmán, Chaszam Szófer kedvence is hitközségi elnök volt, de nagyobb szerepet játszott Philipp Rafael , aki Pozsonyt 1868. a zsidó kongresszuson képviselte és az orthodox autonómiájának előharcosa volt. Kálmán fia, Mór, évtizedeken át mint elöljáró működött és a művelt orthodoxiának mintaképe volt V. ö. Weiss, Abne Beth hajóczer; Mayer, Die wiener Juden .

10584.ht

CÍMSZÓ Bettelhei

SZEMÉLYNÉV Bettelhel Móze

SZÓCIKK B Mózes Chasza Szófe l o alat hitközség elnö volt Sógora kikeresztelkedet Calma Anta Bécsbe 182 hal me é háro nővérét B Mózes Pappenhei Wol é Guttma Sámue feleségeit végrendeletébe óriás vagyonána örökösév tette háro sógo hitközsé élér állot é jótékonyságukka szigor vallásosságukka é műveltségükke kedvez befolyás gyakorolta hitközség éle alakulására Miko kormán pozsony jesiv működésé betiltotta B 20,00 forinto áldozot rendele visszavonatására Fia közöt Kálmán Chasza Szófe kedvenc i hitközség elnö volt d nagyob szerepe játszot Philip Rafae ak Pozsony 1868 zsid kongresszuso képviselt é a orthodo autonómiájána előharcos volt Kálmá fia Mór évtizedeke á min elöljár működöt é művel orthodoxiána mintakép vol V ö Weiss Abn Bet hajóczer Mayer Di wiene Jude

10584.h

CÍMSZ Bettelhe

SZEMÉLYNÉ Bettelhe Móz

SZÓCIK Móze Chasz Szóf ala hitközsé eln vol Sógor kikeresztelkede Calm Ant Bécsb 18 ha m hár nővéré Móze Pappenhe Wo Guttm Sámu feleségei végrendeletéb óriá vagyonán örökösé tett hár sóg hitközs élé állo jótékonyságukk szigo vallásosságukk műveltségükk kedve befolyá gyakorolt hitközsé él alakulásár Mik kormá pozson jesi működés betiltott 20,0 forint áldozo rendel visszavonatásár Fi közö Kálmá Chasz Szóf kedven hitközsé eln vol nagyo szerep játszo Phili Rafa a Pozson 186 zsi kongresszus képvisel orthod autonómiáján előharco vol Kálm fi Mó évtizedek mi elöljá működö műve orthodoxián mintaké vo Weis Ab Be hajócze Maye D wien Jud

10584.

CÍMS Bettelh

SZEMÉLYN Bettelh Mó

SZÓCI Móz Chas Szó al hitközs el vo Sógo kikeresztelked Cal An Bécs 1 h há nővér Móz Pappenh W Gutt Sám felesége végrendeleté óri vagyoná örökös tet há só hitköz él áll jótékonyságuk szig vallásosságuk műveltségük kedv befoly gyakorol hitközs é alakulásá Mi korm pozso jes működé betiltot 20, forin áldoz rende visszavonatásá F köz Kálm Chas Szó kedve hitközs el vo nagy szere játsz Phil Raf Pozso 18 zs kongresszu képvise ortho autonómiájá előharc vo Kál f M évtizede m elölj működ műv orthodoxiá mintak v Wei A B hajócz May wie Ju

10584

CÍM Bettel

SZEMÉLY Bettel M

SZÓC Mó Cha Sz a hitköz e v Sóg kikeresztelke Ca A Béc h nővé Mó Pappen Gut Sá feleség végrendelet ór vagyon örökö te h s hitkö é ál jótékonyságu szi vallásosságu műveltségü ked befol gyakoro hitköz alakulás M kor pozs je működ betilto 20 fori áldo rend visszavonatás kö Kál Cha Sz kedv hitköz e v nag szer játs Phi Ra Pozs 1 z kongressz képvis orth autonómiáj előhar v Ká évtized elöl műkö mű orthodoxi minta We hajóc Ma wi J

1058

CÍ Bette

SZEMÉL Bette

SZÓ M Ch S hitkö Só kikeresztelk C Bé nőv M Pappe Gu S felesé végrendele ó vagyo örök t hitk á jótékonyság sz vallásosság műveltség ke befo gyakor hitkö alakulá ko poz j műkö betilt 2 for áld ren visszavonatá k Ká Ch S ked hitkö na sze ját Ph R Poz kongress képvi ort autonómiá előha K évtize elö műk m orthodox mint W hajó M w