10637.htm

CÍMSZÓ: Blau

SZEMÉLYNÉV: Blau Lajos

SZÓCIKK: B. Lajos, az Orsz. Rabbiképző Intézet igazgatója, szül. Putnokon, Gömör vm. 1861 ápr. 29. 1886-ban avatták doktorrá, 1888. rabbivá. Ekkor már (1887 óta) tanára volt a Rabbiképző intézetnek, melynek Bacher Vimos halála után, 1913. igazgatója lett. 1926-ban ünnepelte születésének 65. és írói működésének 40. éves jubileumát. Ez alkalomból jelent meg tanítványai, barátai és tisztelői közreműködésével a magyar és hébernyelvű Jubileumi emlékkönyv és Friedman Dénes bibliográfiai összeállítása B. Lajos irodalmi munkássága címmel. Sokoldalú tevékenységet fejt ki a magyar zsidóság szellemi és kulturális életében az I.M.I.T. társelnöke) s az egyetemes zsidóság szolgálatában. Különösen mint talmudtudósnak elismert a tekintélye. 1891-ben vette át Mezey Ferenccel együtt a Magyar Zsidó Szemle szerkesztését. 1896 óta egyedül szerkeszti, jelenleg Hevesi S. és Friedman D. társaságában. E folyóirat irodalmi rovatában közel 1200 új zsidó irodalmi munkát tett megbeszélés s kritika tárgyává és fűzött reflexiókat zsidó vonatkozású művekhez. Hacófe címmel 1911. indította meg hébernyelvű folyóiratát, Hevesi Simonnal és Gutmann Mihállyal, most csak Hevesivel szerkeszti. 1928. indítja meg a M. Zs. Sz. Jabneh c. homiletikar mellékletét Hevesi Simonnal és Friedman Dénessel együtt. Az Imit. ifjúsági Bibliájának egyik szerkesztője és fordítója. Tudományos cikkei, tanulmányai, értekezései (több mint 700) a hazai és külföldi héber, német, francia, angol, olasz folyóiratokban, gyűjteményes munkákban, sorozatos kiadványokban jelentek meg. Munkatársa volt a Jewish Encyclopedienek. Irodalmi alkotásainak tudományköre széles területet fog át: Talmud, bibliamagyarázat, folklóre, irodalomtörténet, kulturhistória, nyelvészet, jog, pedagógia stb. Nagyobb önálló művei: Izrael kiválasztása (1890); Masoretische Untersuchungen (1891); Tanulmányok a bibliai bevezetés köréből (1894); Az ózsidó bűvészet(1898); Az óhéber könyv (1902); Leo Modena levelei és írásai (1905-06); A assuani és elephantinei aram papyrusok (1908); A zsidó házasságfelbontás és válólevél története (1911- 1912); Etika a Talmudban (Hevesi S. és Weisz M.-val együtt (1920); A Talmud (Népszerű zsidó könyvtár 3. sz.). E műveinek nagyrésze német nyelven is megjelent.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 637. címszó a lexikon => 128. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10637.htm

CÍMSZÓ: Blau

SZEMÉLYNÉV: Blau Lajos

SZÓCIKK: B. Lajos, az Orsz. Rabbiképző Intézet igazgatója, szül. Putnokon, Gömör vm. 1861 ápr. 29. 1886-ban avatták doktorrá, 1888. rabbivá. Ekkor már 1887 óta tanára volt a Rabbiképző intézetnek, melynek Bacher Vimos halála után, 1913. igazgatója lett. 1926-ban ünnepelte születésének 65. és írói működésének 40. éves jubileumát. Ez alkalomból jelent meg tanítványai, barátai és tisztelői közreműködésével a magyar és hébernyelvű Jubileumi emlékkönyv és Friedman Dénes bibliográfiai összeállítása B. Lajos irodalmi munkássága címmel. Sokoldalú tevékenységet fejt ki a magyar zsidóság szellemi és kulturális életében az I.M.I.T. társelnöke s az egyetemes zsidóság szolgálatában. Különösen mint talmudtudósnak elismert a tekintélye. 1891-ben vette át Mezey Ferenccel együtt a Magyar Zsidó Szemle szerkesztését. 1896 óta egyedül szerkeszti, jelenleg Hevesi S. és Friedman D. társaságában. E folyóirat irodalmi rovatában közel 1200 új zsidó irodalmi munkát tett megbeszélés s kritika tárgyává és fűzött reflexiókat zsidó vonatkozású művekhez. Hacófe címmel 1911. indította meg hébernyelvű folyóiratát, Hevesi Simonnal és Gutmann Mihállyal, most csak Hevesivel szerkeszti. 1928. indítja meg a M. Zs. Sz. Jabneh c. homiletikar mellékletét Hevesi Simonnal és Friedman Dénessel együtt. Az Imit. ifjúsági Bibliájának egyik szerkesztője és fordítója. Tudományos cikkei, tanulmányai, értekezései több mint 700 a hazai és külföldi héber, német, francia, angol, olasz folyóiratokban, gyűjteményes munkákban, sorozatos kiadványokban jelentek meg. Munkatársa volt a Jewish Encyclopedienek. Irodalmi alkotásainak tudományköre széles területet fog át: Talmud, bibliamagyarázat, folklóre, irodalomtörténet, kulturhistória, nyelvészet, jog, pedagógia stb. Nagyobb önálló művei: Izrael kiválasztása 1890 ; Masoretische Untersuchungen 1891 ; Tanulmányok a bibliai bevezetés köréből 1894 ; Az ózsidó bűvészet 1898 ; Az óhéber könyv 1902 ; Leo Modena levelei és írásai 1905-06 ; A assuani és elephantinei aram papyrusok 1908 ; A zsidó házasságfelbontás és válólevél története 1911- 1912 ; Etika a Talmudban Hevesi S. és Weisz M.-val együtt 1920 ; A Talmud Népszerű zsidó könyvtár 3. sz. . E műveinek nagyrésze német nyelven is megjelent.

10637.ht

CÍMSZÓ Bla

SZEMÉLYNÉV Bla Lajo

SZÓCIKK B Lajos a Orsz Rabbiképz Intéze igazgatója szül Putnokon Gömö vm 186 ápr 29 1886-ba avattá doktorrá 1888 rabbivá Ekko má 188 ót tanár vol Rabbiképz intézetnek melyne Bache Vimo halál után 1913 igazgatój lett 1926-ba ünnepelt születéséne 65 é író működéséne 40 éve jubileumát E alkalombó jelen me tanítványai baráta é tisztelő közreműködéséve magya é hébernyelv Jubileum emlékköny é Friedma Déne bibliográfia összeállítás B Lajo irodalm munkásság címmel Sokoldal tevékenysége fej k magya zsidósá szellem é kulturáli életébe a I.M.I.T társelnök a egyeteme zsidósá szolgálatában Különöse min talmudtudósna elismer tekintélye 1891-be vett á Meze Ferencce együt Magya Zsid Szeml szerkesztését 189 ót egyedü szerkeszti jelenle Heves S é Friedma D társaságában folyóira irodalm rovatába köze 120 ú zsid irodalm munká tet megbeszélé kritik tárgyáv é fűzöt reflexióka zsid vonatkozás művekhez Hacóf címme 1911 indított me hébernyelv folyóiratát Heves Simonna é Gutman Mihállyal mos csa Hevesive szerkeszti 1928 indítj me M Zs Sz Jabne c homiletika mellékleté Heves Simonna é Friedma Dénesse együtt A Imit ifjúság Bibliájána egyi szerkesztőj é fordítója Tudományo cikkei tanulmányai értekezése töb min 70 haza é külföld héber német francia angol olas folyóiratokban gyűjteménye munkákban sorozato kiadványokba jelente meg Munkatárs vol Jewis Encyclopedienek Irodalm alkotásaina tudománykör széle területe fo át Talmud bibliamagyarázat folklóre irodalomtörténet kulturhistória nyelvészet jog pedagógi stb Nagyob önáll művei Izrae kiválasztás 189 Masoretisch Untersuchunge 189 Tanulmányo biblia bevezeté körébő 189 A ózsid bűvésze 189 A óhébe köny 190 Le Moden levele é írása 1905-0 assuan é elephantine ara papyruso 190 zsid házasságfelbontá é válólevé történet 1911 191 Etik Talmudba Heves S é Weis M.-va együt 192 Talmu Népszer zsid könyvtá 3 sz műveine nagyrész néme nyelve i megjelent

10637.h

CÍMSZ Bl

SZEMÉLYNÉ Bl Laj

SZÓCIK Lajo Ors Rabbikép Intéz igazgatój szü Putnoko Göm v 18 áp 2 1886-b avatt doktorr 188 rabbiv Ekk m 18 ó taná vo Rabbikép intézetne melyn Bach Vim halá utá 191 igazgató let 1926-b ünnepel születésén 6 ír működésén 4 év jubileumá alkalomb jele m tanítványa barát tisztel közreműködésév magy hébernyel Jubileu emlékkön Friedm Dén bibliográfi összeállítá Laj irodal munkássá címme Sokolda tevékenység fe magy zsidós szelle kulturál életéb I.M.I. társelnö egyetem zsidós szolgálatába Különös mi talmudtudósn elisme tekintély 1891-b vet Mez Ferencc együ Magy Zsi Szem szerkesztésé 18 ó egyed szerkeszt jelenl Heve Friedm társaságába folyóir irodal rovatáb köz 12 zsi irodal munk te megbeszél kriti tárgyá fűzö reflexiók zsi vonatkozá művekhe Hacó címm 191 indítot m hébernyel folyóiratá Heve Simonn Gutma Mihállya mo cs Hevesiv szerkeszt 192 indít m Z S Jabn homiletik melléklet Heve Simonn Friedm Déness együt Imi ifjúsá Bibliáján egy szerkesztő fordítój Tudomány cikke tanulmánya értekezés tö mi 7 haz külföl hébe néme franci ango ola folyóiratokba gyűjtemény munkákba sorozat kiadványokb jelent me Munkatár vo Jewi Encyclopediene Irodal alkotásain tudománykö szél terület f á Talmu bibliamagyaráza folklór irodalomtörténe kulturhistóri nyelvésze jo pedagóg st Nagyo önál műve Izra kiválasztá 18 Masoretisc Untersuchung 18 Tanulmány bibli bevezet köréb 18 ózsi bűvész 18 óhéb kön 19 L Mode level írás 1905- assua elephantin ar papyrus 19 zsi házasságfelbont válólev történe 191 19 Eti Talmudb Heve Wei M.-v együ 19 Talm Népsze zsi könyvt s művein nagyrés ném nyelv megjelen

10637.

CÍMS B

SZEMÉLYN B La

SZÓCI Laj Or Rabbiké Inté igazgató sz Putnok Gö 1 á 1886- avat doktor 18 rabbi Ek 1 tan v Rabbiké intézetn mely Bac Vi hal ut 19 igazgat le 1926- ünnepe születésé í működésé é jubileum alkalom jel tanítvány bará tiszte közreműködésé mag hébernye Jubile emlékkö Fried Dé bibliográf összeállít La iroda munkáss címm Sokold tevékenysé f mag zsidó szell kulturá életé I.M.I társeln egyete zsidó szolgálatáb Különö m talmudtudós elism tekintél 1891- ve Me Ferenc egy Mag Zs Sze szerkesztés 1 egye szerkesz jelen Hev Fried társaságáb folyói iroda rovatá kö 1 zs iroda mun t megbeszé krit tárgy fűz reflexió zs vonatkoz művekh Hac cím 19 indíto hébernye folyóirat Hev Simon Gutm Mihálly m c Hevesi szerkesz 19 indí Jab homileti mellékle Hev Simon Fried Dénes együ Im ifjús Bibliájá eg szerkeszt fordító Tudomán cikk tanulmány értekezé t m ha külfö héb ném franc ang ol folyóiratokb gyűjtemén munkákb soroza kiadványok jelen m Munkatá v Jew Encyclopedien Iroda alkotásai tudományk szé terüle Talm bibliamagyaráz folkló irodalomtörtén kulturhistór nyelvész j pedagó s Nagy öná műv Izr kiválaszt 1 Masoretis Untersuchun 1 Tanulmán bibl beveze köré 1 ózs bűvés 1 óhé kö 1 Mod leve írá 1905 assu elephanti a papyru 1 zs házasságfelbon válóle történ 19 1 Et Talmud Hev We M.- egy 1 Tal Népsz zs könyv művei nagyré né nyel megjele

10637

CÍM

SZEMÉLY L

SZÓC La O Rabbik Int igazgat s Putno G 1886 ava dokto 1 rabb E ta Rabbik intézet mel Ba V ha u 1 igazga l 1926 ünnep születés működés jubileu alkalo je tanítván bar tiszt közreműködés ma héberny Jubil emlékk Frie D bibliográ összeállí L irod munkás cím Sokol tevékenys ma zsid szel kultur élet I.M. társel egyet zsid szolgálatá Külön talmudtudó elis tekinté 1891 v M Feren eg Ma Z Sz szerkeszté egy szerkes jele He Frie társaságá folyó irod rovat k z irod mu megbesz kri tárg fű reflexi z vonatko művek Ha cí 1 indít héberny folyóira He Simo Gut Miháll Heves szerkes 1 ind Ja homilet mellékl He Simo Frie Déne egy I ifjú Bibliáj e szerkesz fordít Tudomá cik tanulmán értekez h külf hé né fran an o folyóiratok gyűjtemé munkák soroz kiadványo jele Munkat Je Encyclopedie Irod alkotása tudomány sz terül Tal bibliamagyará folkl irodalomtörté kulturhistó nyelvés pedag Nag ön mű Iz kiválasz Masoreti Untersuchu Tanulmá bib bevez kör óz bűvé óh k Mo lev ír 190 ass elephant papyr z házasságfelbo válól törté 1 E Talmu He W M. eg Ta Néps z köny műve nagyr n nye megjel

1063



SZEMÉL

SZÓ L Rabbi In igazga Putn 188 av dokt rab t Rabbi intéze me B h igazg 192 ünne születé működé jubile alkal j tanítvá ba tisz közreműködé m hébern Jubi emlék Fri bibliogr összeáll iro munká cí Soko tevékeny m zsi sze kultu éle I.M társe egye zsi szolgálat Külö talmudtud eli tekint 189 Fere e M S szerkeszt eg szerke jel H Fri társaság foly iro rova iro m megbes kr tár f reflex vonatk műve H c indí hébern folyóir H Sim Gu Mihál Heve szerke in J homile mellék H Sim Fri Dén eg ifj Bibliá szerkes fordí Tudom ci tanulmá érteke kül h n fra a folyóirato gyűjtem munká soro kiadvány jel Munka J Encyclopedi Iro alkotás tudomán s terü Ta bibliamagyar folk irodalomtört kulturhist nyelvé peda Na ö m I kiválas Masoret Untersuch Tanulm bi beve kö ó bűv ó M le í 19 as elephan papy házasságfelb váló tört Talm H M e T Nép kön műv nagy ny megje