10894.htm

CÍMSZÓ: Chronológiai

SZÓCIKK: Chronológia. A bibliai történetben a C. a királyok uralomra, jutása után igazodik; a kettéosztott királyságban az északi királynak trónra lépte a déli király uralkodásának évéhez van viszonyítva és fordítva. Itt-ott az egyiptomi kivonulás szolgál az éra alapjául (Kir. 1. 6, 1), máskor a babiloni fogság kezdete az indulópont (Kir. 2. 25, 27 ; Jer. 52. 31; Ezek. 1. 2; 33, 21; 40.1). A babiloni fogságból való visszatérés éra kezdetként szerepel Ezra 3. 8. A perzsa királyok uralma szerint számít Chaggai 1.1; 2.10; Zak. 1. 17 ; Ezra 1. 1; 4. 6; Neh. 1. 1; 2. 1. A bibliai naptár alapja a holdnapév, mely 12 hónapot tesz és a tavaszi hóval (chódes haaviv) kezdődik. A tisriltől való számítás a szír uralom alatt lép fel szirus hatás alatt. A szökőévet bíróság állapította meg, ugyanaz a hold fázisai alapján állapította meg az újholdat (mikor alkonyatkor volt először látható a holdsarló). A manapság szokásos zsidó évszámítás, mely a világteremtés évéhez viszonyítja az időt, csak az apokrifákban jelent meg legelőször és csupán az ő körük vélekedését tükrözteti vissza, de semmi tudományos alappal nem bír.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 894. címszó a lexikon => 171. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10894.htm

CÍMSZÓ: Chronológiai

SZÓCIKK: Chronológia. A bibliai történetben a C. a királyok uralomra, jutása után igazodik; a kettéosztott királyságban az északi királynak trónra lépte a déli király uralkodásának évéhez van viszonyítva és fordítva. Itt-ott az egyiptomi kivonulás szolgál az éra alapjául Kir. 1. 6, 1 , máskor a babiloni fogság kezdete az indulópont Kir. 2. 25, 27 ; Jer. 52. 31; Ezek. 1. 2; 33, 21; 40.1 . A babiloni fogságból való visszatérés éra kezdetként szerepel Ezra 3. 8. A perzsa királyok uralma szerint számít Chaggai 1.1; 2.10; Zak. 1. 17 ; Ezra 1. 1; 4. 6; Neh. 1. 1; 2. 1. A bibliai naptár alapja a holdnapév, mely 12 hónapot tesz és a tavaszi hóval chódes haaviv kezdődik. A tisriltől való számítás a szír uralom alatt lép fel szirus hatás alatt. A szökőévet bíróság állapította meg, ugyanaz a hold fázisai alapján állapította meg az újholdat mikor alkonyatkor volt először látható a holdsarló . A manapság szokásos zsidó évszámítás, mely a világteremtés évéhez viszonyítja az időt, csak az apokrifákban jelent meg legelőször és csupán az ő körük vélekedését tükrözteti vissza, de semmi tudományos alappal nem bír.

10894.ht

CÍMSZÓ Chronológia

SZÓCIKK Chronológia biblia történetbe C királyo uralomra jutás utá igazodik kettéosztot királyságba a észak királyna trónr lépt dél királ uralkodásána évéhe va viszonyítv é fordítva Itt-ot a egyiptom kivonulá szolgá a ér alapjáu Kir 1 6 másko babilon fogsá kezdet a indulópon Kir 2 25 2 Jer 52 31 Ezek 1 2 33 21 40. babilon fogságbó val visszatéré ér kezdetkén szerepe Ezr 3 8 perzs királyo uralm szerin számí Chagga 1.1 2.10 Zak 1 1 Ezr 1 1 4 6 Neh 1 1 2 1 biblia naptá alapj holdnapév mel 1 hónapo tes é tavasz hóva chóde haavi kezdődik tisriltő val számítá szí uralo alat lé fe sziru hatá alatt szökőéve bírósá állapított meg ugyana hol fázisa alapjá állapított me a újholda miko alkonyatko vol előszö láthat holdsarl manapsá szokáso zsid évszámítás mel világteremté évéhe viszonyítj a időt csa a apokrifákba jelen me legelőszö é csupá a körü vélekedésé tükröztet vissza d semm tudományo alappa ne bír

10894.h

CÍMSZ Chronológi

SZÓCIK Chronológi bibli történetb király uralomr jutá ut igazodi kettéoszto királyságb észa királyn trón lép dé kirá uralkodásán évéh v viszonyít fordítv Itt-o egyipto kivonul szolg é alapjá Ki másk babilo fogs kezde indulópo Ki 2 Je 5 3 Eze 3 2 40 babilo fogságb va visszatér é kezdetké szerep Ez perz király ural szeri szám Chagg 1. 2.1 Za Ez Ne bibli napt alap holdnapé me hónap te tavas hóv chód haav kezdődi tisrilt va számít sz ural ala l f szir hat alat szökőév bírós állapítot me ugyan ho fázis alapj állapítot m újhold mik alkonyatk vo elősz látha holdsar manaps szokás zsi évszámítá me világteremt évéh viszonyít idő cs apokrifákb jele m legelősz csup kör vélekedés tükrözte vissz sem tudomány alapp n bí

10894.

CÍMS Chronológ

SZÓCI Chronológ bibl történet királ uralom jut u igazod kettéoszt királyság ész király tró lé d kir uralkodásá évé viszonyí fordít Itt- egyipt kivonu szol alapj K más babil fog kezd indulóp K J Ez 4 babil fogság v visszaté kezdetk szere E per királ ura szer szá Chag 1 2. Z E N bibl nap ala holdnap m hóna t tava hó chó haa kezdőd tisril v számí s ura al szi ha ala szökőé bíró állapíto m ugya h fázi alap állapíto újhol mi alkonyat v elős láth holdsa manap szoká zs évszámít m világterem évé viszonyí id c apokrifák jel legelős csu kö vélekedé tükrözt viss se tudomán alap b

10894

CÍM Chronoló

SZÓC Chronoló bib történe kirá uralo ju igazo kettéosz királysá és királ tr l ki uralkodás év viszony fordí Itt egyip kivon szo alap má babi fo kez induló E babi fogsá visszat kezdet szer pe kirá ur sze sz Cha 2 bib na al holdna hón tav h ch ha kezdő tisri szám ur a sz h al szökő bír állapít ugy fáz ala állapít újho m alkonya elő lát holds mana szok z évszámí világtere év viszony i apokrifá je legelő cs k véleked tükröz vis s tudomá ala

1089

CÍ Chronol

SZÓ Chronol bi történ kir ural j igaz kettéos királys é kirá t k uralkodá é viszon ford It egyi kivo sz ala m bab f ke indul bab fogs vissza kezde sze p kir u sz s Ch bi n a holdn hó ta c h kezd tisr szá u s a szök bí állapí ug fá al állapí újh alkony el lá hold man szo évszám világter é viszon apokrif j legel c véleke tükrö vi tudom al