10912.htm

CÍMSZÓ: Commoráns

SZÓCIKK: Commoráns, azaz időző zsidó. A török uralom megszűnése után, 1686 óta azokat a zsidókat nevezték így, akik csak bizonyos meghatározott ideig tartózkodhattak a városban és üzletet nem nyithattak. Pesten 1785-ig csak C. zsidókat lehetett találni. 1786-ban telepedett meg itt az első tűrt zsidó (l. Tolerált). Az időzési engedélyt a város adta olyan jómódú embereknek, akiknek magaviselete ellen kifogás nem merült fel. A commorálási jogért folyamodók erkölcsi és vagyoni állapota felől a városi hatóság később mindig a hitközség elnökségétől kért felvilágosítást.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 912. címszó a lexikon => 176. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

10912.htm

CÍMSZÓ: Commoráns

SZÓCIKK: Commoráns, azaz időző zsidó. A török uralom megszűnése után, 1686 óta azokat a zsidókat nevezték így, akik csak bizonyos meghatározott ideig tartózkodhattak a városban és üzletet nem nyithattak. Pesten 1785-ig csak C. zsidókat lehetett találni. 1786-ban telepedett meg itt az első tűrt zsidó l. Tolerált . Az időzési engedélyt a város adta olyan jómódú embereknek, akiknek magaviselete ellen kifogás nem merült fel. A commorálási jogért folyamodók erkölcsi és vagyoni állapota felől a városi hatóság később mindig a hitközség elnökségétől kért felvilágosítást.

10912.ht

CÍMSZÓ Commorán

SZÓCIKK Commoráns aza időz zsidó törö uralo megszűnés után 168 ót azoka zsidóka nevezté így aki csa bizonyo meghatározot idei tartózkodhatta városba é üzlete ne nyithattak Peste 1785-i csa C zsidóka lehetet találni 1786-ba telepedet me it a els tűr zsid l Tolerál A időzés engedély váro adt olya jómód embereknek akikne magaviselet elle kifogá ne merül fel commorálás jogér folyamodó erkölcs é vagyon állapot felő város hatósá későb mindi hitközsé elnökségétő kér felvilágosítást

10912.h

CÍMSZ Commorá

SZÓCIK Commorán az idő zsid tör ural megszűné utá 16 ó azok zsidók nevezt íg ak cs bizony meghatározo ide tartózkodhatt városb üzlet n nyithatta Pest 1785- cs zsidók lehete találn 1786-b telepede m i el tű zsi Tolerá időzé engedél vár ad oly jómó emberekne akikn magavisele ell kifog n merü fe commorálá jogé folyamod erkölc vagyo állapo fel váro hatós késő mind hitközs elnökségét ké felvilágosítás

10912.

CÍMS Commor

SZÓCI Commorá a id zsi tö ura megszűn ut 1 azo zsidó nevez í a c bizon meghatároz id tartózkodhat város üzle nyithatt Pes 1785 c zsidó lehet talál 1786- teleped e t zs Toler időz engedé vá a ol jóm emberekn akik magavisel el kifo mer f commorál jog folyamo erköl vagy állap fe vár ható kés min hitköz elnökségé k felvilágosítá

10912

CÍM Commo

SZÓC Commor i zs t ur megszű u az zsid neve bizo meghatáro i tartózkodha váro üzl nyithat Pe 178 zsid lehe talá 1786 telepe z Tole idő enged v o jó emberek aki magavise e kif me commorá jo folyam erkö vag álla f vá hat ké mi hitkö elnökség felvilágosít

1091

CÍ Comm

SZÓ Commo z u megsz a zsi nev biz meghatár tartózkodh vár üz nyitha P 17 zsi leh tal 178 telep Tol id enge j embere ak magavis ki m commor j folya erk va áll v ha k m hitk elnöksé felvilágosí