11121.htm

CÍMSZÓ: Dux

SZEMÉLYNÉV: Dux Zsigmond

SZÓCIKK: "D. Zsigmond, festő, szül. Pozsonyban 1826. Arcképeket és bécsi ízű életképeket festett, melyeket 1859-63 között a pesti műegylet, majd 1878-88 között a Képzőművészeti Társulat kiállításain állított ki. Életképei: Magyar parasztnő gyümölccsel (1863); Fürdő nő(1878); Jön a szemeteskocsi, A hivatalos óra (1879); Virágárus leány (1880); Ólomöntés (1884); Kérvényaláírás a szegények házában (1885). Pozsonyban, Lütgendorf német festőiskolájából Bécsbe került és folytatta tanulmányait, hol utóbb állandóan letelepedett. Az 1860-as években Pesten élt. A budapesti 1888-i őszi kiállításon még szerepelt egy életképével (A paraszt végrendelkezése). Ezután nemsokára meghalt."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1121. címszó a lexikon => 208. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11121.htm

CÍMSZÓ: Dux

SZEMÉLYNÉV: Dux Zsigmond

SZÓCIKK: D. Zsigmond, festő, szül. Pozsonyban 1826. Arcképeket és bécsi ízű életképeket festett, melyeket 1859-63 között a pesti műegylet, majd 1878-88 között a Képzőművészeti Társulat kiállításain állított ki. Életképei: Magyar parasztnő gyümölccsel 1863 ; Fürdő nő 1878 ; Jön a szemeteskocsi, A hivatalos óra 1879 ; Virágárus leány 1880 ; Ólomöntés 1884 ; Kérvényaláírás a szegények házában 1885 . Pozsonyban, Lütgendorf német festőiskolájából Bécsbe került és folytatta tanulmányait, hol utóbb állandóan letelepedett. Az 1860-as években Pesten élt. A budapesti 1888-i őszi kiállításon még szerepelt egy életképével A paraszt végrendelkezése . Ezután nemsokára meghalt.

11121.ht

CÍMSZÓ Du

SZEMÉLYNÉV Du Zsigmon

SZÓCIKK D Zsigmond festő szül Pozsonyba 1826 Arcképeke é bécs íz életképeke festett melyeke 1859-6 közöt pest műegylet maj 1878-8 közöt Képzőművészet Társula kiállításai állítot ki Életképei Magya parasztn gyümölccse 186 Fürd n 187 Jö szemeteskocsi hivatalo ór 187 Virágáru leán 188 Ólomönté 188 Kérvényaláírá szegénye házába 188 Pozsonyban Lütgendor néme festőiskolájábó Bécsb kerül é folytatt tanulmányait ho utób állandóa letelepedett A 1860-a évekbe Peste élt budapest 1888- ősz kiállításo mé szerepel eg életképéve parasz végrendelkezés Ezutá nemsokár meghalt

11121.h

CÍMSZ D

SZEMÉLYNÉ D Zsigmo

SZÓCIK Zsigmon fest szü Pozsonyb 182 Arcképek béc í életképek festet melyek 1859- közö pes műegyle ma 1878- közö Képzőművésze Társul kiállítása állíto k Életképe Magy paraszt gyümölccs 18 Für 18 J szemeteskocs hivatal ó 18 Virágár leá 18 Ólomönt 18 Kérvényaláír szegény házáb 18 Pozsonyba Lütgendo ném festőiskolájáb Bécs kerü folytat tanulmányai h utó állandó letelepedet 1860- évekb Pest él budapes 1888 ős kiállítás m szerepe e életképév paras végrendelkezé Ezut nemsoká meghal

11121.

CÍMS

SZEMÉLYN Zsigm

SZÓCI Zsigmo fes sz Pozsony 18 Arcképe bé életképe feste melye 1859 köz pe műegyl m 1878 köz Képzőművész Társu kiállítás állít Életkép Mag parasz gyümölcc 1 Fü 1 szemeteskoc hivata 1 Virágá le 1 Ólomön 1 Kérvényaláí szegén házá 1 Pozsonyb Lütgend né festőiskolájá Béc ker folyta tanulmánya ut álland letelepede 1860 évek Pes é budape 188 ő kiállítá szerep életképé para végrendelkez Ezu nemsok megha

11121

CÍM

SZEMÉLY Zsig

SZÓC Zsigm fe s Pozson 1 Arckép b életkép fest mely 185 kö p műegy 187 kö Képzőművés Társ kiállítá állí Életké Ma paras gyümölc F szemetesko hivat Virág l Ólomö Kérvényalá szegé ház Pozsony Lütgen n festőiskoláj Bé ke folyt tanulmány u állan leteleped 186 éve Pe budap 18 kiállít szere életkép par végrendelke Ez nemso megh

1112



SZEMÉL Zsi

SZÓ Zsig f Pozso Arcké életké fes mel 18 k műeg 18 k Képzőművé Tár kiállít áll Életk M para gyümöl szemetesk hiva Virá Ólom Kérvényal szeg há Pozson Lütge festőiskolá B k foly tanulmán álla letelepe 18 év P buda 1 kiállí szer életké pa végrendelk E nems meg