11257.htm

CÍMSZÓ: Erdélyi

SZEMÉLYNÉV: Erdélyi Mór

SZÓCIKK: 2. E. Mór, szocialista politikus, szül. Algyógyon 1877. Nyomdászmesterséget tanult, majd beutazta Európát és a szövetkezeti mozgalmat tanulmányozta. Hazatérve megalapította az Általános Fogyasztási Szövetkezetet, amelynek titkára, majd igazgatója lett. A Károlyi-kormányban közélelmezési kormánybiztos, később államtitkár, a proletárdiktatúra alatt közélelmezési népbiztos, a diktatúrát követő Peidl-kormányban államtitkár volt. A Peidl-kormány távozása után Bécsbe ment, 1928-ban visszatért és újból átvette az Ált. Fogy. Szövetkezet igazgatását. A szövetkezeti kérdésről több tanulmányt írt.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1257. címszó a lexikon => 232. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11257.htm

CÍMSZÓ: Erdélyi

SZEMÉLYNÉV: Erdélyi Mór

SZÓCIKK: 2. E. Mór, szocialista politikus, szül. Algyógyon 1877. Nyomdászmesterséget tanult, majd beutazta Európát és a szövetkezeti mozgalmat tanulmányozta. Hazatérve megalapította az Általános Fogyasztási Szövetkezetet, amelynek titkára, majd igazgatója lett. A Károlyi-kormányban közélelmezési kormánybiztos, később államtitkár, a proletárdiktatúra alatt közélelmezési népbiztos, a diktatúrát követő Peidl-kormányban államtitkár volt. A Peidl-kormány távozása után Bécsbe ment, 1928-ban visszatért és újból átvette az Ált. Fogy. Szövetkezet igazgatását. A szövetkezeti kérdésről több tanulmányt írt.

11257.ht

CÍMSZÓ Erdély

SZEMÉLYNÉV Erdély Mó

SZÓCIKK 2 E Mór szocialist politikus szül Algyógyo 1877 Nyomdászmestersége tanult maj beutazt Európá é szövetkezet mozgalma tanulmányozta Hazatérv megalapított a Általáno Fogyasztás Szövetkezetet amelyne titkára maj igazgatój lett Károlyi-kormányba közélelmezés kormánybiztos későb államtitkár proletárdiktatúr alat közélelmezés népbiztos diktatúrá követ Peidl-kormányba államtitká volt Peidl-kormán távozás utá Bécsb ment 1928-ba visszatér é újbó átvett a Ált Fogy Szövetkeze igazgatását szövetkezet kérdésrő töb tanulmány írt

11257.h

CÍMSZ Erdél

SZEMÉLYNÉ Erdél M

SZÓCIK Mó szocialis politiku szü Algyógy 187 Nyomdászmesterség tanul ma beutaz Európ szövetkeze mozgalm tanulmányozt Hazatér megalapítot Általán Fogyasztá Szövetkezete amelyn titkár ma igazgató let Károlyi-kormányb közélelmezé kormánybizto késő államtitká proletárdiktatú ala közélelmezé népbizto diktatúr köve Peidl-kormányb államtitk vol Peidl-kormá távozá ut Bécs men 1928-b visszaté újb átvet Ál Fog Szövetkez igazgatásá szövetkeze kérdésr tö tanulmán ír

11257.

CÍMS Erdé

SZEMÉLYN Erdé

SZÓCI M szociali politik sz Algyóg 18 Nyomdászmestersé tanu m beuta Euró szövetkez mozgal tanulmányoz Hazaté megalapíto Általá Fogyaszt Szövetkezet amely titká m igazgat le Károlyi-kormány közélelmez kormánybizt kés államtitk proletárdiktat al közélelmez népbizt diktatú köv Peidl-kormány államtit vo Peidl-korm távoz u Béc me 1928- visszat új átve Á Fo Szövetke igazgatás szövetkez kérdés t tanulmá í

11257

CÍM Erd

SZEMÉLY Erd

SZÓC szocial politi s Algyó 1 Nyomdászmesters tan beut Eur szövetke mozga tanulmányo Hazat megalapít Által Fogyasz Szövetkeze amel titk igazga l Károlyi-kormán közélelme kormánybiz ké államtit proletárdikta a közélelme népbiz diktat kö Peidl-kormán államti v Peidl-kor távo Bé m 1928 vissza ú átv F Szövetk igazgatá szövetke kérdé tanulm

1125

CÍ Er

SZEMÉL Er

SZÓ szocia polit Algy Nyomdászmester ta beu Eu szövetk mozg tanulmány Haza megalapí Álta Fogyas Szövetkez ame tit igazg Károlyi-kormá közélelm kormánybi k államti proletárdikt közélelm népbi dikta k Peidl-kormá államt Peidl-ko táv B 192 vissz át Szövet igazgat szövetk kérd tanul