11270.htm

CÍMSZÓ: Erdős

SZEMÉLYNÉV: Erdős Richárd

SZÓCIKK: 6. E. Richárd, operaénekes, szül. Budapesten 1881., megh. u. o. 1912 jún. 10. A zsidó árvaházban nevelkedett és már gyermekkorában templomi karénekes lett. A templomi kórusból került be karénekesnek az Operához, majd tanulmányait a Zeneakadémián és állami ösztöndíjon Münchenben elvégezvén, 25 éves korában a m. kir. Operaház magánénekese lett, mint Ney Dávid közvetlen utóda. 1911-ben azonban a frankfurti operához szerződött. 1912 tavaszán a Népopera Wagnerciklusán a bayreuthi énekesekkel együtt ő is vendégszerepelt nagy sikerrel, de súlyos szívbetegsége következtében előadás közben rosszul lett és pár nappal rá meghalt. Legfőbb szerepei voltak: Sarastro, Brogni, Mephisto, Hunding, Hagen, Daland, Marke, Pogner és főpap (Aida). A főünnepeken a Dohány-utcai templomban énekelt.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1270. címszó a lexikon => 237. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11270.htm

CÍMSZÓ: Erdős

SZEMÉLYNÉV: Erdős Richárd

SZÓCIKK: 6. E. Richárd, operaénekes, szül. Budapesten 1881., megh. u. o. 1912 jún. 10. A zsidó árvaházban nevelkedett és már gyermekkorában templomi karénekes lett. A templomi kórusból került be karénekesnek az Operához, majd tanulmányait a Zeneakadémián és állami ösztöndíjon Münchenben elvégezvén, 25 éves korában a m. kir. Operaház magánénekese lett, mint Ney Dávid közvetlen utóda. 1911-ben azonban a frankfurti operához szerződött. 1912 tavaszán a Népopera Wagnerciklusán a bayreuthi énekesekkel együtt ő is vendégszerepelt nagy sikerrel, de súlyos szívbetegsége következtében előadás közben rosszul lett és pár nappal rá meghalt. Legfőbb szerepei voltak: Sarastro, Brogni, Mephisto, Hunding, Hagen, Daland, Marke, Pogner és főpap Aida . A főünnepeken a Dohány-utcai templomban énekelt.

11270.ht

CÍMSZÓ Erdő

SZEMÉLYNÉV Erdő Richár

SZÓCIKK 6 E Richárd operaénekes szül Budapeste 1881. megh u o 191 jún 10 zsid árvaházba nevelkedet é má gyermekkorába templom karéneke lett templom kórusbó kerül b karénekesne a Operához maj tanulmányai Zeneakadémiá é állam ösztöndíjo Münchenbe elvégezvén 2 éve korába m kir Operahá magánénekes lett min Ne Dávi közvetle utóda 1911-be azonba frankfurt operáho szerződött 191 tavaszá Népoper Wagnerciklusá bayreuth énekesekke együt i vendégszerepel nag sikerrel d súlyo szívbetegség következtébe előadá közbe rosszu let é pá nappa r meghalt Legfőb szerepe voltak Sarastro Brogni Mephisto Hunding Hagen Daland Marke Pogne é főpa Aid főünnepeke Dohány-utca templomba énekelt

11270.h

CÍMSZ Erd

SZEMÉLYNÉ Erd Richá

SZÓCIK Richár operaéneke szü Budapest 1881 meg 19 jú 1 zsi árvaházb nevelkede m gyermekkoráb templo karének let templo kórusb kerü karénekesn Operáho ma tanulmánya Zeneakadémi álla ösztöndíj Münchenb elvégezvé év koráb ki Operah magánéneke let mi N Dáv közvetl utód 1911-b azonb frankfur operáh szerződöt 19 tavasz Népope Wagnerciklus bayreut énekesekk együ vendégszerepe na sikerre súly szívbetegsé következtéb előad közb rossz le p napp meghal Legfő szerep volta Sarastr Brogn Mephist Hundin Hage Dalan Mark Pogn főp Ai főünnepek Dohány-utc templomb énekel

11270.

CÍMS Er

SZEMÉLYN Er Rich

SZÓCI Richá operaének sz Budapes 188 me 1 j zs árvaház nevelked gyermekkorá templ karéne le templ kórus ker karénekes Operáh m tanulmány Zeneakadém áll ösztöndí München elvégezv é korá k Opera magánének le m Dá közvet utó 1911- azon frankfu operá szerződö 1 tavas Népop Wagnerciklu bayreu énekesek egy vendégszerep n sikerr súl szívbetegs következté előa köz ross l nap megha Legf szere volt Sarast Brog Mephis Hundi Hag Dala Mar Pog fő A főünnepe Dohány-ut templom éneke

11270

CÍM E

SZEMÉLY E Ric

SZÓC Rich operaéne s Budape 18 m z árvahá nevelke gyermekkor temp karén l temp kóru ke karéneke Operá tanulmán Zeneakadé ál ösztönd Münche elvégez kor Oper magánéne l D közve ut 1911 azo frankf oper szerződ tava Népo Wagnercikl bayre énekese eg vendégszere siker sú szívbeteg következt elő kö ros na megh Leg szer vol Saras Bro Mephi Hund Ha Dal Ma Po f főünnep Dohány-u templo ének

1127



SZEMÉL Ri

SZÓ Ric operaén Budap 1 árvah nevelk gyermekko tem karé tem kór k karének Oper tanulmá Zeneakad á ösztön Münch elvége ko Ope magánén közv u 191 az frank ope szerző tav Nép Wagnercik bayr énekes e vendégszer sike s szívbete következ el k ro n meg Le sze vo Sara Br Meph Hun H Da M P főünne Dohány- templ éne