11271.htm

CÍMSZÓ: Erdősi

SZEMÉLYNÉV: Erdősi Dezső

SZÓCIKK: "Erdősi Dezső, író, hírlapíró, szül. Esztergomban 1875 nov. 4. Tanulmányai végeztével szülővárosában az Esztergomi Lapok szerkesztője lett, de egyszersmind verseket és novellákat írt a nagyobb fővárosi lapokba és az Új Időkbe, majd a fővárosba került, 1920 óta a Friss Újság szerkesztője. E. Szabolcsi Miksa életében az Egyenlőségbe vezércikkeket és novellákat írt. Novellái a Nyugatban, Az Újságban, Pesti Naplóban és a Népszavában jelennek meg. Több egyfelvonásosát habarékban adták elő. Önállóan megjelent kötetei: Ész és szív (versek. 1896); Emberi írások (novellák, 1914)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1271. címszó a lexikon => 237. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11271.htm

CÍMSZÓ: Erdősi

SZEMÉLYNÉV: Erdősi Dezső

SZÓCIKK: Erdősi Dezső, író, hírlapíró, szül. Esztergomban 1875 nov. 4. Tanulmányai végeztével szülővárosában az Esztergomi Lapok szerkesztője lett, de egyszersmind verseket és novellákat írt a nagyobb fővárosi lapokba és az Új Időkbe, majd a fővárosba került, 1920 óta a Friss Újság szerkesztője. E. Szabolcsi Miksa életében az Egyenlőségbe vezércikkeket és novellákat írt. Novellái a Nyugatban, Az Újságban, Pesti Naplóban és a Népszavában jelennek meg. Több egyfelvonásosát habarékban adták elő. Önállóan megjelent kötetei: Ész és szív versek. 1896 ; Emberi írások novellák, 1914 .

11271.ht

CÍMSZÓ Erdős

SZEMÉLYNÉV Erdős Dezs

SZÓCIKK Erdős Dezső író hírlapíró szül Esztergomba 187 nov 4 Tanulmánya végeztéve szülővárosába a Esztergom Lapo szerkesztőj lett d egyszersmin verseke é novelláka ír nagyob főváros lapokb é a Ú Időkbe maj fővárosb került 192 ót Fris Újsá szerkesztője E Szabolcs Miks életébe a Egyenlőségb vezércikkeke é novelláka írt Novellá Nyugatban A Újságban Pest Naplóba é Népszavába jelenne meg Töb egyfelvonásosá habarékba adtá elő Önállóa megjelen kötetei És é szí versek 189 Ember íráso novellák 191

11271.h

CÍMSZ Erdő

SZEMÉLYNÉ Erdő Dez

SZÓCIK Erdő Dezs ír hírlapír szü Esztergomb 18 no Tanulmány végeztév szülővárosáb Esztergo Lap szerkesztő let egyszersmi versek novellák í nagyo főváro lapok Időkb ma főváros kerül 19 ó Fri Újs szerkesztőj Szabolc Mik életéb Egyenlőség vezércikkek novellák ír Novell Nyugatba Újságba Pes Naplób Népszaváb jelenn me Tö egyfelvonásos habarékb adt el Önálló megjele kötete É sz verse 18 Embe írás novellá 19

11271.

CÍMS Erd

SZEMÉLYN Erd De

SZÓCI Erd Dez í hírlapí sz Esztergom 1 n Tanulmán végezté szülővárosá Eszterg La szerkeszt le egyszersm verse novellá nagy fővár lapo Idők m főváro kerü 1 Fr Új szerkesztő Szabol Mi életé Egyenlősé vezércikke novellá í Novel Nyugatb Újságb Pe Napló Népszavá jelen m T egyfelvonáso habarék ad e Önáll megjel kötet s vers 1 Emb írá novell 1

11271

CÍM Er

SZEMÉLY Er D

SZÓC Er De hírlap s Esztergo Tanulmá végezt szülőváros Eszter L szerkesz l egyszers vers novell nag fővá lap Idő fővár ker F Ú szerkeszt Szabo M élet Egyenlős vezércikk novell Nove Nyugat Újság P Napl Népszav jele egyfelvonás habaré a Önál megje köte ver Em ír novel

1127

CÍ E

SZEMÉL E

SZÓ E D hírla Eszterg Tanulm végez szülőváro Eszte szerkes egyszer ver novel na főv la Id fővá ke szerkesz Szab éle Egyenlő vezércik novel Nov Nyuga Újsá Nap Népsza jel egyfelvoná habar Öná megj köt ve E í nove