11364.htm

CÍMSZÓ: Fassel

SZEMÉLYNÉV: Fassel Hirsch

SZÓCIKK: "Fassel Hirsch, nagykanizsai főrabbi, kiváló teológus, szül. Boskovitzban 1802 aug. 21.,megh. Nagykanizsán 1883 dec. 27. A pozsonyi jesiván Szófer Mózes tanítványa volt. A rabbidiploma megszerzése után Prossnitzban 1836. Schwab Löw utóda lett. Az országos főrabbi, Trebitsch Nehemiás tiltakozott ugyan megválasztása ellen, de a kormány megerősítette F.-t, aki a reformok terére lépett és tiszta német nyelven prédikált. Tiktin Salamon breslaui főrabbi halála után az ottani hitközség társrabbinak hívta meg F.-t Geiger Ábrahám mellé, hogy ily módon a konzervatív elemet is megbékítse, azonban F. nem fogadta el a meghívást, ellenben országos főrabbi akart lenni Casselben, majd Nikolsburgban, de sikertelenül, mert Hirsch Sámson Rafaelt választották meg. 1851-ben elfogadta a nagykanizsai hitközség meghívását, amidőn Löw Lipót Szegedre távozott. F. igen sokat írt az akkori folyóiratokba: az Orientbe, Ben-Chananjába és Neuzeitba, de különösen a talmudi jogról szóló munkásságával tette magát híressé olyannyira, hogy ezt az európai tudományba ő vitte be. E tekintetben a keresztény jogtudósok leginkább F. könyveit használják és idézik máig is. Ezek a fő talmudjogi művei: Mispat-Él. Das mosaisch rabbinische Girichvortakren in civil rechtlichen Sachen. Bearbeitet nach Anordnung und Einteilung der Gerichtsordnungen der Neuzeit und erläntert mit Angabe der Quellen (1852-54); E három főmunkájával tette magát E. világhírűvé. Ezeken kívül következő hitszónoklatokat és etikai munkákat írta: Zwei gottesdienstliche Vorträge (1838); Horeb bizójun. Briefe eines jüdischen Gelehrten und Rabbiner über das Werk Horeb v. S. R. Hirsch (1839); Reis- und Hülsenfrüchte an Pesach erlaubte Speisen (1846); Ein Wort zur Zeit beim Dankfeste für die Errungenschaft der Freiheit (1848); Cedek-u-Mispót Tugend- und Rechtslehre, bearbeitet nach dem Principien des Talmuds und nach der Form der Philosophie (1848); Die Epidemie. Trauer- und Gedenkrede (1848); Kol-Adonój. Die zehn Worte des Bundes (1854); Dasz Mose ve-Iszróel. Die mosaisch-rabbinische Religionslehre, katechetisch für den Unterricht bearbeitet (1859-1863); Divré Elohim Cháj. Neun Derusch-Vorträge (1868). Ezeken kívül egy fiatalkori polemikus tartalmú héber kéziratát őrzi a cincinatii rabbiszeminárium. F. unokája Szterényi József báró."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1364. címszó a lexikon => 262. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11364.htm

CÍMSZÓ: Fassel

SZEMÉLYNÉV: Fassel Hirsch

SZÓCIKK: Fassel Hirsch, nagykanizsai főrabbi, kiváló teológus, szül. Boskovitzban 1802 aug. 21.,megh. Nagykanizsán 1883 dec. 27. A pozsonyi jesiván Szófer Mózes tanítványa volt. A rabbidiploma megszerzése után Prossnitzban 1836. Schwab Löw utóda lett. Az országos főrabbi, Trebitsch Nehemiás tiltakozott ugyan megválasztása ellen, de a kormány megerősítette F.-t, aki a reformok terére lépett és tiszta német nyelven prédikált. Tiktin Salamon breslaui főrabbi halála után az ottani hitközség társrabbinak hívta meg F.-t Geiger Ábrahám mellé, hogy ily módon a konzervatív elemet is megbékítse, azonban F. nem fogadta el a meghívást, ellenben országos főrabbi akart lenni Casselben, majd Nikolsburgban, de sikertelenül, mert Hirsch Sámson Rafaelt választották meg. 1851-ben elfogadta a nagykanizsai hitközség meghívását, amidőn Löw Lipót Szegedre távozott. F. igen sokat írt az akkori folyóiratokba: az Orientbe, Ben-Chananjába és Neuzeitba, de különösen a talmudi jogról szóló munkásságával tette magát híressé olyannyira, hogy ezt az európai tudományba ő vitte be. E tekintetben a keresztény jogtudósok leginkább F. könyveit használják és idézik máig is. Ezek a fő talmudjogi művei: Mispat-Él. Das mosaisch rabbinische Girichvortakren in civil rechtlichen Sachen. Bearbeitet nach Anordnung und Einteilung der Gerichtsordnungen der Neuzeit und erläntert mit Angabe der Quellen 1852-54 ; E három főmunkájával tette magát E. világhírűvé. Ezeken kívül következő hitszónoklatokat és etikai munkákat írta: Zwei gottesdienstliche Vorträge 1838 ; Horeb bizójun. Briefe eines jüdischen Gelehrten und Rabbiner über das Werk Horeb v. S. R. Hirsch 1839 ; Reis- und Hülsenfrüchte an Pesach erlaubte Speisen 1846 ; Ein Wort zur Zeit beim Dankfeste für die Errungenschaft der Freiheit 1848 ; Cedek-u-Mispót Tugend- und Rechtslehre, bearbeitet nach dem Principien des Talmuds und nach der Form der Philosophie 1848 ; Die Epidemie. Trauer- und Gedenkrede 1848 ; Kol-Adonój. Die zehn Worte des Bundes 1854 ; Dasz Mose ve-Iszróel. Die mosaisch-rabbinische Religionslehre, katechetisch für den Unterricht bearbeitet 1859-1863 ; Divré Elohim Cháj. Neun Derusch-Vorträge 1868 . Ezeken kívül egy fiatalkori polemikus tartalmú héber kéziratát őrzi a cincinatii rabbiszeminárium. F. unokája Szterényi József báró.

11364.ht

CÍMSZÓ Fasse

SZEMÉLYNÉV Fasse Hirsc

SZÓCIKK Fasse Hirsch nagykanizsa főrabbi kivál teológus szül Boskovitzba 180 aug 21.,megh Nagykanizsá 188 dec 27 pozsony jesivá Szófe Móze tanítvány volt rabbidiplom megszerzés utá Prossnitzba 1836 Schwa Lö utód lett A országo főrabbi Trebitsc Nehemiá tiltakozot ugya megválasztás ellen d kormán megerősített F.-t ak reformo terér lépet é tiszt néme nyelve prédikált Tikti Salamo breslau főrabb halál utá a ottan hitközsé társrabbina hívt me F.- Geige Ábrahá mellé hog il módo konzervatí eleme i megbékítse azonba F ne fogadt e meghívást ellenbe országo főrabb akar lenn Casselben maj Nikolsburgban d sikertelenül mer Hirsc Sámso Rafael választottá meg 1851-be elfogadt nagykanizsa hitközsé meghívását amidő Lö Lipó Szegedr távozott F ige soka ír a akkor folyóiratokba a Orientbe Ben-Chananjáb é Neuzeitba d különöse talmud jogró szól munkásságáva tett magá híress olyannyira hog ez a európa tudományb vitt be tekintetbe keresztén jogtudóso leginkáb F könyvei használjá é idézi mái is Eze f talmudjog művei Mispat-Él Da mosaisc rabbinisch Girichvortakre i civi rechtliche Sachen Bearbeite nac Anordnun un Einteilun de Gerichtsordnunge de Neuzei un erlänter mi Angab de Quelle 1852-5 háro főmunkájáva tett magá E világhírűvé Ezeke kívü következ hitszónoklatoka é etika munkáka írta Zwe gottesdienstlich Vorträg 183 Hore bizójun Brief eine jüdische Gelehrte un Rabbine übe da Wer Hore v S R Hirsc 183 Reis un Hülsenfrücht a Pesac erlaubt Speise 184 Ei Wor zu Zei bei Dankfest fü di Errungenschaf de Freihei 184 Cedek-u-Mispó Tugend un Rechtslehre bearbeite nac de Principie de Talmud un nac de For de Philosophi 184 Di Epidemie Trauer un Gedenkred 184 Kol-Adonój Di zeh Wort de Bunde 185 Das Mos ve-Iszróel Di mosaisch-rabbinisch Religionslehre katechetisc fü de Unterrich bearbeite 1859-186 Divr Elohi Cháj Neu Derusch-Vorträg 186 Ezeke kívü eg fiatalkor polemiku tartalm hébe kéziratá őrz cincinati rabbiszeminárium F unokáj Szterény Józse báró

11364.h

CÍMSZ Fass

SZEMÉLYNÉ Fass Hirs

SZÓCIK Fass Hirsc nagykanizs főrabb kivá teológu szü Boskovitzb 18 au 21.,meg Nagykanizs 18 de 2 pozson jesiv Szóf Móz tanítván vol rabbidiplo megszerzé ut Prossnitzb 183 Schw L utó let ország főrabb Trebits Nehemi tiltakozo ugy megválasztá elle kormá megerősítet F.- a reform teré lépe tisz ném nyelv prédikál Tikt Salam bresla főrab halá ut otta hitközs társrabbin hív m F. Geig Ábrah mell ho i mód konzervat elem megbékíts azonb n fogad meghívás ellenb ország főrab aka len Casselbe ma Nikolsburgba sikertelenü me Hirs Sáms Rafae választott me 1851-b elfogad nagykanizs hitközs meghívásá amid L Lip Szeged távozot ig sok í akko folyóiratokb Orientb Ben-Chananjá Neuzeitb különös talmu jogr szó munkásságáv tet mag híres olyannyir ho e európ tudomány vit b tekintetb kereszté jogtudós leginká könyve használj idéz má i Ez talmudjo műve Mispat-É D mosais rabbinisc Girichvortakr civ rechtlich Sache Bearbeit na Anordnu u Einteilu d Gerichtsordnung d Neuze u erlänte m Anga d Quell 1852- hár főmunkájáv tet mag világhírűv Ezek kív követke hitszónoklatok etik munkák írt Zw gottesdienstlic Vorträ 18 Hor bizóju Brie ein jüdisch Gelehrt u Rabbin üb d We Hor Hirs 18 Rei u Hülsenfrüch Pesa erlaub Speis 18 E Wo z Ze be Dankfes f d Errungenscha d Freihe 18 Cedek-u-Misp Tugen u Rechtslehr bearbeit na d Principi d Talmu u na d Fo d Philosoph 18 D Epidemi Traue u Gedenkre 18 Kol-Adonó D ze Wor d Bund 18 Da Mo ve-Iszróe D mosaisch-rabbinisc Religionslehr katechetis f d Unterric bearbeit 1859-18 Div Eloh Chá Ne Derusch-Vorträ 18 Ezek kív e fiatalko polemik tartal héb kézirat őr cincinat rabbiszemináriu unoká Szterén Józs bár

11364.

CÍMS Fas

SZEMÉLYN Fas Hir

SZÓCI Fas Hirs nagykaniz főrab kiv teológ sz Boskovitz 1 a 21.,me Nagykaniz 1 d pozso jesi Szó Mó tanítvá vo rabbidipl megszerz u Prossnitz 18 Sch ut le orszá főrab Trebit Nehem tiltakoz ug megválaszt ell korm megerősíte F. refor ter lép tis né nyel prédiká Tik Sala bresl főra hal u ott hitköz társrabbi hí F Gei Ábra mel h mó konzerva ele megbékít azon foga meghívá ellen orszá főra ak le Casselb m Nikolsburgb sikertelen m Hir Sám Rafa választot m 1851- elfoga nagykaniz hitköz meghívás ami Li Szege távozo i so akk folyóiratok Orient Ben-Chananj Neuzeit különö talm jog sz munkásságá te ma híre olyannyi h euró tudomán vi tekintet kereszt jogtudó legink könyv használ idé m E talmudj műv Mispat- mosai rabbinis Girichvortak ci rechtlic Sach Bearbei n Anordn Einteil Gerichtsordnun Neuz erlänt Ang Quel 1852 há főmunkájá te ma világhírű Eze kí követk hitszónoklato eti munká ír Z gottesdienstli Vortr 1 Ho bizój Bri ei jüdisc Gelehr Rabbi ü W Ho Hir 1 Re Hülsenfrüc Pes erlau Spei 1 W Z b Dankfe Errungensch Freih 1 Cedek-u-Mis Tuge Rechtsleh bearbei n Princip Talm n F Philosop 1 Epidem Trau Gedenkr 1 Kol-Adon z Wo Bun 1 D M ve-Iszró mosaisch-rabbinis Religionsleh katecheti Unterri bearbei 1859-1 Di Elo Ch N Derusch-Vortr 1 Eze kí fiatalk polemi tarta hé kézira ő cincina rabbiszeminári unok Szteré Józ bá

11364

CÍM Fa

SZEMÉLY Fa Hi

SZÓC Fa Hir nagykani főra ki teoló s Boskovit 21.,m Nagykani pozs jes Sz M tanítv v rabbidip megszer Prossnit 1 Sc u l orsz főra Trebi Nehe tiltako u megválasz el kor megerősít F refo te lé ti n nye prédik Ti Sal bres főr ha ot hitkö társrabb h Ge Ábr me m konzerv el megbékí azo fog meghív elle orsz főr a l Cassel Nikolsburg sikertele Hi Sá Raf választo 1851 elfog nagykani hitkö meghívá am L Szeg távoz s ak folyóirato Orien Ben-Chanan Neuzei külön tal jo s munkásság t m hír olyanny eur tudomá v tekinte keresz jogtud legin köny haszná id talmud mű Mispat mosa rabbini Girichvorta c rechtli Sac Bearbe Anord Eintei Gerichtsordnu Neu erlän An Que 185 h főmunkáj t m világhír Ez k követ hitszónoklat et munk í gottesdienstl Vort H bizó Br e jüdis Geleh Rabb H Hi R Hülsenfrü Pe erla Spe Dankf Errungensc Frei Cedek-u-Mi Tug Rechtsle bearbe Princi Tal Philoso Epide Tra Gedenk Kol-Ado W Bu ve-Iszr mosaisch-rabbini Religionsle katechet Unterr bearbe 1859- D El C Derusch-Vort Ez k fiatal polem tart h kézir cincin rabbiszeminár uno Szter Jó b

1136

CÍ F

SZEMÉL F H

SZÓ F Hi nagykan főr k teol Boskovi 21., Nagykan poz je S tanít rabbidi megsze Prossni S ors főr Treb Neh tiltak megválas e ko megerősí ref t l t ny prédi T Sa bre fő h o hitk társrab G Áb m konzer e megbék az fo meghí ell ors fő Casse Nikolsbur sikertel H S Ra választ 185 elfo nagykan hitk meghív a Sze távo a folyóirat Orie Ben-Chana Neuze külö ta j munkássá hí olyann eu tudom tekint keres jogtu legi kön haszn i talmu m Mispa mos rabbin Girichvort rechtl Sa Bearb Anor Einte Gerichtsordn Ne erlä A Qu 18 főmunká világhí E köve hitszónokla e mun gottesdienst Vor biz B jüdi Gele Rab H Hülsenfr P erl Sp Dank Errungens Fre Cedek-u-M Tu Rechtsl bearb Princ Ta Philos Epid Tr Geden Kol-Ad B ve-Isz mosaisch-rabbin Religionsl kateche Unter bearb 1859 E Derusch-Vor E fiata pole tar kézi cinci rabbiszeminá un Szte J