11374.htm

CÍMSZÓ: Fegyvernek

SZÓCIKK: Fegyvernek, nagyk. Jász-Nagy-Kun-Szolnok vm. Lélekszáma 5752. A meglevő iratok alapján megállapítható, hogy már a XVIII. sz. végén is laktak zsidó családok F.-en, akik valószínűleg hitközségi életet éltek előbb a törökszentmiklósi kerületi rabbinátus alatt, majd - hogy mikortól, nem tudjuk - önálló hitközségbe tömörülve. Körülbelül a 40-es években épített a hitközség templomot, melyet 1901. restauráltak. Sem az alapítókra, sem az első elöljárókra nézve nincsenek feljegyzések, de mint az 1851 óta rendszeresen vezetett anyakönyvekből kitűnik, a F.-en letelepedett zsidók kivétel nélkül magyarországi származásúak voltak. A kongresszus alkalmával a hitközség status quo-nak nyilvánította magát, majd 1925. az Orsz. Orth. Irodához csatlakozott. A 70-es években annyira meggyarapodott a hitközség tagjainak létszáma, hogy két-tanerős népiskolát tarthatott fenn, melynek más vallású gyermekek is nagy számban voltak a növendékei. A világháború előtti évtizedben és az azt követő évek alatt annyira megcsappant a hitközség létszáma, hogy az iskolát fel kellett oszlatni, nem lévén meg a törvényben előírt tanköteles létszám. Meg kell emlékezni itt Roth Bernát tanítóról, aki több mint három évtizeden át vallásos és hazafias szellemben egész generációkat nevelt az azóta már megszűnt iskolában. A hitközség tagjai közül többen vittek számottevő szerepet F.-en. Így néhai Kun Farkas, a puritán közhivatalnok mintaképe, aki 31 évig volt F. főjegyzője és évtizedekig a hitközség elnöke, továbbá Ehrlich Adolf dr. községi orvos, aki hosszú ideig volt iskolaszéki elnök. A Tisza Kálmán-féle szabadelvű éra alatt politikai szereplésével kimagaslott Ehrlich Mózes hitközségi tag, aki F.-en levő birtokának legnagyobb részét a Pesti Izr. Hitközségre hagyta alapítványként. A hitközség évi 3400 pengős költségvetéssel dolgozik s körülbelül ugyanennyit fordít szociális célokra. A hitközségnek a hozzátartozó Kuncsorba községgel együtt 100 a lélekszáma, 25 családja van és 33 adófizetője. 4 gazdálkodó, 12 kereskedő, 1 orvos, 4 magántisztviselő, 5 iparos, 1 mérnök és 4 magánzó van a hitközség tagjai között. A világháborúban 37-en vettek részt, közülük öten estek el. Az ellenforradalom áldozata Klein Zsigmond dr. községi orvos, aki miután a fronton végig küzdötte a világháborút s érdemei elismeréséül a Ferenc József rend lovagja lett, 1920. vértanúhalált halt. A hitközség mai vezetősége: Reisinger József elnök, Korányi Sándor alelnök, Rónai István jegyző, Speizer Miksa pénztárnok, Szabolcs Miksa ellenőr és Liebermann Adolf előimádkozó.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1374. címszó a lexikon => 263. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11374.htm

CÍMSZÓ: Fegyvernek

SZÓCIKK: Fegyvernek, nagyk. Jász-Nagy-Kun-Szolnok vm. Lélekszáma 5752. A meglevő iratok alapján megállapítható, hogy már a XVIII. sz. végén is laktak zsidó családok F.-en, akik valószínűleg hitközségi életet éltek előbb a törökszentmiklósi kerületi rabbinátus alatt, majd - hogy mikortól, nem tudjuk - önálló hitközségbe tömörülve. Körülbelül a 40-es években épített a hitközség templomot, melyet 1901. restauráltak. Sem az alapítókra, sem az első elöljárókra nézve nincsenek feljegyzések, de mint az 1851 óta rendszeresen vezetett anyakönyvekből kitűnik, a F.-en letelepedett zsidók kivétel nélkül magyarországi származásúak voltak. A kongresszus alkalmával a hitközség status quo-nak nyilvánította magát, majd 1925. az Orsz. Orth. Irodához csatlakozott. A 70-es években annyira meggyarapodott a hitközség tagjainak létszáma, hogy két-tanerős népiskolát tarthatott fenn, melynek más vallású gyermekek is nagy számban voltak a növendékei. A világháború előtti évtizedben és az azt követő évek alatt annyira megcsappant a hitközség létszáma, hogy az iskolát fel kellett oszlatni, nem lévén meg a törvényben előírt tanköteles létszám. Meg kell emlékezni itt Roth Bernát tanítóról, aki több mint három évtizeden át vallásos és hazafias szellemben egész generációkat nevelt az azóta már megszűnt iskolában. A hitközség tagjai közül többen vittek számottevő szerepet F.-en. Így néhai Kun Farkas, a puritán közhivatalnok mintaképe, aki 31 évig volt F. főjegyzője és évtizedekig a hitközség elnöke, továbbá Ehrlich Adolf dr. községi orvos, aki hosszú ideig volt iskolaszéki elnök. A Tisza Kálmán-féle szabadelvű éra alatt politikai szereplésével kimagaslott Ehrlich Mózes hitközségi tag, aki F.-en levő birtokának legnagyobb részét a Pesti Izr. Hitközségre hagyta alapítványként. A hitközség évi 3400 pengős költségvetéssel dolgozik s körülbelül ugyanennyit fordít szociális célokra. A hitközségnek a hozzátartozó Kuncsorba községgel együtt 100 a lélekszáma, 25 családja van és 33 adófizetője. 4 gazdálkodó, 12 kereskedő, 1 orvos, 4 magántisztviselő, 5 iparos, 1 mérnök és 4 magánzó van a hitközség tagjai között. A világháborúban 37-en vettek részt, közülük öten estek el. Az ellenforradalom áldozata Klein Zsigmond dr. községi orvos, aki miután a fronton végig küzdötte a világháborút s érdemei elismeréséül a Ferenc József rend lovagja lett, 1920. vértanúhalált halt. A hitközség mai vezetősége: Reisinger József elnök, Korányi Sándor alelnök, Rónai István jegyző, Speizer Miksa pénztárnok, Szabolcs Miksa ellenőr és Liebermann Adolf előimádkozó.

11374.ht

CÍMSZÓ Fegyverne

SZÓCIKK Fegyvernek nagyk Jász-Nagy-Kun-Szolno vm Lélekszám 5752 meglev irato alapjá megállapítható hog má XVIII sz végé i lakta zsid családo F.-en aki valószínűle hitközség élete élte előb törökszentmiklós kerület rabbinátu alatt maj hog mikortól ne tudju önáll hitközségb tömörülve Körülbelü 40-e évekbe építet hitközsé templomot melye 1901 restauráltak Se a alapítókra se a els elöljárókr nézv nincsene feljegyzések d min a 185 ót rendszerese vezetet anyakönyvekbő kitűnik F.-e letelepedet zsidó kivéte nélkü magyarország származásúa voltak kongresszu alkalmáva hitközsé statu quo-na nyilvánított magát maj 1925 a Orsz Orth Irodáho csatlakozott 70-e évekbe annyir meggyarapodot hitközsé tagjaina létszáma hog két-tanerő népiskolá tarthatot fenn melyne má vallás gyermeke i nag számba volta növendékei világhábor előtt évtizedbe é a az követ éve alat annyir megcsappan hitközsé létszáma hog a iskolá fe kellet oszlatni ne lévé me törvénybe előír tankötele létszám Me kel emlékezn it Rot Berná tanítóról ak töb min háro évtizede á valláso é hazafia szellembe egés generációka nevel a azót má megszűn iskolában hitközsé tagja közü többe vitte számottev szerepe F.-en Íg néha Ku Farkas puritá közhivatalno mintaképe ak 3 évi vol F főjegyzőj é évtizedeki hitközsé elnöke tovább Ehrlic Adol dr község orvos ak hossz idei vol iskolaszék elnök Tisz Kálmán-fél szabadelv ér alat politika szerepléséve kimagaslot Ehrlic Móze hitközség tag ak F.-e lev birtokána legnagyob részé Pest Izr Hitközségr hagyt alapítványként hitközsé év 340 pengő költségvetésse dolgozi körülbelü ugyanennyi fordí szociáli célokra hitközségne hozzátartoz Kuncsorb községge együt 10 lélekszáma 2 családj va é 3 adófizetője gazdálkodó 1 kereskedő orvos magántisztviselő iparos mérnö é magánz va hitközsé tagja között világháborúba 37-e vette részt közülü öte este el A ellenforradalo áldozat Klei Zsigmon dr község orvos ak miutá fronto végi küzdött világháború érdeme elismeréséü Feren Józse ren lovagj lett 1920 vértanúhalál halt hitközsé ma vezetősége Reisinge Józse elnök Korány Sándo alelnök Róna Istvá jegyző Speize Miks pénztárnok Szabolc Miks ellenő é Lieberman Adol előimádkozó

11374.h

CÍMSZ Fegyvern

SZÓCIK Fegyverne nagy Jász-Nagy-Kun-Szoln v Lélekszá 575 megle irat alapj megállapíthat ho m XVII s vég lakt zsi család F.-e ak valószínűl hitközsé élet élt elő törökszentmikló kerüle rabbinát alat ma ho mikortó n tudj önál hitközség tömörülv Körülbel 40- évekb építe hitközs templomo mely 190 restaurálta S alapítókr s el elöljárók néz nincsen feljegyzése mi 18 ó rendszeres vezete anyakönyvekb kitűni F.- letelepede zsid kivét nélk magyarorszá származású volta kongressz alkalmáv hitközs stat quo-n nyilvánítot magá ma 192 Ors Ort Irodáh csatlakozot 70- évekb annyi meggyarapodo hitközs tagjain létszám ho két-taner népiskol tarthato fen melyn m vallá gyermek na számb volt növendéke világhábo előt évtizedb a köve év ala annyi megcsappa hitközs létszám ho iskol f kelle oszlatn n lév m törvényb előí tankötel létszá M ke emlékez i Ro Bern tanítóró a tö mi hár évtized vallás hazafi szellemb egé generációk neve azó m megszű iskolába hitközs tagj köz több vitt számotte szerep F.-e Í néh K Farka purit közhivataln mintakép a év vo főjegyző évtizedek hitközs elnök továb Ehrli Ado d közsé orvo a hoss ide vo iskolaszé elnö Tis Kálmán-fé szabadel é ala politik szereplésév kimagaslo Ehrli Móz hitközsé ta a F.- le birtokán legnagyo rész Pes Iz Hitközség hagy alapítványkén hitközs é 34 peng költségvetéss dolgoz körülbel ugyanenny ford szociál célokr hitközségn hozzátarto Kuncsor községg együ 1 lélekszám család v adófizetőj gazdálkod keresked orvo magántisztvisel iparo mérn magán v hitközs tagj közöt világháborúb 37- vett rész közül öt est e ellenforradal áldoza Kle Zsigmo d közsé orvo a miut front vég küzdöt világhábor érdem elismerésé Fere Józs re lovag let 192 vértanúhalá hal hitközs m vezetőség Reising Józs elnö Korán Sánd alelnö Rón Istv jegyz Speiz Mik pénztárno Szabol Mik ellen Lieberma Ado előimádkoz

11374.

CÍMS Fegyver

SZÓCI Fegyvern nag Jász-Nagy-Kun-Szol Léleksz 57 megl ira alap megállapítha h XVI vé lak zs csalá F.- a valószínű hitközs éle él el törökszentmikl kerül rabbiná ala m h mikort tud öná hitközsé tömörül Körülbe 40 évek épít hitköz templom mel 19 restaurált alapítók e elöljáró né nincse feljegyzés m 1 rendszere vezet anyakönyvek kitűn F. leteleped zsi kivé nél magyarorsz származás volt kongress alkalmá hitköz sta quo- nyilváníto mag m 19 Or Or Irodá csatlakozo 70 évek anny meggyarapod hitköz tagjai létszá h két-tane népisko tarthat fe mely vall gyerme n szám vol növendék világháb elő évtized köv é al anny megcsapp hitköz létszá h isko kell oszlat lé törvény elő tanköte létsz k emléke R Ber tanítór t m há évtize vallá hazaf szellem eg generáció nev az megsz iskoláb hitköz tag kö töb vit számott szere F.- né Fark puri közhivatal mintaké é v főjegyz évtizede hitköz elnö tová Ehrl Ad közs orv hos id v iskolasz eln Ti Kálmán-f szabade al politi szereplésé kimagasl Ehrl Mó hitközs t F. l birtoká legnagy rés Pe I Hitközsé hag alapítványké hitköz 3 pen költségvetés dolgo körülbe ugyanenn for szociá célok hitközség hozzátart Kuncso község egy lélekszá csalá adófizető gazdálko kereske orv magántisztvise ipar mér magá hitköz tag közö világháború 37 vet rés közü ö es ellenforrada áldoz Kl Zsigm közs orv miu fron vé küzdö világhábo érde elismerés Fer Józ r lova le 19 vértanúhal ha hitköz vezetősé Reisin Józ eln Korá Sán aleln Ró Ist jegy Spei Mi pénztárn Szabo Mi elle Lieberm Ad előimádko

11374

CÍM Fegyve

SZÓC Fegyver na Jász-Nagy-Kun-Szo Léleks 5 meg ir ala megállapíth XV v la z csal F. valószín hitköz él é e törökszentmik kerü rabbin al mikor tu ön hitközs tömörü Körülb 4 éve épí hitkö templo me 1 restaurál alapító elöljár n nincs feljegyzé rendszer veze anyakönyve kitű F letelepe zs kiv né magyarors származá vol kongres alkalm hitkö st quo nyilvánít ma 1 O O Irod csatlakoz 7 éve ann meggyarapo hitkö tagja létsz két-tan népisk tartha f mel val gyerm szá vo növendé világhá el évtize kö a ann megcsap hitkö létsz isk kel oszla l törvén el tanköt léts emlék Be tanító h évtiz vall haza szelle e generáci ne a megs iskolá hitkö ta k tö vi számot szer F. n Far pur közhivata mintak főjegy évtized hitkö eln tov Ehr A köz or ho i iskolas el T Kálmán- szabad a polit szereplés kimagas Ehr M hitköz F birtok legnag ré P Hitközs ha alapítványk hitkö pe költségveté dolg körülb ugyanen fo szoci célo hitközsé hozzátar Kuncs közsé eg léleksz csal adófizet gazdálk keresk or magántisztvis ipa mé mag hitkö ta köz világhábor 3 ve ré köz e ellenforrad áldo K Zsig köz or mi fro v küzd világháb érd elismeré Fe Jó lov l 1 vértanúha h hitkö vezetős Reisi Jó el Kor Sá alel R Is jeg Spe M pénztár Szab M ell Lieber A előimádk

1137

CÍ Fegyv

SZÓ Fegyve n Jász-Nagy-Kun-Sz Lélek me i al megállapít X l csa F valószí hitkö é törökszentmi ker rabbi a miko t ö hitköz tömör Körül év ép hitk templ m restaurá alapít elöljá ninc feljegyz rendsze vez anyakönyv kit letelep z ki n magyaror származ vo kongre alkal hitk s qu nyilvání m Iro csatlako év an meggyarap hitk tagj léts két-ta népis tarth me va gyer sz v növend világh e évtiz k an megcsa hitk léts is ke oszl törvé e tankö lét emlé B tanít évti val haz szell generác n meg iskol hitk t t v számo sze F Fa pu közhivat minta főjeg évtize hitk el to Eh kö o h iskola e Kálmán szaba poli szereplé kimaga Eh hitkö birto legna r Hitköz h alapítvány hitk p költségvet dol körül ugyane f szoc cél hitközs hozzáta Kunc közs e léleks csa adófize gazdál keres o magántisztvi ip m ma hitk t kö világhábo v r kö ellenforra áld Zsi kö o m fr küz világhá ér elismer F J lo vértanúh hitk vezető Reis J e Ko S ale I je Sp pénztá Sza el Liebe előimád