11431.htm

CÍMSZÓ: Fellner

SZEMÉLYNÉV: Fellner Henrik

SZÓCIKK: 3. F. Henrik*, nagyiparos, felsőházi tag, szül. Újvidéken 1859. Iskolai tanulmányait a kereskedelmi Akadémián végezte és 1882. a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kötelékébe lépett. Itt működött 1911-ig mint ügyvezető igazgató. Ekkor átvette a tulajdonát képező Leipziger Vilmos-féle szesz- és cukorgyár vezetését s ezóta tevékenységét a gyáriparnak szentelte, melynek európai hírű reprezentánsa. A Gyosz-nak egyik vezetője, majd Chorin Ferenc (l. o.) utódjaként elnöke lett, közben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank is alelnökévé választotta meg. Számos ipari és kereskedelmi részvénytársaság elnökségének és igazgatóságának tagja. A kereskedelmi és iparkamarák 1927. felsőházi tagnak választották.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1431. címszó a lexikon => 271. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11431.htm

CÍMSZÓ: Fellner

SZEMÉLYNÉV: Fellner Henrik

SZÓCIKK: 3. F. Henrik*, nagyiparos, felsőházi tag, szül. Újvidéken 1859. Iskolai tanulmányait a kereskedelmi Akadémián végezte és 1882. a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kötelékébe lépett. Itt működött 1911-ig mint ügyvezető igazgató. Ekkor átvette a tulajdonát képező Leipziger Vilmos-féle szesz- és cukorgyár vezetését s ezóta tevékenységét a gyáriparnak szentelte, melynek európai hírű reprezentánsa. A Gyosz-nak egyik vezetője, majd Chorin Ferenc l. o. utódjaként elnöke lett, közben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank is alelnökévé választotta meg. Számos ipari és kereskedelmi részvénytársaság elnökségének és igazgatóságának tagja. A kereskedelmi és iparkamarák 1927. felsőházi tagnak választották.

11431.ht

CÍMSZÓ Fellne

SZEMÉLYNÉV Fellne Henri

SZÓCIKK 3 F Henrik* nagyiparos felsőház tag szül Újvidéke 1859 Iskola tanulmányai kereskedelm Akadémiá végezt é 1882 Pest Magya Kereskedelm Ban kötelékéb lépett It működöt 1911-i min ügyvezet igazgató Ekko átvett tulajdoná képez Leipzige Vilmos-fél szesz é cukorgyá vezetésé ezót tevékenységé gyáriparna szentelte melyne európa hír reprezentánsa Gyosz-na egyi vezetője maj Chori Feren l o utódjakén elnök lett közbe Pest Magya Kereskedelm Ban i alelnökév választott meg Számo ipar é kereskedelm részvénytársasá elnökségéne é igazgatóságána tagja kereskedelm é iparkamará 1927 felsőház tagna választották

11431.h

CÍMSZ Felln

SZEMÉLYNÉ Felln Henr

SZÓCIK Henrik nagyiparo felsőhá ta szü Újvidék 185 Iskol tanulmánya kereskedel Akadémi végez 188 Pes Magy Kereskedel Ba köteléké lépet I működö 1911- mi ügyveze igazgat Ekk átvet tulajdon képe Leipzig Vilmos-fé szes cukorgy vezetés ezó tevékenység gyáriparn szentelt melyn európ hí reprezentáns Gyosz-n egy vezetőj ma Chor Fere utódjaké elnö let közb Pes Magy Kereskedel Ba alelnöké választot me Szám ipa kereskedel részvénytársas elnökségén igazgatóságán tagj kereskedel iparkamar 192 felsőhá tagn választottá

11431.

CÍMS Fell

SZEMÉLYN Fell Hen

SZÓCI Henri nagyipar felsőh t sz Újvidé 18 Isko tanulmány kereskede Akadém vége 18 Pe Mag Kereskede B kötelék lépe működ 1911 m ügyvez igazga Ek átve tulajdo kép Leipzi Vilmos-f sze cukorg vezeté ez tevékenysé gyáripar szentel mely euró h reprezentán Gyosz- eg vezető m Cho Fer utódjak eln le köz Pe Mag Kereskede B alelnök választo m Szá ip kereskede részvénytársa elnökségé igazgatóságá tag kereskede iparkama 19 felsőh tag választott

11431

CÍM Fel

SZEMÉLY Fel He

SZÓC Henr nagyipa felső s Újvid 1 Isk tanulmán keresked Akadé vég 1 P Ma Keresked kötelé lép műkö 191 ügyve igazg E átv tulajd ké Leipz Vilmos- sz cukor vezet e tevékenys gyáripa szente mel eur reprezentá Gyosz e vezet Ch Fe utódja el l kö P Ma Keresked alelnö választ Sz i keresked részvénytárs elnökség igazgatóság ta keresked iparkam 1 felső ta választot

1143

CÍ Fe

SZEMÉL Fe H

SZÓ Hen nagyip fels Újvi Is tanulmá kereske Akad vé M Kereske kötel lé műk 19 ügyv igaz át tulaj k Leip Vilmos s cuko veze tevékeny gyárip szent me eu reprezent Gyos veze C F utódj e k M Kereske aleln válasz S kereske részvénytár elnöksé igazgatósá t kereske iparka fels t választo