11451.htm

CÍMSZÓ: Fenyő

SZEMÉLYNÉV: Fenyő Miksa

SZÓCIKK: "4.  F. Miksa*, író és közgazdász, szül. Mélykúton 1877 dec. 8. A budapesti egyetemen tanult és ügyvédi oklevelet szerzett. 1904 óta a Magyarországi Gyáriparosok Orsz. Szövetségének titkára, majd 1917. igazgatója, 1912 óta a Magyar Vámpolitikai Központ igazgatója és a Magyar Gyáripar c. szaklap szerkesztője. 1918-ban a Hadik-kormány dezignálása alkalmából F. kereskedelmi miniszternek volt kiszemelve. Közgazdasági munkái: A vámszövetség formát (1915); Mi lesz a pénzzel (1920). Közgazdasági tevékenysége mellett az irodalmi életben is jelentékeny részt vesz. 1908-ban egyik megalapítója és szerkesztője volt a Nyugat c. szépirodalmi folyóiratnak. Ady költészetének egyik legelső megértője és propagálója volt. Tanulmányai a Nyugat-ban jelennek meg."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1451. címszó a lexikon => 275. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11451.htm

CÍMSZÓ: Fenyő

SZEMÉLYNÉV: Fenyő Miksa

SZÓCIKK: 4. F. Miksa*, író és közgazdász, szül. Mélykúton 1877 dec. 8. A budapesti egyetemen tanult és ügyvédi oklevelet szerzett. 1904 óta a Magyarországi Gyáriparosok Orsz. Szövetségének titkára, majd 1917. igazgatója, 1912 óta a Magyar Vámpolitikai Központ igazgatója és a Magyar Gyáripar c. szaklap szerkesztője. 1918-ban a Hadik-kormány dezignálása alkalmából F. kereskedelmi miniszternek volt kiszemelve. Közgazdasági munkái: A vámszövetség formát 1915 ; Mi lesz a pénzzel 1920 . Közgazdasági tevékenysége mellett az irodalmi életben is jelentékeny részt vesz. 1908-ban egyik megalapítója és szerkesztője volt a Nyugat c. szépirodalmi folyóiratnak. Ady költészetének egyik legelső megértője és propagálója volt. Tanulmányai a Nyugat-ban jelennek meg.

11451.ht

CÍMSZÓ Feny

SZEMÉLYNÉV Feny Miks

SZÓCIKK 4 F Miksa* ír é közgazdász szül Mélykúto 187 dec 8 budapest egyeteme tanul é ügyvéd oklevele szerzett 190 ót Magyarország Gyáriparoso Orsz Szövetségéne titkára maj 1917 igazgatója 191 ót Magya Vámpolitika Közpon igazgatój é Magya Gyáripa c szakla szerkesztője 1918-ba Hadik-kormán dezignálás alkalmábó F kereskedelm miniszterne vol kiszemelve Közgazdaság munkái vámszövetsé formá 191 M les pénzze 192 Közgazdaság tevékenység mellet a irodalm életbe i jelentéken rész vesz 1908-ba egyi megalapítój é szerkesztőj vol Nyuga c szépirodalm folyóiratnak Ad költészeténe egyi legels megértőj é propagálój volt Tanulmánya Nyugat-ba jelenne meg

11451.h

CÍMSZ Fen

SZEMÉLYNÉ Fen Mik

SZÓCIK Miksa í közgazdás szü Mélykút 18 de budapes egyetem tanu ügyvé oklevel szerzet 19 ó Magyarorszá Gyáriparos Ors Szövetségén titkár ma 191 igazgatój 19 ó Magy Vámpolitik Közpo igazgató Magy Gyárip szakl szerkesztőj 1918-b Hadik-kormá dezignálá alkalmáb kereskedel minisztern vo kiszemelv Közgazdasá munká vámszövets form 19 le pénzz 19 Közgazdasá tevékenysé melle irodal életb jelentéke rés ves 1908-b egy megalapító szerkesztő vo Nyug szépirodal folyóiratna A költészetén egy legel megértő propagáló vol Tanulmány Nyugat-b jelenn me

11451.

CÍMS Fe

SZEMÉLYN Fe Mi

SZÓCI Miks közgazdá sz Mélykú 1 d budape egyete tan ügyv okleve szerze 1 Magyarorsz Gyáriparo Or Szövetségé titká m 19 igazgató 1 Mag Vámpoliti Közp igazgat Mag Gyári szak szerkesztő 1918- Hadik-korm dezignál alkalmá kereskede miniszter v kiszemel Közgazdas munk vámszövet for 1 l pénz 1 Közgazdas tevékenys mell iroda élet jelenték ré ve 1908- eg megalapít szerkeszt v Nyu szépiroda folyóiratn költészeté eg lege megért propagál vo Tanulmán Nyugat- jelen m

11451

CÍM F

SZEMÉLY F M

SZÓC Mik közgazd s Mélyk budap egyet ta ügy oklev szerz Magyarors Gyáripar O Szövetség titk 1 igazgat Ma Vámpolit Köz igazga Ma Gyár sza szerkeszt 1918 Hadik-kor dezigná alkalm keresked miniszte kiszeme Közgazda mun vámszöve fo pén Közgazda tevékeny mel irod éle jelenté r v 1908 e megalapí szerkesz Ny szépirod folyóirat költészet e leg megér propagá v Tanulmá Nyugat jele

1145



SZEMÉL

SZÓ Mi közgaz Mély buda egye t üg okle szer Magyaror Gyáripa Szövetsé tit igazga M Vámpoli Kö igazg M Gyá sz szerkesz 191 Hadik-ko dezign alkal kereske miniszt kiszem Közgazd mu vámszöv f pé Közgazd tevéken me iro él jelent 190 megalap szerkes N szépiro folyóira költésze le megé propag Tanulm Nyuga jel