11523.htm

CÍMSZÓ: Fodor

SZEMÉLYNÉV: Fodor Oszkár

SZÓCIKK: 9.   F. Oszkár, orvos, szül. Székesfehérvárott 1876. Orvostudományi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1904 óta a Dunántúli Közművelődési Egyesület főtitkára. Főképpen a gyermekgyógyászat és a balneológia terén működött és éveken keresztül a magyar fürdők ügyét propagálta Fürdők és nyaralóhelyek c. almanachjában. Behatóan foglalkozott a gyermekvédelem problémáival. Az Országos Gyermekszanatórium-egyesület 1910. ügyvezető-igazgatójának választotta. Nagy része van a Balaton almádiban létesített Zsófia gyermekszanatóriumok alapítása és fölvirágoztatása körül. A szanatóriumnak kezdettől fogva adminisztratív vezetője. Egészségügyi főtanácsos.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1523. címszó a lexikon => 283. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11523.htm

CÍMSZÓ: Fodor

SZEMÉLYNÉV: Fodor Oszkár

SZÓCIKK: 9. F. Oszkár, orvos, szül. Székesfehérvárott 1876. Orvostudományi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, 1904 óta a Dunántúli Közművelődési Egyesület főtitkára. Főképpen a gyermekgyógyászat és a balneológia terén működött és éveken keresztül a magyar fürdők ügyét propagálta Fürdők és nyaralóhelyek c. almanachjában. Behatóan foglalkozott a gyermekvédelem problémáival. Az Országos Gyermekszanatórium-egyesület 1910. ügyvezető-igazgatójának választotta. Nagy része van a Balaton almádiban létesített Zsófia gyermekszanatóriumok alapítása és fölvirágoztatása körül. A szanatóriumnak kezdettől fogva adminisztratív vezetője. Egészségügyi főtanácsos.

11523.ht

CÍMSZÓ Fodo

SZEMÉLYNÉV Fodo Oszká

SZÓCIKK 9 F Oszkár orvos szül Székesfehérvárot 1876 Orvostudomány tanulmányai budapest egyeteme végezte 190 ót Dunántúl Közművelődés Egyesüle főtitkára Főképpe gyermekgyógyásza é balneológi teré működöt é éveke keresztü magya fürdő ügyé propagált Fürdő é nyaralóhelye c almanachjában Behatóa foglalkozot gyermekvédele problémáival A Országo Gyermekszanatórium-egyesüle 1910 ügyvezető-igazgatójána választotta Nag rész va Balato almádiba létesítet Zsófi gyermekszanatóriumo alapítás é fölvirágoztatás körül szanatóriumna kezdettő fogv adminisztratí vezetője Egészségügy főtanácsos

11523.h

CÍMSZ Fod

SZEMÉLYNÉ Fod Oszk

SZÓCIK Oszká orvo szü Székesfehérváro 187 Orvostudomán tanulmánya budapes egyetem végezt 19 ó Dunántú Közművelődé Egyesül főtitkár Főképp gyermekgyógyász balneológ ter működö évek kereszt magy fürd ügy propagál Fürd nyaralóhely almanachjába Beható foglalkozo gyermekvédel problémáiva Ország Gyermekszanatórium-egyesül 191 ügyvezető-igazgatóján választott Na rés v Balat almádib létesíte Zsóf gyermekszanatórium alapítá fölvirágoztatá körü szanatóriumn kezdett fog adminisztrat vezetőj Egészségüg főtanácso

11523.

CÍMS Fo

SZEMÉLYN Fo Osz

SZÓCI Oszk orv sz Székesfehérvár 18 Orvostudomá tanulmány budape egyete végez 1 Dunánt Közművelőd Egyesü főtitká Főkép gyermekgyógyás balneoló te működ éve keresz mag für üg propagá Für nyaralóhel almanachjáb Behat foglalkoz gyermekvéde problémáiv Orszá Gyermekszanatórium-egyesü 19 ügyvezető-igazgatójá választot N ré Bala almádi létesít Zsó gyermekszanatóriu alapít fölvirágoztat kör szanatórium kezdet fo adminisztra vezető Egészségü főtanács

11523

CÍM F

SZEMÉLY F Os

SZÓC Osz or s Székesfehérvá 1 Orvostudom tanulmán budap egyet vége Dunán Közművelő Egyes főtitk Főké gyermekgyógyá balneol t műkö év keres ma fü ü propag Fü nyaralóhe almanachjá Beha foglalko gyermekvéd problémái Orsz Gyermekszanatórium-egyes 1 ügyvezető-igazgatój választo r Bal almád létesí Zs gyermekszanatóri alapí fölvirágozta kö szanatóriu kezde f adminisztr vezet Egészség főtanác

1152



SZEMÉL O

SZÓ Os o Székesfehérv Orvostudo tanulmá buda egye vég Duná Közművel Egye főtit Fők gyermekgyógy balneo műk é kere m f propa F nyaralóh almanachj Beh foglalk gyermekvé problémá Ors Gyermekszanatórium-egye ügyvezető-igazgató választ Ba almá létes Z gyermekszanatór alap fölvirágozt k szanatóri kezd adminiszt veze Egészsé főtaná