11588.htm

CÍMSZÓ: Freudiger

SZEMÉLYNÉV: Freudiger Mózes

SZÓCIKK: Freudiger Mózes hitközség elnöke, szül. Óbudán 1833., megh. Budapesten 1913- F- Pinchas L. óbudai rabbi fia. Maga is rabbipályára készült s már 18 éves korában megszerezte a képesítést, állást azonban sohasem vállalt. Nagy talmudtudós volt, de kiválóan jártas a világi tudományokban is. Fiatalon belépett mint társ a Lindenbaum Lévi ágy-, ruha- és fehérnemű cégbe, amelyet 1883. maga vett át és nagy gyárrá fejlesztett. Óbudán iskolát szervezett, amely az első budapesti magyar iskola volt. A budapesti orthodox hitközségnek egyik megalapítója és évtizedekig elnöke volt. 1908-ban közéleti érdemeinek elismeréséül óbudai előnévvel megkapta a magyar nemességet. Mojse jédabér címen biblikus munkát írt, melyet halála után fiai Ábrahám és Lipót adtak ki.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1588. címszó a lexikon => 293. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11588.htm

CÍMSZÓ: Freudiger

SZEMÉLYNÉV: Freudiger Mózes

SZÓCIKK: Freudiger Mózes hitközség elnöke, szül. Óbudán 1833., megh. Budapesten 1913- F- Pinchas L. óbudai rabbi fia. Maga is rabbipályára készült s már 18 éves korában megszerezte a képesítést, állást azonban sohasem vállalt. Nagy talmudtudós volt, de kiválóan jártas a világi tudományokban is. Fiatalon belépett mint társ a Lindenbaum Lévi ágy-, ruha- és fehérnemű cégbe, amelyet 1883. maga vett át és nagy gyárrá fejlesztett. Óbudán iskolát szervezett, amely az első budapesti magyar iskola volt. A budapesti orthodox hitközségnek egyik megalapítója és évtizedekig elnöke volt. 1908-ban közéleti érdemeinek elismeréséül óbudai előnévvel megkapta a magyar nemességet. Mojse jédabér címen biblikus munkát írt, melyet halála után fiai Ábrahám és Lipót adtak ki.

11588.ht

CÍMSZÓ Freudige

SZEMÉLYNÉV Freudige Móze

SZÓCIKK Freudige Móze hitközsé elnöke szül Óbudá 1833. megh Budapeste 1913 F Pincha L óbuda rabb fia Mag i rabbipályár készül má 1 éve korába megszerezt képesítést állás azonba sohase vállalt Nag talmudtudó volt d kiválóa járta világ tudományokba is Fiatalo belépet min tár Lindenbau Lév ágy- ruha é fehérnem cégbe amelye 1883 mag vet á é nag gyárr fejlesztett Óbudá iskolá szervezett amel a els budapest magya iskol volt budapest orthodo hitközségne egyi megalapítój é évtizedeki elnök volt 1908-ba közélet érdemeine elismeréséü óbuda előnévve megkapt magya nemességet Mojs jédabé címe bibliku munká írt melye halál utá fia Ábrahá é Lipó adta ki

11588.h

CÍMSZ Freudig

SZEMÉLYNÉ Freudig Móz

SZÓCIK Freudig Móz hitközs elnök szü Óbud 1833 meg Budapest 191 Pinch óbud rab fi Ma rabbipályá készü m év koráb megszerez képesítés állá azonb sohas vállal Na talmudtud vol kiváló járt vilá tudományokb i Fiatal belépe mi tá Lindenba Lé ágy ruh fehérne cégb amely 188 ma ve na gyár fejlesztet Óbud iskol szervezet ame el budapes magy isko vol budapes orthod hitközségn egy megalapító évtizedek elnö vol 1908-b közéle érdemein elismerésé óbud előnévv megkap magy nemessége Moj jédab cím biblik munk ír mely halá ut fi Ábrah Lip adt k

11588.

CÍMS Freudi

SZEMÉLYN Freudi Mó

SZÓCI Freudi Mó hitköz elnö sz Óbu 183 me Budapes 19 Pinc óbu ra f M rabbipály kész é korá megszere képesíté áll azon soha válla N talmudtu vo kivál jár vil tudományok Fiata belép m t Lindenb L ág ru fehérn cég amel 18 m v n gyá fejleszte Óbu isko szerveze am e budape mag isk vo budape ortho hitközség eg megalapít évtizede eln vo 1908- közél érdemei elismerés óbu előnév megka mag nemesség Mo jéda cí bibli mun í mel hal u f Ábra Li ad

11588

CÍM Freud

SZEMÉLY Freud M

SZÓC Freud M hitkö eln s Ób 18 m Budape 1 Pin ób r rabbipál kés kor megszer képesít ál azo soh váll talmudt v kivá já vi tudományo Fiat belé Linden á r fehér cé ame 1 gy fejleszt Ób isk szervez a budap ma is v budap orth hitközsé e megalapí évtized el v 1908 közé érdeme elismeré ób előné megk ma nemessé M jéd c bibl mu me ha Ábr L a

1158

CÍ Freu

SZEMÉL Freu

SZÓ Freu hitk el Ó 1 Budap Pi ó rabbipá ké ko megsze képesí á az so vál talmud kiv j v tudomány Fia bel Linde fehé c am g fejlesz Ó is szerve buda m i buda ort hitközs megalap évtize e 190 köz érdem elismer ó előn meg m nemess jé bib m m h Áb