11625.htm

CÍMSZÓ: Friesenhausen

SZEMÉLYNÉV: Friesenhausen Dávid

SZÓCIKK: Friesenhausen Dávid, matematikus, szül. Friesenhausenben (Bajorország) 1750 körül, megh. Gyulafehérváron 1828 márc. 23. Sokáig főképp Berlinben élt, azután Hunfalun, Sátoraljaújhelyen és végül Gyulafehérváron. Harmincéves koráig kizárólag talmudtudománnyal foglalkozott, azután teljes tíz évig felsőbb matematikával, asztronómiával, mechanikával és optikával, amely tárgyakról több értekezést írt. Tiszta héber nyelvű algebrája és geometriája Kelil ha-Chesbón (Berlin 1796) címen jelent meg. Másik műve a szintén héber nyelvű Moszdosz Tevel, mely a Copernicus-féle rendszert fejtegeti (Wien, 1820). Ez utóbbi asztronómiai értekezéseiben külön foglalkozik Buclides tizenegyedik axiómájával. U. e. művében mellékelte csodálatosképpen a gyermekeinek szóló végrendeletét is. F. volt az első szószólója Magyarországon egy felállítandó modern rabbiszemináriumnak s egy ily irányú kidolgozott tervet József nádornak adott át 1806.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1625. címszó a lexikon => 297. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11625.htm

CÍMSZÓ: Friesenhausen

SZEMÉLYNÉV: Friesenhausen Dávid

SZÓCIKK: Friesenhausen Dávid, matematikus, szül. Friesenhausenben Bajorország 1750 körül, megh. Gyulafehérváron 1828 márc. 23. Sokáig főképp Berlinben élt, azután Hunfalun, Sátoraljaújhelyen és végül Gyulafehérváron. Harmincéves koráig kizárólag talmudtudománnyal foglalkozott, azután teljes tíz évig felsőbb matematikával, asztronómiával, mechanikával és optikával, amely tárgyakról több értekezést írt. Tiszta héber nyelvű algebrája és geometriája Kelil ha-Chesbón Berlin 1796 címen jelent meg. Másik műve a szintén héber nyelvű Moszdosz Tevel, mely a Copernicus-féle rendszert fejtegeti Wien, 1820 . Ez utóbbi asztronómiai értekezéseiben külön foglalkozik Buclides tizenegyedik axiómájával. U. e. művében mellékelte csodálatosképpen a gyermekeinek szóló végrendeletét is. F. volt az első szószólója Magyarországon egy felállítandó modern rabbiszemináriumnak s egy ily irányú kidolgozott tervet József nádornak adott át 1806.

11625.ht

CÍMSZÓ Friesenhause

SZEMÉLYNÉV Friesenhause Dávi

SZÓCIKK Friesenhause Dávid matematikus szül Friesenhausenbe Bajororszá 175 körül megh Gyulafehérváro 182 márc 23 Sokái főkép Berlinbe élt azutá Hunfalun Sátoraljaújhelye é végü Gyulafehérváron Harmincéve korái kizáróla talmudtudománnya foglalkozott azutá telje tí évi felsőb matematikával asztronómiával mechanikáva é optikával amel tárgyakró töb értekezés írt Tiszt hébe nyelv algebráj é geometriáj Keli ha-Chesbó Berli 179 címe jelen meg Mási műv szinté hébe nyelv Moszdos Tevel mel Copernicus-fél rendszer fejteget Wien 182 E utóbb asztronómia értekezéseibe külö foglalkozi Buclide tizenegyedi axiómájával U e művébe mellékelt csodálatosképpe gyermekeine szól végrendeleté is F vol a els szószólój Magyarországo eg felállítand moder rabbiszemináriumna eg il irány kidolgozot terve Józse nádorna adot á 1806

11625.h

CÍMSZ Friesenhaus

SZEMÉLYNÉ Friesenhaus Dáv

SZÓCIK Friesenhaus Dávi matematiku szü Friesenhausenb Bajororsz 17 körü meg Gyulafehérvár 18 már 2 Soká főké Berlinb él azut Hunfalu Sátoraljaújhely vég Gyulafehérváro Harmincév korá kizáról talmudtudománny foglalkozot azut telj t év felső matematikáva asztronómiáva mechanikáv optikáva ame tárgyakr tö értekezé ír Tisz héb nyel algebrá geometriá Kel ha-Chesb Berl 17 cím jele me Más mű szint héb nyel Moszdo Teve me Copernicus-fé rendsze fejtege Wie 18 utób asztronómi értekezéseib kül foglalkoz Buclid tizenegyed axiómájáva művéb mellékel csodálatosképp gyermekein szó végrendelet i vo el szószóló Magyarország e felállítan mode rabbiszemináriumn e i irán kidolgozo terv Józs nádorn ado 180

11625.

CÍMS Friesenhau

SZEMÉLYN Friesenhau Dá

SZÓCI Friesenhau Dáv matematik sz Friesenhausen Bajorors 1 kör me Gyulafehérvá 1 má Sok fők Berlin é azu Hunfal Sátoraljaújhel vé Gyulafehérvár Harmincé kor kizáró talmudtudománn foglalkozo azu tel é fels matematikáv asztronómiáv mechaniká optikáv am tárgyak t értekez í Tis hé nye algebr geometri Ke ha-Ches Ber 1 cí jel m Má m szin hé nye Moszd Tev m Copernicus-f rendsz fejteg Wi 1 utó asztronóm értekezései kü foglalko Bucli tizenegye axiómájáv művé melléke csodálatoskép gyermekei sz végrendele v e szószól Magyarorszá felállíta mod rabbiszeminárium irá kidolgoz ter Józ nádor ad 18

11625

CÍM Friesenha

SZEMÉLY Friesenha D

SZÓC Friesenha Dá matemati s Friesenhause Bajoror kö m Gyulafehérv m So fő Berli az Hunfa Sátoraljaújhe v Gyulafehérvá Harminc ko kizár talmudtudomán foglalkoz az te fel matematiká asztronómiá mechanik optiká a tárgya érteke Ti h ny algeb geometr K ha-Che Be c je M szi h ny Mosz Te Copernicus- rends fejte W ut asztronó értekezése k foglalk Bucl tizenegy axiómájá műv mellék csodálatoské gyermeke s végrendel szószó Magyarorsz felállít mo rabbiszemináriu ir kidolgo te Jó nádo a 1

1162

CÍ Friesenh

SZEMÉL Friesenh

SZÓ Friesenh D matemat Friesenhaus Bajoro k Gyulafehér S f Berl a Hunf Sátoraljaújh Gyulafehérv Harmin k kizá talmudtudomá foglalko a t fe matematik asztronómi mechani optik tárgy értek T n alge geomet ha-Ch B j sz n Mos T Copernicus rend fejt u asztron értekezés foglal Buc tizeneg axiómáj mű mellé csodálatosk gyermek végrende szósz Magyarors felállí m rabbiszeminári i kidolg t J nád