11681.htm

CÍMSZÓ: Gárdos

SZEMÉLYNÉV: Gárdos Aladár

SZÓCIKK: Gárdos, 1. Aladár, szobrász, szül. Budapesten 1878. Az iparművészeti iskolán tanult, Budapesten, azután Münchenben és Parisban végzett tanulmányokat. A zalatnai Lukács Béla szoborpályázaton tűnt föl (1903), mint az első díj nyertese (1904). Hajléktalanok nagy szoborcsoportjával a Rudics- díjat nyerte el (1906). Időnként főleg férfi és női akt-szobrokat és arcképszobrokat állított ki a Műcsarnokban. A Benczúr Társaság tagja, melynek 1923. és 1927-iki kiállításain részt vett a Nemzeti Szalonban. Egyéb emlékszobrai még: a sátoraljaújhelyi Kossuth-szobor (1911), melyre szintén pályázat útján nyert megbízást, továbbá a még 1912. pályadíjat nyert miskolci Deák-szobor, mely a háború után elkészült első nagyszabású bronzszobor volt.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1681. címszó a lexikon => 307. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11681.htm

CÍMSZÓ: Gárdos

SZEMÉLYNÉV: Gárdos Aladár

SZÓCIKK: Gárdos, 1. Aladár, szobrász, szül. Budapesten 1878. Az iparművészeti iskolán tanult, Budapesten, azután Münchenben és Parisban végzett tanulmányokat. A zalatnai Lukács Béla szoborpályázaton tűnt föl 1903 , mint az első díj nyertese 1904 . Hajléktalanok nagy szoborcsoportjával a Rudics- díjat nyerte el 1906 . Időnként főleg férfi és női akt-szobrokat és arcképszobrokat állított ki a Műcsarnokban. A Benczúr Társaság tagja, melynek 1923. és 1927-iki kiállításain részt vett a Nemzeti Szalonban. Egyéb emlékszobrai még: a sátoraljaújhelyi Kossuth-szobor 1911 , melyre szintén pályázat útján nyert megbízást, továbbá a még 1912. pályadíjat nyert miskolci Deák-szobor, mely a háború után elkészült első nagyszabású bronzszobor volt.

11681.ht

CÍMSZÓ Gárdo

SZEMÉLYNÉV Gárdo Aladá

SZÓCIKK Gárdos 1 Aladár szobrász szül Budapeste 1878 A iparművészet iskolá tanult Budapesten azutá Münchenbe é Parisba végzet tanulmányokat zalatna Lukác Bél szoborpályázato tűn fö 190 min a els dí nyertes 190 Hajléktalano nag szoborcsoportjáva Rudics díja nyert e 190 Időnkén főle férf é nő akt-szobroka é arcképszobroka állítot k Műcsarnokban Benczú Társasá tagja melyne 1923 é 1927-ik kiállításai rész vet Nemzet Szalonban Egyé emlékszobra még sátoraljaújhely Kossuth-szobo 191 melyr szinté pályáza útjá nyer megbízást tovább mé 1912 pályadíja nyer miskolc Deák-szobor mel hábor utá elkészül els nagyszabás bronzszobo volt

11681.h

CÍMSZ Gárd

SZEMÉLYNÉ Gárd Alad

SZÓCIK Gárdo Aladá szobrás szü Budapest 187 iparművésze iskol tanul Budapeste azut Münchenb Parisb végze tanulmányoka zalatn Luká Bé szoborpályázat tű f 19 mi el d nyerte 19 Hajléktalan na szoborcsoportjáv Rudic díj nyer 19 Időnké fől fér n akt-szobrok arcképszobrok állíto Műcsarnokba Bencz Társas tagj melyn 192 1927-i kiállítása rés ve Nemze Szalonba Egy emlékszobr mé sátoraljaújhel Kossuth-szob 19 mely szint pályáz útj nye megbízás továb m 191 pályadíj nye miskol Deák-szobo me hábo ut elkészü el nagyszabá bronzszob vol

11681.

CÍMS Gár

SZEMÉLYN Gár Ala

SZÓCI Gárd Alad szobrá sz Budapes 18 iparművész isko tanu Budapest azu München Paris végz tanulmányok zalat Luk B szoborpályáza t 1 m e nyert 1 Hajléktala n szoborcsoportjá Rudi dí nye 1 Időnk fő fé akt-szobro arcképszobro állít Műcsarnokb Benc Társa tag mely 19 1927- kiállítás ré v Nemz Szalonb Eg emlékszob m sátoraljaújhe Kossuth-szo 1 mel szin pályá út ny megbízá tová 19 pályadí ny misko Deák-szob m háb u elkész e nagyszab bronzszo vo

11681

CÍM Gá

SZEMÉLY Gá Al

SZÓC Gár Ala szobr s Budape 1 iparművés isk tan Budapes az Münche Pari vég tanulmányo zala Lu szoborpályáz nyer Hajléktal szoborcsoportj Rud d ny Időn f f akt-szobr arcképszobr állí Műcsarnok Ben Társ ta mel 1 1927 kiállítá r Nem Szalon E emlékszo sátoraljaújh Kossuth-sz me szi pály ú n megbíz tov 1 pályad n misk Deák-szo há elkés nagysza bronzsz v

1168

CÍ G

SZEMÉL G A

SZÓ Gá Al szob Budap iparművé is ta Budape a Münch Par vé tanulmány zal L szoborpályá nye Hajlékta szoborcsoport Ru n Idő akt-szob arcképszob áll Műcsarno Be Tár t me 192 kiállít Ne Szalo emléksz sátoraljaúj Kossuth-s m sz pál megbí to pálya mis Deák-sz h elké nagysz bronzs