11754.htm

CÍMSZÓ: Glücksthal

SZEMÉLYNÉV: Glücksthal Samu

SZÓCIKK: 2. G. Samu, ügyvéd, felsőházi tag, szül. Turószentmártonban 1864. Budapesten és Bécsben folytatta tanulmányait, 1889-ben ügyvédi diplomát szerzett és irodáját Budapesten nyitotta meg. Csakhamar ismert és tevékeny vezető embere lett a főváros politikai és társadalmi mozgalmának. A kilencvenes években megkezdte Budapest V. kerületének politikai és társadalmi szervezését és annak eredményeképpen az általa vezetett Egyesült Lipótvárosi Polgári Kör irányította a törvényhatósági és képviselőválasztásokat. 1903 óta tagja Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának. Főként pénzügyi és közgazdasági kérdésekkel foglalkozik. A háború elején indítványára megalakult a tízes Népélelmezési Bizottság. Közgazdasági tevékenységének központja az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés, melynek megalapításában főrésze volt. Mint az egyesület főügyésze, irányítja az Omke adópolitikáját és állásfoglalását kereskedelmi jogkérdésekben. A legkiválóbb kereskedelmi jogászok egyike, adóügyekben elismert szaktekintély. Vezetője az V. ker. Népház ügyeinek, mely a főváros jótékonysági intézményei között az első. A főváros törvényhatóságának közgyűlése 1927. elején a felsőház tagjává választotta. A hitközségi életben évtizedek óta részt vesz, zsidó jótékonysági akciókat kezdeményez és vezető szerepet játszik a Pesti Izr. Hitközség életében is, amelynek egyik alelnöke.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1754. címszó a lexikon => 315. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11754.htm

CÍMSZÓ: Glücksthal

SZEMÉLYNÉV: Glücksthal Samu

SZÓCIKK: 2. G. Samu, ügyvéd, felsőházi tag, szül. Turószentmártonban 1864. Budapesten és Bécsben folytatta tanulmányait, 1889-ben ügyvédi diplomát szerzett és irodáját Budapesten nyitotta meg. Csakhamar ismert és tevékeny vezető embere lett a főváros politikai és társadalmi mozgalmának. A kilencvenes években megkezdte Budapest V. kerületének politikai és társadalmi szervezését és annak eredményeképpen az általa vezetett Egyesült Lipótvárosi Polgári Kör irányította a törvényhatósági és képviselőválasztásokat. 1903 óta tagja Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának. Főként pénzügyi és közgazdasági kérdésekkel foglalkozik. A háború elején indítványára megalakult a tízes Népélelmezési Bizottság. Közgazdasági tevékenységének központja az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés, melynek megalapításában főrésze volt. Mint az egyesület főügyésze, irányítja az Omke adópolitikáját és állásfoglalását kereskedelmi jogkérdésekben. A legkiválóbb kereskedelmi jogászok egyike, adóügyekben elismert szaktekintély. Vezetője az V. ker. Népház ügyeinek, mely a főváros jótékonysági intézményei között az első. A főváros törvényhatóságának közgyűlése 1927. elején a felsőház tagjává választotta. A hitközségi életben évtizedek óta részt vesz, zsidó jótékonysági akciókat kezdeményez és vezető szerepet játszik a Pesti Izr. Hitközség életében is, amelynek egyik alelnöke.

11754.ht

CÍMSZÓ Glückstha

SZEMÉLYNÉV Glückstha Sam

SZÓCIKK 2 G Samu ügyvéd felsőház tag szül Turószentmártonba 1864 Budapeste é Bécsbe folytatt tanulmányait 1889-be ügyvéd diplomá szerzet é irodájá Budapeste nyitott meg Csakhama ismer é tevéken vezet ember let főváro politika é társadalm mozgalmának kilencvene évekbe megkezdt Budapes V kerületéne politika é társadalm szervezésé é anna eredményeképpe a által vezetet Egyesül Lipótváros Polgár Kö irányított törvényhatóság é képviselőválasztásokat 190 ót tagj Budapes székesfőváro törvényhatóság bizottságának Főkén pénzügy é közgazdaság kérdésekke foglalkozik hábor elejé indítványár megalakul tíze Népélelmezés Bizottság Közgazdaság tevékenységéne központj a Országo Magya Kereskedelm Egyesülés melyne megalapításába főrész volt Min a egyesüle főügyésze irányítj a Omk adópolitikájá é állásfoglalásá kereskedelm jogkérdésekben legkiválób kereskedelm jogászo egyike adóügyekbe elismer szaktekintély Vezetőj a V ker Néphá ügyeinek mel főváro jótékonyság intézménye közöt a első főváro törvényhatóságána közgyűlés 1927 elejé felsőhá tagjáv választotta hitközség életbe évtizede ót rész vesz zsid jótékonyság akcióka kezdeménye é vezet szerepe játszi Pest Izr Hitközsé életébe is amelyne egyi alelnöke

11754.h

CÍMSZ Glücksth

SZEMÉLYNÉ Glücksth Sa

SZÓCIK Sam ügyvé felsőhá ta szü Turószentmártonb 186 Budapest Bécsb folytat tanulmányai 1889-b ügyvé diplom szerze irodáj Budapest nyitot me Csakham isme tevéke veze embe le fővár politik társadal mozgalmána kilencven évekb megkezd Budape kerületén politik társadal szervezés ann eredményeképp álta vezete Egyesü Lipótváro Polgá K irányítot törvényhatósá képviselőválasztásoka 19 ó tag Budape székesfővár törvényhatósá bizottságána Főké pénzüg közgazdasá kérdésekk foglalkozi hábo elej indítványá megalaku tíz Népélelmezé Bizottsá Közgazdasá tevékenységén központ Ország Magy Kereskedel Egyesülé melyn megalapításáb főrés vol Mi egyesül főügyész irányít Om adópolitikáj állásfoglalás kereskedel jogkérdésekbe legkiváló kereskedel jogász egyik adóügyekb elisme szaktekintél Vezető ke Néph ügyeine me fővár jótékonysá intézmény közö els fővár törvényhatóságán közgyűlé 192 elej felsőh tagjá választott hitközsé életb évtized ó rés ves zsi jótékonysá akciók kezdemény veze szerep játsz Pes Iz Hitközs életéb i amelyn egy alelnök

11754.

CÍMS Glückst

SZEMÉLYN Glückst S

SZÓCI Sa ügyv felsőh t sz Turószentmárton 18 Budapes Bécs folyta tanulmánya 1889- ügyv diplo szerz irodá Budapes nyito m Csakha ism tevék vez emb l fővá politi társada mozgalmán kilencve évek megkez Budap kerületé politi társada szervezé an eredményekép ált vezet Egyes Lipótvár Polg irányíto törvényhatós képviselőválasztások 1 ta Budap székesfővá törvényhatós bizottságán Fők pénzü közgazdas kérdések foglalkoz háb ele indítvány megalak tí Népélelmez Bizotts Közgazdas tevékenységé közpon Orszá Mag Kereskede Egyesül mely megalapításá főré vo M egyesü főügyés irányí O adópolitiká állásfoglalá kereskede jogkérdésekb legkivál kereskede jogás egyi adóügyek elism szaktekinté Vezet k Nép ügyein m fővá jótékonys intézmén köz el fővá törvényhatóságá közgyűl 19 ele felső tagj választot hitközs élet évtize ré ve zs jótékonys akció kezdemén vez szere játs Pe I Hitköz életé amely eg alelnö

11754

CÍM Glücks

SZEMÉLY Glücks

SZÓC S ügy felső s Turószentmárto 1 Budape Béc folyt tanulmány 1889 ügy dipl szer irod Budape nyit Csakh is tevé ve em főv polit társad mozgalmá kilencv éve megke Buda kerület polit társad szervez a eredményeké ál veze Egye Lipótvá Pol irányít törvényható képviselőválasztáso t Buda székesfőv törvényható bizottságá Fő pénz közgazda kérdése foglalko há el indítván megala t Népélelme Bizott Közgazda tevékenység közpo Orsz Ma Keresked Egyesü mel megalapítás főr v egyes főügyé irány adópolitik állásfoglal keresked jogkérdések legkivá keresked jogá egy adóügye elis szaktekint Veze Né ügyei főv jótékony intézmé kö e főv törvényhatóság közgyű 1 el fels tag választo hitköz éle évtiz r v z jótékony akci kezdemé ve szer ját P Hitkö élet amel e aleln

1175

CÍ Glück

SZEMÉL Glück

SZÓ üg fels Turószentmárt Budap Bé foly tanulmán 188 üg dip sze iro Budap nyi Csak i tev v e fő poli társa mozgalm kilenc év megk Bud kerüle poli társa szerve eredmények á vez Egy Lipótv Po irányí törvényhat képviselőválasztás Bud székesfő törvényhat bizottság F pén közgazd kérdés foglalk h e indítvá megal Népélelm Bizot Közgazd tevékenysé közp Ors M Kereske Egyes me megalapítá fő egye főügy irán adópoliti állásfogla kereske jogkérdése legkiv kereske jog eg adóügy eli szaktekin Vez N ügye fő jótékon intézm k fő törvényhatósá közgy e fel ta választ hitkö él évti jótékon akc kezdem v sze já Hitk éle ame alel