11801.htm

CÍMSZÓ: Gross

SZEMÉLYNÉV: Gross Béla

SZÓCIKK: "Gross. l Béla, festő, szül. Miskolcon 1835., megh. Budapesten 1914. Lelkiismeretes gondossággal festett arcképeket, tanulmányfejeket és ideális karakterfejeket. 79 éves korában halt meg, hű maradván mindvégig a régi táblabíróvilág aprólékosan részletező festési modorához. Az 1858-i, a Diana fürdőben rendezett pesti műegyleti kiállításon állított ki először egy Bachánsnő c. képet. Tanulmányait Marastoui pesti festőiskolájában, a bécsi akadémián és Münchenben végezte. 1860-69-ig Pesten működött, ezután Bécsbe költözött, Később megint Pesten élt és egész 1914-ig a Műcsarnok kiállításán vett részt. Számos munkája közül a Szépművészeti Múzeumban vannak: Paraszt-anyóka (1886); Önarckép, továbbá feleségének, Tóth Bertának arcképe (1887); Adler Mór festőnek arcképe (1900) a Magyar Történelmi Képcsarnokban van. Szent Margit képét (1901) Klotild főhercegnő vette meg."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1801. címszó a lexikon => 323. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11801.htm

CÍMSZÓ: Gross

SZEMÉLYNÉV: Gross Béla

SZÓCIKK: Gross. l Béla, festő, szül. Miskolcon 1835., megh. Budapesten 1914. Lelkiismeretes gondossággal festett arcképeket, tanulmányfejeket és ideális karakterfejeket. 79 éves korában halt meg, hű maradván mindvégig a régi táblabíróvilág aprólékosan részletező festési modorához. Az 1858-i, a Diana fürdőben rendezett pesti műegyleti kiállításon állított ki először egy Bachánsnő c. képet. Tanulmányait Marastoui pesti festőiskolájában, a bécsi akadémián és Münchenben végezte. 1860-69-ig Pesten működött, ezután Bécsbe költözött, Később megint Pesten élt és egész 1914-ig a Műcsarnok kiállításán vett részt. Számos munkája közül a Szépművészeti Múzeumban vannak: Paraszt-anyóka 1886 ; Önarckép, továbbá feleségének, Tóth Bertának arcképe 1887 ; Adler Mór festőnek arcképe 1900 a Magyar Történelmi Képcsarnokban van. Szent Margit képét 1901 Klotild főhercegnő vette meg.

11801.ht

CÍMSZÓ Gros

SZEMÉLYNÉV Gros Bél

SZÓCIKK Gross Béla festő szül Miskolco 1835. megh Budapeste 1914 Lelkiismerete gondosságga festet arcképeket tanulmányfejeke é ideáli karakterfejeket 7 éve korába hal meg h maradvá mindvégi rég táblabíróvilá aprólékosa részletez festés modorához A 1858-i Dian fürdőbe rendezet pest műegylet kiállításo állítot k előszö eg Bachánsn c képet Tanulmányai Marastou pest festőiskolájában bécs akadémiá é Münchenbe végezte 1860-69-i Peste működött ezutá Bécsb költözött Későb megin Peste él é egés 1914-i Műcsarno kiállításá vet részt Számo munkáj közü Szépművészet Múzeumba vannak Paraszt-anyók 188 Önarckép tovább feleségének Tót Bertána arckép 188 Adle Mó festőne arckép 190 Magya Történelm Képcsarnokba van Szen Margi képé 190 Klotil főhercegn vett meg

11801.h

CÍMSZ Gro

SZEMÉLYNÉ Gro Bé

SZÓCIK Gros Bél fest szü Miskolc 1835 meg Budapest 191 Lelkiismeret gondosságg feste arcképeke tanulmányfejek ideál karakterfejeke év koráb ha me maradv mindvég ré táblabíróvil aprólékos részlete festé modoráho 1858- Dia fürdőb rendeze pes műegyle kiállítás állíto elősz e Bacháns képe Tanulmánya Marasto pes festőiskolájába béc akadémi Münchenb végezt 1860-69- Pest működöt ezut Bécs költözöt Késő megi Pest é egé 1914- Műcsarn kiállítás ve rész Szám munká köz Szépművésze Múzeumb vanna Paraszt-anyó 18 Önarcké továb feleségéne Tó Bertán arcké 18 Adl M festőn arcké 19 Magy Történel Képcsarnokb va Sze Marg kép 19 Kloti főherceg vet me

11801.

CÍMS Gr

SZEMÉLYN Gr B

SZÓCI Gro Bé fes sz Miskol 183 me Budapes 19 Lelkiismere gondosság fest arcképek tanulmányfeje ideá karakterfejek é korá h m marad mindvé r táblabíróvi apróléko részlet fest modoráh 1858 Di fürdő rendez pe műegyl kiállítá állít elős Bachán kép Tanulmány Marast pe festőiskolájáb bé akadém München végez 1860-69 Pes működö ezu Béc költözö Kés meg Pes eg 1914 Műcsar kiállítá v rés Szá munk kö Szépművész Múzeum vann Paraszt-any 1 Önarck tová feleségén T Bertá arck 1 Ad festő arck 1 Mag Történe Képcsarnok v Sz Mar ké 1 Klot főherce ve m

11801

CÍM G

SZEMÉLY G

SZÓC Gr B fe s Misko 18 m Budape 1 Lelkiismer gondossá fes arcképe tanulmányfej ide karakterfeje kor mara mindv táblabíróv aprólék részle fes modorá 185 D fürd rende p műegy kiállít állí elő Bachá ké Tanulmán Maras p festőiskolájá b akadé Münche vége 1860-6 Pe működ ez Bé költöz Ké me Pe e 191 Műcsa kiállít ré Sz mun k Szépművés Múzeu van Paraszt-an Önarc tov feleségé Bert arc A fest arc Ma Történ Képcsarno S Ma k Klo főherc v

1180



SZEMÉL

SZÓ G f Misk 1 Budap Lelkiisme gondoss fe arckép tanulmányfe id karakterfej ko mar mind táblabíró aprólé részl fe modor 18 für rend műeg kiállí áll el Bach k Tanulmá Mara festőiskoláj akad Münch vég 1860- P műkö e B költö K m P 19 Műcs kiállí r S mu Szépművé Múze va Paraszt-a Önar to feleség Ber ar fes ar M Törté Képcsarn M Kl főher