11824.htm

CÍMSZÓ: Grünfeld

SZEMÉLYNÉV: Grünfeld Josef

SZÓCIKK: "Grünfeld, 1. Josef, osztrák orvostanár, szül. Gyönkön 1840 nov. 19. A gimnáziumot Kassán végezte s a budapesti és bécsi egyetemeken tanult. 1881-ben magántanár lett a bécsi egyetemen s egyszersmind a Poliklinka főorvosa is. Az endoskopot ő használta először és a sebészetben sok újítás fűződik nevéhez. Számos tanulmánya szaklapokban jelent meg. Önállóan megjelent művei: Compendium der Augenheilkunde, mely igen sok kiadást ért el; továbbá: Die Endoscopie der Harnröhre und Blase. Nagy elfoglaltsága dacára is haláláig állandó aktívan részt vett a zsidó életben; egyik alapítója és sokáig elnöke volt az Oesterreichisch-Israeli-tische Unionnak."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1824. címszó a lexikon => 325. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11824.htm

CÍMSZÓ: Grünfeld

SZEMÉLYNÉV: Grünfeld Josef

SZÓCIKK: Grünfeld, 1. Josef, osztrák orvostanár, szül. Gyönkön 1840 nov. 19. A gimnáziumot Kassán végezte s a budapesti és bécsi egyetemeken tanult. 1881-ben magántanár lett a bécsi egyetemen s egyszersmind a Poliklinka főorvosa is. Az endoskopot ő használta először és a sebészetben sok újítás fűződik nevéhez. Számos tanulmánya szaklapokban jelent meg. Önállóan megjelent művei: Compendium der Augenheilkunde, mely igen sok kiadást ért el; továbbá: Die Endoscopie der Harnröhre und Blase. Nagy elfoglaltsága dacára is haláláig állandó aktívan részt vett a zsidó életben; egyik alapítója és sokáig elnöke volt az Oesterreichisch-Israeli-tische Unionnak.

11824.ht

CÍMSZÓ Grünfel

SZEMÉLYNÉV Grünfel Jose

SZÓCIKK Grünfeld 1 Josef osztrá orvostanár szül Gyönkö 184 nov 19 gimnáziumo Kassá végezt budapest é bécs egyetemeke tanult 1881-be magántaná let bécs egyeteme egyszersmin Poliklink főorvos is A endoskopo használt előszö é sebészetbe so újítá fűződi nevéhez Számo tanulmány szaklapokba jelen meg Önállóa megjelen művei Compendiu de Augenheilkunde mel ige so kiadás ér el továbbá Di Endoscopi de Harnröhr un Blase Nag elfoglaltság dacár i halálái álland aktíva rész vet zsid életben egyi alapítój é sokái elnök vol a Oesterreichisch-Israeli-tisch Unionnak

11824.h

CÍMSZ Grünfe

SZEMÉLYNÉ Grünfe Jos

SZÓCIK Grünfel Jose osztr orvostaná szü Gyönk 18 no 1 gimnázium Kass végez budapes béc egyetemek tanul 1881-b magántan le béc egyetem egyszersmi Poliklin főorvo i endoskop használ elősz sebészetb s újít fűződ nevéhe Szám tanulmán szaklapokb jele me Önálló megjele műve Compendi d Augenheilkund me ig s kiadá é e tovább D Endoscop d Harnröh u Blas Na elfoglaltsá dacá halálá állan aktív rés ve zsi életbe egy alapító soká elnö vo Oesterreichisch-Israeli-tisc Unionna

11824.

CÍMS Grünf

SZEMÉLYN Grünf Jo

SZÓCI Grünfe Jos oszt orvostan sz Gyön 1 n gimnáziu Kas vége budape bé egyeteme tanu 1881- magánta l bé egyete egyszersm Polikli főorv endosko haszná elős sebészet újí fűző nevéh Szá tanulmá szaklapok jel m Önáll megjel műv Compend Augenheilkun m i kiad továb Endosco Harnrö Bla N elfoglalts dac halál álla aktí ré v zs életb eg alapít sok eln v Oesterreichisch-Israeli-tis Unionn

11824

CÍM Grün

SZEMÉLY Grün J

SZÓC Grünf Jo osz orvosta s Gyö gimnázi Ka vég budap b egyetem tan 1881 magánt b egyet egyszers Polikl főor endosk haszn elő sebésze új fűz nevé Sz tanulm szaklapo je Önál megje mű Compen Augenheilku kia tová Endosc Harnr Bl elfoglalt da halá áll akt r z élet e alapí so el Oesterreichisch-Israeli-ti Union

1182

CÍ Grü

SZEMÉL Grü

SZÓ Grün J os orvost Gy gimnáz K vé buda egyete ta 188 magán egye egyszer Polik főo endos hasz el sebész ú fű nev S tanul szaklap j Öná megj m Compe Augenheilk ki tov Endos Harn B elfoglal d hal ál ak éle alap s e Oesterreichisch-Israeli-t Unio