11949.htm

CÍMSZÓ: Handl

SZÓCIKK: Handl. II. Ulászló uralkodása alatt élt Pozsonyban 1505 táján, mikor előfordult, hogy a zsidók kezében levő adósleveleket egyszerűen lefoglalták. H. ügyében maga a király intézett külön rendeletet a városhoz. Az ez időben uralkodott viszonyokra jellemző, hogy ennek, vagy egy másik Handel nevű zsidónak a feleségét egy Dorothea nevű soproni asszony meggyilkolta és kirabolta. Sopron hatósága a gyilkost, állítólag Brandenburgi György kérelmére, büntetlenül szabadon bocsátotta és Sighart Márton városi bíró a rablott tárgyak egy részét a maga számára lefoglalta. H. csak a kormány tanácsnál tudott igazságot és elégtételt szerezni.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1949. címszó a lexikon => 343. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11949.htm

CÍMSZÓ: Handl

SZÓCIKK: Handl. II. Ulászló uralkodása alatt élt Pozsonyban 1505 táján, mikor előfordult, hogy a zsidók kezében levő adósleveleket egyszerűen lefoglalták. H. ügyében maga a király intézett külön rendeletet a városhoz. Az ez időben uralkodott viszonyokra jellemző, hogy ennek, vagy egy másik Handel nevű zsidónak a feleségét egy Dorothea nevű soproni asszony meggyilkolta és kirabolta. Sopron hatósága a gyilkost, állítólag Brandenburgi György kérelmére, büntetlenül szabadon bocsátotta és Sighart Márton városi bíró a rablott tárgyak egy részét a maga számára lefoglalta. H. csak a kormány tanácsnál tudott igazságot és elégtételt szerezni.

11949.ht

CÍMSZÓ Hand

SZÓCIKK Handl II Ulászl uralkodás alat él Pozsonyba 150 táján miko előfordult hog zsidó kezébe lev adósleveleke egyszerűe lefoglalták H ügyébe mag királ intézet külö rendelete városhoz A e időbe uralkodot viszonyokr jellemző hog ennek vag eg mási Hande nev zsidóna feleségé eg Dorothe nev sopron asszon meggyilkolt é kirabolta Sopro hatóság gyilkost állítóla Brandenburg Györg kérelmére büntetlenü szabado bocsátott é Sighar Márto város bír rablot tárgya eg részé mag számár lefoglalta H csa kormán tanácsná tudot igazságo é elégtétel szerezni

11949.h

CÍMSZ Han

SZÓCIK Hand I Ulász uralkodá ala é Pozsonyb 15 tájá mik előfordul ho zsid kezéb le adóslevelek egyszerű lefoglaltá ügyéb ma kirá intéze kül rendelet városho időb uralkodo viszonyok jellemz ho enne va e más Hand ne zsidón feleség e Doroth ne sopro asszo meggyilkol kirabolt Sopr hatósá gyilkos állítól Brandenbur Györ kérelmér büntetlen szabad bocsátot Sigha Márt váro bí rablo tárgy e rész ma számá lefoglalt cs kormá tanácsn tudo igazság elégtéte szerezn

11949.

CÍMS Ha

SZÓCI Han Ulás uralkod al Pozsony 1 táj mi előfordu h zsi kezé l adóslevele egyszer lefoglalt ügyé m kir intéz kü rendele városh idő uralkod viszonyo jellem h enn v má Han n zsidó felesé Dorot n sopr assz meggyilko kirabol Sop hatós gyilko állító Brandenbu Gyö kérelmé büntetle szaba bocsáto Sigh Már vár b rabl tárg rés m szám lefoglal c korm tanács tud igazsá elégtét szerez

11949

CÍM H

SZÓC Ha Ulá uralko a Pozson tá m előford zs kez adóslevel egysze lefoglal ügy ki inté k rendel város id uralko viszony jelle en m Ha zsid feles Doro sop ass meggyilk kirabo So ható gyilk állít Brandenb Gy kérelm büntetl szab bocsát Sig Má vá rab tár ré szá lefogla kor tanác tu igazs elégté szere

1194



SZÓ H Ul uralk Pozso t előfor z ke adósleve egysz lefogla üg k int rende váro i uralk viszon jell e H zsi fele Dor so as meggyil kirab S hat gyil állí Branden G kérel büntet sza bocsá Si M v ra tá r sz lefogl ko taná t igaz elégt szer