11980.htm

CÍMSZÓ: Hatvany-Deutsch

SZEMÉLYNÉV: Hatvany József

SZÓCIKK: H. József (hatvani) báró, közgazdász, szül. Budapesten 1858 márc. 30., megh. Bad-Nauheimban 1913 jan. 30. H. Bernát fia és H. S. báró unokatestvére. A bécsi Hochschule für Bodenkulturban tanult, majd belépett a Deutsch H. és fia cégbe, amelynek felvirágoztatásában unokatestvérével, H. Sándorral (1. o.) együtt neki is része volt. A később létrejött nagysurányi és hatvani cukorgyárak fejlesztése az ő elismert szervező tehetségének bizonyítéka. Vezető része volt a hazai cukoripar megalapozásában és emelésében, s mint számos nagybank- és ipari vállalat igazgatósági tagja, az ország pénzügyi politikájában is szerepet játszott. Tevékeny részt vett a felekezeti életben, elnöke volta Rabbiképző Intézet vezérlőbizottságának és az lMlT-nek is. Érdemeiért a király magyar nemességgel, bárói méltósággal és főrendiházi tagsággal tüntette ki.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 1980. címszó a lexikon => 347. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

11980.htm

CÍMSZÓ: Hatvany-Deutsch

SZEMÉLYNÉV: Hatvany József

SZÓCIKK: H. József hatvani báró, közgazdász, szül. Budapesten 1858 márc. 30., megh. Bad-Nauheimban 1913 jan. 30. H. Bernát fia és H. S. báró unokatestvére. A bécsi Hochschule für Bodenkulturban tanult, majd belépett a Deutsch H. és fia cégbe, amelynek felvirágoztatásában unokatestvérével, H. Sándorral 1. o. együtt neki is része volt. A később létrejött nagysurányi és hatvani cukorgyárak fejlesztése az ő elismert szervező tehetségének bizonyítéka. Vezető része volt a hazai cukoripar megalapozásában és emelésében, s mint számos nagybank- és ipari vállalat igazgatósági tagja, az ország pénzügyi politikájában is szerepet játszott. Tevékeny részt vett a felekezeti életben, elnöke volta Rabbiképző Intézet vezérlőbizottságának és az lMlT-nek is. Érdemeiért a király magyar nemességgel, bárói méltósággal és főrendiházi tagsággal tüntette ki.

11980.ht

CÍMSZÓ Hatvany-Deutsc

SZEMÉLYNÉV Hatvan Józse

SZÓCIKK H Józse hatvan báró közgazdász szül Budapeste 185 márc 30. megh Bad-Nauheimba 191 jan 30 H Berná fi é H S bár unokatestvére bécs Hochschul fü Bodenkulturba tanult maj belépet Deutsc H é fi cégbe amelyne felvirágoztatásába unokatestvérével H Sándorra 1 o együt nek i rész volt későb létrejöt nagysurány é hatvan cukorgyára fejlesztés a elismer szervez tehetségéne bizonyítéka Vezet rész vol haza cukoripa megalapozásába é emelésében min számo nagybank é ipar vállala igazgatóság tagja a orszá pénzügy politikájába i szerepe játszott Tevéken rész vet felekezet életben elnök volt Rabbiképz Intéze vezérlőbizottságána é a lMlT-ne is Érdemeiér királ magya nemességgel báró méltóságga é főrendiház tagságga tüntett ki

11980.h

CÍMSZ Hatvany-Deuts

SZEMÉLYNÉ Hatva Józs

SZÓCIK Józs hatva bár közgazdás szü Budapest 18 már 30 meg Bad-Nauheimb 19 ja 3 Bern f bá unokatestvér béc Hochschu f Bodenkulturb tanul ma belépe Deuts f cégb amelyn felvirágoztatásáb unokatestvéréve Sándorr együ ne rés vol késő létrejö nagysurán hatva cukorgyár fejleszté elisme szerve tehetségén bizonyíték Veze rés vo haz cukorip megalapozásáb emelésébe mi szám nagyban ipa vállal igazgatósá tagj orsz pénzüg politikájáb szerep játszot Tevéke rés ve felekeze életbe elnö vol Rabbikép Intéz vezérlőbizottságán lMlT-n i Érdemeié kirá magy nemességge bár méltóságg főrendihá tagságg tüntet k

11980.

CÍMS Hatvany-Deut

SZEMÉLYN Hatv Józ

SZÓCI Józ hatv bá közgazdá sz Budapes 1 má 3 me Bad-Nauheim 1 j Ber b unokatestvé bé Hochsch Bodenkultur tanu m belép Deut cég amely felvirágoztatásá unokatestvérév Sándor egy n ré vo kés létrej nagysurá hatv cukorgyá fejleszt elism szerv tehetségé bizonyíté Vez ré v ha cukori megalapozásá emeléséb m szá nagyba ip válla igazgatós tag ors pénzü politikájá szere játszo Tevék ré v felekez életb eln vo Rabbiké Inté vezérlőbizottságá lMlT- Érdemei kir mag nemességg bá méltóság főrendih tagság tünte

11980

CÍM Hatvany-Deu

SZEMÉLY Hat Jó

SZÓC Jó hat b közgazd s Budape m m Bad-Nauhei Be unokatestv b Hochsc Bodenkultu tan belé Deu cé amel felvirágoztatás unokatestvéré Sándo eg r v ké létre nagysur hat cukorgy fejlesz elis szer tehetség bizonyít Ve r h cukor megalapozás emelésé sz nagyb i váll igazgató ta or pénz politikáj szer játsz Tevé r feleke élet el v Rabbik Int vezérlőbizottság lMlT Érdeme ki ma nemesség b méltósá főrendi tagsá tünt

1198

CÍ Hatvany-De

SZEMÉL Ha J

SZÓ J ha közgaz Budap Bad-Nauhe B unokatest Hochs Bodenkult ta bel De c ame felvirágoztatá unokatestvér Sánd e k létr nagysu ha cukorg fejles eli sze tehetsé bizonyí V cuko megalapozá emelés s nagy vál igazgat t o pén politiká sze játs Tev felek éle e Rabbi In vezérlőbizottsá lMl Érdem k m nemessé méltós főrend tags tün