12071.htm

CÍMSZÓ: Hevesi

SZEMÉLYNÉV: Hevesi Simon

SZÓCIKK: "H. Simon, rabbi, hittudományi és filozófiai író, szül. Aszódon (Pest vm.) 1868 márc. 23. Gimnáziumi tanulmányainak felső évfolyamait a Rabbiképző-intézetben végezte. 1892-ben avatták doktorrá 1894. rabbivá. 1894-1897-ig kassai, 1897- 1905-ig lugosi rabbi volt. 1905-ben választotta rabbijává a Pesti Izr. Hitközség. Az Orsz. Rabbiképző Intézet tanára és vezérlő bizottságának tagja, az Orsz. Rabbi egyesület elnöke, az Orsz. Magyar Izr. Közművelődési Egyesület alapítója, a Magyar Zsidó Szemle, a Hacófe, a Jabneh homiletikai folyóirat társszerkesztője, az Imit választmányi tagja. A magyar-zsidó társadalmi és kulturális élet egyik vezető egyénisége. Ő alapította meg az Omikét, amely vezetése alatt a magyar zsidóság egyik igen jelentős kultúrintézményévé fejlődött. Élénk részt vesz a Mikéfe munkásságában is. 1927-ben a Pesti Izr. Hitközség akkori vezetősége őt kívánta jelöltetni a felsőház tagságára, de az elektorok Lőw Immánuel szegedi fő rabbit választották meg. A hitélet terén kifejtett érdemes munkásságát azzal jutalmazta meg ez után a Pesti Hitközség, hogy vezető főrabbinak nevezte ki. Kiváló hitszónok. Tudományos és ünnepi cikkei, vallásbölcseleti tanulmányai részben magyar, részben héber nyelven jelennek meg. Jób könyvének problémájáról, Kantról és Majmuni útmutatójáról írt művei a bölcseleti irodalom jelen és alkotásai közé tartoznak. Főbb művei: Sir ha-Sirim (1892); Jób könyvének problémája (1905); Etika a Talmudban (Blau Lajossal és Weisz Miksával együtt 1920); Kant Immanuel (1925); Dalalat Alhairin (1928)."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2071. címszó a lexikon => 363. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12071.htm

CÍMSZÓ: Hevesi

SZEMÉLYNÉV: Hevesi Simon

SZÓCIKK: H. Simon, rabbi, hittudományi és filozófiai író, szül. Aszódon Pest vm. 1868 márc. 23. Gimnáziumi tanulmányainak felső évfolyamait a Rabbiképző-intézetben végezte. 1892-ben avatták doktorrá 1894. rabbivá. 1894-1897-ig kassai, 1897- 1905-ig lugosi rabbi volt. 1905-ben választotta rabbijává a Pesti Izr. Hitközség. Az Orsz. Rabbiképző Intézet tanára és vezérlő bizottságának tagja, az Orsz. Rabbi egyesület elnöke, az Orsz. Magyar Izr. Közművelődési Egyesület alapítója, a Magyar Zsidó Szemle, a Hacófe, a Jabneh homiletikai folyóirat társszerkesztője, az Imit választmányi tagja. A magyar-zsidó társadalmi és kulturális élet egyik vezető egyénisége. Ő alapította meg az Omikét, amely vezetése alatt a magyar zsidóság egyik igen jelentős kultúrintézményévé fejlődött. Élénk részt vesz a Mikéfe munkásságában is. 1927-ben a Pesti Izr. Hitközség akkori vezetősége őt kívánta jelöltetni a felsőház tagságára, de az elektorok Lőw Immánuel szegedi fő rabbit választották meg. A hitélet terén kifejtett érdemes munkásságát azzal jutalmazta meg ez után a Pesti Hitközség, hogy vezető főrabbinak nevezte ki. Kiváló hitszónok. Tudományos és ünnepi cikkei, vallásbölcseleti tanulmányai részben magyar, részben héber nyelven jelennek meg. Jób könyvének problémájáról, Kantról és Majmuni útmutatójáról írt művei a bölcseleti irodalom jelen és alkotásai közé tartoznak. Főbb művei: Sir ha-Sirim 1892 ; Jób könyvének problémája 1905 ; Etika a Talmudban Blau Lajossal és Weisz Miksával együtt 1920 ; Kant Immanuel 1925 ; Dalalat Alhairin 1928 .

12071.ht

CÍMSZÓ Heves

SZEMÉLYNÉV Heves Simo

SZÓCIKK H Simon rabbi hittudomány é filozófia író szül Aszódo Pes vm 186 márc 23 Gimnázium tanulmányaina fels évfolyamai Rabbiképző-intézetbe végezte 1892-be avattá doktorr 1894 rabbivá 1894-1897-i kassai 1897 1905-i lugos rabb volt 1905-be választott rabbijáv Pest Izr Hitközség A Orsz Rabbiképz Intéze tanár é vezérl bizottságána tagja a Orsz Rabb egyesüle elnöke a Orsz Magya Izr Közművelődés Egyesüle alapítója Magya Zsid Szemle Hacófe Jabne homiletika folyóira társszerkesztője a Imi választmány tagja magyar-zsid társadalm é kulturáli éle egyi vezet egyénisége alapított me a Omikét amel vezetés alat magya zsidósá egyi ige jelentő kultúrintézményév fejlődött Élén rész ves Mikéf munkásságába is 1927-be Pest Izr Hitközsé akkor vezetőség ő kívánt jelöltetn felsőhá tagságára d a elektoro Lő Immánue szeged f rabbi választottá meg hitéle teré kifejtet érdeme munkásságá azza jutalmazt me e utá Pest Hitközség hog vezet főrabbina nevezt ki Kivál hitszónok Tudományo é ünnep cikkei vallásbölcselet tanulmánya részbe magyar részbe hébe nyelve jelenne meg Jó könyvéne problémájáról Kantró é Majmun útmutatójáró ír műve bölcselet irodalo jele é alkotása köz tartoznak Főb művei Si ha-Siri 189 Jó könyvéne problémáj 190 Etik Talmudba Bla Lajossa é Weis Miksáva együt 192 Kan Immanue 192 Dalala Alhairi 192

12071.h

CÍMSZ Heve

SZEMÉLYNÉ Heve Sim

SZÓCIK Simo rabb hittudomán filozófi ír szü Aszód Pe v 18 már 2 Gimnáziu tanulmányain fel évfolyama Rabbiképző-intézetb végezt 1892-b avatt doktor 189 rabbiv 1894-1897- kassa 189 1905- lugo rab vol 1905-b választot rabbijá Pes Iz Hitközsé Ors Rabbikép Intéz taná vezér bizottságán tagj Ors Rab egyesül elnök Ors Magy Iz Közművelődé Egyesül alapítój Magy Zsi Szeml Hacóf Jabn homiletik folyóir társszerkesztőj Im választmán tagj magyar-zsi társadal kulturál él egy veze egyéniség alapítot m Omiké ame vezeté ala magy zsidós egy ig jelent kultúrintézményé fejlődöt Élé rés ve Miké munkásságáb i 1927-b Pes Iz Hitközs akko vezetősé kíván jelöltet felsőh tagságár elektor L Immánu szege rabb választott me hitél ter kifejte érdem munkásság azz jutalmaz m ut Pes Hitközsé ho veze főrabbin nevez k Kivá hitszóno Tudomány ünne cikke vallásbölcsele tanulmány részb magya részb héb nyelv jelenn me J könyvén problémájáró Kantr Majmu útmutatójár í műv bölcsele irodal jel alkotás kö tartozna Fő műve S ha-Sir 18 J könyvén problémá 19 Eti Talmudb Bl Lajoss Wei Miksáv együ 19 Ka Immanu 19 Dalal Alhair 19

12071.

CÍMS Hev

SZEMÉLYN Hev Si

SZÓCI Sim rab hittudomá filozóf í sz Aszó P 1 má Gimnázi tanulmányai fe évfolyam Rabbiképző-intézet végez 1892- avat dokto 18 rabbi 1894-1897 kass 18 1905 lug ra vo 1905- választo rabbij Pe I Hitközs Or Rabbiké Inté tan vezé bizottságá tag Or Ra egyesü elnö Or Mag I Közművelőd Egyesü alapító Mag Zs Szem Hacó Jab homileti folyói társszerkesztő I választmá tag magyar-zs társada kulturá é eg vez egyénisé alapíto Omik am vezet al mag zsidó eg i jelen kultúrintézmény fejlődö Él ré v Mik munkásságá 1927- Pe I Hitköz akk vezetős kívá jelölte felső tagságá elekto Immán szeg rab választot m hité te kifejt érde munkássá az jutalma u Pe Hitközs h vez főrabbi neve Kiv hitszón Tudomán ünn cikk vallásbölcsel tanulmán rész magy rész hé nyel jelen m könyvé problémájár Kant Majm útmutatójá mű bölcsel iroda je alkotá k tartozn F műv ha-Si 1 könyvé problém 1 Et Talmud B Lajos We Miksá egy 1 K Imman 1 Dala Alhai 1

12071

CÍM He

SZEMÉLY He S

SZÓC Si ra hittudom filozó s Asz m Gimnáz tanulmánya f évfolya Rabbiképző-intéze vége 1892 ava dokt 1 rabb 1894-189 kas 1 190 lu r v 1905 választ rabbi P Hitköz O Rabbik Int ta vez bizottság ta O R egyes eln O Ma Közművelő Egyes alapít Ma Z Sze Hac Ja homilet folyó társszerkeszt választm ta magyar-z társad kultur e ve egyénis alapít Omi a veze a ma zsid e jele kultúrintézmén fejlőd É r Mi munkásság 1927 P Hitkö ak vezető kív jelölt fels tagság elekt Immá sze ra választo hit t kifej érd munkáss a jutalm P Hitköz ve főrabb nev Ki hitszó Tudomá ün cik vallásbölcse tanulmá rés mag rés h nye jele könyv problémájá Kan Maj útmutatój m bölcse irod j alkot tartoz mű ha-S könyv problé E Talmu Lajo W Miks eg Imma Dal Alha

1207

CÍ H

SZEMÉL H

SZÓ S r hittudo filoz As Gimná tanulmány évfoly Rabbiképző-intéz vég 189 av dok rab 1894-18 ka 19 l 190 válasz rabb Hitkö Rabbi In t ve bizottsá t egye el M Közművel Egye alapí M Sz Ha J homile foly társszerkesz választ t magyar- társa kultu v egyéni alapí Om vez m zsi jel kultúrintézmé fejlő M munkássá 192 Hitk a vezet kí jelöl fel tagsá elek Imm sz r választ hi kife ér munkás jutal Hitkö v főrab ne K hitsz Tudom ü ci vallásbölcs tanulm ré ma ré ny jel köny problémáj Ka Ma útmutató bölcs iro alko tarto m ha- köny probl Talm Laj Mik e Imm Da Alh