12210.htm

CÍMSZÓ: Istentisztelet

SZÓCIKK: "Istentisztelet. A zsidó I.-i rend ősrégi tradíciókra megy vissza. Kialakulásának váza a templom elpusztulását követő időre vall, eredete azonban még az áldozati időkben gyökerezik. Az I. történeti fejlődésében két nagy, különösen később élesen elkülönült korszakot kell megkülönböztetnünk : az áldozatok és az ima korát. Az első a Szentélyek pusztulásáig tart, a másik viszont akkor kezdődik. Már a zsidó áldozás rendje is, melynek legfőbb törvényei a Bibliában találhatók, az ősi kultusszal szemben jelentős, szinte forradalmi haladásnak vehető. A törvény célzatossága kétségtelenül az áldozatok lecsökkentése, majd kiszorítása volt, amiről a próféták sok meggyőző mondása tanúskodik. E célzatosság kitetszik abból, hogy most már nem áldozhat mindenki, mint régen, hanem csak a papi osztály; hogy most már nem áldozhatnak mindenütt, mint régen, hanem csak a középponti Szentélyben; hogy most már nem áldozhatnak mindent, mint régen, hanem csak meghatározott állatokat és terményeket szabályok és előírás szerint (l. Áldozás). Az imával új korszak köszönt be, melynek alapelve a prófétai intésből kristályosodott ki: ajkunkkal fizessünk tulkok helyett. Ami az áldozatnál visszafejlődést, itt haladást jelent. Nemcsak egy osztály imádkozhatik, hanem mindenki, nemcsak egy helyen imádkozhatunk, hanem mindenütt. Csak a harmadik feltétel maradt meg, az imának is vannak szabályai, előírásai, ezeknek összessége a liturgia. Mai I.-ünk két lényeges részre oszlik: imára és tanításra. Az ima lehet bibliai szövegű vagy későbbi keletkezésű; a tanítás pedig vagy tóraolvasás, vagy prédikáció formájában mutatkozik. (L. Liturgia, továbbá Sacharisz, Muszaf, Minchó, Maáriv, Neiló, Tóra olvasás),"


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2210. címszó a lexikon => 400. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12210.htm

CÍMSZÓ: Istentisztelet

SZÓCIKK: Istentisztelet. A zsidó I.-i rend ősrégi tradíciókra megy vissza. Kialakulásának váza a templom elpusztulását követő időre vall, eredete azonban még az áldozati időkben gyökerezik. Az I. történeti fejlődésében két nagy, különösen később élesen elkülönült korszakot kell megkülönböztetnünk : az áldozatok és az ima korát. Az első a Szentélyek pusztulásáig tart, a másik viszont akkor kezdődik. Már a zsidó áldozás rendje is, melynek legfőbb törvényei a Bibliában találhatók, az ősi kultusszal szemben jelentős, szinte forradalmi haladásnak vehető. A törvény célzatossága kétségtelenül az áldozatok lecsökkentése, majd kiszorítása volt, amiről a próféták sok meggyőző mondása tanúskodik. E célzatosság kitetszik abból, hogy most már nem áldozhat mindenki, mint régen, hanem csak a papi osztály; hogy most már nem áldozhatnak mindenütt, mint régen, hanem csak a középponti Szentélyben; hogy most már nem áldozhatnak mindent, mint régen, hanem csak meghatározott állatokat és terményeket szabályok és előírás szerint l. Áldozás . Az imával új korszak köszönt be, melynek alapelve a prófétai intésből kristályosodott ki: ajkunkkal fizessünk tulkok helyett. Ami az áldozatnál visszafejlődést, itt haladást jelent. Nemcsak egy osztály imádkozhatik, hanem mindenki, nemcsak egy helyen imádkozhatunk, hanem mindenütt. Csak a harmadik feltétel maradt meg, az imának is vannak szabályai, előírásai, ezeknek összessége a liturgia. Mai I.-ünk két lényeges részre oszlik: imára és tanításra. Az ima lehet bibliai szövegű vagy későbbi keletkezésű; a tanítás pedig vagy tóraolvasás, vagy prédikáció formájában mutatkozik. L. Liturgia, továbbá Sacharisz, Muszaf, Minchó, Maáriv, Neiló, Tóra olvasás ,

12210.ht

CÍMSZÓ Istentisztele

SZÓCIKK Istentisztelet zsid I.- ren ősrég tradíciókr meg vissza Kialakulásána váz templo elpusztulásá követ időr vall eredet azonba mé a áldozat időkbe gyökerezik A I történet fejlődésébe ké nagy különöse későb élese elkülönül korszako kel megkülönböztetnün a áldozato é a im korát A els Szentélye pusztulásái tart mási viszon akko kezdődik Má zsid áldozá rendj is melyne legfőb törvénye Bibliába találhatók a ős kultussza szembe jelentős szint forradalm haladásna vehető törvén célzatosság kétségtelenü a áldozato lecsökkentése maj kiszorítás volt amirő prófétá so meggyőz mondás tanúskodik célzatossá kitetszi abból hog mos má ne áldozha mindenki min régen hane csa pap osztály hog mos má ne áldozhatna mindenütt min régen hane csa középpont Szentélyben hog mos má ne áldozhatna mindent min régen hane csa meghatározot állatoka é terményeke szabályo é előírá szerin l Áldozá A imáva ú korsza köszön be melyne alapelv próféta intésbő kristályosodot ki ajkunkka fizessün tulko helyett Am a áldozatná visszafejlődést it haladás jelent Nemcsa eg osztál imádkozhatik hane mindenki nemcsa eg helye imádkozhatunk hane mindenütt Csa harmadi feltéte marad meg a imána i vanna szabályai előírásai ezekne összesség liturgia Ma I.-ün ké lényege részr oszlik imár é tanításra A im lehe biblia szöveg vag később keletkezésű tanítá pedi vag tóraolvasás vag prédikáci formájába mutatkozik L Liturgia tovább Sacharisz Muszaf Minchó Maáriv Neiló Tór olvasá

12210.h

CÍMSZ Istentisztel

SZÓCIK Istentisztele zsi I. re ősré tradíciók me vissz Kialakulásán vá templ elpusztulás köve idő val erede azonb m áldoza időkb gyökerezi történe fejlődéséb k nag különös késő éles elkülönü korszak ke megkülönböztetnü áldozat i korá el Szentély pusztulásá tar más viszo akk kezdődi M zsi áldoz rend i melyn legfő törvény Bibliáb található ő kultussz szemb jelentő szin forradal haladásn vehet törvé célzatossá kétségtelen áldozat lecsökkentés ma kiszorítá vol amir prófét s meggyő mondá tanúskodi célzatoss kitetsz abbó ho mo m n áldozh mindenk mi rége han cs pa osztál ho mo m n áldozhatn mindenüt mi rége han cs középpon Szentélybe ho mo m n áldozhatn minden mi rége han cs meghatározo állatok termények szabály előír szeri Áldoz imáv korsz köszö b melyn alapel prófét intésb kristályosodo k ajkunkk fizessü tulk helyet A áldozatn visszafejlődés i haladá jelen Nemcs e osztá imádkozhati han mindenk nemcs e hely imádkozhatun han mindenüt Cs harmad feltét mara me imán vann szabálya előírása ezekn összessé liturgi M I.-ü k lényeg rész oszli imá tanításr i leh bibli szöve va későb keletkezés tanít ped va tóraolvasá va prédikác formájáb mutatkozi Liturgi továb Sacharis Musza Minch Maári Neil Tó olvas

12210.

CÍMS Istentiszte

SZÓCI Istentisztel zs I r ősr tradíció m viss Kialakulásá v temp elpusztulá köv id va ered azon áldoz idők gyökerez történ fejlődésé na különö kés éle elkülön korsza k megkülönböztetn áldoza kor e Szentél pusztulás ta má visz ak kezdőd zs áldo ren mely legf törvén Bibliá találhat kultuss szem jelent szi forrada haladás vehe törv célzatoss kétségtele áldoza lecsökkenté m kiszorít vo ami prófé meggy mond tanúskod célzatos kitets abb h m áldoz minden m rég ha c p osztá h m áldozhat mindenü m rég ha c középpo Szentélyb h m áldozhat minde m rég ha c meghatároz állato terménye szabál előí szer Áldo imá kors kösz mely alape prófé intés kristályosod ajkunk fizess tul helye áldozat visszafejlődé halad jele Nemc oszt imádkozhat ha minden nemc hel imádkozhatu ha mindenü C harma felté mar m imá van szabály előírás ezek összess liturg I.- lénye rés oszl im tanítás le bibl szöv v késő keletkezé taní pe v tóraolvas v prédiká formájá mutatkoz Liturg tová Sachari Musz Minc Maár Nei T olva

12210

CÍM Istentiszt

SZÓC Istentiszte z ős tradíci vis Kialakulás tem elpusztul kö i v ere azo áldo idő gyökere törté fejlődés n külön ké él elkülö korsz megkülönböztet áldoz ko Szenté pusztulá t m vis a kezdő z áld re mel leg törvé Bibli találha kultus sze jelen sz forrad haladá veh tör célzatos kétségtel áldoz lecsökkent kiszorí v am próf megg mon tanúsko célzato kitet ab áldo minde ré h oszt áldozha minden ré h középp Szentély áldozha mind ré h meghatáro állat termény szabá elő sze Áld im kor kös mel alap próf inté kristályoso ajkun fizes tu hely áldoza visszafejlőd hala jel Nem osz imádkozha h minde nem he imádkozhat h minden harm felt ma im va szabál előírá eze összes litur I. lény ré osz i tanítá l bib szö kés keletkez tan p tóraolva prédik formáj mutatko Litur tov Sachar Mus Min Maá Ne olv

1221

CÍ Istentisz

SZÓ Istentiszt ő tradíc vi Kialakulá te elpusztu k er az áld id gyöker tört fejlődé külö k é elkül kors megkülönbözte áldo k Szent pusztul vi kezd ál r me le törv Bibl találh kultu sz jele s forra halad ve tö célzato kétségte áldo lecsökken kiszor a pró meg mo tanúsk célzat kite a áld mind r osz áldozh minde r közép Szentél áldozh min r meghatár álla termén szab el sz Ál i ko kö me ala pró int kristályos ajku fize t hel áldoz visszafejlő hal je Ne os imádkozh mind ne h imádkozha minde har fel m i v szabá előír ez össze litu I lén r os tanít bi sz ké keletke ta tóraolv prédi formá mutatk Litu to Sacha Mu Mi Ma N ol