12216.htm

CÍMSZÓ: Izmaeliták

SZÓCIKK: Izmaeliták. A Magyarországon lakott mohamedán hitű bulgárokat nevezték így. Szaracénusok alatt is őket értették. A vallási türelmetlenségek korszakában sok hátrány származott miattuk a zsidókra, mert az izmaeliták ellen fordult közhangulatból a zsidóknak is mindig kijutott. Kálmán király alatt ez még nem volt annyira érezhető, de a későbbi zsinatok, törvények és főleg a pápai bullák a magyarországi viszonyok ismerete hiányában, a zsidókat az izmaelitákkal együtt említették. A köztudatban így lassan egy fogalommá nőtt a két különböző meghatározás és a történelem folyamán igen gyakran össze is tévesztették őket. A zsidóknak és az izmaelitáknak a történelemírók által való gyakori összecserélése miatt az ezidőben élt zsidók társadalmi és jogi helyzete sokkal kedvezőtlenebbnek tűnik fel, mint amilyen a valóságban volt. U. L.


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2216. címszó a lexikon => 401. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12216.htm

CÍMSZÓ: Izmaeliták

SZÓCIKK: Izmaeliták. A Magyarországon lakott mohamedán hitű bulgárokat nevezték így. Szaracénusok alatt is őket értették. A vallási türelmetlenségek korszakában sok hátrány származott miattuk a zsidókra, mert az izmaeliták ellen fordult közhangulatból a zsidóknak is mindig kijutott. Kálmán király alatt ez még nem volt annyira érezhető, de a későbbi zsinatok, törvények és főleg a pápai bullák a magyarországi viszonyok ismerete hiányában, a zsidókat az izmaelitákkal együtt említették. A köztudatban így lassan egy fogalommá nőtt a két különböző meghatározás és a történelem folyamán igen gyakran össze is tévesztették őket. A zsidóknak és az izmaelitáknak a történelemírók által való gyakori összecserélése miatt az ezidőben élt zsidók társadalmi és jogi helyzete sokkal kedvezőtlenebbnek tűnik fel, mint amilyen a valóságban volt. U. L.

12216.ht

CÍMSZÓ Izmaelitá

SZÓCIKK Izmaeliták Magyarországo lakot mohamedá hit bulgároka nevezté így Szaracénuso alat i őke értették vallás türelmetlensége korszakába so hátrán származot miattu zsidókra mer a izmaelitá elle fordul közhangulatbó zsidókna i mindi kijutott Kálmá királ alat e mé ne vol annyir érezhető d később zsinatok törvénye é főle pápa bullá magyarország viszonyo ismeret hiányában zsidóka a izmaelitákka együt említették köztudatba íg lassa eg fogalomm nőt ké különböz meghatározá é történele folyamá ige gyakra össz i tévesztetté őket zsidókna é a izmaelitákna történelemíró álta val gyakor összecserélés miat a ezidőbe él zsidó társadalm é jog helyzet sokka kedvezőtlenebbne tűni fel min amilye valóságba volt U L

12216.h

CÍMSZ Izmaelit

SZÓCIK Izmaelitá Magyarország lako mohamed hi bulgárok nevezt íg Szaracénus ala ők értetté vallá türelmetlenség korszakáb s hátrá származo miatt zsidókr me izmaelit ell fordu közhangulatb zsidókn mind kijutot Kálm kirá ala m n vo annyi érezhet későb zsinato törvény fől páp bull magyarorszá viszony ismere hiányába zsidók izmaelitákk együ említetté köztudatb í lass e fogalom nő k különbö meghatároz történel folyam ig gyakr öss tévesztett őke zsidókn izmaelitákn történelemír ált va gyako összecserélé mia ezidőb é zsid társadal jo helyze sokk kedvezőtlenebbn tűn fe mi amily valóságb vol

12216.

CÍMS Izmaeli

SZÓCI Izmaelit Magyarorszá lak mohame h bulgáro nevez í Szaracénu al ő értett vall türelmetlensé korszaká hátr származ miat zsidók m izmaeli el ford közhangulat zsidók min kijuto Kál kir al v anny érezhe késő zsinat törvén fő pá bul magyarorsz viszon ismer hiányáb zsidó izmaeliták egy említett köztudat las fogalo n különb meghatáro történe folya i gyak ös tévesztet ők zsidók izmaeliták történelemí ál v gyak összecserél mi ezidő zsi társada j helyz sok kedvezőtlenebb tű f m amil valóság vo

12216

CÍM Izmael

SZÓC Izmaeli Magyarorsz la moham bulgár neve Szaracén a értet val türelmetlens korszak hát szárma mia zsidó izmael e for közhangula zsidó mi kijut Ká ki a ann érezh kés zsina törvé f p bu magyarors viszo isme hiányá zsid izmaelitá eg említet köztuda la fogal külön meghatár történ foly gya ö téveszte ő zsidó izmaelitá történelem á gya összecseré m ezid zs társad hely so kedvezőtleneb t ami valósá v

1221

CÍ Izmae

SZÓ Izmael Magyarors l moha bulgá nev Szaracé érte va türelmetlen korsza há szárm mi zsid izmae fo közhangul zsid m kiju K k an érez ké zsin törv b magyaror visz ism hiány zsi izmaelit e említe köztud l foga külö meghatá törté fol gy téveszt zsid izmaelit történele gy összecser ezi z társa hel s kedvezőtlene am valós