12659.htm

CÍMSZÓ: Knopp

SZEMÉLYNÉV: Knopp Imre

SZÓCIKK: "Knopp, 1. Imre*, festő, szül. Budapesten 1867.K. József festő (l.o.) fia. Tanulmányait Bécsben, Budapesten, Weimarban és Parisban végezte. A Műcsarnok 1887-iki őszi kiállításán szerepelt először a Foltozó csizmadia c. képével, mely realisztikus, aprólékos rajzával és levegős tónusával hatott. Utolsó öltések c. életképe Budapesten a kis aranyérmet nyerte (1895). A Benczúr-iskolában töltött évek alatt sötét színezésű, többé-kevésbé akadémikus nagy kompozíciókat és új testamentumbeli képeket, a 90-es években pedig arcképeket festett. Külföldi utazásai a színes, szabadabb fölfogású, levegős tájképek, városrészletek, enteriőrök és figurális életképek iránt keltették föl érdeklődését. Az ebéd (pozsonyi múzeumban); Fürdés; Reggeli (Szépműv. Múzeumban); Anyai csók (Barcelonában II. aranyérmet nyert); Biedermeier enteriőr (1917. az állami nagy aranyérem nyertese). Kék ruhás női arckép Münchenben aranyérmet nyert."


Ez a címszó a Magyar Zsidó Lexikonban (1929, szerk. Újvári Péter) található. A felismertetett és korrektúrázott szövegben előfordulnak még hibák, úgyhogy a szócikk pontos szövegének és külalakjának megtekintéséhez nyissa meg a digitalizált oldalképet! Ez a(z) 2659. címszó a lexikon => 491. oldalán van. Az itt olvasható változat forrása: Nagy Péter Tibor: Az 1929-es magyar zsidó lexikon adatbázisa. Szociológiai adatbázisok No. 1. WJLF, Budapest, 2013

 

 

A további szöveg a keresőmotor hatékonyságának növelésére szolgál, nem elolvasásra.

4953255472018468

12659.htm

CÍMSZÓ: Knopp

SZEMÉLYNÉV: Knopp Imre

SZÓCIKK: Knopp, 1. Imre*, festő, szül. Budapesten 1867.K. József festő l.o. fia. Tanulmányait Bécsben, Budapesten, Weimarban és Parisban végezte. A Műcsarnok 1887-iki őszi kiállításán szerepelt először a Foltozó csizmadia c. képével, mely realisztikus, aprólékos rajzával és levegős tónusával hatott. Utolsó öltések c. életképe Budapesten a kis aranyérmet nyerte 1895 . A Benczúr-iskolában töltött évek alatt sötét színezésű, többé-kevésbé akadémikus nagy kompozíciókat és új testamentumbeli képeket, a 90-es években pedig arcképeket festett. Külföldi utazásai a színes, szabadabb fölfogású, levegős tájképek, városrészletek, enteriőrök és figurális életképek iránt keltették föl érdeklődését. Az ebéd pozsonyi múzeumban ; Fürdés; Reggeli Szépműv. Múzeumban ; Anyai csók Barcelonában II. aranyérmet nyert ; Biedermeier enteriőr 1917. az állami nagy aranyérem nyertese . Kék ruhás női arckép Münchenben aranyérmet nyert.

12659.ht

CÍMSZÓ Knop

SZEMÉLYNÉV Knop Imr

SZÓCIKK Knopp 1 Imre* festő szül Budapeste 1867.K Józse fest l.o fia Tanulmányai Bécsben Budapesten Weimarba é Parisba végezte Műcsarno 1887-ik ősz kiállításá szerepel előszö Foltoz csizmadi c képével mel realisztikus apróléko rajzáva é levegő tónusáva hatott Utols öltése c életkép Budapeste ki aranyérme nyert 189 Benczúr-iskolába töltöt éve alat söté színezésű többé-kevésb akadémiku nag kompozícióka é ú testamentumbel képeket 90-e évekbe pedi arcképeke festett Külföld utazása színes szabadab fölfogású levegő tájképek városrészletek enteriőrö é figuráli életképe irán keltetté fö érdeklődését A ebé pozsony múzeumba Fürdés Reggel Szépműv Múzeumba Anya csó Barcelonába II aranyérme nyer Biedermeie enteriő 1917 a állam nag aranyére nyertes Ké ruhá nő arcké Münchenbe aranyérme nyert

12659.h

CÍMSZ Kno

SZEMÉLYNÉ Kno Im

SZÓCIK Knop Imre fest szü Budapest 1867. Józs fes l. fi Tanulmánya Bécsbe Budapeste Weimarb Parisb végezt Műcsarn 1887-i ős kiállítás szerepe elősz Folto csizmad képéve me realisztiku aprólék rajzáv leveg tónusáv hatot Utol öltés életké Budapest k aranyérm nyer 18 Benczúr-iskoláb töltö év ala söt színezés többé-kevés akadémik na kompozíciók testamentumbe képeke 90- évekb ped arcképek festet Külföl utazás színe szabada fölfogás leveg tájképe városrészlete enteriőr figurál életkép irá keltett f érdeklődésé eb pozson múzeumb Fürdé Regge Szépmű Múzeumb Any cs Barcelonáb I aranyérm nye Biedermei enteri 191 álla na aranyér nyerte K ruh n arck Münchenb aranyérm nyer

12659.

CÍMS Kn

SZEMÉLYN Kn I

SZÓCI Kno Imr fes sz Budapes 1867 Józ fe l f Tanulmány Bécsb Budapest Weimar Paris végez Műcsar 1887- ő kiállítá szerep elős Folt csizma képév m realisztik aprólé rajzá leve tónusá hato Uto ölté életk Budapes aranyér nye 1 Benczúr-iskolá tölt é al sö színezé többé-kevé akadémi n kompozíció testamentumb képek 90 évek pe arcképe feste Külfö utazá szín szabad fölfogá leve tájkép városrészlet enteriő figurá életké ir keltet érdeklődés e pozso múzeum Fürd Regg Szépm Múzeum An c Barceloná aranyér ny Biederme enter 19 áll n aranyé nyert ru arc München aranyér nye

12659

CÍM K

SZEMÉLY K

SZÓC Kn Im fe s Budape 186 Jó f Tanulmán Bécs Budapes Weima Pari vége Műcsa 1887 kiállít szere elő Fol csizm képé realiszti apról rajz lev tónus hat Ut ölt élet Budape aranyé ny Benczúr-iskol töl a s színez többé-kev akadém kompozíci testamentum képe 9 éve p arckép fest Külf utaz szí szaba fölfog lev tájké városrészle enteri figur életk i kelte érdeklődé pozs múzeu Für Reg Szép Múzeu A Barcelon aranyé n Biederm ente 1 ál arany nyer r ar Münche aranyé ny

1265



SZEMÉL

SZÓ K I f Budap 18 J Tanulmá Béc Budape Weim Par vég Műcs 188 kiállí szer el Fo csiz kép realiszt apró raj le tónu ha U öl éle Budap arany n Benczúr-isko tö színe többé-ke akadé kompozíc testamentu kép év arcké fes Kül uta sz szab fölfo le tájk városrészl enter figu élet kelt érdeklőd poz múze Fü Re Szé Múze Barcelo arany Bieder ent á aran nye a Münch arany n