Előszó

Az emlékezetben tartásnak a földgolyónak azon a táján, ahol élnünk rendeltetett bibliai parancsolat szab rendet. Mózesnek az igazi nevén (Jahvé) megmutatkozó teremtő istene az első kőtáblára írt harmadik parancsolatában megtiltotta, hogy nevét hiába felvegye. De amikor megnevezte magát egyszersmind értésre adta azt az igényét is, hogy nevét választott népe el ne felejtse. A bensőséges kultusz ritkán hívja segítségül a hangerőt. Ha pedig hozzá folyamodik, annak különleges oka van. Ilyen ok a bizonyságtevés. Így lett liturgikus hagyomány, hogy évente egyszer a főpap a szentély fenséges csendjében fennhangon kiejtette a hiába fel nem vehető nevet, bizonyságául annak, hogy az kimondatlanul is hitelesen él a nép emlékezetében.

Sorsunk és a sorsrendelést szavakba öntő költőnk együttesen tanított meg arra, hogy egybetartozásunknak a megszentelt szavait unos-untalan ne vegyük ajkunkra. De köztapasztalatból lettünk tudói annak is, hogy vannak szavak, melyeknek ismeretéről és hozzájuk tapadó érzelmeink elevenségéről időről-időre bizonyságot kell tennünk. Dsida Jenő már tekintélyes életművet tudott maga mögött, midőn papírra vetette zsoltáros vallomását: "Vagy félezernyi dalt megírtam, s e szót: magyar még le nem írtam."

Amikor az Erdélyi Múzeum-Egyesület a magyar nemzetformálódás nagy pillanataira emlékezik, nem "ünneplő ruháját s virágos lelkét fitogtatva henceg", hanem megmaradása történelmi titkai megfejtésére próbál vállalkozni. Hasznos ismeretekkel igyekszünk felszerelkezni hétköznapi küzdelmeinkre és útravalót keresünk jövendőnkhöz.

Egyesületünk 1996-ban a honfoglalás 1100 esztendős évfordulóján évi rendes közgyűlésén Jakó Zsigmond ünnepi előadásával emlékezett meg és folyóiratunk az Erdélyi Múzeumnak a szerkesztősége "honfoglalás-központú" számot nyújtott át olvasótáborának. Az államalapítás 2000. évi megünneplésére készülve jeles előadókat kértünk fel, hogy a tudomány legújabb eredményeinek a felvillantásával gyarapítsák tudásunkat a múltról és erősítsék jövőbe vetett hitünket.

A régi magyarsággal foglalkozó tanulmányok rendszerint annak a felpanaszolásával kezdődnek, hogy mennél távolabbi időkre vetjük tekintetünket, annál kevesebb írott forrásra támaszkodhatunk. A külföldi kortársak feljegyzései, az eseményekre visszatekintő krónikások szűkszavú híradásai maguk is igénylik a körültekintő forráskritikát. Óvatosságra int megkésett oklevelezésünk adatközléseinek korábbi időbe való visszavetítése is. Mindezek mellett régi igény, hogy írásbeliség előtti múltunknak a feltárásához feltétlenül vegyük igénybe mindazokat az információkat, amelyeket nyelvünk (a személynevek és a helynevek révén), valamint az anyaföld, a benne rejtekező régészeti leletekkel számunkra megőrzött.

A régészeti kutatás és a történeti nyelvtudomány információs bázisa sokat gazdagodott az elmúlt száz-százötven esztendőben. Az ásatások és azok eredményeinek közrebocsátása, illetőleg a nyelvtörténeti, nyelvjárási adattárak (glosszáriumok, atlaszok) publikálása hozta magával, hogy Erdély történelmének eddig nem, vagy csak alig ismert mélyrétegei is láthatóvá váltak.

Megemlékezésünkben részt vállaló előadóink a maguk kutatási látószögéből világítanak rá arra az általunk feltett kérdésre, hogy Erdély miképpen illeszkedett be a királysággá szerveződő magyar állam keretében az európai keresztény világba. Mik voltak ennek a beilleszkedésnek az előzményei, körülményei, kitapintható sajátosságai és az egész térség jövőjére kiható következményei.

Ebben a kiadványunkban közrebocsátásra kerülő tanulmányok terjedelmesebbek, mint ahogy azok az ünnepi közgyűlésünkön élőszóban elhangzottak. Sajnálatos módon Bóna István professzor úr személyes jelenlétét nélkülözni voltunk kénytelenek, mivelhogy az idő tájt éppen szemműtétet hajtottak végre rajta, így mondandóját csak írásban juttathatta el hozzánk. Benkő Loránd professzor úrra viszont közgyűlésünk után támadt betegség, minek következtében nem állt módjában előadását a tervezett szakirodalmi hivatkozásokkal ellátni. Vonakodva adta át kéziratát. Aggodalmaskodását végül is sikerült elhárítanunk, azzal hogy mondandójának évszámos hivatkozásai elegendő támaszt nyújtanak a szakembereknek a közkézen forgó oklevéltárakban való eligazodáshoz. Ama kívánságát azonban feltétlenül teljesítjük, hogy felhívjuk az olvasók figyelmét az előadás tudatosan tudományos vitát provokáló szándékára. Előadására készülve biztosra vette, hogy fejtegetéseihez feltétlenül lesz hozzátenni valója a magyar mediavisztika nagymesterének, barátjának, akadémikus társának, Györffy Györgynek. A szerzővel együtt Egyesületünk elnöksége is mélyen fájlalja, hogy a kiváló tudós még e füzet nyomdába adása előtt az örökkévalóságba költözött. Őt gyászolva reménykedünk abban, hogy a nyomába lépő kutatók feladatuknak tekintik a történettudomány és a nyelvtudomány eredményeinek korszerű egyeztetését.

Látva a korszak elsőrendű erdélyi intézményei kutatása terén mutatkozó hiányosságokat, Egyesületünk elnöksége Jakó Zsigmond professzor úr hozzájárulását kérte, hogy kiadványunkban újra közöljük az erdélyi püspökségről a Szabó István-Emlékkönyvben közzétett tanulmányát, melyből alig jutott példány az erdélyi olvasókhoz.

Kolozsvár, 2001. január 31.

Benkő Samu
az EME elnöke