Bevezetés (részlet)

A floridai Virginia Beach az óceán partján fekszik, és valósággal vonzza a turistákat - a turisták pedig a bűnözőket vonzzák, ezért a város elhatározta, hogy bekamerázza a tengerpartot meg a belvárost. Ehhez olyan arcfelismerő kamerákat akartak használni, amik az arc 80-120 meghatározott pontjának távolságából afféle digitális mintázatot hoznak létre, és ezt hasonlítják össze az adatbázisban tárolt bűnözők arcának digitális mintázatával. Majd pedig szükség esetén riasztják a rendőrséget.

A jogvédők egyáltalán nem értenek egyet az elképzeléssel - a túlnyomó többség azonban igen. "Ez a mi védelmünket szolgálja. Ha nem csinálunk semmi rosszat, akkor nincs miért nyugtalankodnunk", mondta a 39 éves Bonnie Satterlee pennsylvaniai Johnstownból, amikor az arcfelismerő kamerákról kérdezték, és ez nyugodtan tipikus álláspontnak tekinthető (nem csupán az Amerikai Egyesült Államokban, de például Magyarországon is).

Pedig abból, hogy valakinek nincs titkolnivalója, még nem következik, hogy nem lehet ellene felhasználni a róla gyűjtött adatokat. 1993-ban egy Edwin Black nevű amerikai tudósnak feltűnt, hogy a washingtoni Holokauszt Múzeumban egy IBM Hollerith D-11 típusú lyukkártya-osztályozó berendezés áll közvetlenül a bejárat mellett. A rajta olvasható felirat szerint az IBM szervezte meg azt az 1933-as németországi népszámlálást, "melynek során a nácik a zsidókat azonosították", írja Black.

[...]

A 80'-as évek közepén az FBI 23 millió bűnöző ujjlenyomatát tartotta nyilván; egyedül Kalifornia állam pedig 7,5 millióét - de egy San Francisco-i nyomozó arra a megállapításra jutott, hogy ha át akarná nézni a náluk tárolt mindössze 330 ezret, és hajlandó lenne heti hét napon keresztül napi nyolc órát ezzel tölteni, akkor 33 év alatt végezne vele. Aztán 1985-ben megjelent az AFIS (Automated Fingerprint Identification System), ami képes volt másodpercenként 5-600 ujjlenyomatot összehasonlítani az adatbázisban találhatóakkal - vagyis egymillióhoz alig fél órára volt szüksége. Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium jelentése szerint amikor először alkalmazták az AFIS-t, akkor a San Francisco-i Rendőrség már nyolc éve és sok ezer munkaórán keresztül kutatott az ujjlenyomat-adatbázisban a második világháborús koncentrációs tábor egy túlélőjének, annak a Miriam Slamovich-nak a meggyilkolása ügyében, akit 1978-ban, a saját otthonában lőttek le. A gyilkos ugyan tökéletesen tiszta ujjlenyomatot hagyott a tett színhelyén, de mivel nem volt gyanúsított vagy egyéb nyom, amin el lehetett volna indulni, nagyon kevés esély volt rá, hogy hagyományos, kézi keresési módszerekkel megtalálják azt az adatbázisban. A rendőrség nyomozói azonban kitartóan foglalkoztak az üggyel, és amikor üzembe helyezték az AFIS-t, az 6 perc alatt kikereste, úgyhogy Slamovich feltételezett gyilkosát még aznap elfogták.

Azóta a számítógépek nagyságrendekkel lettek gyorsabbak, és igazán nem nehéz arra gondolnunk, hogy mivel a technika önmagában semleges (nem pedig jó vagy rossz), ezért szintén fel lehet használni a bűnözők elfogása helyett az állampolgárok megfigyelésére vagy arra is, hogy ugyanolyan embertelenül visszaéljenek az adatokkal, mint ahogyan a nácik tették - csak éppen ma már mérhetetlenül hatékonyabban. A hitleri Németország a bizonyíték rá, hogy a rólunk kezelt adatok roppant veszélyesek lehetnek, és bár jogunkban áll feltételezni, hogy a jövőben nem fordulhat elő semmi ilyesmi (vajon miért is nem?), ez egyáltalán nem látszik biztonságos álláspontnak.

Ugyanúgy nem, mint ahogy az sem lenne jó ötlet, ha egy idegennek a kezébe nyomnánk egy megtöltött pisztolyt, megkérnénk, hogy szorítsa a fejünkhöz, és közben erősen bíznánk benne, hogy a ravaszt viszont nem fogja meghúzni. Ésszerűbb inkább ki sem próbálni a dolgot. Az én álláspontom szerint igenis érdemes mindent megtenni azért, hogy az adatainkhoz ne férhessen hozzá bárki csak úgy.

Ez a könyv arról szól, hogy miért nincs igaza Bonnie Satterleenek a pennsylvaniai Johnstownból, amikor az óceán partján sétálva azt állítja, hogy csak azoknak kell tartaniuk a megfigyelésektől, akik valóban elkövettek valamit.