| Garasország ma - Bush (és csapata) |
| Eddigi írásaimban több helyen foglalkoztam Bush-sal és klikkjével, valamint az USA világcsendőr szerepével. Ez a gyűjtemény azok kiegészítéseként kezelhető. Az esetleges ismétlődések miatt elnézést kérek! |
|
Busht szinte hatalomrakerülése óta, de különösen a 2001 szept. 11.-i terrorakciót követő lépései, megnyilatkozásai óta rettegve figyelem. Mint a világ egyetlen szuperhatalmának a vezetője óriási hatalommal rendelkezik, ami szinte kimeríthetetlen gazdasági erőre támaszkodik. Szinte felmérhetetlen, hogy ha ez a hatalom elveszti fékjeit, mekkora veszélyt jelent a világ egész népessége számára. Azóta figyelemmel kísérem őt, és alaposan tanulmányoztam a diktátorok születésének mechanizmusát. Nagyrészt róla szól a 'Stay at home, Uncle Sam' (angol) írásom, a diktátor-alakok 'teremtésének' partitúráját pedig a 'Beteg emberiség, mocsok világ' című művem 'II. Hatalomvágy' fejezetében ismertetem. Figyelmesen olvasva ez utóbbiban megtalálhatjuk Orbán Viktor módszereit is. Biztos, hogy nem tudom kizárni ismétlések, párhuzamos taglalások lehetőségét. Talán nem nagy baj, a téma sokszoros figyelmet érdemel. Mit gyűjtöttem erről a világveszedelmet magában hordozó alakról Garasország írása közben? Megpróbálom tematikusan rendezni. Elnézést kérek olvasóimtól: a kék linkek és sokszor a szöveg is angol, a szövegben igyekszem tömörített magyar fordítással szolgálni. * Az isten szavát hallja, az isteni akarat megtestesítője: 1. Egy rémisztő hírt olvastam: "Az Isten szól rajtam keresztül." - mondja Bush, nem először. (Internet, USA, About - Atheism, 2004 júl.25) Idézem: "Bush: God Speaks Through Me The Intelligencer Journal reports: The Amish told the president that not all members of the church vote but they would pray for him. Bush had tears in his eyes when he replied. He said the president needs their prayers. He also said that having a strong belief in God is the only way he can do his job. ... At the end of the session, Bush reportedly told the group, "I trust God speaks through me. Without that, I couldn't do my job.'' (kiemelés tőlem, H.A.) A firm belief that whatever he says or does is the Will of God would certainly explain a few things - for example, the idea that those who disagree must be treasonous. After all, people who disagree with what President Bush says and does aren't disagreeing with Bush, they are disagreeing with God. Who but those controlled and deceived by Satan would disagree with God? The level of hubris required for such an attitude is astounding. I really have to wonder how and why non-religious conservatives can trust and support him. They certainly don't believe that God speaks and works through Bush - or, at the very least, they are humble enough to allow that God might not be speaking and working through Bush. If Bush is firmly convinced of that, however, he'll never acknowledge any mistakes and he'll never back off from a course of action once taken. Can such a person really be trusted with the sort of power and responsibility inherent in the office of the President of the United States?" A lényeg, hogy Bush megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint az isten utasításait követi, "Az isten szól rajtam keresztül. Enélkül nem tudnám a dolgom ellátni." - mondta! Őrület, akkor is annak kell titulálnom, ha kezdettől fogva meg vagyok győződve arról, hogy nem lehet normális agyveleje. Az is őrület, hogy az amerikaiak fele elég ostoba ahhoz, hogy még mindig higgyen neki! Nem beszélve a magyar szoclib politikusokról. Ostobaság-csúcs, egyszerűen szájtátva bámulok. Ez az ember az igazi világveszedelem, a Földre született Antikrisztus! 2. Magyar hírcsatorna ismertette egy francia szerző Bushról szóló könyvét. A szerző szerint Bush semmifejű diák volt, nem olvasott, az első mű, amin végigrágta magát, a Biblia volt és ezt a tettet 40 vagy negyvenvalahány évesen követte el. Meghatározó élményt jelentett számára, abbahagyta az ivást (a semmifejű ifjú ugyanis töményfejű alkoholista volt eladdig) és szentül meg volt győződve attól fogva, hogy isteni küldetése van ezen a Földön! Később kialakult meggyőződése szerint Földre szállt az Antikrisztus, akit talán Szaddam Husszein, talán Osama bin Laden testesít meg. Namármost, ha igaz, hogy ez a szerző alapos kutatások eredményeit tárja olvasói elé és így a leírtak akárcsak egy töredéke is valósághű, valamint ha mindezt összevetjük a szept. 11.-e utáni első kirohanásaival (magasabbrendű keresztény kultúra, keresztesháborút kell indítani, stb.), akkor a világ legerősebb hatalmának, az egyedüli szuperhatalomnak a választott vezetője elmebeteg, bigott-barbár megszállott, a keresztesháborúk és az inkvizíció szellemiségének hódolója és hordozója és mint ilyen, nagyobb veszedelem az emberiség számára, mint Hitler és Sztálin voltak. Ismétlem, mint egyetlen szuperhatalom és a világ legpusztítóbb fegyvereivel rendelkező erő, az USA ennek az elvakult, primitív, szellemileg beteg Messiásnak a vezetése mellett világméretű katasztrófa veszélyét hordozza magában." 3. Már hatalmon is megengedhetetlen módon használja a Bibliát: Bush és a Biblia Nyilvánvalóan nem épelméjű a világcsendőr hatalom első embere! Bár a hír az About/Atheism lapon jelent meg, a lap hangsúlyozza, hogy nem ateista fogalmazta meg kemény ellenérzését, hanem a 'Princeton Theological Seminary' (Princeton Teológiai Szeminárium) teológia professzora: "But when he holds up the Bible, as he did once, referring to it as a "guidebook" for a faith-based group receiving federal government funds, he crosses line and presents personal religious preference as a federally funded perspective in the government of a multireligious society." (De amikor felemeli a bibliát, mint tette egyszer, 'vezérfonalként' utalva rá egy szövetségi kormány-támogatást élvező, hit-alapon működő csoport számára, átlépi a vonalat és személyes vallási preferenciát tálal a többvallású társadalom kormányában uralkodó szövetségi támogatások perspektívájaként.) Szellemi képessége, hit önmagában: 1. TIME hír, 2004 szeptember 6, 23. old., interjú a Világ Legfőbb Vezérével: "Inside the Mind of George W. Bush" (Bush elméjében). Nem olvastam végig, mert a hányinger kerülgetett. A legfőbb elmebajos világveszedelem! Ébredj fel Amerika, meg ne válaszd! Szemelvények: - (a további iraki esélyekről szólva) "If I didn't think it was possible (győzni) I would bring the troops home tomorrow. Why would I risk losing one more soldier's life? But you know what? The whole world is watching. And we cannot waver now or show any doubt." (megjegyzés és kiemelések tőlem) Magyarul: folytatom a mészárlást, a leigázást, a gyűlölet szítását, mert különben leégek! Egyesszám első személyben! - "I 'm not the historian, I 'm the guy making history." (26. old.) Őrült! Tessék fellapozni a történelemkönyveket, a legnagyobb diktátorok szokták ezt mondani: " Nem vagyok történész, az a fickó vagyok, aki csinálja a történelmet!" Jesszusom! - Ugyanazon az oldalon kifejti: az ellenséget csak a határozottság győzheti meg, ezért nem fog meghátrálni. Itt becsuktam a cikket: ha a világ legerősebb hatalmának a vezére, igazságtalan olajháború, agresszió parancsnoka ilyen szörnyű lelkivilágot tár olvasói elé, akkor a világ végveszélyben van! Minden áron el kell távolítani a hatalomból! 2. Bush IQ-ja: "...A legalacsonyabb pedig a jelenlegi elnök, George W. Bush intelligencia-hányadosa - mindössze 91." - mondja egy tréfás honlap. (05.10.07) Megjegyzem, találkoztam 90 alatti IQ-saccal is! Tréfás vagy sem, ki tudja? Hihetőnek tűnik, különösen a következő bekezdés teszi azzá. Nem semmi! - mondanák Pesten. 3. Bush európai körútjának utózöngéi között találtam: A '168 óra' 2005 március 3.-i száma két cikkben is elemzi a helyzetet. Én tömörítem őket: (1) A 44.-45. oldalon Charles Gati (Gáti Károly úr), amerikai politológia-professzor interjúját közli, amely szerint az USA-EU kapcsolatok tovább hidegülhetnek, mert "...az elhidegülésnek a vitás ügyeknél mélyebb okai vannak". Hál'isten, mondom én! és (2) A 46.-47. oldalon Kasza László elemez. Észveszejtők a záró-sorok: "...Misszionárius elhivatottsággal hisz az USA és önmaga felsőbb hatalomtól származó küldetésében. Abban, hogy csak akkor lesz béke a világon, ha mindenütt sikerül megteremteni a demokráciát és szabadságot." Képtelen a világ áttekintésére. Küldetéstudata vakká teszi. Felmérhetetlen fenyegetés!! 4. A halálbüntetés teljes eltörlésének amerikai élharcosa, Helen Prejean úgy nyilatkozott a TIME 2005 febr. 21.-i számában (4. old.), hogy "...Honestly, it's hard to look at (Bush's) face on television because everything he says is so untruthful..." (azaz: "Becsületemre, nehéz (Bush) az arcát televízión nézni, mert minden, amit mond, annyira hazug.") 5. Bush beszédeinek elemzéseit ismerteti egy amerikai Web-lap. 'Cognitive deficites' (felismerési, megértési, magyarul értelmi hiány vagy még magyarabbul: értelmi fogyatékosság) jellemzi az utóbbi hónapok megnyilvánulásait. No comment. (05.11.07) 6. Joe Klein írja a TIME (2006) márc.6.-i számának 25. oldalán: 'Bush's Broken Political Antenna' (Bush törött politikai antennája): Felhívja a figyelmet arra, hogy az ostoba elnök mind rosszabbul, esetlenebbül reagál a politikai eseményekre. A közvélemény támogatása hervadozik, a pártja elhagyja, meztelennek látszik, védtelennek a nyilvánosság előtt. Mégis, az utóbbi heteket utazással tölti, hogy 'eladja' elpárolgó 'politikáját'. El akarja hitetni, hogy az alternatív energiák fejlesztésére komoly figyelmet fordít, az ilyen projectekre milliókat különít el a költségvetésben, ugyanakkor csökkenti az olajcégek által állami földeken végzett fúrásainál a földbérleti díjat, ami 7 md $-t hagy az olajmaffiák zsebében. Három nappal az iraki Aranymecsetet ért támadás után újra elmondja 'a szabadság masírozik a Közép-Keleten' beszédét. A beszéd áporodott és fantasztikus [fantasztikusan ostoba] volt. A Közép-Kelet hírei - Irán, Irak és Palesztina - non-stop szörnyűségek és ő 'out of touch' (kapcsolat nélkül) mozog ebben a térben... és így tovább. Engem csupán az lep meg, hogy valaha is hihette akárki, hogy ennek a szentlélek által megszállott embernek valaha is lett volna politikai antennája. Forró drót igazgatta-igazgatja, aminek a másik vége az olaj- és hadiipari maffiák kezében van! 7. Bush logikája primitív, mondja az About/Atheism site. Az őskori, majd bolsevik logikát harsogja a terrorizmussal kapcsolatban: aki nincs velünk az ellenünk van! 8. Bush részeg - mondja és mutatja egy vicces Web-lap. És mi még azt hittük, hogy ez csak a Szovjetunió bitang diktátoraival eshetett meg! 9. Messze az USA-tól, Pakisztánban felfedezték, hogy a 11. osztályban használt angol tankönyvben olyan vers van, amelyik sorainak kezdőbetűi 'President George W. Bush'-t adnak ki és olyan lelkesítő sorokat tartalmaznak, mint "Bracing for war, but praying for peace / Using his power so evil will cease" (A háború ölelésében, de a békéért imádkozva / A hatalmát arra használja, hogy megsemmisüljön a gonosz.) Istenemre mondom, az embernek kedve kerekedik térdre borulni és imádkozni ehhez a bálványhoz. Az USA-nak sikerül magasabb piedesztálra emelni Busht, mint a németeknek Hitlert, a szovjeteknek Sztálint sikerült? (A versikét nyilván nem Pakisztánban fabrikálták!) Demokrácia, óh, demokrácia! (05.12.24) 10. Egy adalék Bush-hoz (az Origo-ban jelent meg): Amerikai pszihológusok tanulmánya A nukleáris fegyverek bevetésére vonatkozó doktrina: 1. A kimondása: a Washington Post online cikke (2005 szeptember 11!) szerint kész a nukleáris fegyverek megelőző csapásként használatát megengedő törvénytervezet. A cikk szerint (idézem): "The document....would update rules and procedures governing use of nuclear weapons to reflect a preemption strategy first announced by the Bush White House in December 2002. The strategy was outlined in more detail at the time in classified national security directives." (!!!) Kérem, figyeljenek nagyon a dátumokra: a Fehér Ház már 2002 decemberében, három-négy hónappal Irak lerohanása előtt fenyegetőzött megelőző nukleáris csapással, erősítve a hangulatot, miszerint Szaddam Husszein készülne tömegpusztító fegyverek bevetésére! 2. Robert McNamara, az USA volt 'védelmi' minisztere a TIME, 2005 május 16.-i száma szerint kijelentette: "Az U.S. nukleáris fegyver-politikáját immorálisként, illegálisként, katonailag feleslegesként és félelmetesen veszélyesként jellemezném." Mióta mondom, írom? A hatalom koncentrálására, diktatúrára törekvés, a demokratikus elvek, intézmények lasszóba fogása: 1. USA, az Internet About Web-oldalának Atheism témaköre 2004 július 27.-én foglakozott a Bush-adminisztrációval, idézem a lényeget: George W. Bush: The Undemocratic President........"Bush and his allies have been described as partisan or bare-knuckled, but the problem is more fundamental than that. They have routinely violated norms of political conduct, smothered information necessary for informed public debate, and illegitimately exploited government power to perpetuate their rule. These habits are not just mean and nasty. They're undemocratic. ... [D]emocracy can be a matter of degree. Russia and the United States are both democracies, but the United States is more democratic than Russia. The proper indictment of the Bush administration is, therefore, not that he's abandoning American democracy, but that he's weakening it. This administration is, in fact, the least democratic in the modern history of the presidency." Azaz a Bush-adminisztráció az elnöki rendszer modern történelmének legantidemokratikusabb kormányzata. 2. Az About/Atheism WEB-oldal szerint régi törekvés az USA vezető köreiben a 'birodalmi elnökség' (Imperial Presidency) bevezetése. (Magyarul 'korlátozott diktatúrának' - vagy tán nem is nagyon korlátozottnak - hívnám. Bush elnöksége alatt elindult a megvalósítási folyamat, amit a site 'az ellenség ellen kontroll nélküli eszközök kiterjesztésében' lát kikristályosodni. Rettegj, világ! (05.10...) 3. Internet-hír: Bushék második terminusa óta a kormány lakmusz-jelöléssel látja el azokat a műszaki szakértő-gárdákat, szervezeteket, amelyek nem őket támogatták a választási kampány során. A Fehér Ház ráadásul el is ismeri. Trent Duffy, a Fehér Ház szóvivője nyilatkozott: 'Olyan népeket akarunk, akik pozitív módon képviselik az Adminisztrációt és - hívjanak minket félcédulásnak - az olyanok, akik ezt az Adminisztrációt ki akarták rúgni a városból tavaly novemberben, nehézségekbe fognak ütközni, hogy ezt tegyék.' Nagyon világos! Csak az nem, hogy miért félcédulásnak hívják magukat. Nagyon is cédulások: a címerük lehetne egy fenék és a belé rúgó csizma. Vagy a horogkereszt. Az egyik érintett, a Nokia (gondolom, ottani) elnökhelyettese, Bill Plummer magyarázatot kér: 'Nem úgy látjuk, mintha szakértők nemzetközi konferenciára küldése partizán-ügy lenne. Üdvözölnénk, ha a Fehér Ház tisztázná magát.' Borzasztóan finom úriember! Vagy meg lett félemlítve. (05.04...) 4. Hogy mekkora és milyen gyorsan növekvő veszély fenyegeti a világot az USA részéről, arra a neves publicista Andrew Sullivan hívja fel a figyelmet a TIME-ban megjelent (2006 január 23, 48. old.: 'America Doesn't Need a New King George' - Amerikának nincs szüksége új György királyra) cikkében, ami olvasható a Daily Dish blog-lapján is (lapozódó site, keresgélni kellene). Kihasználva a demokráciában rendkívül furcsán hangzó elnöki jogot, amely a törvények aláírásakor 'presidential signing statement' kibocsátására ad lehetőséget, amivel kinyilvánítja a törvénnyel kapcsolatos véleményét és (ha jól értem, ezzel) gyakorlatilag 'felülírja' a törvényt. (Megköszönöm, ha nemzetközi joghoz értő pontosítja az elmondottakat.) Az igen kényes lehetőséggel korábban rendkívül ritkán éltek az amerikai elnökök, a közelmúltban növekszik a felhasználásának gyakorisága. Ronald Reagan 71-szer, Bill Clinton 105-ször élt a lehetőséggel. Mit csinál Bush, a világcsendőr őrült. Öt év alatt 500-szor nyúlt ehhez a veszélyes eszközhöz. Az USA a legjobb úton van perszonális diktatúra felé. A szerző így zárja figyelmeztető sorait: "America began by rejecting the claims of one King George. It's disturbing to think the U.S. may now quietly installing a second one." (Amerika egy György király követeléseinek elutasításával kezdődött. Nyugtalanító belegondolni, hogy az U.S. most nyugodtan beiktat egy másodikat.) 5. Kisebb botrány tört ki az USA-ban: kiderült, hogy lehallgatják amerikaiak külföldi telefonjait és ellenőrzik e-mail-üzeneteit. Mit tesz a demokrácia legfőbb védelmezője, exportőre? Megmagyarázza, hogy ez így helyes, a terrorizmust meg kell semmisíteni. Vannak vélemények, miszerint kedves bbB-nk, diktátorjelöltünk eldöntötte, hogy a demokrácia nem elég hatékony eszköz, diktatúrára van szükség. Nesze neked, álomvilágban élő világ! Előre elhatározottság és hazudozás: 1. A Szept. 11-et vizsgáló bizottság fényt derített arra, hogy közvetlen pénzügyi kapcsolat volt legalább két, a végrehajtásban résztvevő terrorista és a szaúd-arábiai állam között, ezt azonban töröltette a jegyzőkönyvből. Hazug, történelemhamisító! 2. Mindössze négy hónappal az Afganisztáni háború megindítása után sok lényeges erőt, technikát, többek között a Predator repülőgépeket, irányíttatott át az iraki térségbe. Magyarul: jóval az alibi keresése, konstruálása előtt elhatározta Irak megtámadását. Aljas agresszor, Hágában a helye! (2004 szeptemberi Internet-hírek) 3. Születőben a neo-mccarthyzmus, elég belehallgatni amerikai TV-adásokba, a Bush-ellenzőket egyszerűen fenyegető kommentárokat hallani! Szélsőjobb hangokat, mint itthon. 4. Soros György mind az USA, mind a világ számára veszélyesnek deklarálta Bush és vezérkara működését, előrevetítve, hogy belföldön erősödni fog az antidemokratikus bástyaépítés. 5. Dokumentum igazolja, hogy az iraki háború jóelőre eldöntött kérdés volt, Bush és Blair egyszerűen utasította biztonsági/felderítő szolgálatait, hogy kreáljanak megfelelő indokokat a megindításához. Eredetiben közlöm a hírt: ""Internet, About/This Week, 05.06.18: "What Are the Downing Street Memos? : On May 1, 2005, a highly confidential memo of minutes of a July 23, 2002 meeting was leaked to the Times of London. The memo recorded a meeting between British Prime Minister Tony Blair; Richard Dearlove, head of the British intelligence service; and other British intelligence and military chiefs. On June 12, 2005, additional, related British memos were leaked. The memos are named after 10 Downing Street, official home of the British Prime Minister, where the July 23, 2002 meeting was held. What Was In the Downing Street Memos? : In the July 23 memo, Dearlove reported that Bush had decided to wage war on Iraq, and that US policymakers were using "thin" intelligence to make Hussein appear to be a bigger threat that was supported by the facts. His data came from meetings with Bush officials. "Bush wanted to remove Saddam, justified by...terrorism and WMD" and "...the intelligence and facts were being fixed around policy." It also observed that there was "little discussion...of the aftermath after military action." Are the Downing Street Memos Authentic?: Neither George Bush nor Tony Blair, nor any of their representatives, have denied the authenticity of the minutes and memos known as the Downing Street Memos. The US press hesitated to report the May 1, 2005 leaking of these documents due to authenticity concerns. Of course, Dan Rather, former CBS anchor, suffered great embarrassment in 2004 when he reported on documents later found to be fraudulent. In mid June 2005, the Downing Street Memo disclosures became US headlines." "" (kiemelés tőlem) A hír 2005 júniusában jelent meg. Az emberiség sötétsége: követik, újraválasztják 1. 2004 nov. 2: Hihetetlenül ostoba nép éli gazdag világát a világ leghatalmasabb országában: újraválasztották Bush-t, ezt a szellemi toprongyot, ezt az isten küldöttjét, ezt a megszállott 'felszabadítót', a világtörténelem egyik legaljasabb doktrínájának, a megelőző csapásnak a hősét. A világ értelmesebb oldala döbbenten, reménytelenül és tehetetlenül szemléli a történteket és fogja szemlélni a legújabb és minden eddiginél veszedelmesebb diktatúra formálódását. Mert ha egy ekkora szerencsétlenség alá újra trónt szavaznak, az meg nem áll, amíg a gyeplőt végleg a markában nem tudja. Vigyázz, világ, őrült került ismét a legnagyobb és megfékezhetetlen fegyver-arzenál birtokába! Újabb lendületet fog kapni a 'terror elleni hadjárat', a tárgyalások helyetti emberirtás, a szörny-fegyverek hengere, a gyűlölet-spirál világrobbanás szintjére emelése. Belegondolni is szörnyű, mi következhet! Egyszerűen rémisztő, hogy a katonaság körében átlag feletti támogatást élvezett: ezek a fiúk imádnak gyilkolni! 2. A HVG mondja, 2004. november 13, 19. old., 'Amerika választott - A jó erkölcs diadala': "...mint azt Karlyn Bowman, a konzervatív American Enterprise Institute elemzője a HVG-nek kifejtette, ennél sokkal többről van szó: 'Értékek egész rendszeréről, az abortusz tilalmától az iskolai imádság garantálásán, vallási szimbólumok állami intézményekben való kiállításán keresztül a szabad fegyverviselésig, a halálbüntetés igenléséig.'.." Ez kell a népnek? Nem, csak az evangéliumi keresztényeknek, a férfiaknak és a katonáknak, mert ők billentették Bush felé a mérleg nyelvét. És kik nem szeretik? Érdekes felsorolás: nők, feketék, spanyolajkúak, fiatalok, alacsony végzettségűek, nem keresztények és ateisták, egyedülállók, és szegények. (Ennek a Bushnak gazsulál a kormányunk!) 3. Az újraválasztott Bush beavató beszédében mondott egy borzasztó mondatot, igyekszem jól idézni: "Amerikának az egész világra ki kell terjesztenie a szabadságot, különben nem tudja megőrizni békéjét!" Magyarul: az egész világot uralni kell, az egész világon terjeszteni kell a szabadságot, hogy.... A hogy mindegy, a lényeg, hogy elhangzott a jelszó, amely meghatározza az USA kül- és katonapolitikáját: mindent és mindenkit le kell gázolni, ami vagy aki nem hódol be Amerikának. Reszkess világ, egy őrült szájából hangzottak el ezek a szavak, ő és csapata eddig se tréfált, ezt a fenyegetést is komolyan gondolják. Újra belegondolva a beszédében elhangzottak fontosságára (a benne rejlő veszélyekre) - angolul tudóknak - idézem a beszéd eredeti szövegét, két kiemeléssel. Az egyik utalás azokra az országokra, amelyek "olyan ideológia befolyása alatt állnak, amely terjeszti a gyűlöletet és megbocsátja a gyilkosságot" ("prone to ideologies that feed hatred and excuse murder"), ami nyilvánvaló és tudatos torzítása az iszlámnak és mint ilyen, aljas gyűlöletkeltés és célpont-kijelölés! A másik két teljes mondat, amik lényegére - a média nem teljesen pontos megfogalmazását adva - már utaltam. Ez a két mondat ("The survival of liberty in our land increasingly depends on the success of liberty in other lands. The best hope for peace in our world is the expansion of freedom in all the world."). (Megjegyzem, hogy 1984-ben 169 országból 132-ben diktatúrának tekinthető rendszer uralkodott! Ezt mind le kívánja gázolni az USA?) 4. Ide illik vagy nem? - Miért távozott Powell? Bush - újraválasztása után - a véleményét kérte az iraki helyzetről, mire Powell "We're losing."-al (Vesztésre állunk.) felelt. Bush kirúgta. Ezzel összefüggésben az 'About' Internetes portál - a 'The Financial Times'-ra is hivatkozva - ismerteti azt a szinte hihetetlen hírt, hogy Bush teljesen izolálta magát a valóságtól: nem olvas újságot, se más olyan hírforrást, amely negatív értékelést adhat. A csapatában sincs olyan, aki 'rossz hír'-t merne közölni vele, aki ilyet tesz, azt félretolja. A fő rejtegető Rumsfeld, nem véletlenül! Emberiség, ébredj, ez a viselkedés ismerős: a diktátorok tipikus magatartása a tömjénfüst imádata, a valóság elkendőztetése, az igazmondók eltávolítása. És a világuralmi eszmék becsontozódása: - A 2005 elején elmondott 'State of the Union' beszéde hemzsegett megint az új, USA-központú világrend megteremtésére irányuló tervektől, egész régió (Közép-Kelet) és vallás-etnikum (arab iszlám) fenyegetésével. Iránt és Szíriát kijelölte fő terrortámogató országnak és hangsúlyozta, hogy az egész Közép-Keletet 'fel kell szabadítani'! Érdekes módon nem sikerült rátalálnom az autentikus eredeti szövegre! Fel szeretném hívni a figyelmet arra a rendkívül szomorú tényre is, hogy a tisztán 55 perces beszédet 66 (másutt 60-ról olvastam, mindegy!) alkalommal szakította meg dübörgő taps és - fotókról ítélve - többször állva tapsolt az USA egész politikai 'elitje'. Kellynek se sült ki a szeme, alázatosan tapsolt volt ellenfelének, állva is! Hátborzongatóan alakul a világ legújabb (lassan kimeríti a fasiszta ismérveket) diktatúrája, magát istennek képzelő és akként ünnepeltető szuperostoba diktátorjelölttel az élén! Az erőszak elfogadottá válik? 1. Az USA dicső, nemzetek felszabadításával elfoglalt hadseregének egyik tábornoka nyugodt hangon jelentette ki, hogy (nem tudom szószerint idézni) "bizonyos esetekben kellemes dolog embert ölni". Hogy is mondta Radnóti? "Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, ...." (Töredék, 1944. május 19) Akkor a fasizmus korát éltük, most Amerikáét! Nem is rúgták ám ki a tábornok urat, nem fokozták le, csak ejnye-bejnyében részesült. Az USA hadseregének legfelsőbb vezetése, főparancsnokai ezek szerint hasonló érzéseket dédelgetnek. 2. A terror üstökös sebsséggel oltható be emberekbe: Más írásomban foglalkoztam már azzal a kísérlettel, amely a 'Psychology of Evil' (A gonosz pszichológiája) címen megfogalmazott tíz pont sikerét hivatott igazolni. A kidolgozott módszer alkotói szerint a végrehajtása biztosítja, hogy az arra kiszemeltek szinte bármi rosszat elkövessenek. Íme a gonosz alkotásának lélektana:
Tovább lazítja az gátlásokat, ha a szereplőket személytelenné teszik: az őröket egyenruhába öltöztetik és maszkot (vagy sötét szemüveget) vetetnek fel velük, az elnyomandóknak pedig zsákot húznak a fejükre. Ez megduplázza a kegyetlenség-hajlamot! Antropológiai ismeretek is igazolják, hogy az egyen-öltözéket és maszkot használó kultúrák erőszakosabbak. Fontos az is, hogy az őrök pozitíven értékeljék a cselekedeteiket: ha 'remek fickóknak' hívják a rabokat, csökken az erőszak, ha 'szörnyetegeknek', nő. A hatást tudományos kísérletekkel mérték, olyan féktelen terror alakult ki a feladatra verbuvált őrök részéről az 'áldozat-szerepre' vállalkozókkal szemben, hogy a kísérleteket napokon belül meg kellett szakítani. Minden sikeres elnyomó hős pontosan alkalmazta ezeket a módszereket, még ha nem is fogalmazták meg szabatosan a 'játékszabályokat'. Gondoljunk csak az épphogy elmúlt évszázad gazember-óriásaira! Hitler, Sztálin, Pinochet, Franco.... Bushnak elég lett volna őket megtanulnia, de az ideológia kidolgozottsága - a gonosz tengelye, a terrorizmus elleni harc, stb. - jelzi, hogy alapos csapatmunka készíti elő minden lépését, súgógépig menően. Reszkess világ!!! És nálunk is betanulta már szinte mindenki, fújja a média, a washingtoni nagykövet, a Parlament elnöke, hogy a katonákról és a biztonságiakról ne is beszéljek. 3. Bush a halálos ítélet élharcosa. Bemutatok néhány fotót az USA-ban használatban volt villamosszékekről. Nem kellett sokáig keresgélnem, hogy utalást találjak: ilyen - és más - brutális kivégzési eszközök még mindig használatban vannak az USA-ban. Idézek a newyouth.com (Youth for International Socialism) site-ból: "This year around 100 convicted Americans will be poisoned, hanged, gassed, electrocuted or shot. Such a figure will surpass anything since 1951 and is incredibly approaching the level of the 1870s." (Idén 100 körül lesz azoknak az elítélt amerikaiaknak a száma, akiket megmérgeznek, felakasztanak, akikkel gázzal, áramütéssel végeznek vagy lelőnek. Ez a szám meg fog haladni mindent 1951 óta és hihetetlenül megközelíti az 1870-es évek szintjét.) Brutalitás kifelé és befelé egyaránt. Őrült birodalom! (2005.11.11) 4. Az USA-ban vizsgálatok folynak a halálos ítéletek témakörében. Virginiában DNS-vizsgálatokkal igazolódott, hogy sok téves halálos ítéletet hoztak az államban és többet végre is hajtottak! Mississippi államban 77 éves korában kivégeztek egy gyilkost, aki évek óta az erőszak ellen szóló könyveket írt. Bush élen jár a halálos ítéletek és kivégzések jóváhagyásában! Öröklött a gazemberség!? Két vaku-villanás a II. világháborúból: - Aranyvonat! A magyar zsidók aranyvonata. A kirabolt, meggyalázott, kiirtott magyar zsidóság aranyának vonata. Aminek a tartalmát terrorista hatalom, hatalmak (Horthy és szolgái, Szálasi és banditái, német parancsnokság alatt) raboltak össze 600 000 embertársuk kiirtása kísérő aktusaként. És most az USA kormánya kénytelen volt bevallani, elismerni, hogy a Németország, mint legfőbb gyilkos és rabló felé zakatoló és szőrén-szálán eltűnt vonatot az ő 'felszabadító' hadseregének katonái, jaj, nem a bakák, hanem a főtisztek rabolták el, 'tették magukévá'. A felajánlott és talán már elfogadott 25 millió dolcsi nevetséges összeg, mára a vonat értéke legkevesebb a százszorosa lenne. Számomra ennek nincs jelentősége, hiszen a pár életben maradt ember élete már elszállt, az egész 'kártérítésnek' csupán szimbolikus jelentősége van. És ez a fontos, mert én is hittem sokáig, hogy a nyugati felszabadítók 'tisztábbak' voltak a keleti felszabadító hordáknál. És most végre egyértelművé vált, hogy dehogyis, a különbség inkább az, - mint a kapitalizmusban, neokapitalizmusban általában - hogy a rablás magasabb szinten zajlott. És kristálytisztává vált újra, sokadszor, hogy a fegyverek a banditizmus hordozói. Nincs kivétel, rendszerfüggetlenül rabol, akinek fegyvert adnak a kezébe, hogy ÖLJÖN! - Belenéztem párszor az 'Az elit alakulat' című angol-amerikai filmbe. Gyengének találtam, ez azonban nem von le semmit a két hadseregnek a II. világháborúban játszott rendkívül pozitív szerepéből. Most mégis két negatív momentumot emelek ki, ami - nagyon őszintén mondom - meglepett: (1) legalább két jelenet mutatta be, hogy ők is kivégeztek foglyul ejtés helyett vagy már foglyul ejtett német katonákat, nem voltak lélekemelő mozzanatok és (2) loptak a dicső felszabadítók, mint a szarkák, illetve mint keleti szövetségeseik. Tanulságos! (05.02.06) Falak, Bush is falakban gondolkodik: - Komolyan felmerült a gondolat vezető körökben, hogy építsenek falat a mexikói határon a mind erőteljesebb illegális bevándorlás megfékezésére. Falak, istenem, milyen határtalanul ostoba falak: Berlin, Izrael és most még ez is? Angol mondás: Stupidity has no bounds! Az ostobaság határtalan. Bushé aztán nem hagy kétséget maga felől! Következtetések: - Megismétlek néhány korábban írt gondolatot: - A világnak össze kell fognia ez ellen a barbár hatalom ellen, különösen, ha az USA választópolgárai újraválasztanák ezt a sötét alakot. Aki mellé áll, kitart mellette támadó akciókban, az saját országának és a világnak is ellensége. - Ha ilyen primitív és beteg ember hatalomra juthat parlamentáris demokrácia elveit magáénak valló országban, akkor a parlamentáris demokrácia se ér semmit, más megoldáson kell elmélkedniük a politikusoknak, jogászoknak. - Minden hatalomra sóvárgó és oda került embert szigorú orvosi ellenőrzés alá kell vetni, illetve az alatt kell tartani! - Az USA állampolgárai rendkívül alacsony szellemi szintet képviselnek, ha nem ismerik fel ennek az elnöknek és csapatának az aljasságát és képesek újraválasztani." - Kedves ismerős mondja: Az USA-nak vége, amelyik országnak ez a Bush kell, annak meg vannak számlálva a napjai. - USA: Svájci hölgy a TIME-hoz írt levelében kommentálja a TIME döntését, amivel G. W. Busht az év emberének választotta: "A TIME-nak az amerikai népet kellett volna 'Az év Bolondjá'-nak választania." Csatlakozom. (05.02.02) - Ajánlom: TGM cikke, Népszabadság, 2005.11.05. Pár szavára hívom fel külön is a figyelmet, mert a szívemből beszél, amikor a Bush-kormányt jellemzi: "...a második világháború óta legreakciósabb, imperialista, militarista, fundamentalista amerikai kormányzat..." - Gorbacsov nyilatkozata: - Gorbacsov kijelentette (TIME, 2006 márc. 13), hogy az USA ajándékba kapta a hidegháború végét, azaz az egyetlen szuperhatalom státuszát, de visszaél vele. Lehetősége nyílt biztonságosabb és stabilabb világ megteremtésére, de csak megerősítette Amerika arroganciáját és unilateralizmusát. Szegény Gorbi! Nehéz lehet elviselni ezt a borzasztó kudarcot, amit a Szovjetunió szétesése jelent számára. Pocsék a végeredmény, Gorbi: tomboló szegénység és rablás, diktatórikus hatalom otthon és a glóbusszal játszadozó USA. Biztos nem tudnám elviselni a helyében. - és (nem csak Bush-nak, de az egész adminisztrációhoz szól): - "America is intoxicated by its position as the world's only superpower. It wants to impose its will." (Amerika meg van mérgezve a világ egyetlen szuperhatalom státuszától. Az akaratát rá akarja erőltetni [nyilván a világra - gondolja szegény Gorbi]) - Hitler óta nincs hatalom, amelyik erőszakosabban érvényesítené akaratát! Rákfene, világveszély, őrült hatalom!! És akciók (ellenük): Internet: - Kanadai jogászok valamelyik komoly fóruma háborús bűnösnek nyilvánította Busht. - Németországban bíróság elé állítják Rumsfeldet és az USA katonai vezetésének több tagját. Ők csak tudják, és a tapasztalataik alapján hoztak olyan törvényt, ami az idegen állampolgár háborús bűnösök feletti ítélkezést lehetővé teszi. (04.12.03) - De mind többen kommentálják az ügyködését. Dél-Amerikában tüntetések sora kíséri a lépéseit. Argentínában Maradona horogkereszttel írta a trikójára az 'S'-t Bush nevében: Stop Bu'S'h! Braziliában (Atyaúristen!) vörös, sarló-kalapácsos zászlókat lobogtattak a tüntetők. (05.11.07) (Az 'akciók' témakör elég üresre sikeredett. Talán még feltöltődik menet közben. Ha nem, ne higgye, kedves olvasó, hogy nem tiltakozik ellene a fél világ!) *** (1) A sötét amerikai szenátus szabadkezet adott bbB-nak, hogy félemlítse meg Szíriát. Embargót hirdethet meg ellene, lefokozhatja a diplomáciai kapcsolatok szintjét, meg akármi, magyarul játszhat vele, mint elefánt az egérrel, eltaposhatja, tönkreteheti, mint Kubát (nem tökéletes a hasonlat, Kuba magát is elég jól kiherélte, de értenek, ugye?). (2) Ugyancsak a szenátus kezére adott ennek a .....Bush-nek valami hatalmas összeget, hogy elektronikus világ-kémhálót építsen ki. Eddig is beleláttak a fenekünkbe is, ha a klotyóban letoltuk a gatyánkat, most aztán mi lesz? Csak a tömegpusztító fegyverek, azok a kiizéltek fognak kiszemelt országról kiszemelt országra vándorolni, anélkül, hogy a nagy szuper-kémhálón lebuknának és valaha is előkerülnének! (3) A nyomorult kisegér MALÉV-nek előre le kell adnia az USA-ba repülő gépei utaslistáját. Mert esetleg valamelyik Husszeinben felfedezik Szaddamot? És - gondolom - a MALÉV nem az egyetlen erre kötelezett légitársaság! Szentséges Atyaúristen, elég volt, ebből aztán igazán elég volt! A sötétség, korlátoltság, világhatalmi vágy terjed, kúszik szerte a világba. A tőke, a legkoncentráltabb tőke világa "végre" láncait vesztve igázza le a világot és csodálkozik, hogy napról napra több kihúzott karddal kell szembenéznie. - Soros, a szélhámos tőke legjelesebb képviselője (akinek 35-40 év alatt sikerült sokat bírált módszerekkel 7 md USD-t összetőzsdéznie és akit a most letartóztatott, becsületesen meggazdagodott orosz olajmágnás pár év alatt lepipált) nyilatkozott, hogy élete legfontosabb célja megakadályozni, hogy Bush megnyerje a 2004-es választásokat, mert azt felsőbbrendűség vezérli és retorikája emlékezteti a magyarországi zsidóüldözés során hangoztatott szólamokra. Éppen csak nem mondta ki, hogy a népek és demokrácia nagy barátja fasiszta. Taps! - Nagyon elszomorító és felháborító, hogy az ellenállás mind sűrűbben civil célpontokat támad, mint tegnap Isztambulban is. Ezeknek a terroristáknak a vezetői is ostobák, kegyetlenek, célt tévesztenek az ilyen akciókkal, fokozzák az iszlám elleni gyűlöletet. - Szabadkezet adott a katonáinak az Iránból beszivárgó ellenállók 'megsemmisítésére'. - Feles választások az USA-ban: Bush-ék megbuknak, Rumsfeld lemond. HEURÉKA! |