Benyó Ildikó

1946. november 7-én született Zalakoppányban. Az általános iskolát Zalaszentgróton kezdte és Budapesten folytatta. Létszükséglete lett a rajzolás, a festés. 1957-ben költöztek Budapestre, hogy a továbbtanulás egyszerűbb legyen, s ettől kezdve él Budapesten a művésznő. Mivel kis lakásukban nem volt elég hely, a várost járta mappájával és rendületlenül rajzolt. A Képzőművészeti Gimnáziumban a textil szakon tanult. Rajztanára volt Benedek Jenő festőművész és Németh László festőművész. Megismerte a színek keverésének minden részletét. A síkban tartott felületek technikája később grafikáiban is megnyilvánult. A festészeti szakra jelentkezett a főiskolán. 1965-ben nyert felvételt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Folytatta a szénrajz tanulmányokat és elkezdte az olajfestést Kádár György mester irányításával. Két év telt el, amikor tanulmányozta a grafika sokszorosító műfaját. Igen megtetszett neki a rézkarc technikája, alkalmas volt érzékeny rajzai számára. Eleinte kisméretű rézkarcokat készített, hogy a rézkarc technikájának sokoldalúságát kipróbálja. Tanulta a linóleummetszést is. 1969-ben diplomázott.

Ebben az időben, 1968-1969-ben lágyalapos technikával dolgozott. Így készült az "Akt pinokkióval" című grafikája, amely a tisztaság szimbóluma, a gyermekkor elvesztése gondolatát fejezi ki. Hidegtű karcokat is készít, ez a grafikai eljárás még jobban lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a rajz finomságát, dinamikáját visszaadja.

A "Sors" című hidegtű egyik legszebb grafikája. A drámai feszültség nagy erővel fejeződik ki ebben a munkában. Három lánytestvér elszántan áll egymás mellett, sorsuk eldöntve. Kifejező ereje abban nyilvánul meg, hogy érzékenyen, festőien jeleníti meg az arcokat (I. kép).

A litográfiát különösen megkedvelte, a tónusok finomságát és a rajzosságot együtt még érzékenyebben összegezhette.

Önarcképe komor, ifjúságában az elmélyült, gondolkodó embert, az "Idő" és a "Szerelmespár" című litográfia a szerelem múlhatatlanságát fejezi ki.

Már ekkor foglalkoztatta a színek alkalmazása a grafikában. Eleinte két színt alkalmazott, csak alapszínt és a vonalak színét a tartalomnak megfelelően.

A főiskola nyári művésztelepein egyéni ízű pasztelleket készített, melyek színben is kiérleltek.

Portrék, tájképek születtek Ózdon, Sárospatakon, Tatán, Leningrádban. Több mint 300 pasztellt készített.

Első kiállításait ezekből a pasztellekből és grafikákból rendezte a főiskolán és az Újpesti Minigalériában (1966, 1967, 1968).

Benyó Ildikó a rajzolást tartja a legfontosabbnak, minden grafikához vázlatot készít. Rajzaiban az életöröm, a jóságra való vágyakozás, a magányos ember, a boldogan táncoló szerelmespár jelenik meg.

Kezdetben önarcképeket rajzol, kutatja az arc különböző rezdüléseit, kifejezéseit, amely meghatározó jellegű grafikáiban (II. kép).

Az emberközpontúság a jellemzője minden későbbi kompozíciójának.

Rajzai ízesek, közvetlenek, sokszor visszatérő gondolatait újra és újra megfogalmazza.

Rajzkiállítása 1985-ben volt Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban és Pásztón, a Kisgalériában.

Rajzaiból kiállítást rendeztek a Zirci Galériában 1987 áprilisában.

Rajzait és grafikáit, a kiállítás anyagát a Barátság Grafikai Gyűjteménynek ajándékozta.

Megnyitóbeszédet dr. Vlastimil Vinter mondott.

A hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumnak és a pásztói Csohány Grafikai Gyűjteménynek is ajándékozott rajzokat, grafikákat.

Benyó Ildikó rajzait szemlélve megállapíthatjuk, hogy tusrajzait is olyan életszeretet hatja át, mint színes linómetszeteit és a színes fametszeteit; az a humanista, emberközpontú ábrázolás mégis mai, új formában ölt testet, gondolok itt az Ölelkezők című rajzra és a Jegyespár című rajz szerelmespárjára, vagy a Tengernél című rajzra. Ezeken a rajzokon finom, szinte már már zenei ritmus felidézését keltik a vonalak, a szerelem ábrázolása amúgy is ritka mai képzőművészetünkben. Benyó Ildikó a tiszta, őszinte érzéseket örökítette meg és örökíti meg ma is, persze más aspektusból ... Rajzai sokoldalúak, művészetének nagy részét alkotják tusrajzai, ezek a rajzok nemcsak mesterségbeli tudásról vallanak, hanem lírai látásmódjukról, őszinteségről, magabiztosságról, az emberi ábrázolás olyan erős készségéről beszélnek hozzánk, mely valóban meggyőz bennünket szépségével, gondolatiságával, egyszerűségével. A szüleiről készült rajzok egy-egy megragadott pillanatot ábrázolnak, mégis olyan tömören megfogalmazva, hogy sikerült kifejeznie néhány vonással a sok megpróbáltatástól elfáradt embert, a reménykedő és jóságot adó szülő arcmását.

Több évig segítették szülei a főiskolai tanulmányok után, hogy szabadon tanulhasson, fessen.

"Csehov színpadára vonatkozva hallottam ezt a kifejezést: »érzelmi realizmus«. Ha Benyó Ildikó grafikáit, linóit akarnám jellemezni, talán ezt a terminus technikust használnám most is. Alakjai gyakran meztelenek, akár az ember: állig begombolkozva is szépek és tiszták, jók, meztelenségükben is árvaságba öltözöttek. E pőreségen az sem változtat, hogy ha talpig ruhába öltözteti őket, földig érő magánylepelbe."

Kelényi István, 1969