| - 3 - | ||
|
II. A hatalomvágy Az előszóban körvonalaztam, mit értek ez alatt az emberi (és állati) tulajdonság, törekvés alatt. Említettem, hogy egyszerű 'józan ész' gondolkodással is eljut az ember arra a következtetésre, hogy a világ konfliktusainak a végletekig erősítése a hatalomőrült egyedek érdeke, azt kihasználva jutnak hatalomra és döntik romba a világot. Olvasmányaim között azonban szerepel olyan mű (4.: Alain Vuillemin: A diktátor avagy a megjátszott isten, Palamart, 2000), amelyben a szerző tévedhetetlen bizonyossággal mutatja ki, hogy a hatalom megszerzésének technikája, koreográfiája ezredévek alatt kialakult, egységes formákat öltött és bizonyítja, hogy őrültek, betegek hátborzongató játéka az emberi ostobasággal. A téma tárgyalását hadd kezdjem a mű néhány megállapításával: - 165. old.: H. Sabais megállapítása: "A hatalom kísértése örök. A hatalmi jelenségek megjelenése óta semmi nem változott." Orwell szerint pedig: "...ősidők óta egyetlen történelmi változás sem jelentett sokkal többet, mint az urak nevének változását". - 204. old.: Hitler 'Mein Kampf-ját elemezve és részben abból idézve mondja a szerző: ".... Az élet harc, az emberek könyörtelen összecsapása. Csak a legjobbaknak sikerül felülkerekedniük, és csak a legjobbak közül kikerülő egyetlen győztes diadalmaskodhat, az, aki 'rendelkezik a szükséges adottságokkal', a ravaszsággal, a brutalitással vagy a kellő ügyességgel." (kiemelés tőlem - H.A.) - 254. old., V. Serge-t idézve: "...a forradalmat elárulták, eltorzították. kiforgatták. Bolsevikot, kommunistát, trockistát, menseviket, anarchistát, minden rendű és rangú forradalmárt megvernek, letartóztatnak, deportálnak, száműznek vagy kivégeznek. Összeomlik a tökéletesen szabad társadalom álma. 'Koba (Sztálin - H.A.), a Párt vezető frakciójának a vezére egyben a Párt meghamisítója is.' A tökéletes társadalom helyett 'diktatúra született, amelynek lényege az erőszak és a hazugság'...." - 265. old., Hitlerrel foglalkozva: "Az öldöklésekért és mészárlásokért felelős 'barna isten' beteg, 'pszichopata isten' volt..." - 268. - 269. old., az amerikai diktátorokkal foglalkozva: "Ebben a regényvilágban egy észak-amerikai diktatúra csak jövőbeli rémálom." .... (Dél-Amerika:) "....a fehér emberek szelleme rombolta le a szabadságszeretetet, alacsonyította le az embereket és fojtotta meg az indián szellemet." .... "...Amerikában talán északon sincs több szabadság, mint délen." Futólag jegyzem meg itt, hogy a kapitalizmus történelme általában is, de különösen a volt szocialista országokban győztes jobboldali fordulat (gengszterváltás) eredményeként létrehozott neokapitalizmus bizonyítja, hogy a tőkés társadalom gazdasági életében (a pillanat töredékére se szociális piacgazdaság) is az érvényesülés hitleri szabályai működnek: az győz, "...aki 'rendelkezik a szükséges adottságokkal', a ravaszsággal, a brutalitással vagy a kellő ügyességgel." Megkísérlem a hivatkozott (4.) mű felhasználásával nagyon vázlatosan összefoglalni a diktátorok önépítésének trükkjeit (vagy nevezzük egyeseknél őrült hitük által diktált fogásoknak). A mű technikáknak, forgatókönyvnek, rituálénak is hívja ezeket a történelmileg kidolgozott, ismétlődő fogásokat. Annyira így van, hogy akár sorszámozhatók is a trükkök, az ostoba népnek ásott csapdák: 1. Felbukkan egy apostol, 'egy semmiből jött vándor', ....Azt állítja, hogy ő egy titokzatos hatalom küldötte, üdvösséget hoz, kinyilatkoztatásban részesült. A stílus alapvetően vallásos, az elhivatottság viszont kitaláció. .... Hitler bevallotta: 'A diktátornak született ember azért lesz diktátor, mert akarja, nem pedig azért, mert kényszerítik rá. Senki nem áll mögötte, ő maga ösztönzi magát.' ...A hatalom-kultusz tehát minden szempontból hamis. Semmi sem igazolja. (majdnem szószerinti idézet, 97. old.) - Gondoljunk bele, miként építi a korlátlan hatalmat maga köré Bush! Be fog következni a pillanat, amikor Orbán Viktor is küldöttnek, az Antikrisztus szoclibek ellen küldött felszentelt kardnak fogja hinni és hirdetni magát. 2. A következő lépés a sikeres fellépés feltételeinek azonosítása, felismerése, kihasználása és az érett pillanat helyes megválasztása. Két kiemelkedően fontos feltételt kell a diktátorjelöltnek teljesítenie: elsősorban hinnie kell önmagában (erőszakos, mérhetetlen önbizalom!) és képesnek kell lennie azonosulni a tömeggel. Arra van szükség, ..."hogy azonossá váljanak a leendő diktátor és milliónyi alattvalója 'ideális énjének törekvései', hogy az a tekintélyelv, amelyet a diktátor kíván megtestesíteni, találkozzon a legfelsőbb hatalomnak azzal a fogalmával, amelyet a tömeg kész elismerni." Ehhez a diktátorjelöltnek fel kell magasztosulnia. Ezután ..."már csak az kell, hogy a diktátor úgy lépjen föl, mint a hatalom azon sajátos formájának jele, szimbóluma vagy élő képe, amelynek a nép titokban behódolni vágyik." A hatalomra jutásának kulcsa tehát, hogy olyan sajátos személyiséget kell felépítenie magából, amelyik valóban mitikus alak benyomását kelti, amely mindig jelenvaló és hatalmas, mindenütt érzékelhető és mindenütt cselekvő... Rendkívül érdekes ebben a meghatározás-csomagban a tömeg befogadó-, elfogadó készségének a kérdése, ami szerintem szakaszosan jelentkező történelmi negatív pillanatokban bontakozik ki igazán meghatározhatóan - ezt a pillanatot kell megéreznie, tudnia a diktátor-jelöltnek, illetve ezzel kell egybeesnie az erre alkalmas (erőszakos önbizalom, brutalitás, ravaszság, ügyesség...) személy megjelenésének. (A 98. old. lényege.) 3. A színrelépés, a szín birtoklásának színészete. (99.-100. old.) Minden nagyobb diktátorról megállapították, hogy ősidőkben saját maguk vagy szűk családi-hódolói körük, a modern időkben propaganda-apparátusuk 'hangolta fel' személyiségüket a diktátor-szerepre: képviselniük kellett (és kell majd - Bush, Orbán) a 'megtestesülés' misztériumát, ki kell fejezniük a 'kiválasztottságot' és dagályos szerepjátszással kellett ördögi valójukat átvarázsolniuk. Nagy színészi képességekre volt/van szükségük! Mussolini-ről megállapították például, hogy rendkívüli 'színész, szimuláns, exhibicionista' volt, aki számára a kormányzás főleg abból állt, hogy ő legyen a Duce, és annak is lássák. Ő legyen az a vezető, vezér vagy 'cirkuszi idomár', akit az olaszok akartak. Diktatúrája pedig az irodalom és történelem tanúsága szerint egy óriási, iszonyatos politikai-történelmi álarcosbálnak látszik, amelynek a Duce csupán legfőbb maszkja és szereplője volt. A Hitler-jelenség még félelmetesebb: állandó extázis, frenetikus szónoklatok, heves gesztikuláció, képtelen uralkodni az erőszakosságán. Ugyanakkor 'görcsösen fegyelmezett' volt, az élete csupán színpadi fellépésekből állt, rendkívül feszült, módszeresen és aprólékosan felépített élet volt. Saját személyével, látványos parádék és ünnepélyes ceremóniák szakadatlan sorával magasztalta fel azt az elképzelést, amelyet a hatalomról és 'magáról a Führer fogalmáról' alkotott.... A lényegét tekintve 'Európa legnagyobb komédiása' volt. Sztálin szinte ellenpólusa volt e két színész-figurának. Hihetetlenül tömjénezték, ám ő maga csak ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, szinte sosem beszélt, rendkívüli adottsága révén kiválóan tudott hallgatni. Ezzel a látszólagos háttérbe húzódással csak jobban kiemelte hatalmának személytelen és könyörtelen jellegét. Ércarcot öltött, ez lett egyik leghatásosabb fegyvere. (Félelmetesen ismétlődő mozzanat a tömegakarat! Milyen ostobák is a tömegek, amikor a diktátorok trónra-emelésében döntő szerepet játszanak!?) Ez a 'felmutatni, hogy istenetek vagyok' szerepjátszás odáig fajul, hogy a diktátor-maszk kényszerítő erejűvé válik. A maszkok átalakulnak 'kielégítetlen fétisek'-ké, egyre többet követelnek a színésztől, egyre több áldozatot, egyre több lemondást, egészen a személyiség teljes feladásáig. A diktátor személye szakralizálásának módszerei között találunk olyat, ami Orbán Viktor diktátorjelöltünk viselkedését is előrevetíti. Idézem egy idős, militáns nemzeti-szocialista megdöbbentő tanúságtételét: "A Führer személyének egyre inkább a titokba, a titokzatosságba kell húzódnia. Váratlan tettekkel, ritka szónoklatokkal kell megnyilatkoznia, leginkább olyankor, amikor a nép sorsa döntő fordulópontjához érkezik. Egyébként háttérbe kell vonulnia, mint az alkotónak alkotása mögé, hogy növelje a titokzatosságot és ezzel együtt cselekvési terét. Fellépését már csak ritkasága is nagy eseménnyé fogja tenni. Egyetlen nagy vezérnek sem kellene elkopnia a kormányzás hétköznapi robotjában." (Mintha tanítanák neki!) " 102. old.: 'Hitler rendkívüli, magával való ereje valóban elsősorban közönsége elvárásainak köszönhető.' majd: 'Hitlernek ... a német közvélemény nagy részét sikerült meggyőznie arról, hogy személyében egy kiemelkedő individiuumra, egyedülálló Führerre lelt. ... A kor egy messiásalak megjelenésére várt.' 103. old.: '...az egyéniség látszólagos eltűnése gondosan álcázott, ám a diktátorok önistenítéséhez szervesen hozzátartozó politikai szándékból fakad.' Ide tartozónak érzem a megállapítást, hogy a diktátorok tekintete általában szúrós, szuggesztív. Hitlerről írják: "...a tekintetében, mely hallucináció vagy bárgyú, de mindig valami nyugtalanító vagy démoni árad belőle..." A szenvedélyes tekintet átalakul a hatalom akarásának központi szimbólumává. Akik Hitler közelébe kerültek, a tekintetének 'egyfajta hipnotikus erőt' tulajdonítottak. (Talán hipnotizálni is képesek voltak?) "...láttam a szemét, láttam Krisztust!" - mondatják egy mű főhősével. A színrelépés és színen maradás egyik feltétele a hazudozás készsége (106. old.). A diktátor...'egyben mesteri hazudozó is. A ravaszság és a tettetés egyaránt politikai fegyvertárába tartozik.' ....minél nagyobb a hazugság, minél 'hallatlanabb az arcátlanság', annál nagyobb az esély arra, hogy az emberek elhiggyék! A tömeg ... érzelmei primitív egyszerűségében hagyja magát kihasználni, és 'könnyebben lesz egy nagy hazugság áldozata, mint egy kicsié'. ....a görög szerzők igen régen megértették, s megállapították, hogy 'nem a zsarnok hozza létre a rabszolgákat, hanem a rabszolgák a zsarnokot'. A magyarázat a tömegek vágyálmaiban rejlik. 4. A hatalmat már csak meg kell tartani. Folyamatosan kell 'szédíteni' a tömegeket. Ennek a szélhámos népszédítésnek történelmileg kialakult módszerei vannak, újat nem is kell kitalálniuk a diktátoroknak (hatalomra került akarnokoknak), elég, ha a 'hagyományos eszközöket a pillanatnyi helyzethez adaptálják és jól variálják'. Biztos a siker! Lássunk néhány 'trükköt', a teljesség igénye nélkül: - Óriási a szimbólumok hatalma: jelek, figurák, csillagok, emblémák, keresztek, jelvények, zászlók, lobogók (igen, ősidők óta a lobogók viszik csatákba, pártgyűlésre, templomokba, zarándokhelyekre a behódolni vágyó vagy behódolt embertömegeket), címerek, állat-alakok, sasok, sárkányok. A hitleri Harmadik Birodalom az első perctől kezdve ... az eseményeket teljhatalommal irányító szimbólumoknak a terméke. De keresztelő Szent János is zászlót tart a kezében, a rendkívüli teljesítménnyel büszkélkedő (nem diktátor) fakírnak nem elég maga a teljesítmény, zászlóvivőt is alkalmaz, hogy azzal vonja magára a figyelmet. A diktátor (v. jelölt), hogy alakját 'heraldikai figurává stilizálja, grandiózus felvonulásokat, gigantikus ceremóniákat, kolosszális parádékat rendez, amelyeknek célja, hogy 'a résztvevők elmerüljenek a tömegeksztázis kéjében.' Közös éneklések (remekül ábrázolja a Kabaré c. film), zászlók (a lyukas, 56-os zászló mértéktelen felhasználása a magyar jobboldal által), gyűlések (Hitler és Orbán), ünnepségek (Sztálin), díszmenetek (minden diktatúra, sőt...), zászlóavatások (Orbán zászlóhordozásai), grandiózus felvonulások (Hitler, Sztálin és valamennyi csatlósa, de felsorolhatatlan kik még), mindezek a 'hatáseszközök' hatalmas tömegeket mozgósítanak, elbűvölik a tekinteteket, megbabonázzák a képzeletet, ... megbénítják a kritikai vagy véleményező szellemet. A rituálé szilárdabbá teszi a diktatúrát. - A 'hamis nyelv' nem kevésbé hatásos eszköz. A metaforikus nyelv használata - nyelvészeti kutatók szerint is - sikerrel alkalmazható politikai célokra. "Mágikus erejük van a szavaknak" - vallja Hitler a Mein Kampf-ban. Annak, aki rá akarja kényszeríteni az akaratát a tömegekre, nem nehéz elferdítenie a szavak értelmét, meghamisítania a nyelvet. Kialakítja a 'megfelelő diskurzust és a köznép megerőszakolásának sajátos nyelvi módszereit (is) alkalmazza. A cél: legyőzni az ellenállókat. (Mily rettenetes erővel alkalmazzák ezt a magyar jobboldalon: nemzet, polgár, nemzetellenes, nemzetgyalázó....) A zsarnoki, a gyűlöletes szavak, az Urak nyelvezetének szavai nem ártatlanok, szeretnek ölni. Gyilkolnak, szidnak, ugatnak, felcsattannak, megsüketítenek, mellbe vágnak, hasogatnak, elárulnak, becsapnak, üldöznek, elnyomnak, elpusztítanak, 'eltiporják a világot', beoltanak gyűlölettel, a fény, a szépség, az élet, a szerelem helyébe lépnek.... (Orbán csahosai, a bajszosok és bocskaisok!) Ez a hatalomvágy a legkisebb közösségektől kezdve a vállalatbirodalmakon és egyéb emberi szerveződéseken keresztül az országok, államok, birodalmak összecsapásainak egyik - talán legfontosabb - oka! A pápa halála és temetése körül kibontakozó hisztérikus bálvány-imádás, az ember szakralizálása, felsőbbrendűvé formálása újabb adalék ahhoz, hogy az ostoba emberiségnek szakrális alakra van igénye, azt csinál az eléje tolt lehetséges jelöltből, legyen az akár egyházi, akár civil figura. Ez a vágya, teremtő ereje akár diktátor teremtésére vagy elfogadására is késszé teszi. Másik, nem kevésbé meghökkentő, bár általam elfogadhatóbbnak, 'puhábbnak' érzett a napjainkban zajló folyamat, Mahatma Gandhi személyének szakralizálása Indiában. Puhább, elfogadhatóbb jelenség, mert nem élő személyről van szó, nem központi akarat (egyház) áll mögötte, nem játszik benne szerepet a média, egyszerűen lassan átitatja az egész társadalmat a felismerés, a tudat, hogy India és az egész volt gyarmatbirodalom felszabadítóját tisztelik nem hétköznapi módon. Isten születik csupán, nem diktátor. Ez az isten-csinálás is mélyen elgondolkodtató azonban, mert a gyökerek ez esetben is azonosak: a tömegeknek bálványra van szükségük! A szélsőséges hatalomvágy és istenség-tudat hihetetlen és megrendítő módon a XXI. században is sikerhez vezethet maffia-elven működő és a világra halál-veszedelmet jelentő banditát és bandáját, mint az az USA-ban történt/történik. Idézem az ezzel összefüggésben másutt írt soraimat: "Magyar hírcsatorna ismertette egy francia szerző Bushról szóló könyvét. Valamivel el voltam foglalva, de amit félfüllel csíptem el, az is hátborzongató. A szerző szerint ugyanis Bush semmifejű diák volt, nem olvasott, az első mű, amin végigrágta magát, a Biblia volt és ezt a tettet 40 vagy negyvenvalahány évesen követte el. Meghatározó élményt jelentett számára, abbahagyta az ivást (a semmifejű ifjú ugyanis töményfejű alkoholista volt eladdig) és szentül meg volt győződve attól fogva, hogy isteni küldetése van ezen a Földön! Később kialakult meggyőződése szerint Földre szállt az Antikrisztus, akit talán Szaddam Husszein, talán Osama bin Laden testesít meg. Namármost, ha igaz, hogy ez a szerző alapos kutatások eredményeit tárja olvasói elé és így a leírtak egy töredéke is valósághű, valamint ha mindezt összevetjük a szept. 11.-e utáni első kirohanásaival (magasabbrendű keresztény kultúra, keresztesháborút kell indítani, stb.), akkor a világ legerősebb hatalmának, az egyedüli szuperhatalomnak a választott vezetője elmebeteg, bigott-barbár megszállott, a keresztesháborúk és az inkvizíció szellemiségének hódolója és hordozója és mint ilyen, nagyobb veszedelem az emberiség számára, mint Hitler és Sztálin voltak. Ismétlem, mint egyetlen szuperhatalom és a világ legpusztítóbb fegyvereivel rendelkező erő elvakult, primitív, szellemileg beteg "Messiás" vezetése mellett világméretű katasztrófa veszélyét hordozza magában." Megismétlek itt néhány korábban írt gondolatot ezzel összefüggésben: - A világnak össze kell fognia ez ellen a barbár hatalom ellen, különösen, ha az USA választópolgárai újraválasztanák ezt a sötét alakot. Aki mellé áll, kitart mellette támadó akciókban, az saját országának és a világnak is ellensége. - Ha ilyen primitív és beteg ember hatalomra juthat parlamentáris (polgári) demokrácia elveit magáénak valló országban, akkor a parlamentáris demokrácia sem ér semmit, más megoldáson kell a politikusoknak, jogászoknak elmélkedniük. - Minden hatalomra sóvárgó és oda került embert szigorú orvosi ellenőrzés alá kell venni, illetve az alatt kell tartani! - Az USA állampolgárai rendkívül alacsony szellemi szintet képviselnek, ha nem ismerik fel ennek az elnöknek és csapatának az aljasságát (jelenleg 1% választja el Busht Kellytől!!) és képesek újraválasztani." Újraválasztották! Rettenetes ostobaság!!
|
||
|
Minden jog fenntartva! All rights reserved! |