Minden jog fenntartva!           All rights reserved!

Ma alatt természetesen nem az elmúlt néhány évet értem, hanem a függetlenség kivívása óta eltelt közel 60 évet. Nem is józan dolog, hogy ez a gondolat egyáltalán felmerült bennem, átfoghatatlan időszak, átfoghatatlan a szerzők száma, nemzetisége, nyelve. Nyilván nagy könyvtárnyi irodalomról volna szó. Két könyvről írok mindössze, amelyek tulajdonképpen megnyittatják velem ezt a mini-fejezetet. Két könyv, két véglet mind gondolkodásban, mind méretben.

Kezdem két újságíróval, a Vietnamot megjárt amerikai Larry Collins-szal és a francia Dominique Lapierre-rel, akik fiatalon, ifjúi hévvel és kevés bölcsességgel vették a mérhetetlen bátorságot és 'Friedom at Midnight' címen (23) írtak egy rettenetesen rossz könyvet az India függetlenségét közvetlenül megelőző évekről, a függetlenség pillanatáról és az azt követő néhány évről. Életemben ritkán dühöngtem és káromkodtam annyit, mint ennek az indiaiakat lenéző, lekezelő, az ostoba angol arisztokrácia bűvöletét sugárzó förmedvénynek az olvasásakor. Ugyancsak ritkán firkálok széljegyzeteket könyvek margójára (bár állítólag arra való), de ez esetben nem tudtam megállni, vaskos szidalmakkal írtam tele a könyvet. Miért is? Nagyon nem könnyű tömören összefoglalni. Kezdem azzal, hogy három mottó-szerű idézettel kezdik a 'művet': (1) Rudyard Kipling: "The responsibility for governing India has been placed by the inscrutable decree of providence upon the shoulders of the British race."; (2) Winston Churchill: "The loss of India would be final and fatal to us. It could not fail to be part of a process that would reduce us to the scab of a minor power." (3) Jawaharlal Nehru - egy bekezdés a felszabadulás pillanatában mondott gyönyörű beszédéből. (kiemelések tőlem!) És ez tökéletesen tükrözi a két senki megközelítését, értékelését. Az angol faj (!!) vállára a gondviselés tette India kormányzásának a felelősségét; India elvesztése tönkreteszi Angliát (kettős elismerésnek is tekinthető: Anglia a gyarmataiból gazdagodott meg, Indiát pedig egyszerűen kirabolta) és Nehru csak az utolsó lehet a sorban, hiába volt a függetlenségi harc egyik legnagyobb alakja. A könyv másik végén pedig, a köszönetnyilvánításokat azzal a gazemberrel kezdik, aki India feldarabolásáért és az azt követő mészárlásban elpusztult másfélmillió ember haláláért elsősorban felel (angolul, mert úgy hangzik igazán jól): Admiral of the Fleet the Earl Mountbatten of Burma. Pár sorban kell megfogalmazom, miért tartom igen egyszerűen gazembernek. A fél Európa uralkodó házainak vér-keverékét hordozó és arra rendkívül büszke és aminél fogva természetesen a minden embert lealjasító katonai pályát futotta be a Brit birodalom egyik legnagyobb rangjáig, dagadó mellel vállalta az elakadt függetlenségi tárgyalások befejezését és ezt a célt - amit aljas okokból, tisztán saját presztízse tovább-pumpálása érdekében maga határidőzött be magának - hat hónap alatt el is érte. Beülve az alkirály palotájába és igénybe véve 5000 indiai szolga (nem tévedés!) munkáját. Az ár nem érdekelte. És most pár mozzanatot a két fickó könyvéből 'emelek át' (nem szószerint idézek, angol, stb. és megjegyzem, hogy ők a vak gyorsaságnak tapsoltak). Negyven nappal azután, hogy betette a lábát Indiába, hazaküldte jóváhagyásra India feldarabolásának kész tervét (ilyet csak őrült tehet, meg se ismerhette a lényegi elemek többségét, vakon döntött), az időpont kitűzése után például maga panaszkodott, hogy az indiai királyságok (500 fölött volt a számuk) nagyobb gondot okoznak neki, mint a British India. A legfőbb gondot természetesen a két fő vallás jelentette és Mountbatten szinte pillanatok alatt a szétválasztás mellett és nem a megbékélés erőltetése mellett döntött, anélkül, hogy megérthette és felmérhette volna az okokat és a várható következményeket. Ami pedig a születő két állam határvonalának meghúzása körül zajlott, az pokolian hasonlít Hitler és Sztálin módszereihez. Először bazári alkudozásba merült a két (hindu és muszlim) vezető-gárdával, majd egyik emberével, angollal, aki nem érezhette át a probléma horderejét, rossz térképen rajzoltatta meg a határt. A végeredmény: etnikumok (még a szik is) kettévágása számtalan esetben, a kisebb közösségek átvándorlása következett a nagyobbakhoz és közben kölcsönös öldöklés. Iszonyat következett a vak és büszke vagdosásból. A vak gazembert egyszer, a függetlenség körüli pillanatokban csak az mentette meg százezer patan törzsi lakos haragjától, hogy zöld egyenruhát viselt és azt hitték, ezt a tiszteletükre teszi. Ha mást visel, menthetetlenül meglincselik. Ők jobban tudták, hogy India feldarabolása alávaló bűn. Amikor a tragédia fellángolt, Mountbatten - aki biztosította magának India 'Governor General' posztját - titokban elhagyta Delhit és Szimlába, az előkelő Hill Station-re utazott, hogy ne kelljen szembesülnie vele. Szemét! Lényegtelennek tűnhet, de a szememben nem az: a szerzők nem elítélőleg megjegyzik, hogy ez a pokoli arisztokrata a függetlenség kikiáltása előtt órákkal Karachiban rendezett ünnepségen összes kitüntetését hordva - amit imádott - feszített. Mint a világ legostobább uralkodói, katonái szoktak. Jellemző. Ne olvassák el, nem érdemes. Csak azért meséltem róla, hogy a történelem-értékelés negatív csúcsai közé tartozó írásról tudják mi, ha hallanak róla. És hogy felhívjam a figyelmet: ilyen galád irományok is születnek Indiáról! A 'Mountbatten and the Partition of India' pedig már szóra sem érdemes.

Kezembe került a függetlenné válást követő évek miniszterelnök-helyettese, Szardar Patel titkárának, V. Shankar-nak a nyilatkozata (T.I., 1976.03.05, 'Facts a casualty in "Freedom at Midnight", says V. Shankar) és a cikk címében benne is foglaltatik a lényeg: a függetlenségi mozgalom egyik nagy alakjának a véleménye szerint is 'a tények áldozatok' a műnek se nevezhető könyvben.

Hány hasonló szemét ferdítés születhetett az elmúlt évtizedek alatt nyugati fehér emberek tollából?

Az ellenpólust hazánkfia, Budai Szűcs Ferenc képviseli, aki 'Verigudlájf' című könyvecskéjében (66) óriási humorral és mesélőkedvvel regél a féllábú és vadonélő Dzsungli Babával egy himalájai barlangban töltött napjairól, barangolásairól a nagy hegy lejtőin, a bölcs életfilozófiájáról, amit egyetlen bekezdésben összegez: "...És ha valaki bolondnak nevez téged, nevess rajta, és vedd megtiszteltetésnek... Hidd el, százszor jobb bolondnak lenni, mint képmutatónak vagy ájtatoskodónak... És ha visszamész Európába, nehogy azt híreszteld nekem, hogy egy szent emberrel találkoztál... mert úgy fenéken billentelek a mankómmal, hogy attól koldulsz... Te csak az igazat mondjad, a színtiszta igazat, hogy ott ül a barlangjában egy hosszú hajú, nagy szakállú ősember, aki csak teázik és pipázik, és bolondságokat beszél, akinek Bob Marley a kedvence, és állandóan azt hajtogatja: VERY GOOD LIFE! VERY GOOD KARMA..." Ez az ember többet értett meg India szelleméről, mint az angolok egy emberöltő alatt, vagy én 7 év alatt. Very good man, indeed!

Rossz ez az alcím, de mitől is lenne jó? Nem tudom ugyanis megfogalmazni, mit is akarok. Tudom, hogy nem leszek képes befejezni Indiát, amíg élek, már most hemzsegnek a gondolatok cetliken, firkákon, szél- és talpjegyzetekben, a szürke agysejtjeimben, zsáknyi újságkivágat vár arra, hogy újra átfussak rajtuk és hasznosítsam a hasznosakat és akkor még nem beszéltem az irodalomjegyzékbe fel nem vett könyvekről, a nem is tudom miért kihagyott gazdasági-politikai életről, amihez mégiscsak jobban értek mindannál, amit nagy merészséggel most közreadok. Azért biggyesztettem a végére, hogy 'az én hálóm', mert talán ez a fejezet is olyan lesz, mint India maga: háló, amelyiknek szája van, feneke nincs és amibe rakosgatni fogom a felvillanó élményeket, odavetve valami kis vázlatot, hogy ne feledjem vagy felrajzolva 'végleges' formában. Lehet, hogy végül is csak szemétkosár sikeredik belőle, de lehet, hogy aztán bizonyos érlelést követően helyet keresek a jobbaknak a megírt tömbben. InsAllah! (Bajuszokkal választom el a témákat, kivéve, ha több téma talál egymásra, akkor adok nekik szélről induló al-alcímet.) Megnyomtam a start-gombot:

*

Amit a vallási és európai barbarizmus leszakított Indiáról

- Pakisztán - micsoda őrült gondolat és tett - két, egymástól többezer kilométerre fekvő részként tépetett ki India testéből. A keleti rész néhány év múlva az önállóságot választotta. Nem igazán tudom, a jután és nyomoron kívül mit veszített vele India, a nyugati, most egyedül maradt Pakisztán viszont - mivelhogy ő volt a kapu - India történelmének legzajosabb területeként az indiai emlékek kincstára. Szinte nem lehet olyan korszakot, vallást, népet mondani, amelyiknek ne a mostani Pakisztán lett volna a bölcsője, vagy legalább ne fordult volna meg ott. A dravida emlékek döntő többsége ott található, az árja-hinduk rajta keresztül özönlötték el a mai Indiát, az első településeik ott voltak, végül a mogul birodalom nagyvárosai közül a fele vagy több ott található. Pakisztán nélkül nem lehet Indiát látni, megemészteni. Ha eldöntötte a kedves olvasó, hogy meg akarja ismerni a szubkontinenst, kezdje előlről és olvasson el valami jó könyvet Pakisztánról, vagy ha személyesen akar randevúzni a volt egységes Indiával, kezdje ott. Nagy űr bennem, hogy kimaradt.

*

Nagy tervek

- India mindig is a nagy tervek, nagy álmok országa volt. A múlt század (minduntalan elfeledkezem róla, hogy századot, sőt ezredet léptünk a közelmúltban) hetvenes-nyolcvanas éveiben éledt újjá a nagyhatalmi gőg és törekvés. Egyelőre nem maradt más belőle, mint a potenciális veszély. Most ide fogom írni a nem feltétlenül bölcs gőgös elképzeléseket:

- Nem lehet teljesen tréfának tekinteni, ezzel foglalkozó Web-lapokban is szerepel: India tervbe vette a világ legmagasabb épületének megépítését. Íme:

Az őrület a dologban, hogy valami hindu vallási közösség áll a terv mögött!

- A T.I., 1976.12.05, 'A Garland of Canals' cikk ismerteti Dinshaw J. Dastur (a neve alapján párszi) elképzelését olyan országos csatorna-rendszer kiépítéséről, ami megfogná a monszun-esőt és elvezetné sivatagos területekre is.

- T.I., 1977.04.20, 'ISKCON to build "Vedic city" in West Bengal': 50 000 ember (a cikk méltóságteljesen felsorolja a négy osztályt - természetesen a bráminokkal kezdve - akik lakói lesznek, azaz érinthetetlenek kizárva, de ennek kijelentése törvénybe ütközne) lakhelye lesz a Nyugat-Bengálba tervezett szent város, a 'Vedic City', a Hare Krishna (a hindu-imitátorok szélhámos gyülekezete) közösség terve. Négy koncentrikus, négyzetalakú zóna, közepén nagy kolosszális templommal, 1,5 md rúpiáért, azaz cca. 200 millió dollárért. Csak szigorúan vegetáriánus, anti-alkoholista, nemdohányzó válhat a közösség tagjává, szerencsejátékok kizárva. Két sport lesz engedélyezve: birkózás és úszás. Szórakozni templomi táncokkal, Krisnát szolgáló játékokkal és vallási ünnepségekkel lehet. A monumentális, bigott és ostoba terv építésze holland fiatalember.

*

Az indiaiak igenje-nemje, gesztikuláció, arcok

- Ha másutt még nem írtam le gondosan, most megteszem. Az indiaiak a fejüket nem előre-vissza billegetik, ha igent akarnak mondani, ha jóváhagynak valamit, hanem a bolgárokhoz hasonlóan a fejnek a nyak kígyó-mozgásával (a fejjel ellentétes mozgással) kísért jobbra-balra billentésével jelzik. Pár hónap alatt annyira meg lehet szokni, hogy az ember maga is elkezdi csinálni, aztán itthon nem értik, mit akar. A 'nem' valamivel nehezebb eset, majdnem ugyanazzal a fejmozgással jelzik, mint mi, de azt is kíséri enyhe nyakmozgás. A gesztikulációjuk nem heves, de a tenyerük és ujjaik sok mindent kifejeznek, létezik 'értelek', ami felfelé tartott nyitott tenyér, 'türelem', ami a kéznek valami oldalazó mozgása. Úgy látszik elmossa ezt is az idő, nem jut az eszembe több. Majd...

- Az arcok leírása helyett ide hozom a fotógyűjtemények embereit, tessék lapozgatni, érdekes!

*

Népek, vallások

- Olvasom valahol, hogy a BJP (Bharatya Janata Party - Indiai Néppárt, azt hiszem ők most a kormány fő ereje) óv, riadót fúj 'más' vallások erősödése miatt, friss statisztikai adatok szerint ugyanis a hinduk aránya 82%-ról 80,5%-ra csökkent, a muszlimoké 12,2%-ról 13,4%-ra, a keresztényeké pedig (horribile dictu!) 2,32%-ról 2,34%-ra nőtt. Ez már riadalmat okoz a 'legnépesebb demokrácia' - ahogy szeretik nevezni magukat - bigott hindu vezetőiben. Mindenféle 'óvintézkedéseket' javasolnak, eszüket vesztették.

- Ugyancsak friss hír: a párszik kihalásra vannak ítélve, komoly sacc szerint 2020-ra a 'mai' (nem tudom, mikori mára vonatkozik) 60000-ről 25000-re csökken a számuk, 2050-re pedig kihalhatnak. Egyik főpapjuk az ortodoxia enyhítéséért száll síkra, a fél-párszik befogadására, a nem-párszikkal kötött házasságok támogatására. Ha a hetvenes évek minimum 120000 főjéről 60000-re csökkent a létszámuk, biztos, hogy elkéstek a reformokkal, csak a békés felszívódás lehet a sorsuk. Kár, invenciózus, szorgos, alkotó nép! Oltóanyagnak se lehet rossz.

*

Kasztok

- T.I., 1977.01.16, 'Castes Among Muslims': A cikk a kasztrendszer beszivárgását a muszlim közösségbe és egy maharastrai községben élő gyakorlatot ismerteti. A cikk terjedelme miatt csak a házasságok és áttérés útján 'beszivárgás' eredményét emelem ki: két főcsoport alakult ki: az Ashraf-ok (Ásráf) alkotják az előkelő osztályt, akik idegen származásúak (Arab, afgán, török és iráni, mondja a cikk. És hol vannak a mogulok?) és az Ajlaf-ok (Ádzsláf), akik az áttért hinduk leszármazottai (ökölszabályként) és alja-nép. Az ásráfok négy alcsoportja: Sayyid (Szajjid), Shaikh (Sejk), Mughal (Mogál, azaz mogul), Pathan (Pátán). Az ádzsláfok foglalkozás szerinti kasztokra tagozódnak: szövő, olaj-sajtoló, mosó, mészáros, zöldség-kereskedő, kerámikus, karperec-árus. Ők egyszerűen tovább űzték az áttérés előtti foglalkozásukat, illetve kasztjukat. Mindegyik csoport (kaszt) tovább tagozódik és saját hierarchiát alakított ki. Főtörvény szerint endogámok (saját kasztjukból házasodnak).

*

A 'népi India', ünnepek, művészetek, színjátékok

- A keralai hajóverseny kimaradt, adós vagyok. A 'The Illustrated Weekly of India' 1975 aug. 10.-i számában találtam leírást róla, és - gondolom - linkekre se kell sokáig vadásznom. Kerala a vizek földje, több vízi-versenyt is tartanak, főként a volt Travancore állam közepén lévő Vembanad tavon, amit több folyó táplál. A főesemény a 'Nehru Trophy Boat Race', amit minden augusztus második szombatján tartanak, ez egyben az Onam fesztivál névre hallgató víziparádék záró- és csúcspontja. Ne csodálkozzék, kedves olvasó, ha más földrajzi nevekkel is találkozik, mert például Kuttanad-ot is emlegetnek, ami a környék vízvilága, de az időpont is változhat, mert a helyi Újévhez kötődik és az változó lehet. Lényegesebb, hogy Nehru 1952-es látogatásán, az ő tiszteletére tartották az első 'szabad India' versenyt a keralaiak híres-nevezetes kígyó-hajóikkal, a cikk fotóiról látom, hogy nagyon hosszú és keskeny, kis merülésű, több méter magasba felkunkorodó orrú, evezőlapátokkal kormányzott szép alkotásokkal versenyeznek a Nehru által adományozott serlegért. Eredetileg vallási célú felvonulások voltak a mára versenyekké alakult események, a Paipad, Neerattupuram és Kottayam (a Nehru Trophy kistestvérei), istenek szobrait vagy templomoknak szánt áldozatokat szállítottak, mindig zenei kísérettel. A legősibb esemény valószínűleg a versenyszellemet ma is nélkülöző Champakulam Vallomkali volt, az egyébként hadihajónak használt, mintegy 30 m hosszú és 100 embert befogadó 'Chundan'-nal (ez a kígyóhajó neve) Krisna szobrát szállították át a Kottayam melletti templomból az ambalapuzha-i oltárhoz. A legénységből 85 fő evez, 10-15 énekel és négyen kormányozzák a hajót. Az énekesek vallási énekeket, amik egyben munkadalok, adnak elő, amivel diktálják a tempót is az evezősöknek. Óriási csapatmunka lehet. Valahol arra is történik utalás, hogy a dalok hatására a nézők transzba tudnak esni. Az egész Onam ünnepség-sorozattal a keralaik egyébként Mahabali királyuk aranykorára emlékeznek, aki a hitük szerint ilyenkor meglátogatja Keralát. Mára is maradt vallási ünnepség, amit a szent Pampa folyó partjai mentén tartanak.

- Két népi-vallási játékot, vagy annál többet (nehéz meghatározni a kategóriájukat), a Ramalila -t és Ravanalila-t ismerteti a 'The Illustrated Weekly 1975 január 19.-i száma a 'Sri Rama versus Tiru Ravana' című cikkében. A Ramalilát, a Ramajanát megjelenítő népi táncdrámát Delhiben játsszák (vagy játszották?). A múlt század hetvenes éveiben a tamilok között ellenszenv ébredt a játékkal szemben. A teóriájuk szerint a Ramajana nem tisztán mitológiai történet, hanem az árjáknak a dravidák feletti győzelmét írja le (és a Ramalila azt játssza el). Szerintük Ravana dravida király volt és máglyaként elégetése a táncjáték végén sértő a dravidákra nézve. Ezért aztán megszületett a Ravanalila, amit 1975-ben Madrasban adtak elő és amiben Ravana, azaz a dravidák győznek és a Ramajana három főhősét, Ramát, Szítát és Laksmánát égetik el a játék végén. Olyan békésen megvoltak egymás mellett az árják és dravidák, itt volt az ideje, hogy Dél és Észak konfliktusát felújítsa valami ostoba erő?

*

The Illustrated Weekly of India, 1974.09.22, 'Fire-Walking': Két 'tűzönjárás' ünnepséget ír le a cikk. A helyszínek Madhya Pradesh ( a Holi után), Cochin (a Kumbalam ünnepségek alkalmával, februárban). A közös vonások: termés vagy tavasz-ünnephez kötődnek, a hindu isten-hármasnak, a Trimurtinak szentelik, a tűzönjárók felkészüléséhez tartoznak a böjt, szent fürdők, tartózkodás szextől, sőt nők érintésétől, vásárlástól, kölcsön-felvételtől (magyarul: pénz kezelésétől), imádkozás, sőt templomi tánc. Cochinban a tűzre lépés előtt felsértik többhelyütt a felsőtestüket, a vérzés elégtelensége ugyanis kizáró körülmény. Az egyik helyen cca. 6, a másikon 17 m hosszú és cca. 60 cm mély árokban vörösen izzó, illetve még égő fahasábokon 'sétálnak', néhányan sietnek át a férfiak (nők nem lehetnek tűzjárók), van aki táncot is jár a tűzön. A séta közben vízzel teli rézedényt tartanak a kezükben, a vízen áldozati virágok úsznak, amelyeket a helyi istenségnek ajánlanak fel a sikeres tűzönjárás után. A tüzet szentnek tartott növény leveleivel szítják a segédek. Orvosok jelenlétét igénylik, akik a menetelés előtt és azt követően megvizsgálják a hősöket. Ritkán találnak komolyabb égési sérülést. Ha igen, azt az előírások be nem tartásának, a vállalkozó 'szennyezett' voltának tudják be!

*

- T.I., 1976.12.05, 'Patola Stages A Comeback': Gudzsaratban állami támogatással megmentik az eltűnőben lévő 'patola' dizájnt, ami a kézi szövőszékeken készülő textíliák utánozhatatlanul szép, színes mintája. Egyik varázsa, hogy a mesterek nem ige ismételnek, minden alkotásuk improvizáció!

*

A hinduizmus tanítómesterei (holy men of India), vagy akik annak mutatják magukat és visszaélnek vele.

- Általánosan ismert a szadu (sadhu), aki lemond az élet élvezetéről, aszkétaként, visszavonultan él, bár nem szakad el teljesen a társadalomtól, többek között, mert koldulásból él, vagy egy család, közösség tartja el, vagy egyszerűen utcai koldusként és a természet-adta terményeken tengődik. Ideje jórészét meditációval tölti és annak az eredményét hirdeti. A nagy vallási ünnepeket látogatják. Nagaként is emlegetik őket, mert teljesen vagy majdnem teljesen mezítelenek. (Az északkelet-indiai, pár évtizede még emberevő nagák neve is meztelent jelent.) A buddhizmusban is léteznek, úgy tudom. (A link továbblapozva egyébként majdnem teljes képet ad India szentembereiről.) A The Illustrated Weekly of India 1977.02.27.-i számában megjelent 'Sadhus At The Mela' arról ír, hogy számtalan szektájuk létezik és az allahabadi Mela zarándoklaton 80 000 szadu vett részt, azt hiszem 1954-ben.

- A Guru szó világszerte elterjedt és nagyon elcsépelődött, mindenkire rásütik, aki valamely szakterület tudora. Így elvész a guruk létének, 'tevékenységének' a leglényegesebb aspektusa. A 'Gguru' szanszkrit szó, a 'gu ' (sötétség) és a 'ru' (eloszlató) szavak összetétele. A guru tehát nem egyszerűen bölcs ember, hanem tanítómester, felvilágosító. A guru felvilágosult bölcs férfi vagy nő, aki a tanítómestere tudását, lelkiismeretét átvéve képessé vált arra, hogy ezt a 'magasabbrendű tudatot, lelkiismeretet' átplántálja a tanítványaiba. A guru által tanítványul fogadott, arra érdemes embert 'chela'-nak, hívőnek, követőnek vagy 'sisya' -nak, tanítványnak hívják. Lényeges eleme a guru tanítómesteri működésének ez a kölcsönös bizalmon és elfogadáson alapuló mester-tanítvány viszony, valamint az, hogy a guru sohasem tartja magát magasabbrendű lénynek, csupán a szeretet és fény közvetítő eszközének. Az itt linkelt Web-lap szerzője megállapítja, hogy kevés igazi guru maradt a világon. Üzletté vált a 'hivatás', főként az USA-ba áttelepült, vagyonszerzésre koncentráló, a nép ostobaságát kihasználó guruknál.

A szikizmus megalapítója és szentemberei, prófétái kivétel nélkül guruk és igaziak.

- A rishi-k (risi) vagy sage-k (széjdzs), azaz bölcsek az ősi védikus értékek hordozói. Az a hiedelem tartja magát, hogy ősidőktől fogva a hinduizmus tudósai és a metafizika művelői voltak. Őket tartják a Veda -k és a hindu alapértékek, valamint az ősi eposzok - a Ramajana (Sage Valmiki) és a Mahabharata (Sage Vyasa) - megfogalmazóinak, illetve végső formába öntőinak. A risik a moksha-t, a születéstől és haláltól megszabadulást a tudáson (jnanamarga) keresztül óhajtották elérni és isteni tudással felruházottaknak tartották őket. Három nagyon elismert széjdzs volt Ramakrishna Paramahamsa, Adi Shankaracharya, és Sahajananda, akikhez imádkoznak is.

- Az acharya-król (ácsárijá) Indiában annyit tudtam meg, hogy magasabb szintű vallásfilozófia művelői, iskolák (ásrámok) alapítói és fenntartói. Most - a linkben - három ácsárijával ismerkedtem meg: Shankaracharya, Ramanujacharya és Madhvacharya, valamint megtudtam, hogy a szankszkrit nyelv volt a területük és tudásukat kizárólag a felsőbb kasztoknak adták át, mert a lélek finomítását tartották feladatuknak (?!). Hogy a mai ácsáriják is ilyetén módon ortodoxok-e, meg nem mondom. Csak remélni tudom, hogy nem!

A koldulás Indiában

Nem tudom most rávenni magam, hogy ennek a szörnyűségnek a részleteivel foglalkozzak. Egyelőre angolul tudóknak adok egy Web-oldalt: koldulás! A lényeg, hogy néhány évtizede még elfogadott, normális életvitelnek számított a koldulás, családok 'tartottak el' koldusokat, templomok koldusoknak 'szentelték' a hét egy-egy napját... Gondoljunk a hindu férfiak négy életszakaszára: a megöregedettek mondjanak le minden földi jóról és koldulásból tartsák el magukat. Egy valaha talán életképes szemlélet züllött le nagyon általános koldulássá a jövedelem-olló szétnyílásával és a pénzimádat általánossá válásával.

A családtervezés (family planning) csődje, jóslatok a hetvenes években: az ezredforduló körül túllépjük a milliárdot. Hol van az már?

- Emlékeztetőül írtam ezt a két sort, de a lényeg benne is van. Indiában, Kínával ellentétben teljesen csődöt mondott a családtervezés. Próbálkoztak ajándékokkal, pl. tranzisztoros rádió annak, aki sterilizáltatja magát, büntetéssel (pl. Pandzsábban büntetendő cselekménnyé tervezték tenni a harmadik gyereket - The Economic Times, 1976 március 18; Maharashtrában pedig kötelező sterilizáción gondolkodtak - T.I., 1976.03.30 -, majd 'születés nélküli évet' hirdettek meg 1977-re - T.I., 1976.04.08), de többnyire csak ellenállást váltottak ki, részben ebbe bukott bele a Kongresszus Párt '76 körül. A diktatúra sikere a puha demokráciával szemben? (Az-e India?). A vallási fanatizmus, az élet mély tisztelete, vagy a génekbe ivódott 'a gyerek a jövő biztosítéka' parancs? Mindenesetre India gyors tempóban közelít Kínához, ahol megállt a népesség növekedése.

- T.I., 1977.04.24, 'An Extra Mouth - Or Two More Hands': A cikk rávilágít arra az egyszerű tényre - az indiai családtervezés csődjének egyik alapvető okára -, hogy a társadalom legszegényebb rétegeiben a kereső kezek számának csökkenésével járna a gyermekáldás leállítása. Fontosabb számukra, mint a (szinte semmit) fogyasztó száj számának csökkenése.

*

India modernizációja összekapcsolódik a szövetkezeti mozgalommal, különösen a mezőgazdaságban. És én azt hiszem, hogy nem a szovjet-indiai barátkozás éveinek termékeként, hanem egyrészt talán az ősi törzsi közösségek, valamint a 'pancsajat'-faluközösségek továbbfejlesztéseként foglalnak el mind számottevőbb helyet az indiai gazdaságban. Maharashtra-ban a mezőgazdasági fejlődés kulcsának tartották a hetvenes években.

*

Itt talán gyűjtök még adatokat a nagyon szent templomoknál, zarándokhelyeken űzött, hét lakat alatt őrzött rituálékról. Olyanokról, amikről harapófogóval lehetett csak kihúzni információkat az indiaiakból. Kopaszon jelenik meg és kiböki: zarándoklaton vettem részt; hasonló esetek: a fejem közepén hagytam tincset és úgy imádkoztam napokig; fehér gyolcsban éltem a templomnál és a szertartások idejére félmeztelenre vetkőztem; mély kutakba százméterszám eregetünk textíliákat, közben olajat öntünk rá és meggyújtjuk; virágot, mézet, tejet áldozunk. Állatáldozatról csak saját megfigyeléssel értesültünk, majd az irodalomban olvastam róla.

*

Az Indiába irányuló turizmus egyik hajtása: gazdag arabok azért rándulnak át Bombayba, hogy a monszun-esőt élvezzék. Akár két hetet is eltöltenek a legjobb szállodákban és nagy sétákat tesznek az ömlő eső alatt.

*

India az átrázás, becsapás világa, legyen mindenki nagyon óvatos! A legjobb cégek és üzletek kivételével, meg azokat a házhozszállítókat leszámítva, akik a bizalomból élnek, elég általános a törekvés, hogy 'átverjék' az embert ('cheating' a művelet becsületes neve).

*

A hetvenes években felfigyeltem arra, hogy az indiai külpolitikában megjelent a világhatalmi törekvés. Remélem, azóta végbement a kijózanodás.

*

Azt hiszem, általános keleti jelenség, de Indiában egyértelmű, hogy a kézműipar, kisipar vezérletével a foglalkozások, iparágak területileg jól körülhatárolhatók. Kivételt képeznek természetesen az ipari óriások, amelyek természetesen igazodnak az inputok forrásaihoz, az állami ipar óriásai pedig a gazdaságpolitika elveihez, de egyes termelési ágak földrajzi körzete pontosan leírható. Példaként a bőripart említem meg, amelynek Kalkutta, Delhi és a Delhitől északkeletre eső területek, majd Közép-India, azt hiszem, Bangalore és körzete a központja. A textilipar is 5-6 fontosabb körzetben fejlődött, a legfontosabb központ Bombay volt, de még textilféleségek szerint is megfigyelhető volt az elkülönülés. Ki ne hallott volna a kasmíri vagy a benáreszi selyemről. Úgy mutatják be, hogy onnan való selyem, hogy egy gyűrűn húzzák át az akármekkora selyem-terméket!

**

Érdekességek pár szóban (szórt témák):

*

Léteznek feltételezések, hogy Nefretiti (Nefertiti, Nefretete) és édesanyja árja származásúak voltak (T.I., 1976.04.18, 'Was She An Aryan? - Napisten, küllős kerekek...)

*

T.I., 1978.01.01, 'Is Asceticism An Asset?': A cikk az India fölött hatalmat gyakorló indiai és idegen uralkodók eszméit és viselkedési formáit elemezve arra a következtetésre jut, hogy a kemény uralmat gyakorlók általában sikertelenek voltak. Kiemeli Aurangzebet és Cromwell-t, akik az aszketizmust is gyakorolták, ami a dinasztiájuk, illetve az uralkodásuk végét okozta. A végső következtetése: A morális zsarnok jóval veszélyesebb, mint a léha uralkodó. Az aszkéta hajthatatlanul hisz a saját életvitele igazságában és meggyőződése, hogy aki nem követi, az erkölcstelen és ki kell menteni a bűnös állapotból. (Mi csak tudjuk?! És tudnia kell a világnak Bushról is, hogy ez a fajta!)

*

T.I., 1976.12.05, 'Patola Stages A Comeback': Gudzsaratban állami támogatással megmentik az eltűnőben lévő 'patola' dizájnt, ami a kézi szövőszékeken készülő textíliák utánozhatatlanul szép, színes mintája. Egyik varázsa, hogy a mesterek nem ige ismételnek, minden alkotásuk improvizáció!

*

T.I., 1977.05.11, 'Roman gold coins found in Karnataka': 46 római arany-pénzérmét találtak Karnatakában, amelyek az utolsó római császárokat ábrázolják és igazolni látszanak, hogy az V-VI. században kereskedelmi kapcsolatok léteztek India és a Római Birodalom között.

*

The Illustrated Weekly of India, 1976.11.07, 'India: Home of Erotic Tales': Görög források (Herodotos és Hekaeteus) utalnak arra, hogy számtalan indiai erotikus mese jutott el Görögországba már a Kr. e. V. században közép-keleti közvetítéssel. India gazdagabb (volt) bármely más kultúránál az erotikus mesék világában.

*

'Shahjahanabad-Delhi, Murder OF A Mughal City' című cikkében a The Illustrated Weekly of India 1975 január 26.-i száma ismerteti, hogy egy valaha virágzó város, Sahdzsahánábád, közvetlenül a Vörös Erőd szomszédságában haldoklik: slum-má, koszfészekké vált, az épületei omladoznak. Pedig a nagymogulok Indiájának egyik jelentős történelmi-építészeti emléke, meg kellene menteni.

*

T.I., 1977.05.10, 'A temple on the track': A cikk azt illusztrálja, amit én valahol úgy írtam le, hogy a hinduk határtalan hite képes mindenből, akármiből istent varázsolni. A cikkíró szerint az általa talált 'templom' minden rekordot megdönthet. A chemburi (Bombay) pályaudvar közelében, a sínek és két talpfa között alakítottak ki oltárt a közeli slum lakói egy lingam-formájú kőből. Nem Sívát imádják benne, mint az egyébként szokásos, hanem Dévi-t. Naponta többtízezer utas és közel száz vonat halad el a templom fölött, mellett. Este a kunyhók lakói körülveszik az oltárt, imádkoznak az istennőhöz, pálcikákat égetnek fölötte. (Tényleg különleges ritkaság, bár láttam fa tövében formátlan követ, amit istenné festettek és ugyanúgy imádtak, mint ahogy India legszebb isten-szobrait imádják.)

**

Végül mellékelek néhány soros idézeteket a rokonokhoz, ismerősökhöz írt leveleinkből.

XXIII. Végszó

Jó félévvel a dél-indiai túrám után elhagytuk Indiát, fáradtan, kissé lehangoltan, kicsit félve az otthoni újrakezdéstől. Ezúttal nem volt bennem olyan érzés, hogy vissza fogok térni. Indiát nagyon megszerettük ugyan, de kimerített bennünket az éghajlat, a megfeszített munka, vagy inkább állandó elfoglaltság, a tömény nyomor mindennapos látványa. Mikor 'kijelentkeztem' a Külkereskedelmi Minisztériumból, a káderesem megkérdezte (csak a jobbaktól szokták), vállalnék-e újabb indiai kiküldetést? Azt mondtam, a közeljövőben nem, ki kell pihenni, ha pár év múlva kérdezi, talán igent mondok. És négy év múlva magam 'provokáltam ki', hogy kérdezzék. Jött Kalkutta és a kiábrándulás. A legkevésbé Indiából, inkább a saját hazámból, a rendszerből, az emberekből. De erről Kalkuttám fog szólni.

Meg kell szereznem viszont M. Moore 'Hülye fehér ember' c. könyvét: amit a 'fehér faj' művelt az indiánokkal, és Indiával, a kereszténység az arabokkal, zsidókkal és cigányokkal, és amit most Amerika csinál Bushék vezérlete alatt Irakban, az bennem is olyan hitet táplál, hogy nincs ostobább állat a Földön, mint a hülye fehér ember.

***

Lezárva: 2004.09.28