Hol voltam, mikor még
nem voltam?
Előletek jól
elbújtam.
Pici búzamag,
az voltam,
ezüstcsillag egy
álomban.
Mi minden voltam
helyettem,
mielőtt meg nem
születtem!

Tavirózsán ül a vén hold
Ez a nap csak buborék volt.
Harmat reszket a virágon
A habokból kel az álom.

Hova mennél hova futnál
ha feledni sose tudnál
Hegyeken túl idegen táj
Ami bánt az nekem is fáj.

Aludj kicsikém, aludj,
a ráncos anyóka-éj
a holdból aranyfonalat
gömbölyít neked,
abból szövi a köpenyed,
hogy majd a bálba menj,
tündér-bálba menj.
Aludj kicsikém!

Aludj kicsikém, aludj,
már alszik a réten
összebújva a nyáj,
alszik minden csendesen,
csak egy kis patak sirdogál:
anyja, a tenger, messze van,
de én itt vagyok, ne félj.
Aludj kicsikém!

Csigaház, csigaház
Ablakában
éjjel, nappal
sóhajtozva kire vársz?
Csiga bátyó világgá ment,
már hiába kandikálsz.

Csigaház, csigaház
Pattogzik róla a máz.
Eső esik, zivatar dúl,
téli éjen vad szél mordul
Csiga bátyó messze, messze,
a nyomára nem találsz.

Lennél-e béka
          sás tövén
                   nád tövén?

Föléd hajolna
          nyári éj
                    őszi éj.

Ragyogna néked
          csillag és
                     telihold.

Elfelejtenéd
           örökre
                     ami volt

Kel a tengerből,
habokon táncol,
szeme két zöld gyöngy,
haja föllángol.

Ti-ti-tá-tá-tá,
ti-ti-tá-tá-tá.

Köden átlibben,
dala ellobban,
de ha rád pillant,
szive megdobban.

Ti-ti-tá-tá-tá,
ti-ti-tá-tá-tá.

Anya mosogat,
apa meg olvas,

én pedig ordítok,
mintha könyvből
olvasnám.
          Ha unom,
fordítok.

Apa is fordít,
most anya ordít.

Anya hazajön: kapok egy puszit,
apa hazajön: újabb puszi
és egy barack a fejemre.
"Jó voltál?" - kérdezik,
és én bólintok.
"Mindent megettél?" - kérdezik,
"Mindent!" - mondom, pedig
nem is igaz, mert az óvó nénit
sem ettem meg, a hintalovat sem,
a labdát sem és az ajtófélfát sem,
a nagymamát sem, tudhatnák már,
mégis mindig megkérdezik.
Fürdés után ágyba küldenek:
"Álmondj szépeket, nyuszikám!"
De én nem alszom el, csak
a szememet hunyom be.
Hogyisne! Amikor minden
éppen ilyenkor jut eszembe,
később a szememet is kinyitom,
csakhogy akkor már álmos vagyok,
hát lecsukom újra,
de most magamnak alszom el!

Lerajzoltam a semmit.
Látod itt,
amit éppen nem látsz,
ez volna az!

Nyelvét nyújtja
a harang,
torkán akadt
ma a hang.

Torkán akadt,
mert úgy hált
a torony csak
mezítláb!

Amikor a hogyishívják
olyan izé lett,
a micsoda meg
másmilyen,
vagyis majdnem épp olyan,
mint a nemjuteszembemi,
szóval akkor nálunk
valami ilyesmi volt,
ez történhetett.

Fölmafára szilva
szilvafára fölmá
szok a szik a szarka
kilátszik a farka
nem ilyen nem olyan
tiri-tari-tarka!

Pórul jártam Bekecsen,
elszakadt a bekecsem.

Ráadásul Perkupán
mogyorófa vert kupán.

Tavaly nyáron Velemben
nyaraltam egy veremben.

Hú, mit láttam! Bugacon
csizma volt a kukacon.

Lóra ülnék Kaskantyún,
hogyha volna sarkantyúm.

De nincsen, hát Miskolcon
ücsörgök egy kispolcon.

Ha egyedül leszel majd,
telefonálj kis tücsök,
eljövök hozzád, ne félj,
piciny székedre ülök:
hallgatom cirpelésed,
míg te csöndem hallgatod,
és örülök, hogy örülsz,
hogy itt vagy, hogy itt vagyok.

Fuss el minden ablakig,
          ablakig,
éjjel a hold ott lakik,
          ott lakik,
minden ablak hüvösében,
aranyvörös ködmönében
          hajnalig,
          hajnalig.

Hát az álom hol lakik,
          hol lakik,
alkonyattól hajnalig,
          hajnalig?
Minden kisgyerek szemében:
feketében, zöldben, kékben,
          ott lakik,
          ott lakik.

Ruháját a hajnal
réten szárogatja,
rigók füttyét gyűjti
óriás kalapba.

Fürjek röppennek föl,
kakas kukorékol.
Az éj rézpatkója
fönn a maradék hold.

Kis tökmag-koromban
annyi minden voltam!
Én voltam a házam,
házamon az ajtó,
ajtón a kilincs,
én voltam a gazda,
akit ha keresnek,
otthon soha nincs.

Pipiske virág
Rigó-alkonyat.
Szép hold, hársfaág
rejti arcodat.

Át a kerteken
tolvaj szél oson.
Nyugtatom fejem
puha vánkoson.

Tenger-éj alatt
csönd kagylója zúg.
Mint piciny patak
folydogál az út.

Történelmi tény és
lépcsőház-szerte köztudott:
a hatalmas Lurkó király
uralma egyszer megbukott.

Pirulva írom le ezt,
mert bizony bizarr a kép,
hogy épp azok, kik rettegik nagyon,
porolták ki Lurkó ülepét.

Mindennek oka - szól a fáma -
az a fránya sóskafőzelék.
Lurkó udvarában ugyanis
egyszer az volt az ebéd.

Szívből utálta Lurkó a sóskát,
és persze nem is ette meg,
hiába unszolta háza népe,
s Laci herceg, a csáti nagykövet.

A falra kente inkább, s hajaj!
ami maradt még, a csáti nagykövetre,
aki nem értette a tréfát,
s a csínyt ama szörnyűség követte.

Vagyis jól kiporolták a királyt,
egyszer és mindenkorra jegyezze meg:
egy királynak mit szabad,
másrészt mit lehet!

Grönland: fehér hó- és jégvilág,
nem nyílik ott más csak jégvirág.

Tél után tél következik,
arrafelé minden mirelit.

Ott még a meleg is hideg,
fázva izzadnak a pingvinek.

Zergenyés idő: dér, dara,
a fókák bajuszán zúzmara.

Ing az
inga
Ring a
hinta
Hing a
ringa
Ring a
hinga
Ing a
zinga
Zing az
inga.

Lurkó királynak kiskorában
nem volt villamosbérlete,
mindig a mamája utazott,
    ő meg csak úgy - vele.

Lurkó királynak kiskorában
sokára nőtt ki a foga,
pépet evett és tejet ivott hát,
    mert nem volt ostoba.

Lurkó királynak kiskorában
műtétje volt, lévén nagybeteg,
az orrából kioperáltak
    egy tarka babszemet.

Lurkó királynak kiskorában
csak jónak lenni volt szabad,
felnőttek követték el helyette
    mind a rosszaságokat.

Erdőn innen, kerten túl
Bokor alatt három nyúl

Bokor alatt három nyúl
Fülük, farkuk lekonyul

Fülük, farkuk lekonyul
Magos fűben három nyúl

Magos fűben három nyúl
Lement a nap, alkonyul

Lement a nap, alkonyul
Eb ugat a dombon túl

Eb ugat a dombon túl
Megriad a három nyúl

Usgyi! Fut a három nyúl
Ungon-berken, nádon túl.

A nap már hazaszállt:
elfogyó, sárga folt -
Az égi vizekben
fürödni kezd a hold.

Fürödni kezd a hold
A fűben csöpp bogár
Végtelen mezőkön
aranyat rejt a nyár.

Aranyat rejt a nyár
Mezítláb jár a csönd
A földön béke van,
s fényesség odafönt.

A paca
tintaevő állat.
Pennával kezükben
a pici pacákok
pacákra vadásztak,
vagyis pecáztak.

De jaj!
Mára már kihaltak,
nem élnek már pacák
az irkák lapjain.
Azok a buzgó pecások,
hm, maradnak pacátlan pacákok.
Jutalmuk? Hogy alliterálnak,
s e vers végén a rím:
"Nem terem pacát a papír,
ha minden kis pacák
                               golyóstollal ír!"

          a kakas
nagyot
kukorékolt
Meghasadt
           a magas
márványeres
          égbolt.

Szeretnék a tengerhez eljutni egyszer
nézném a tajtékos vizet
a fehér parti sziklákat
melyeknek csúcsán nedves ingét
a mindenség szárogatja
meglesném a legszebb naplementét
mikor a tűzvörös napot
a tenger elnyeli
kagylókat gyűjtenék és kavicsokat
hajókat látnék vitorlásokat
felbukkanni a messzeségben
ahol talán nem is hajósok
szirének énekelnek.

Kakukk, kakukk!
mondja a kakukk,
kakukk, kakukk.
- Hallod-e te kakukk,
mért mondod folyton,
hogy kakukk, kakukk?
- Kakukk, kakukk,
maga még ennyit se tud?!
Kakukk, kakukk,
azért mondom folyton:
kakukk, kakukk,
hogy mindenki tudja,
kakukk, kakukk,
én vagyok a kakukk,
kakukk, kakukk,
hogy milyen ostobák maguk,
kakukk, kakukk!
Ha nem én volnék
a kakukk, kakukk,
hát nem mondanám
hogy kakukk, kakukk,
kakukk, kakukk!

A vásáron Timót
vásárolt egy tinót.
Kínálta is Timót
szénával a tinót.
De hiába, Timót
nem eszik a tinód!
Megunta ezt Timót,
s eladta a tinót.

             *

Éliás, Tóbiás,
málészájú óriás.
Tálból eszik a lusták
a túrósgaluskát.
Nem galuska az, hé!
          Derelye,
attól nő az ember
          ereje!

            *

Világgá ment István,
fogy az út előle,
addig gyalogolt, míg
Pista lett belőle.

             *

Jánoska
elment a városba,
járta az aszfaltot,
nyalta a fagylaltot.
Fagylaltot,
azt nyalt ott,
nem is az
aszfaltot!

A hallgatózó kertben,
ahol halkan nő a fű,
és majd észrevétlen hervad el,
mikor a múlás rálehel,
ebben a kertben
él a kis tücsök
két szál fű között.

Ó be jó hely az a kert!
Évszakok őrzik:
cserfes tavasz,
           komoly nyár,
ott sírdogál az ősz,
ott didereg a tél -
A házban
           öreg anyóka él.
Ezért, ki tudja mért?
olyan jólesik
           crí, crí, crí,
olyan jólesik
           crű, crű, crű,
hajnalban s alkonyatkor,
és persze máskor is,
olyan jólesik ciripelni.

Tavasszal a kis tücsök
hangja oly vidám,
anyóka szívét, mint
kihűlt kemencét, fűti be.
Nyáron, mikor az éj
csillagfénnyel telik,
a hang anyókát álomba
ringatja, s ő alszik
           reggelig.

Ősszel a cirip olyan őszikés,
anyóka szívét pára fújja be.
"Ej kis tücsök, ne fájj,
ne fájj kis tücsköcske, te!"
Anyóka hangja
           levélzizegés,
anyóka szája
mint a seb, ha fáj -
és lassan elröpül,
a semmibe bú a táj,
s a kertben is üres
és kihűlt a hely,
majd ellepi sok álmos virág,
megannyi hópehely...

Ezentúl jó leszek
állíthatom
reggeltől estig
tetőtől talpig
csupa jó leszek
a füleimet ezentúl
mindig megmosom
rendbe rakom a ruhám
tiszták lesznek a körmeim
köszönök szépen mindenkinek
azt teszem csak
ami szép és jó
ha már jó leszek
és ezután az leszek!
nem verekszem
nem húzom meg a lányok haját
semmit sem teszek
amit nem szabad
a legeslegjobb gyerek én leszek
ha majd nagy leszek
mert ezt a sok jóságot
észben tartani azért
nem tudja egy ilyen kisgyerek!

Sárospatakon
patkó van a patákon,
csizma meg a bokákon,
nyikorog a butákon.

A paprika Szegeden
még a fán is megterem.
A halat ott bográcsból
fogják, nem a Tiszából!

Az Alföldön áll Debrecen,
mindig ott leli,
azon a szent helyen
turista, s helybeli.

Ódon házacskák felett
álmos harangszó lebeg.
Ha jönnek a kispapok,
lányok nyitnak ablakot.

Ha én nem lennék,
kié lenne a ruhám,
kié lenne az anyu,
az apu meg a kiskutyám?
Tudnák-e vajon,
hogy nem én vagyok
az a kisfiú, aki
új biciklit kapott?
Hiányoznék-e, ha
nem én születek nekik,
szeretnek-e engem,
vagy azt a másikat szeretik?

Hegyre hegy
hegyre hegy
minden hegyen
túl van egy
hegyre hegy
hegyre hegy
nekem ugyan
egyre megy
mert arra a
hegyre egy
másik ember
lába megy!

Elhagyatott, vén
pince a táj,
benne derékig
ér a homály.

Ablaka hold. Künn
macska ügyel,
pápaszemét épp
most teszi fel.

Cirmos a farka,
fölfele áll.
Azt hiszi, ettől
ő a király.

Hajnali kukurikú!
Ej be fontos a közlendő:
- Megzápult egy tojás,
jöjjön a mentő!

Hogy az illemet ne sértse,
nadrágot húzott a vércse.
Dölyfössé tette az ötlet,
gúnyolta a gatyásölyvet.

A csacsi egy idő óta,
úgy érzi, hogy idióta.
Hiába járt iskolába:
szamárság a tudománya.

- Mondja kérem, Kenguru,
mért ugrál, mért nem gurul?
- Ne is kérdje, Marabu,
épp emiatt mar a bú,
nem utazhatok busszal,
csak saját szusszal!

Hol volt, vagy hol nem volt, - én voltam ott -
volt egyszer egy vén síp, pásztort faragott
Nyáj sípta a fúvot, billegett a bot,
pulizott a tánc és csizma ugatott
Bárányfelhő szarván ostor bégetett,
akkor kezdődött ez, mikor vége lett
Felnyullant egy kis buk, rókába a nyom...
Fölébredtem, hát a többit nem tudom
Pásztorgott a morga, mi történik itt?
Elbárányozzák, jaj, az összes viszit!
Engem megemelvén köszönt kalapom,
Ami nem igaz, azt én sem tagadom.

A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.

Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével
kinyitja a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss, meleg tej csobog.

A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.

Ha Laurával beszélgetek
izzad a tenyerem
és kiszárad a torkom
és olyan hülyén hangzik
minden amit mondok
ezért egy szót se szólok
ha Laurával beszélgetek.

tegnap hangversenyen voltam
mondhatom tetszett az egész
Mozart Beethoven Chopin
de a legmeghatóbb mégis az volt
mikor összepakoltak a zenészek
s kottával hangszerrel kezükben
csöndben kivitték a teremből
a muzsikát.

Amikor felnőtt leszek
elveszem Laurát feleségül
amíg ő főz és mosogat
bevágom magam a Ladába
és furikázok egy kicsit
nem kell félnem hogy kikapok otthon
nekem már én parancsolok
s vacsorára mindig palacsinta lesz.

apa egyszer pityókásan jött haza
csapzott haja a szemébe lógott
s ahogy beszélt a nyelve meg-megbotlott
mint a járni tanuló kisbaba
anya megrökönyödve bámult rá
aztán kitört mint az égiháború
de apa kimondott egy bűvös szót
           PRÉMIUM
és anya máris elcsitult
arcán kis tócsa: mosoly csillogott
gyöngéden apához simult
és dicsérte és köszönte nagyon
az összeborzolódott virágot
amit apa a táskából halászott elő
nekem narancsot küldött
az a titokzatos PRÉMIUM

Ha tudnák a gólyák,
amit én tudok,
hogy a baba kórházban készül,
dehát ez titok!
Nem mondom senkinek,
mert ha megtudják a gólyák,
még anyának is,
juj, még anyának is
elmondják!

Egy régi rajzomat nézegetem,
az óvodás kori kriksz-krakszokat:
ez itt a kéz
                     ez itt a láb
és ez itt a fej
                     rajta két hajszál
két kajla fül
                     görbe száj
                                és kancsi szem
Elképzelem, ha most életre kelne,
e kurta-furcsa figura
járna-kelne a világban,
szomorú volna, mert
szomorúnak rajzoltam akkor,
de én szeretném őt,
                     a legjobb barátom lenne,
és megvigasztalnám minden este.

szeretek a strandra járni
mert úgy úszom minty a pint
egy ponty is megirigyelhetné.
Hogy leér a lábam
a medence fenekére?
hát tehetek én róla
hogy oly sekély a víz
ahol meg nem sekély
még megfulladnék.

és akkor azt mondta ő
hogy azt mondtam én
de megmondtam én
hogy ő mondta csak
és visszaütöttem
és ő is visszaütött
erre ő azt mondta
hogy azt hitte
hogy azt mondtam
mert azt mondták
de már késő volt
most már micsináljunk
avval a sok pofonttal
meg nyaklevessel.

Lurkó király szeptember elsején
a fejszéjét nagy fába vágta,
úgy döntött: magas tudomány végett
beiratkozik iskolába.

Lurkó királynak, kell-e mondanom,
vágott az esze, mint a borotva.
Halálos sebet kapott a nyelvtan,
s menekültek a számok morogva.

Lurkó királynak olykor kedden is
csütörtököt mondott a tolla,
fölírta hát a kéménybe korommal,
hogy kérődző állat a bolha.

Lurkó király mindig eltalálta
szarva közt a tőgyit, úgy bizony
nyomott annyit a tudomány mérlegén,
amennyit egy szamár súlya nyom.

Lurkó király végül is kapott
egy szép jegyet, s hogy nem tette ki
az ablakba, bocsásd meg olvasó,
bűnéül ezt ne ródd fel neki!