íme a hosszú vers - ahogyan vártad
nem képek halmaza és nem is varázslat
nincs benne köd talán még pára se
s nem lép be (mint én) egyetlen pártba se
csak tiszta gondolat vegyítve érzelemmel
a szellem mérnökét dícséri benn a jellem

mondod: nem ismerünk nincs életrajzod
hiába fürdeted hét nap fényében arcod
tükröztesd versben hosszú versben s látod
befogad nem körülfog a kiérdemelt világod
s leszel aki vagy s volnál nemkülönben
leszel (bár földig érő lábú) alkalmi isten

mondom: akármilyen hosszú lesz ez a vers
nem életrajz lesz - arra sose lelsz
nem arra való remélem hogy értesz
nincs köze a felébredt zenéhez
a fűrészpornak mit a mester ha végez
kisöpör s kezébe új hangszernek valót vesz

az élet élet a vers vers - így ez a rend
én élek - de a vers egy másik ént teremt
te ne tudnád (nem a felettes) a lírai ént
nem irányítom őt csak bámulom barátjaként
aggódom érte ha megbomolni látom
ahogy te értem aggódsz hiába jóbarátom

1.

ezen a romos sík mezőn
az ének földbe roskad
csoportok állnak itt meg ott
hallom őket félcsöndben vannak
dolgát teszi a vakond

az alagutak a seholsincs házak
alapfalánál megbicsaklanak
nem látsz semmit a katasztrófák
már nem a felszínen zajlanak
itt csak a süketek tánca

arctalan minden csoport vagy
befelé nőtt az arcuk
a puszta ország kénszaga
virágot igéz rajtuk
bár vakok formára színre

a katedrális erre volt
kirajzolódik só közt a nyom
volt hát erre gondolsz lehet
s mondani rá még megvan valahol
bár gondolatra szóra nincs agyuk

ez itt a föld födetlenül
az ember idegen jó ha vendég
a bénák most mintha birtokukba vennék
de mi épülne estére ledűl
ugye Kőműves Kelemen emlék-
szel arra s a véka aranyadra
de ők már nem hajolnak újra kőért
szemük helyén varázsgömb képernyőként
belső adást vetít az sose gyatra
nem moccannak másért hazáért nőkért
erő mégis erő amit nem ismerek
a porrá lett világ tanúsítja létét

2.

Talán pálinkát kíván valami bőszet.
Inkább a borral próbálkoznék.
Én unom ezt a félnyers társaságot
magával jobban meglennék. Tudom
kedveskedik. Nem istenemre próbálja ki.
Az arisztokrácia nem ilyen én tapasztal-
tam. Az arisztokrácia szegény. Szerényt
akartál bocsánat akart mondani. Dehogy
ám maradhat a tegezésnél. Szervusz.
Szia. Hát megvagyunk. A szegénységre
visszatérve: bizonyhát a gazdagok ma
csöppet sem arisztokraták. Én bírom
Biberachot. No jó de lásd be ő
aztán csupán. Persze jól van. Nézd a
palotást. Táncolni nem tudok.
Hát hogy jön ez ide. Ja nézem őt
lám lám eljött Erzsébet asszony.
Keressünk valami csöndes helyet. Ott
hátul. Az oszlop megett. Mi az hogy
megett - hű de fennkölt. Az is baj.
Megcsókolhatsz. Csak a hajamra vigyázz.

3.

Ez a vers rossz barátom. Belátom.
Jobb rossz versben jókat írni, mint
Jóban rosszakat. Ez paradoxon s
Rád nem is illik. Rosszat írsz rosszban.
Úgy bizony. S az az én söröm. Már
Megbocsáss a múltkor. A múltkor borom
Volt. S neked jobb verseid. Belátom.
Ti mit kerestek itt. Csak félreültünk.
Őt persze nem kell bemutatnom. Ő a
Mester. Éppen tönkretesz. Ki kit.
Írj valamit az arisztokratákról. Az
Igaziakról persze. Itt dől a pénzről
a latrinák szaga. Ez nem a mi bálunk.
Nem is hirdette senki hogy az. Dehogynem.
Tán a verses báli meghívót nem te írtad.
De Mester. Hadd citáljam. Megszégyenítesz.
Én is szeretném hallani. Ne kéresd magad.
Én ki nem mondom egyetlen betűjét sem.
Hangját te marha ti meg figyeljetek.
Ez a reklám helye. Heje-huja.
Ne ökörködj. Benne lesz összes műveidben.
Ezekből doktorálnak. Inkább táncolni mennék.
Jó hogy az utolsósort zárójelbe tetted. Az
Szégyenletes. Persze az egész az. Egy kötetért
Nem fizetnek ennyit. Na látod. Mindhalálig
Titok legyen. Titok lesz mondta Findlay.
Hülye vagy. Naná. Majd értelmes ezeknek.

4.

Rezzen az erdő zendül a tölgy
Gyöngyöz a pille varázslat
Ülj le a fűre alkonyodik
Másra már másra vadásznak

5.

Most varázsolni fogunk. Kegyetlen lesz, de maradjatok.

    Húzd középre a rostélyt, tégy rá a faszénből. Fújd!
    Izzik-e már?
    Szórd bele ezt a fehér port.
    Mondhatjátok utánam:

    szél a széllel   hadra támad
    csillag táncol   üreg-éjben
    vizek futnak   hull az állat
    vér csorog a   kihűlt égen
    csillog a kés   Széth kezében
    bronz a bronzon   megborzongat

Ezt a badar szöveget! Mire jó ez? Akárki figyel, kiröhög!
Széth nem. Már villan a bronzkés. Látod a füstben az áldozatot?
Én vagyok az! Dehogyis: te lehetsz csak. Jaj, megölik, nézd!
Így. Te varázsolni akartál.

        olyan hatal
most                   makat
     szabadítok rád

amelyeket csak az ősi                   Holmi bűvészmutatványok
                                                      gyermeteg vagy varietébe illő
                 B                                                sorozatára vártál? Hűha, ez igen -
Ó             Ö             Ó                  gyere kapjunk be valamit a szünetben...
                 L
                 C                                 mondd hol az Isten
                 S                                 a sikoltás magasában
                 E                                 visszhangos puszta a tér
                 K
              tudtak
       meg            zni
               zabolá
                  a
           lelkük árán

Miért varázsolunk? Mi a célja? S értelme van-e?
Adj neki, s lesz  - én mondom az ősi igéket.
Kívánság lehet... Ó nem a gyermekkorod Mikulása előtt állsz.
Jóslat? Igen. Értem.

6.

Az országnak harmada elédtoppan a dalból.
Frontok nyílnak minden utcasarkon a te fiad harcol.
Szabadságból szabják adósságod leplét.
Nem a szót vonják el csak a szavak lelkét.
Zsarnokok zsarnokot koronázni készek.
Imbolyog a világ  nem a hajó részeg.
Mi meg varázsolunk:

7.

mikor hajdan
egymásra uszultak
szeretettel
hívnak

mikor mennék
barátaim elé
hadparancsot
írnak

mikor megyek
Galícia felé
még a fák is
sírnak

                    1993

Üres levessel kezdődik a nyár.
A sárcipőkön tömbösült cement.
Napszúrás a megfelelő pillanatban.
Lábak csak lábak. Valami félrement.

Itt nincs kiválasztott. Marha vagy.
A mocsár ásít rád: légy engedelmes.
Méred lépteid súlyát. Alakulsz.
Szavakat próbálsz: szép voltál kedves.

hajnallik hajnallik                  kakasok szavára
bár alig volt éjjel                    mért nem figyelmezel
dehogyis hajnallik                  ki ad már közülünk
most jő csak az éjjel               kakasok szavára

          nincs hát
               (nem lesz?)
                    örömünknek híja:
                         este van, reggel van -
                                   ki minek híjja...

csakis az létezik
        ami meg van írva,
                     (fejedelmi többes) amit megnevezünk,
s csak annyi a léte,
                     amennyit engedünk.

teremtő fenségünk
                     tündöklő kegyében
lélegzik az idő                   lélegzik a Minden

Hová megyek   elfogynak a napok
Késem eldobtam   védtelen vagyok
Mosolyomról   egy fénykép rád marad
Mosolyodról   egy fénykép rám marad
- egyik sem ragyog

az este kivirágzik
köd leng
leng a lenge szélben

halálos illat
gyönyörű

te

kutatóárok a koradélután
arcod őslenyomatát keresem a fényben

lépéseid megfeszülnek
a macskakövek szívében

erőm a tiéd
így mindig látni foglak

megnevezhetem a fagyot
válaszolhatok minden mosolynak

fecskéket szórnak a tavaszba
szelekkel borzas reggelek
szétröppennek a zendülésben
kőre kő itt maradok veled

ígéreteim mit tegyek
látom elúszó szemedet
betérnek hozzám madarak
betérnek hozzád tengerek

tudtuk a falon végigvetülő árnyék
nem veszedelmesebb mint a szombatok
mégis nehezen bontottuk meg az ágyat

körülöttünk a mosoly évezredei
farukat mutogatják a halálnak

hét nyár tartja fátyladat
miért sírsz menyasszony?

kislányruhád a szél sodorja
májussal-zöld zajos habokba
iszkol előle Tél-apó!

hét nyár tartja fátyladat
a hold gyeplője elszakadt
fékezzük meg az éjszakát!

kiabál köztünk valaki
sorsát kántálja űzi ki
bőre bordái börtönéből
vajon ki segít neki?

tótágast áll a faluvégi Krisztus!
anyánk elapadt teje újra véres!
rakják már a vörös szénakazlat!
készüljünk az ünnepi ebédhez!

tüzet rakunk a világ szélére!
kit érdekel most mások szenvedése!
oda jaj odavan ágyunk az égő boglya
szemünkben lángja hajunk kormozza!

ki adja tovább a dupla kulacsot?
ki rejtette el? Halljátok? Adjátok elő!
a bikák már a háztetőn dobognak!
adjunk helyet köztünk a boldogoknak!
-------------------------------------------
                sírsz-e még menyasszony

Visznek feléd fém-sínen
Unalmam villamosai
Jó lesz ott rádtalálni
És megfürödni az örömeidben

Rozsdás szerelem-roncsok
Keréktelen talicskák
Hiába merevednek ellenem
Acél-karok közé
Lezuhant élű csendbe
Nem ejtem el szerelmemet
Ezt a rézzel futtatott almát

Leteszem majd eléd
Nevetni fogsz
Acél-kés fogaiddal beléharapsz
Mint a hold a napba

bohócod bajvívód leszek
nyárvégi hűs
szelekben

heversz a parton
szerelem

nincs aki felrebbentsen

lovak patája
arcom vérkörében
indulat járma
örök mozdulat

tolató mozdonyok
árnyéka nyárest
kiabálnék de érted
nem szavakkal

békanyál az ég tajtékain
a füzetlap szégyenli magát

sorsod kikiáltaná egy madár
de késlekedik majd mást énekel

olcsó bíbor elmúlt időnkön
melléd térdelnek az őszi szelek

Kit keresek a délutánban?
Alvó önmagamat?
Elvesztett szerelmemet,
meggyűlölt csodáival?
Vagy a jövőmet keresem tán,
a vereségektől megrakottat
egy győzelem fényében?

Csend van. És napfény-szigetek
úsznak szememben.
Eltűnődöm: be kéne fejezni
szépen ezt a verset...
Valami frappáns választ
a kérdésekre, s lefeküdhetek.
Hogyan törölhetném ki
Ezt a négy kérdőjelet? (Ötöt.)
Két darázs zümmög.
Csodálatos, szédült délután van.
Szeretőmre gondolok,
de nem vár rám az ágyban.

megint a szónoklatok ideje jön
a harcias idő
a csodákra éhes világ
karmait köszörüli

párás hajnalban lépkedek
a rádió hírszemete közt
mintha lázadna az avar
csörögnek a hadijelentések

mi más világból érkezünk
nincs hitünk kormos csodákra
a szónoklatok jégverése
első termésünk veri sárba

Titkaid égbe ragadják a madarak
   nekünk csak az életed marad

   Felfalhatunk mi haszna
az erőd más korokra száll
vibrál a csönd előszobádban
s visszafordul a halál

Megszólítod a névtelen világot
   s bár észre nem veszed
   piros bogárkák röpülnek föléd
   s magukkal viszik a szemed

Még bokrosodik félelmünk de téged
   már nem kötözhet le a sár
   a mindenség pilótája vagy
rongyos pöreink közt
   nehezen tanuljuk
   jövendő törvénnyel viselős szavad

Nem terít ünnepi asztalt
   rádhagyott közös hazánk

Horzsakőből épült házunk
   függönye vaksi rőzseláng

                                           1972

de szép volt az a délután
a zászlók

nem szóltál kivirágzott
arcunkon a

fekete lett a város egy gondolattól
pedig az este

hiába a hatalom havat hord
homlokunkra és a gőz

őzekről beszélek inkább jégcsapos
erdőszéli házban ahová

romokra cifraszűrt terít a nevedben
derest bitót is ácsol
a magyar mosolyba bújt labanc
néped nyúzza a Nép nevében
s véli tőled jött (persze!) a parancs

a horzsakőből emelt falak közt
bélyeggel jár ki emelte a falat
az új szövetség vesztese
megint a közmagyar marad
fehér tollak kakastollak
úri lakájok zsonganak

mi közük hozzád használnak csak
mint sakál a fényes szemfogát
ne add a júdás-szájúaknak
a mindőnknek járó új hazát

                                           1994

sorsod
kitekert fák
vihar utáni üzenete

te vagy-e te

gyökerekről pereg a föld
gyűlik a halál
a légbe markoló gyökerek
csúcsán

fogy az életed
szárad potyog a kéreg
töredeznek az ágak
szorgos rovarok száz utat ásnak
az elkerülhetetlen
korhadásnak

hogy állsz talpra még

daruk görgők ékek és persze emberek
billentenék vissza
talán még lehet
szép volt különleges
hátha megered

éket hoznék görgőt
darut is
neked

a bordalok virágkorában
dohos homálytól ittasak a vének

repedt vonó alatt a dal vonyít
ködöt terít egész Világosig

s a köd fölött a kénes gőzön át
dereng a königische túlvilág

ahol az ég az Úr is színmagyar
na és danolhatunk mindannyian

holnap reggel már háború lesz
nem gyönyörködhetsz a hajamban

asztalunkra dér ül
szemünkbe félelem
megfeledkezünk a szerelemről
az ünnepnapokról

te szorgalmasan olvasod
a hadijelentéseket
én egy szombat délután
hősi halott leszek

és amikor férjhez mégy
elégeted a leveleket
a szitakötő-szárnyú szélről
leakasztott vereségekkel
trágár győzelmi énekekkel
összefűzve
hétfő lesz úgy hiszem

és holnap már háború lesz
és holnap már nem gyönyörködsz hajamban
és asztalunkra dér ül
és a szemünkbe félelem

nincs szükség kegyelemre:
utolsó útjára indul a vándor.
sorsáról tudja azt,
amit tud a világról.

kezében kés:
csonka holdra világol.
tisztítja álmait az útszéli tanyáktól,
ezerévre görcsös husáng a kezében.
túl az eszméleten városok fürödnek
a fényben -

            decemberi dal Aragon kíntornájára

hittél az utcakövekben   záporuk izzott
most sűrű eső hull   sarat dagaszt a láb
harangszó ingó ágain   fényrózsa nyílott
most sűrű eső hull   sarat dagaszt a láb
hozzák a füstölőt   szívét a nagy halottnak
kitépve felmutatják   íme nem dobog tovább
hozzák a füstölőt   szívét a nagy halottnak
akár az inkvizíció   göbös fagyott hitükkel
kőredős arcuk mosolytalan   csak vánszorognak
akár az inkvizíció   göbös fagyott hitükkel
értik már nem soká   ünnep ez az ünnep
hiába kongat hosszan   a rút tél reggel
értik már nem soká   ünnep ez az ünnep
tökharang szól utánuk   majd nagyheti kereplő
bár trikolorral a palota   mellettük tüntet
tökharang szól utánuk   majd nagyheti kereplő
kihasználnak minden lépést   bizony búcsúznak
foszlik a lét   rongy az örökre ránkmért gyeplő
kihasználnak minden lépést   bizony búcsúznak
záporuk izzott   ők hittek a kockaköveknek
halottas ingre öltve a páncélt   maguknak is hazudnak
záporuk izzott   ők hittek a kockaköveknek
támolyognak már   a szörnyű oltalomban
minket e kegyes csürhe   többé nem törhet meg
támolyognak már   a szörnyű oltalomban
rövid a tél barátom   izmosabb tavasz jő
a május forró   a május újra robban
rövid a tél barátom   izmosabb tavasz jő
csonttollú madár jósol   kilencszázhatvannyolcban

imhol                    Magyarország
    kerekedik                benne
        egy fekete                  hatalom
               felhő                         száll felette
(népdal)                                            O >
              abban                        a gonoszság
          tollászkodik               károg
    egy fekete                  bukott angyal
holló                                  ha annak látod -

ma megint ünnepelünk
mert ünnepelni illik

elbotorkálunk csevegve
a jégszilánkos sírig

ott csendben állunk
egy beszél csak

hol az az átokverte holnap
hold nap

ruhánkon a félgyász
zavart összevisszasága

emlékezünk persze
ember volt bátor gyáva

ránkmaradt ünneplő
otthontalansága

Tudd: távolba tekint, aki rád néz, érzi a holnap
Csendjét, látja a félelem ajtaja most alig őrzi
Védeni méltó emberi kincseimet, csak a pőre
Életet és a tiszta halált hagyom őrizetében:
Mert az a végső! Látod-e, gyáva vagyok, de csak eddig.
Tükröm vagy. Aki rád néz, messzire lát, ahová te
És én: látjuk a holnaputáni győztesek arcát.
Tudjuk: a félelem évtizedének a vége mikor lesz.
Tudjuk: a már nem csak dacosan, hanem egyszerű módon,
Így, természetesen felemelt fejek évei jönnek.
Addig csontból a mész, igazunkból a csont ki ne fogyjon.
Vidd hát azt a virágot, emeld magasabbra, vigyázz rá!

csomagolnak vendégeid:
kiürül szemed.

hová száműzték szép szavadból
az örvénylő szelet?

kabátban jársz, mosolytalan,
elmerült hajókra vársz -

kifelé tartasz életedből s
nem kísér falkástul a gyász.

kiért szaladnál? Visszafordulsz.
kapuk előtt a fagy.

boronálják sorsod friss vetését
földetérő szelíd madarak.

maradnak hát az elefántok
az erős szelídek
munkára mutatványra jók
a hadrafoghatók
az emberré válni nem tudók
     (hiszen csak egy az ormány
s a test is nagyra nőtt)
maradnak mégis az elefántok
a jámbor megbízhatók
a becsaphatók
az ádáz dühükben is
emberré zülleni nem tudók

a versnek címe van ha van neki
s a címnek köze van hozzá ha köze van

praktikus a tartalomjegyzék miatt
ha tartalommá válik valahol
mondjuk egy könyv tartalma lesz
s akkor a saját tartalma miatt
bizony az egész vers könyörög a címért

így a versnek címe lesz ha lesz neki
megszokja majd ha meg nem szereti

a liliom
a régiek mesélik
megfojtja
az álmába zárt
leányt

éjfélkor két halál
koccint közömbösen

kerge kakas költözött a kiürült kertbe
bíbor nedvekkel álmodik a kukorica lelke

ki vár még parancsra feddő kérlelő szóra
forogj világom berzenkedhet a kakukkos óra

nem májusi táncra marcipáncsárdásra
szól a duda 
                    SZÓL A DUDA

sárgarépák díszmenete: vasárnap
fekszem kitakart mezőiden

szép húgom: koraesték nyugalma
kibontott hajad megsimítom

maradjunk együtt: a fillér előtt
nincs irgalom csak a szavakban

csendgöröngyök verik ki ablakunkat:
szél elé kongatnak az adventi fák

becsületben megőszült szeméremszőrzet

...

vakablakigazság

...

vontcsövű messzeség

...

öbölkirálykisasszony

a nap tömlője kiszakadt
részeg a virágpor

kakas hirdeti a delet
taréja múltra lángol

küllők közé szorult a nyár
forgása egyre gyorsabb
kirepíthet téli verőfénybe
örökre befogadhat

bádogarc az ablakra tapad
megőriz megőriz ez a nap
beleég létedbe tüzed lesz
emésztő hited szerelmed
ha rádzörgetik csontjaid
akkor is ha megvakít

nem irgalmaz a csont szabadsága
kések a hiány ládafiában
kenyér a szerelem udvarában
nem várhat gyászban szolgaságban

hogy örökké visszatérhess
nem ád jogot a magányra
kipörög a nap arcodból
kipörög a nyári tájba

nincs erre mocsár nincsen erre nád
nincs erre békanyálas ének
harsognak mind a harsonások
körben a frissen-gyújtott fények
ünneplik a kétezredik évet
mivelhogy megtört valami átok
hamisak a fények harsonások
a kalács megint a kutyáké lett

Piroska és a Farkas
valamint a Nagymama is
itt ülnek baráti körömben

elfogyasztottunk két üveg vermutot
most csevegünk
s valószínűleg lepihenünk
tíz óra tájban

én a Farkassal
a Nagymama Piroskával
ahogy illik

ágyad
asztalod
már nem is emlék

hó esett
tehát tél volt
de késtek a jegesmedvék

erre jön az almanach
kilógnak a versek

- hová hová almanach
- megyek a világba
- veled tartok -
szól a könyv
mindhárom kiadása

- hová hová almanach
és te könyv-kokárda
- disznók elé gyöngyöt vetni
- megyünk a világba
- nekem sincsen egyéb dolgom -
szól a papagájfa

mennek mennek mendegélnek
s nincs vége a dalnak

jön utánuk a király
összecsókolóznak

húgomnál árvább
verocska
csúnya lány

kopogtatok
mintha völgy visszhangozna
kopogtatok
megáll a pléhkanál

KI AZ? (ki az?)

a traktorosnak
eltraktorozgat
a költőnek
okos

akárki mondom
verocska kedves

és nincs
és nincs húgom

Artúr! - szólt
(még nem kapott
az oldalára huzatot) -
ma táncórát adok!

Így cifrázták a Bourbonok.

Engedd már,
mielőtt kihalok.

az ám,
a köd!
ti tudtátok az utat?
hazaértünk!
a jószágot megetettük,
csak csendben átkozódtunk.

kellett nekünk
a más falu búcsúja?
szemünk körül vörösbor árka,
rosszul szúrt kések villanása
gerincünk hidegében.

bizony, ezer szerencse!
baltánk ott hever az ólajtóban,
nyirkos vasán csúszkál a szürkület.

csak ez a reggel,
csak ezek a reggelek -

Úristen, hová meneküljünk?!

Jól él a sündisznó
a tükörfényes fürdőszobában.
Hajnali avarról nem álmodhat:
a válogatott platánlevelek közt
sampiongomba és pácolt egér.

Óvó tekintetek fényesítik
a szükségtelen tüske-erdőt.
Jaj, csak rá ne lépj!
Holnap, Károly, meg kéne borotválnod.

hörböl a másik a borból
és bíztatva kiált.

merre találom a serlegemet?
csorba kupában a tegnapi vér.

hazakísértetem
házikísértetem

költözik a szomszéd
pálmát cipel kerevetet

segítenék
de új kutyák marnak
belém és belé

így élni istenem szabad?

bizony a világ csak
ötletekből áll ma

lidérces-mély a baráti
marslakók álma

együtt álmodunk kakast
egy fasiszta várra

bizony kár belevénülni
a szürreálba

más ás
élvezi Mátyás

más vet
míg Géza nevet

más piszkán
lép át Edina tisztán

csupáncsak Ákos
na persze
Ákos

s jaj az Elemér
hát az Elemér a miénk -
igen

öregszem
mint vánkosban a toll
tömörödöm
és szálkásodom

tűzre dobhatsz
füstölögve égek
cserélnél velem -

nem cserélek

               a királylány
cukrozott diót rágcsál

nem tudja még:
megszületett a sárkány.

egy kisfiú a rónán
száraz kórókat szabdal.

vézna szél motoszkál
a nagy lukas kalapban

Micsoda nyár volt!
A barackos
vérét vesztve holdra szállt -

A facsemeték kórusához
egy félnótás tölgyfa orgonált.
Táncolt a világ, fű a fűvel!
A szellő?
Virág-koronásan!
Részeg kölykök szeretkeztek
a napra pendülő búzában,
villogó combjuk harsogott...
Micsoda nyár volt! Mit tudod...

Nem bánom, ha nem hiszed,
a traktor Bachot énekelt,
kutyák kísérték, egész falka,
mind ráhibázott a hangra!
A villanyoszlopok sora
fáklyasor volt éjszaka:
kormos mind, akár az ördög...

...Egyszer el kell velem jönnöd,
meg kell nézned ezt a bált...
Micsoda nyár volt!
Én ne tudnám?
A barackos holdra szállt -

napok és napok
hamvadó szavak.

szemünk:
a Nap.

feledhetetlenül,
megszégyenülten.

csoportos táncunkat
nem nézi Isten.

a csönd világít.
túléljük, hidd el.

A kövek nem segítenek.
Ott állsz a sárga nyárban,
a fény börtönablakai alatt,
felszalagozott gyávaságban.

Nevedet, mint kiköpött csontot,
belepi a por és az idő,
nem búcsúztat szellő, se madár,
szétlőtt városok emléke szívükben

a csönd.

üresen hagyom
ezt a poharat
belészáradt
az ittas alkonyat -

gondokra száll a pókfonál
nyár volt
dehogy
még itt a nyár

delet himbál egy szalmaszál

1.

csak az beszéljen
ki minden pillanatban
hősi halált halhat

2.

csak az beszéljen
aki ha hazatérhet
haláláig hallgat

3.

csak az beszéljen
kinek a hazája
mint világvégi csillag

most a szél visszafordul
  az ágak hintáján
tavasz tollászkodik
        a nyitott ablakhoz billen
a fekete madár
        körülötte csend ragyog
nincs már aki becsapja
        előtte azt az ablakot

              Megmihályosodtál -
Mióta így fölénk emelt a gyász.

Vigyáznak rád a madarak,
Mint rájuk az ősz vigyáz.

Gőgös egymástól-felkentek
Átütő véred felitatják,

Mintha homok nyög:
Fuldokolnak a kövirózsák.

Ne bánd! Már rádirányozták
Bölcs lokátoraikat a bodzák.

meghalt Németh Endre vagy
csak elvitték az ufók
ül most a hideg csillagon
hörböl valami kakaót

morog körülnéz kortyol egyet
mintha csak énrám várna ott
kivárja amíg odaérek
Istenről készít vázlatot

...

meghalt Németh Bandi vagy
csak elvitték az ufók
himbál egy fáradt csillagot
pohara a telihold

undorodik a nyugalomtól
harsonákat ébreszt
egy másik világ bírja őt
az talán az övé lesz

fekete kötés
a vérző ágú kereszten -
arcnélküli madonnák
hollócsapat a tölgyön -
körös-körül ápolt bánatok
ágrólszakadt szerelmes állatok -

nem lép elő a varázsló.

ez még a te tavaszod
ma még nem jönnek érted -
holnapig a tiédek
csontbalták tiszta szuronyok
hajnalból hasított vértek -

de hogy megmentenének...?

a fiú
megmaradt félóráját
az üvöltés malmában őrli

eszmélete mint a madártojás
szeplői díszek
akár mellén a sebek cifrázata

a kórterem homályában
aprópénz gurul szét

nyolc perccel éjfél előtt

ha gyilkos ködbe tévedsz
ama sűrűbe érve
ha erőd üszke roskad
fogytán csillagod fénye
ha kilenc táncos tánca
nem igéz dobbantásra
ha a zöld madárnak
biceg a járása
ha már nincs kenyered
s neved a magányra

kiürül arcom
mint az aranybányák
elhagynak kedves szavaim

készülődő nagy időknek híján
bajlódom telelőm
szűk parancsain

szoborrá önthet meggyalázhat
kamaszvigyorú hit

körül az erdő
nincs hiánya
csak én nem vagyok itt

                                    1972

1. Ne légy bátor -
    Igyál a tegnapi pohárból.

2. Hívd magadhoz
    A szégyent.

3. Elfeledett hű barátod
    utolsó szavát ne te értsd meg!

4. Van még remény.
    nem csak az érdemtelenséghez.

1.

néptelenednek álmaim
könyökömön foszlik a kabát
tél van
csak a szerelem ünnepli magát

2.

csillagok szarvára akadt
sárga rongy foszlánya világít
verdeső madárszárny
a fagy üvegdobozában

3.

hordom a tegnapi estét
dermedt csendjéhez nincs közöm
fordul fehér hó loncs feketébe
fordul vigyázott téli örömöm

4.

de nincs tele még sugaras szememnek
bár őrző tüzekkel nem világos
nézz ki velem a jégcsipke percből
holdban tükröződő parázs a város

elmentek a lányok ebből a bálteremből
csak csend maradt utánuk és huzat
békítő kongás hátterében
fehér fényeket okádnak a falak

és elmentek innen mindörökre
nevetésük csillárrá fagyott
a megszűnt idő igézetében
torlódnak ránk a hónapok

tükrök jegéből míg kiolvad az ének
a tincsek titkolják a bíbor szalagot
a barakklakók lábnyomában
fészket raknak a csillagok

nem állt ott senki.

a tágmellű tavaszban
csak egy káromkodás,
csak egy kimeredt szempár.

és nem várta senki
a megvilágosult időben,
a pazarló üveghodályban.

kongott a város,
mint egy magányos csorba harang.
vagy mint zárás után a kocsma.

egy bizonytalan lépés.
ha magára találna -- !

ugye, te ráismernél
a Virágot Lépő Lányra ?

Ezek nem versek itt fiúk
Ezek csak voltak versek
Ezek nem hetyke dallamok
Ezek csak árva csontok
...
ezek nem versek fiúk
ezek csak voltak
ezek nem dallamok
ezek csak csontok
...
ezek nem versek
csak voltak
nem
csak csontok
á

kanyarodik kerekedik
fényesedik kényesedik
csodák bokra bíboran

feketéből feketébe
hajlik ágad üreg-égbe
ország pora beborít

csomósodik görcsösödik
csorbul csonton gyöngyön fordul
egy szó villan hidegen

1. (csak sorok)

csak sorok nem harcosok
sorakoznak egymás után
és énekelnek karcosan sután
de ugye jó hogy csak ők

2.

csillog a tó
szelíd este dereng
sem hang sem én

3.

fecskéim félelmében
macskállik a nyár

4. (az előbbi másképpen)

fürdök fecskéim félelmében
macska jár

5.

hatoldalas levél
egyetlen szóért
kézfogás helyett

6.

topogsz ajtóm előtt
lépj be nem vártalak

7.

költözöm
nem viszek semmit
hátára vesz a vers

8.

         fontold meg mondta
         gondoljátok meg tette hozzá

s aki megfontolta és aki meggondolta
         hogy is cselekedett?

9.

balladákba burkolózva
ment a lány a gőzmalomba
senki más nem érte tetten

én is majd el felejtettem

10. (így hát)

balladába kívánkozott
ott (?) lett kiátkozott

11.

bölcs a bánat bújva retten
állhatsz talpig félelemben

12.

élünk mint eltévedt városi kakas-szó
a kőbemetszett Duna-parton

13. (a drámaíró már tud valamit)

Ne ünnepelj, Klütaimnésztra!
     Kezemben az életed.

14. (who's who)

egyetlen volt-szerelmed
gyerekkel a karján

nem ismer rád
egy autóbuszon

érhet-e vereség
vagy diadal nagyobb

15.

már nem a fáé
még nem a sáré
most szabad

16.

már húsz év választ el anyámtól
kínjait a telek vértezik
van néhány emlékem a nyárról
lesz miből élnem évekig

                                     1973

17.

tudom az idő három lelket ád
visel a világ hármas koronát

értem azaz meg kell értenem
         ┌ történés             ┌ történelem
nincs                      csak
         └ múlt jövő           └ permanens jelen

18. (igaz-e)

cégérek tükre homorú holdat himbál
szomorú este van igaz-e királylány

19.

arany- és bádogarc
mindkettő tiéd
ne válassz!

20.

kő kőhöz
virág virághoz

átkozódtál-é Judás

csónak indul a déli partról
remek a kilátás

emelj magadhoz
ősz

21. (Judit álmodik)

Judit álmodik a kövekkel
a széllel és a szerelemmel
arcán virágok tánca lebben

testén az öröm őgyeleg

egyszer velem is álmodott már
de felriadt

22. (Jó éjszakát, fiúk!)

medvéim mélyen alszanak
a csend is barlangmélyi
holnapi hangját álmodja már
fejük felett a vasravert harang

23. (korteskörút)

Mellébeszélés: kék lepedő a jövőn.
A mester nyugodt, turkálhat alatta.
Kidobolják: ez már nem zsákbamacska -
itt van hol is van egy zacskó öröm!

24. (bíztató)

képzelt krétakörből szakított ki a munka
nem vagy több mint önmagad múltja

álmodott sorsod az anyag összezúzza
s önnön sarából szakaszt ki újra

25.

tilos-magad halálig tartod
             csillag vagy

26. (lehetne ars poetica)

pontos fogalmakban gondolkodom
nincs fél-út fél-szabadság
arcunkra edzett fájdalom
a holnapi igazság

27. (hazám)

a szolgaság ezer éve
véremben dühhé gócosul
kiáltozásom megfoghatatlan
asztalomon só kenyér

28.

a tenger arcodhoz símul
megmossa a szemedet

akárhová mégy mindenütt
érted tüntetnek a kövek

29.

piros házak emlékezetem
most csend van
alkonyos arcok tolongnak
titkolom bánatomat

30.

voltál erjedő jövőm
ígéret bevallott gyönyör
ülök naptépte parton
babrálgat együgyű öröm

31.

szerelmem új tavaszt ígért
s amit kaptam egy nyár emléke
hajtogatom egy utcahosszat
még nem tudom hogy hazaérve

32.

morzsák maradnak csak
az összezúzott kenyérből
a történés megáll -
minden cselekedetté lesz
a kitárulkozó világban

33. (hűség)

a magáramaradt fehér kutyát
nem rugdossa el senki
a kocsma ajtajától

34. (az ősz meséje)

A király és a királylány,
ha türelmetlen is - vár.
Kirügyezik a tél szakálla,
hiába vár. Igen, hiába.

35.

Végül is mi maradt?
Egy pohár álmodozik rólad.
A percek csigavonalba állnak,
egyikük azt hiszi: végső,
és aszerint cselekszik -
siratja magát.

36.

Szemünkben kérkedő-friss a szabadság.
Várom, hogy koronám végre elkobozzák.
Nincs múlt mögöttem: nem őriz hatalom.
Nem értem, mit kéne még bevallanom.

37. (búcsúztató)

nyakán kendőt viselt

     a kezében tompa tárgy
     csak csorba hamutartó
órákhosszat a sikoltó síneken
tobzódó nyár talán a legutolsó

Nyolc fenyőtoboz
az Úr asztalára -
karácsony reggelén.

            Körben: fekete arcok.
            Magányuk nincs velem.

A gyertyák fellobognak.

            Segíts meg, szerelem.

Vérezd fel arcom.
Vezess ki a télbe!

            Megaláz, ha befogad
            ez a fogatlan béke.

hangomra vagy kíváncsi
útszélre állj
majd belédbotlik
egy elkószált dalom

szélette
töpörödött jószág lesz
aligha délceg
azért ráismersz jól tudom

zsebre tehedd
mint a körtemuzsikát
bármikor előkaphatod

rekedten nem hamisan
zubognak a dallamok
én szólok vagy te fújod

bizisten jobb ha nem tudod

a megroggyant belső
     kibuggyan a csorba homlokon
sebesült szem kalickája
     halott madarat őriz

(a kép bal sarkában
     örökrebontott cigaretta)
mellén a vitézi érem helye
     még üres

megértettem.
     a búra elforog.
     egyedül maradok a csendben.

(felvillan arca, téli délelőtt.
havas réteken fut a hangja.
madár kíséri feketén. isten varja.)

július van. holnap utazom.
tudatlanul és megriadva -

jött mert eljöhetett

csillagbíró óra
homokon futó ló
zászlók a homokba

setétedik virrad
nincs megálló képe

belekezd egy soha
elhangzó beszédbe
sót vesz elő hagymát
harap a kenyérbe

hó hull mint az évek

öregszünk mint a tenger
öregszünk mint a szél

nyúlnak felénk
egy ismeretlen lény csápjai
már nem iszonyúak szinte barátságosak
múlt ölelés
emléke remeg bennük
a szerelem kezdetéről
s egy ígéret
ami még nem érthető

ez egy virág letépheted tiéd
akár e perc a költemény a táj
a csend amelyben élek és a nyár
amelybe visszatérhetünk mi még

ha hallod itt a parti nád neszét
ha látod ott az őrizetlen űrt
a csillagokra frissen rákerült
pecséteket ne értsd az új mesét

velünk beszél az isten ővelük nem
miénk a nyelv a szó a gyötrelemmel
miénk a tisztaság a végtelen

miénk a tó a nád a vércse fenn
a szél az űr s a kő ha jó kemény
ez egy virág letépheted enyém

még alszik az óra
   még alszik a város

nincs vele senki de
   nincs vele senki se

áll a megálló rossz
   fedezékében mosolyogva

ő tudja miért jött
   te bámulsz megzavarodva

semmit se tudsz nem
   tudhatsz semmit se róla

gondolkodom
nyitva a kalitka

ritka madarat kap
hajnalomtól az isten

lázba borult utcán
menekül a május
kis gömbölyű csitrik
vihognak utána
bizony minden eldőlt
kerekednek az almák

halkabban búcsúznak a távozók
kilépnek a ködből a jázminok

a seregélyek felhője éjszakát terít
bokrainkban moccannak az álom borzai
vadászmezőjüket bejárják kószálnak hajnalig

boronált mező csírával terhes sík a délelőtt
ajtónkon szél kopog
ajtónk napfényre nyílik
sebesült madarak pihennek ablakunk békéjében

1.

karcsú hajók
halott vizek
megyek feléd
tüzet viszek

2.

akit én kézenfogtam
megszerette a napot
amikor a sötétséget kézenfogtam
szégyenében felgyújtotta önmagát

3. (hát te ki vagy?)

csak kudarcaim vannak csak kudarcaim
nem szolgál s nem szolgálom a szerencsét
kelepcét sejtek antik szelencét hát te ki vagy

4. (követni fogsz)

gömb         k o s á r     tömb
mb        z u h a n á s       mb
mb            ir-ga-lom       mb
mb                csattan       mb
mb                   villan       mb
mb                       és       mb

5.

piros pálcák lógnak a napból
alkonyodik vagy nyárvége van
nem tudok semmit e födetlen arcról
hallgatok hát remélem pontosan

6. (február)

Repülőbombák farsangja.
Holdtölte a háborúban.
Imádkozó élőhalottak.
Az ágakon a tollászkodó ókor.

7.

arany volt és nem azúr
de hazudtunk mind a ketten
éltünk s mert ez bizonyosság
tiltakoztunk a szerelemmel

8. (Hajdu Ráfisnak)

Vízözön.
Kénköves eső.
Partravetett hal.
Szólt a bölcs: előtted a titok.

9.

azután megcsókoltalak
azután elváltunk örökre

azután megcsókoltalak
azután elváltunk örökre

10.

bősz papok cibálják Isten köpenyét
és nem engedik hozzá a kisdedeket

11. (várnak)

tábortüzek üszke őrzi
hűlő emlékét a nyárnak

12.

a tiszta vers-beszéd
az vers és nem beszéd

a forma fegyelme
tervszerű fegyelmezetlenség

gyönyörű a kivétel

13.

csend van
mint a teremtés előtt

a teremtés előtt
csönd sincs
előtt sincs
nincs sincs

értjük
de érzékelhetetlen
sikoltozzunk
saját időnkben

14.

kő kőhöz
csont a csonthoz

Vasco Popa harangoz

micsoda fény volt
micsoda

lángok közül vicsorít rád
Illíria fogsora

csont csonthoz
kő a kőhöz

15. (bocs...)

a rémek rímei
a rémek rímei

16.

          szánalom
       szán     alom
oro(sz)l(án)ként f(alom)
           (d)alom
         szán a lom

17.

tél volt
haragos arcú hóemberek
és fagyszünet az iskolákban
kétséges:
egyáltalán eljutottam volna idáig
ha nem segít
apám

18.

eltelve póétai kedvvel
a megkopott versfaragó mester
ilyetén szavakkal köszönti öccsét
itt egy üveg bor öntsd szét

19

hidak vonzása zengő nyárban
       lomb szaga
csillagerdőben parázsló vizek

most ősz van
röntgen-kép-hideg

20.

írhattam volna indulót idáig
számszerint kilencszázkilencet
de a forradalmak maguk szülik a dalt
s a katonák régi marsokra menetelnek

ősz van
kutyaugatás hallatszik át a nyárból

bádogdob zörömböl
mondj le az ünneplős halálról

a rádcsapó szél túlsó partján
zöldtűzű erdő lángol

ápold csikorgó csöndedet
ha tudod még kivirágzol

cifra esőben ballagok,
dúdolhatnék, de hallgatok -
tócsák tükrében a halott
röntgenfénytől vak ablakok,
egyformára zárt kapu, sok,
rosszul virrasztó kapusok
várják az ázott holnapot -
vacognak kint a hajnalok!
éjvégi csöndben baktatok,
dúdolhatnék, de hallgatok.

                          1980-86

nyitva hagyom ezt a verset
beléphetsz te is
foglalj helyet

otthont adunk az érkezőknek
segíts

ne tereld be a várost
jönnek úgyis

szélesednek telnek robbannak a sorok
mindenki elfér akkor is
ha bennemaradok

nem formálom át
a kezembenyomott agyaggolyót.

         apró szögekkel
         nem tűzdelem meg.

a bádog-pofa bekukkant ablakomon.
jó reggelt, mondom.
                                    érti!