Utazom a metrón, gondolataim
Fejemben kavarognak.
Ez így lenne jó, ezt így kéne...

Lopva lesem az emberi arcokat.
Vajon mi járhat a fejükben?

Látok szomorú szemeket,
Révedő tekinteteket,
Ráncos, ezeréves arcot.

Egy csapat kamasz
Harsogva meséli újabb vad tettüket.
Övék a világ, még nem megtörtek.

Éneket hallok, kántáló, Istenes éneket.

"Isten nevében szánjátok
Meg a gyermeket.
Szűz Mária, Jézus anyja,
Ne hagyd el fiadat.
Könyörülj nyomorult életén,
Adj néki szebb napokat.
Éhezek és fázok.
Tőletek, egy kis adományt várok."

S feltűnik egy gyermek,
Egy maszatos fiúcska.
Olyan tíz éves forma.
Szeme a semmibe réved,
Lelkét nem látom.
Maszatos tenyerét
Felénk nyújtja...vár...
Énekelve énekét, lassan tovább áll.

Utazom egy új világ felé.
A fiúcska síró hangja, örökké elkísér.