Henrik Ibsen

A tenger vonzása

Színmű öt felvonásban


Fordította Gáli József

 

ELSŐ FELVONÁS
MÁSODIK FELVONÁS
HARMADIK FELVONÁS
NEGYEDIK FELVONÁS
ÖTÖDIK FELVONÁS

 

SZEMÉLYEK

Dr. Wangel körorvos
Ellida a második felesége
Bolette első házasságából való lánya
Hilde kamasz lány az első házasságából
Arnholm főgimnáziumi tanár
Lyngstrand
Ballested
Az idegen
Városi fiatalok, turisták, nyaralók

A darab Észak-Norvégiában, egy fjord menti kisvárosban játszódik nyáron

 


 

ELSŐ FELVONÁS

Wangel doktor háza, baloldalt kiugró nagy verandával. A ház előtt és körülötte kert. A veranda végében zászlórúd. A kertben jobbra lugas, benne asztal, székek. A háttérben sövénykerítés, kiskapu. A kerítés mögött a part mentén út vezet. Az utat fasor szegélyezi. A fák között látszik a fjord; a távolban magas hegyvonulatok és hegyormok. Meleg, fénylő, tiszta nyári reggel.

Ballested, középkorú férfi kopott bársonykabátban, fején széles karimájú művészkalap, a zászlórúd mellett a kötéllel bajlódik. A zászló a földön hever. Kicsit távolabb festőállvány, kifeszített vászonnal. Mellette tábori széken ecset, paletta, festékes doboz.

Bolette a kerti szoba nyitott ajtaján kilép a verandára. Virágokkal teli nagy vázát helyez az asztalra

Bolette
No, Ballested, sikerül?

Ballested
Igenis, kisasszony. Ez aztán igazán egyszerű. Már megbocsásson a tolakodásért, de vendéget várnak?

Bolette
Igen, Arnholm tanárt várjuk ma délelőttre. Az éjszaka érkezett a városba.

Ballested
Arnholm? Várjon csak... Arnholm? Nem az az Arnholm, aki valamikor itt házitanítóskodott?

Bolette
De igen. Ő az.

Ballested
Lám, lám, ő is csak visszajön.

Bolette
Ezért húzzuk fel a zászlót.

Ballested
Így is van rendjén.

(Bolette visszamegy a kerti szobába. Nemsokára Lyngstrand jön jobbról felfelé az úton; amikor észreveszi a festőállványt és a felszerelést, érdeklődve megáll. Vézna, beteges külsejű fiatalember, egyszerű, de tisztes öltözékben)

Lyngstrand
(a kerítés mögött) Jó reggelt.

Ballested
(hátrafordul) Hahó! Jó reggelt. (Felvonja a zászlót) Így ni, száll a léggömb. (Rögzíti a kötelet, majd a festőállvánnyal foglalatoskodik) Jó reggelt, tisztelt uram. Azt hiszem, még nem volt szerencsém...

Lyngstrand
Ön, uram, ugyebár festő?

Ballested
Hogyne, természetesen. Már miért ne lennék festő is?

Lyngstrand
Igen, látom. Ha nem veszi tolakodásnak, beléphetek egy pillanatra?

Ballested
Nézni akarja, hogy csinálom?

Lyngstrand
Igen, nagyon szeretném.

Ballested
Ó, még nem sokat láthat. De azért csak tessék. Jöjjön közelebb.

Lyngstrand
Köszönöm. (Belép a kertkapun)

Ballested
(fest) Ott, annál a fjordnál tartok éppen, ott a szigetek között.

Lyngstrand
Látom, igen.

Ballested
Az alak még hiányzik. Itt a városban képtelenség modellt felhajtani.

Lyngstrand
Alak is lesz rajta?

Ballested
Igen, az előtérben, itt, ezen a sziklazátonyon haldokló sellő fekszik majd.

Lyngstrand
Miért éppen haldokló?

Ballested
Idetévedt a tengerről, és nem tud visszaevickélni többé. Itt fekszik most, és elpusztul a sekély parti pocsolyában, érti már?

Lyngstrand
Ó, igen.

Ballested
Ennek a háznak az úrnője adta az ötletet, hogy valami effélét fessek.

Lyngstrand
Mi lesz a kép címe, ha elkészül?

Ballested
Azt hiszem, "A sellő halála".

Lyngstrand
Rendkívül kifejező. Bizonyára valami nagyon szép fog belőle kikerekedni.

Ballested
(Lyngstrandra néz) Szakmabeli talán?

Lyngstrand
Úgy érti, hogy festő vagyok-e?

Ballested
Úgy.

Lyngstrand
Nem, nem vagyok festő. Szobrásznak készülök. A nevem Hans Lyngstrand.

Ballested
Csakugyan? Szobrász? Igen, persze, a szobrászat is tetszetős, finom művészet. Azt hiszem, néhányszor már láttam önt az utcán. Hosszabb ideje tartózkodik minálunk?

Lyngstrand
Nem, csak tizennégy napja. De lehet, hogy itt töltöm az egész nyarat.

Ballested
Hogy kiélvezze a fürdőélet kellemességeit, ugye?

Lyngstrand
Igen, meg kell kissé erősödnöm.

Ballested
Talán csak nem gyengélkedik?

Lyngstrand
De igen, nekem eleve kissé gyenge az alkatom. Különben nem veszélyes. Csak valamiféle nyomást érzek a mellemben.

Ballested
Ugyan, semmiség! De azért egyszer megkérdezhetne egy tapasztalt orvost.

Lyngstrand
Arra gondoltam, hogy alkalomadtán beszélek Wangel doktorral.

Ballested
Helyes, csak forduljon hozzá. (Balra kitekint) No, megint egy gőzös. Tömve utasokkal. Példátlanul fellendült az utóbbi években itt az utazgatás!

Lyngstrand
Valóban, szerintem is óriási itt a forgalom.

Ballested
Nyaralóvendégünk is van csőstül. Néha már attól félek, hogy a sok idegen megváltoztatja a mi derék városunk jellegét.

Lyngstrand
Ön itt született?

Ballested
Nem, azt nem. Ámde akkla... akklimatizálódtam. Az idő és a megszokás szálai a városhoz kötöznek.

Lyngstrand
Ezek szerint már régóta itt él?

Ballested
Hát vagy tizenhét-tizennyolc esztendeje. Skive színtársulatával jöttem ide. Ámde anyagi nehézségeink támadtak. A társulat pedig ennek következtében szétszóródott a szélrózsa minden irányába.

Lyngstrand
És ön, ön itt maradt?

Ballested
Maradtam. És nagyon jól tettem. Akkoriban ugyanis, elárulhatom, kiváltképpen a díszletfestő szakmában tevékenykedtem.

(Bolette hintaszéket hoz ki a verandára)

Bolette
(beszól a kerti szobába) Hilde, keresd már meg a papa hímzett sámliját!

Lyngstrand
(a veranda elé megy, és köszön) Jó reggelt, Wangel kisasszony!

Bolette
(a korláthoz lép) No, nézd csak! Maga az, Lyngstrand úr? Jó reggelt. Bocsásson meg egy pillanatra, csak meg kell még... (Bemegy a házba)

Ballested
Ismeri a családot?

Lyngstrand
Közelebbről nem. Egy-két alkalommal már találkoztam a kisasszonyokkal. Aztán a nagyságos asszonnyal is beszéltem a múltkor, de csak futólag, fenn a Kilátón, a hangversenyen. Mondta, hogy látogassam meg egyszer.

Ballested
Nos, tudja, mit?... Ápolja ezt az ismeretséget.

Lyngstrand
Szándékomban is áll, hogy leviziteljek. Ahogy az ilyen látogatást nevezik. Mihelyt nyílik rá valami alkalom.

Ballested
Ugyan már! Alkalom... (Kitekint balra) A mindenségit! Hogy az a mennydörgés... A hajó már ott jár a hídnál. Megyek a szállodába. Talán valamelyik új vendég igényt tart rám. Ugyanis tudja meg, hogy én hajvágással és fodrászkodással is foglalkozom.

Lyngstrand
Ó, ön valóban rendkívül sokoldalú.

Ballested
Ilyen kis helyen érteni kell a módját, hogy a legkülönfélébb szakmákhoz is ak... akklimatizálódjunk. Ha a fodrászszakma terén bármire szüksége lenne, például pomádéra vagy valami hasonlóra, keresse csak Ballested tánctanárt.

Lyngstrand
Tánctanárt?

Ballested
Vagy a Fúvós Egylet elnökét, ha úgy tetszik. Ma este hangversenyt adunk fent a Kilátón. Viszontlátásra, agyő! (A festőfelszereléssel kilép a kerítéskapun, és balra eltávozik)

(Hilde jön a szobából a sámlival. Bolette újra virágot hoz. Lyngstrand a kertből felköszön Hildének)

Hilde
(a korlát mellett, anélkül, hogy visszaköszönne) Bolette mondta, hogy idemerészkedett.

Lyngstrand
Igen, voltam olyan bátor, és benéztem egy pillanatra.

Hilde
Talán éppen a reggeli sétáját végzi?

Lyngstrand
Ó, nem, ma nem sokat sétáltam.

Hilde
Csak nem fürdeni volt?

Lyngstrand
Néhány pillanatra bementem a vízbe. Láttam a parton a kegyed kedves mamáját. Ment a kabinjába.

Hilde
Ki ment oda?

Lyngstrand
A kegyed kedves mamája.

Hilde
Ó, vagy úgy. (A hintaszék elé teszi a sámlit)

Bolette
(mintha véget akarna vetni a beszélgetésnek) Nem látta véletlenül a papa csónakját kint a fjordban?

Lyngstrand
Igen, mintha láttam volna egy vitorlást a part felé tartani.

Bolette
Az csak a papa lehetett. Kint volt a szigeteken a pácienseinél. (Az asztalt rendezgeti)

Lyngstrand
(tesz egy lépést a verandalépcsőn felfelé) Micsoda virágözön!

Bolette
Ugye szép?

Lyngstrand
Ó, csodaszép. Mintha ünnep lenne a házban.

Hilde
Az is van. Ünnep.

Lyngstrand
Gondoltam. Bizonyára ma van a tisztelt papa születésnapja.

Bolette
(figyelmeztetően Hildéhez) Pszt, pszt.

Hilde
(rá sem hederít) Nem az övé, hanem a mamáé.

Lyngstrand
Úgy, tehát ma van a kedves mamájuk születésnapja.

Bolette
(halkan, ingerülten) Hilde, kérlek!...

Hilde
(ugyanúgy) Hagyj békén! (Lyngstrandhoz) Ön ugye most éppen indult haza reggelizni?

Lyngstrand
(lelép a lépcsőről) Igen, itt az ideje, hogy egyek valamit.

Hilde
A hotelben bizonyára jó helye van, ugye?

Lyngstrand
Már nem lakom a hotelben. Túl drága nekem.

Hilde
Hát akkor hol lakik?

Lyngstrand
Ott fent, Madame Jensennél.

Hilde
Miféle Madame Jensennél?

Lyngstrand
A bábaasszonynál.

Hilde
Elnézést, Lyngstrand úr, de igazán több a dolgom annál, mint...

Lyngstrand
Igen, ezt nem kellett volna mondanom.

Hilde
Ugyan mit?

Lyngstrand
Amit az imént mondtam.

Hilde
(ridegen végigméri) Ebből én egy szót sem értek, Lyngstrand úr.

Lyngstrand
Nem, nem. Most azonban egyelőre búcsúznom kell a hölgyektől.

Bolette
(előremegy a lépcsőig) Isten vele, Lyngstrand úr, isten vele! Bocsásson meg nekünk... de majd máskor, ha egyszer valóban több ideje meg kedve lesz, akkor csak jöjjön el hozzánk, látogassa meg a papát... meg minket is.

Lyngstrand
Köszönöm szépen. Örömmel megteszem. (Köszön, és távozik a kertkapun. Ahogy kint az úton balra elhalad, még egyszer felköszön a verandára)

Hilde
(félig hangosan) Agyő, moszjő, agyő! És adja át szívélyes üdvözletem Jensen mamának.

Bolette
(megrángatja a karját, halkan) Hilde! Ne pimaszkodj! Elment az eszed?! Nagyon könnyen meg is hallhatta volna!

Hilde
Nagy ügy! Azt hiszed, érdekel?

Bolette
(kitekint jobbra) Ott jön a papa.

(Wangel felbukkan jobbról a gyalogúton; útiruhában van, kezében kis táska)

Wangel
Itt vagyok, lányok! Megjöttem. (Belép a kiskapun)

Bolette
(elébe megy a kertben) De jó, hogy itthon vagy!

Hilde
(szintén lemegy hozzá) Remélem, papa, most már szabad az egész napod?

Wangel
Jaj, dehogy, később még le kell mennem egy percre a rendelőbe. Nem tudjátok, Arnholm megérkezett már?

Bolette
Igen, a múlt éjjel. Megkérdeztük a hotelben.

Wangel
Tehát még nem láttátok?

Bolette
Nem. De ma reggel biztosan idejön.

Wangel
Igen, ezt biztosan megteszi.

Hilde
(rángatja) Papa, nézz már végre körül.

Wangel
(a veranda felé néz) Látom, gyerekem, látom. Igazán minden nagyon ünnepélyes.

Bolette
Ugye, csinosan elrendeztünk mindent?

Wangel
Igen, ezt nem tagadhatom. Mondjátok, egyedül vagyunk itthon?

Hilde
Igen, ő elment...

Bolette
(gyorsan a szavába vág) Mama fürödni ment.

Wangel
(barátságosan néz Bolettére, és megsimogatja a haját; majd tétovázva megszólal) Figyeljetek csak ide, kislányok... maradjon ez így egész nap? A zászló is fent lebegjen estig?

Hilde
Ezt magadtól is tudhatnád, papa!

Wangel
Hm... persze. De nézzétek csak...

Bolette
(biccent, és kacsint egyet Wangelre) Te nyugodtan gondolhatod, papa, hogy mindezt Arnholm tanár úr tiszteletére rendeztük. Ha egy ilyen kedves, jó barát első ízben látogat meg téged, akkor...

Hilde
(nevetve ráncigálja Wangelt) Gondold csak meg, papa... Bolette régi tanítója!

Wangel
(elfojtott mosollyal) Valóságos kis hóhéraim vagytok ti ketten. Nos, istenem, elvégre természetes, hogy megemlékezünk arról, aki már nincsen közöttünk. De mégsem helyes. Hilde, fogd csak meg! (Átadja neki a táskát) Vidd le a rendelőbe... Nem, lányok, nem tetszik ez nekem. Tudjátok, főként a módja és mikéntje nem tetszik. Mindig; minden évben így, mi hárman... De mit is mondhatok? Talán másképp nem is lehet!

Hilde
(elindul a táskával a kerten át balra, de megáll, visszafordul, és kifelé mutat) Nézzétek csak azt az urat, aki ott lépeget. Biztosan ő az, a tanár úr.

Bolette
(arra néz) Az ott? (nevet) Te nagyokos! Elhiszed, hogy az az öreg muki Arnholm? Mit képzelsz?

Wangel
Várj csak, kislányom. Jóságos isten, azt hiszem, ez mégis ő. Bizony, ez ő!

Bolette
(csendes megdöbbenéssel mered arra) Isten tudja, én is azt hiszem!...

(Arnholm főgimnáziumi tanár elegáns utcai öltönyben, aranykeretes szemüveggel, karcsú sétapálcával felbukkan bal felől az úton. Kissé kimerültnek látszik. Benéz a kertbe, barátságosan köszön, és belép a kiskapun)

Wangel
(elébe megy) Legyen üdvözölve, kedves Arnholm! Szívből köszöntöm a jó öreg hazai földön!

Arnholm
Köszönöm, nagyon köszönöm, kedves doktor úr. Ezer köszönet! (Kezet ráznak, és együtt mennek át a kerten)

Arnholm
És íme a gyermekek! (Kezet nyújt nekik, és nézi őket) Alig ismertem meg őket.

Wangel
Meghiszem azt.

Arnholm
Talán Bolettet. Igen, őt megismerném.

Wangel
Kötve hiszem. Már nyolc, már kilenc esztendeje is van, hogy utoljára látta. Jaj, bizony sok mindent megváltoztatott itt az idő múlása.

Arnholm
(körülnéz) Ennek sok nyomát nem látom. Eltekintve attól, hogy a fák derekasan megnőttek, és ez a lugas is idekerült...

Wangel
Ó, nem, nem a látszat... nem külsőleg...

Arnholm
Na persze még az is, hogy most van két nagy eladó lány a háznál.

Wangel
No, ami azt illeti, eladónak még csak az egyik nevezhető.

Hilde
(halkan) Miket mond ez a papa!

Wangel
Azt hiszem, most már leülhetnénk a verandán. Ott hűvösebb, mint idelent. Tessék, kérem.

Arnholm
Köszönöm, kedves doktor, nagyon köszönöm.

(Felmennek a verandára. Wangel Arnholmot a hintaszékbe ülteti)

Wangel
Így ni. Helyezze magát kényelembe, és pihenjen. Látszik, hogy az utazás egy kissé megviselte.

Arnholm
Ó, szóra sem érdemes. Ebben a környezetben...

Bolette
(Wangelhez) Ne készítsünk be egy kis szódavizet meg gyümölcslevet a kerti szobába? Itt kint nemsokára meleg lesz.

Wangel
Jól van, gyerekek. Hozzatok nekünk szódat meg levet. Meg talán egy kis konyakot is.

Bolette
Konyakot is?

Wangel
Csak keveset. Ha valaki megkívánná.

Bolette
Jó. Hilde, te vidd le a táskát a rendelőbe.

(Bolette bemegy a kerti szobába, és becsukja maga mögött az ajtót. Hilde megfogja a táskát, és a kerten át a ház mögött balra eltávozik)

Arnholm
(tekintetével követte Bolettet) Mondhatom, pompás egy... mondhatom, pompás két lány cseperedett fel itt az ön házában.

Wangel
(leül) Ön is úgy találja?

Arnholm
Igen, Bolette valósággal meglepett. De Hilde is. És ön is, kedves doktor. Mondja, kérem, ön itt akarja leélni az egész életét?

Wangel
Igen, bizony ez már csak így marad. Itt születtem. Itt ringott a bölcsőm. Ahogy mondani szokás. Itt éltem olyan végtelen boldogságban azzal, aki olyan hamar elhagyott bennünket. Azzal az asszonnyal, akit maga is ismert, Arnholm.

Arnholm
Igen, igen.

Wangel
És most azzal az asszonnyal élek itt ugyanolyan boldogan, aki helyette jött. Igen, nyugodtan mondhatom, hogy a sors úgy nagyjából kegyes volt hozzám.

Arnholm
De a második házasságából ugye nincsenek gyerekei?

Wangel
Két éve, de inkább két és fél éve született egy kisfiúnk. Nem sokáig tarthattuk meg. Négy-öt hónapos korában meghalt.

Arnholm
A felesége nincs idehaza?

Wangel
Nemsokára megjön. Lement fürdeni. Minden áldott nap úszik ilyenkor. Akármilyen legyen is az időjárás.

Arnholm
Valami bántja talán?

Wangel
Tulajdonképpen nincsen semmi baja. Jóllehet az utóbbi években észrevehetően ideges. Ezt úgy értem, hogy néhanapján. Hiába töröm a fejem, nem tudok rájönni az okára. Csak a vízben, ott érzi igazán jól magát, az az életeleme.

Arnholm
Igen, erre emlékszem.

Wangel
(alig észrevehető mosollyal) Persze, ön ismeri Ellidát még abból az időből, amikor kint tanítóskodott Skjoldvikenben.

Arnholm
Természetesen. Gyakran felkereste a parókiát. Sokszor találkoztunk a világítótoronyban is, amikor az édesapját látogattam.

Wangel
Az az élet ott kint, higgye meg, mély nyomot hagyott benne. Az emberek itt a városban ezt meg sem érthetik. "A tengerről jött asszony" - csak így nevezik maguk között.

Arnholm
Valóban?

Wangel
Bizony. Ezért arra kérem önt, kedves Arnholm, beszélgessen vele a régi időkről. Nagyon jól esne neki.

Arnholm
(kételkedve néz rá) Van valami oka, hogy ezt hiszi?

Wangel
Van bizony.

(Ellida hangja jobbról a kert felől hallható)

Ellida
Wangel, te vagy ott?

Wangel
Igen, kedvesem. (Feláll)

(Ellida nagy, könnyű vállkendőben, nedves, vállára terülő, kibontott hajjal a lugas előtt kilép a fák közül. Arnholm feláll)

Wangel
(mosolyogva nyújtja felé a kezét) Íme... a sellő!

Ellida
(felsiet a verandára, és megragadja Wangel kezét) Hála istennek, csakhogy újra itt vagy! Mikor érkeztél?

Wangel
Épp az imént. Nemrégen. (Arnholmra mutat) Nem üdvözölnél egy régi ismerőst?

Ellida
(kezet nyújt Arnholmnak) Itt van hát, végre. Köszöntöm! Bocsássa meg, hogy nem voltam itthon...

Arnholm
De kérem. Hagyja a formaságokat.

Wangel
Jó friss volt a víz?

Ellida
Friss?! Ó, istenem, itt a víz sohasem friss. Lagymatag és erőtlen. Pfuj! Itt benn a fjordok között beteg a víz.

Arnholm
Beteg?

Ellida
Igen, beteg, és azt hiszem, mást is megbetegít.

Wangel
(nevetgél) No, te aztán ügyesen reklámozod ezt a fürdőhelyet.

Arnholm
Nekem inkább az a véleményem, hogy Wangelné asszonyt különös kapcsolat fűzi a tengerhez és mindenhez, ami a tengert jelenti.

Ellida
Ó, igen, lehet. Szinte magam is ezt hiszem... De nézze csak ezt az ünnepélyes fogadtatást, amit az ön tiszteletére rendeztek a lányok!

Wangel
(zavartan) Hm, no. (Az óráját nézi) Nekem most már nemsokára...

Arnholm
Igazán? Az én tiszteletemre?

Ellida
Nos, ezt tudhatja ön is. Nem mindennap díszítjük fel így a házat. Ó, milyen fullasztó itt a hőség a tető alatt! (Lemegy a kertbe) Jöjjön ön is át ide. Itt legalább nem áll úgy meg a levegő. (Leül a lugasban)

Arnholm
(követi) Igen, érzem, itt valóban egészen üde szellőcske fújdogál.

Ellida
Igen, üde annak, aki, mint ön, a főváros nyomasztó levegőjéhez szokott. Szörnyű lehet ott a nyár, hallottam.

Wangel
(szintén lement a kertbe) Nos, kedves Ellida, egy kis ideig magadnak kell szórakoztatnod a mi szeretett barátunkat.

Ellida
Dolgod van?

Wangel
Igen, lemegyek még a rendelőbe. Aztán egy kicsit rendbe hozom az öltözékemet. De nem maradok el sokáig...

Arnholm
Csak ne siessen, kedves doktor. A felesége meg én majd eltöltjük az időt.

Wangel
(bólint) No, persze, ebben nem kételkedem. Akkor hát a viszontlátásra! (Balra a kerten át el.)

Ellida
(kis szünet után) Ugye, jól el lehet itt üldögélni?

Arnholm
Ami engem illet, remekül.

Ellida
Ez a kis lugas az én lugasom. Így is hívják, mert én csináltattam. Pontosabban Wangel, a kedvemért.

Arnholm
Tehát itt szokott üldögélni?

Ellida
Igen, a nap legnagyobb részében itt ülök.

Arnholm
A lányokkal?

Ellida
Nem. A lányok inkább a verandán tartózkodnak.

Arnholm
És Wangel?

Ellida
Ó, Wangel ide-oda járkál. Egyszer itt van nálam, egyszer meg ott fent a gyerekeknél.

Arnholm
Maga kívánja ezt így?

Ellida
Azt hiszem, mindegyik fél így érzi magát a legjobban. Hiszen átszólhatunk egymáshoz olykor-olykor, ha úgy érezzük, hogy van egymás számára valami mondanivalónk.

Arnholm
(töpreng egy darabig) Hm, hm. Bizony rég volt az már, amikor... ott, Skjoldvikenben, utoljára kereszteztem az életét.

Ellida
Jó tíz esztendeje, hogy akkor kint járt nálunk.

Arnholm
Igen, körülbelül annyi ideje. Ha elképzelem magát újra ott a világítótoronyban! A "pogány nőt", ahogy az öreg lelkész hívta, mert az apja - így mondta mindig - egy hajó nevére kereszteltette, nem pedig keresztényhez méltó névre...

Ellida
No és? Aztán?

Arnholm
Mindenre inkább gondoltam volna akkor, csak arra nem, hogy magával mint Wangelné asszonnyal találkozom itt újra.

Ellida
Akkor még Wangel nem volt. Akkor még élt a gyerekek első anyja. Igazi anyja.

Arnholm
Igen, igen. De még ha nem így lett volna! Ha Wangel szabad és független, akkor sem hittem volna, hogy ez így történhet.

Ellida
Én sem. Soha és semmiképpen akkor.

Arnholm
Wangel nagyon derék ember. Roppant becsületes. Jószívű és barátságos mindenkihez...

Ellida
(melegen és szívből) Igen, ő igazán ilyen!

Arnholm
...de azt hiszem, teljesen más, mint maga.

Ellida
Igaza van. Valóban teljesen más.

Arnholm
De akkor hogyan történhetett? Hogyan?

Ellida
Kedves Arnholm, erről ne kérdezzen. Nem tudnám úgysem megmagyarázni magának. De még ha sikerülne is, maga ebből semmit sem fogna fel, szikrányit sem értene belőle.

Arnholm
Hm... (Halkabban) Elárult valamit rólam a férjének? Természetesen arra a hiábavaló lépésre gondolok, amire egyszer ragadtattam magam.

Ellida
Nem. Hogyan is gondolhat ilyet?! Egy szót sem szóltam neki arról, amire céloz.

Arnholm
Ennek örülök. Kissé nyomasztott a gondolat, hogy...

Ellida
Erre nem volt semmi oka. Én csak annyit mondtam neki, ami igaz is, hogy nagyon kedveltem magát, és ott kint maga volt az én legjobb, leghűségesebb barátom.

Arnholm
Köszönöm. De mondja, miért nem írt nekem soha, amióta elmentem?

Ellida
Azt hittem, talán fájdalmat okoz, ha olyan valakiről hall, aki nem tudta viszonozni az érzelmeit. Azt hittem, hogy ezzel régi sebeket tépnék fel újra.

Arnholm
Hm... igen, igen. Talán igaza volt.

Ellida
De miért nem írt maga?

Arnholm
(Ellidára néz, és kissé szemrehányóan mosolyog) Én kezdjem? Gyanút keltsek, hogy újra kísérletezem? Olyan kudarc után, amilyet elszenvedtem?

Ellida
Hát igen, ezt nagyon megértem. És később nem gondolt soha más kapcsolatra?

Arnholm
Soha. Hű maradtam az emlékeimhez.

Ellida
(félig évődve) Ugyan már! Hagyja nyugodni a régi, szomorú emlékeket. Azt hiszem, jobban tenné, ha azzal törődne, hogy mielőbb boldog férj váljék magából.

Arnholm
Akkor, Wangelné asszony, ennek hamarosan be kell következnie. Ne feledje, hogy szégyenszemre én már elmúltam harminchét éves.

Ellida
No lám, annál inkább igyekezzék. (Hallgat egy darabig, majd komolyan, lehalkított hangon szólal meg) Hallgasson ide, kedves Arnholm, elmondok most magának valamit, amit akkoriban az életem árán sem vallottam volna be.

Arnholm
Ugyan mit?

Ellida
Amikor maga azt a hiábavaló lépést tette, amint az előbb mondta, én nem válaszolhattam másképp, mint ahogy válaszoltam.

Arnholm
Tudom. Jó barátságnál egyebet nem nyújthatott nekem. Ezt tudom.

Ellida
Nem tudhatja azonban, hogy minden érzésem és vágyam máshoz vonzott akkor.

Arnholm
Akkor?

Ellida
Igen.

Arnholm
De hát ez lehetetlen! Eltéveszti az időpontot. Hiszen akkor még aligha ismerhette Wangelt.

Ellida
Nem Wangelről beszélek.

Arnholm
Nem róla? Abban az időben Skjoldvikenben - emlékezetem szerint - rajtam kívül senki másról nem feltételezhetem, hogy eljegyezte volna magát vele.

Ellida
Igen, persze. Ezt elhiszem. Minden annyira kusza volt, szinte bele lehetett bolondulni!

Arnholm
Beszéljen hát erről valamivel többet!

Ellida
Elég annyi, ha tudja, hogy annak idején nem voltam szabad. Ezt pedig már tudja.

Arnholm
És ha annak idején szabad?

Ellida
Hogyan?

Arnholm
Akkor más választ ad a levelemre?

Ellida
Honnan tudhatnám? Amikor Wangel jött, akkor már másképp válaszolhattam.

Arnholm
Minek mondta el most nekem, hogy el volt kötelezve?

Ellida
(feláll, félelem és nyugtalanság látszik rajta) Szükségem van valakire, akinek megvallhatom. Nem, nem, maradjon csak ülve.

Arnholm
A férje nem tud erről?

Ellida
Mindjárt az elején bevallottam neki, hogy az érzelmeim egyszer máshová kötöttek. Ennél többet nem kívánt tudni. És később sem érintettük ezt soha. Tulajdonképpen őrültség is volt az egész, semmi más. Aztán mindjárt vége is lett. Igen... bizonyos vonatkozásban.

Arnholm
(feláll) Csak bizonyos vonatkozásban? Nem teljesen?

Ellida
De, de igen! Istenem, ez egyáltalán nem úgy van, kedves Arnholm, mint ahogy gondolja. Minden teljesen felfoghatatlan. Nem is tudom, hogyan mondjam el. Csak azt hihetné, hogy beteg voltam. Vagy hogy nem voltam észnél.

Arnholm
Drága Wangelné asszony, most már igazán mindent mondjon el, beszélnie kell.

Ellida
Jó, legyen. Megpróbálom. Mivel magyarázná meg értelmes ember létére magának, hogy... (Kinéz és elhallgat) Majd később. Várnia kell. Látogató érkezett.

(Lyngstrand bukkan fel balról az úton, és belép a kertbe. Gomblyukában virág, kezében papírba burkolt, selyemszalaggal átkötött nagy csokor. Kissé tétován és határozatlanul megáll a veranda előtt)

Ellida
(kilép a lugasból) A lányokat keresi, Lyngstrand úr?

Lyngstrand
(megfordul) Ó, a nagyságos asszony itt van. (Köszön, és közelebb lép) Nem. Nem az ifjú hölgyeket keresem. Kegyedet személyesen, Wangelné asszony. Ugyanis kegyed megengedte, hogy meglátogassam.

Ellida
Hát persze, miért ne? Mindig szívesen látjuk.

Lyngstrand
Nagyon köszönöm. És ha már olyan szerencsésen alakult, hogy ma éppen ünnepség van a háznál...

Ellida
Úgy, hát tudja?

Lyngstrand
Iigeen. És ezért, nagyságos asszonyom, bátorkodom átnyújtani ezt a... (Átadja a csokrot)

Ellida
No de drága Lyngstrand úr, nem volna célszerűbb, ha a gyönyörű csokrát személyesen adná át Arnholm gimnáziumi tanár úrnak? Hiszen tulajdonképpen ő az, akiért...

Lyngstrand
(bizonytalanul néz a másik kettőre) Bocsásson meg, asszonyom, de én nem ismerem ezt az idegen urat. Ez csak a... Én a születésnap alkalmából vagyok itt, nagyságos asszonyom.

Ellida
Születésnap alkalmából? Akkor ön tévedett, Lyngstrand úr. Nincs ma nálunk semmiféle születésnap.

Lyngstrand
(ravaszkásan mosolyog) Ó, tudom én. Csak nem gondoltam, hogy titok.

Ellida
Mit tud, mi az hát, amit tud?

Lyngstrand
Hogy a nagyságos asszonynak van a szü... születésnapja.

Ellida
Az enyém?

Arnholm
(kérdően tekint Ellidára) Ma lenne? Nem, biztos, hogy nem. Ki van zárva.

Ellida
(Lyngstrandhoz) Miből gondolja?

Lyngstrand
Hilde kisasszony árulta el; az előbb már voltam itt egy pillanatra, és megkérdeztem az ifjú hölgyektől, miért ez a nagy virágözön és zászlódísz...

Ellida
No igen, és?

Lyngstrand
Mire Hilde kisasszony így felelt: "Hiszen ma van anya születésnapja!"

Ellida
Anyáé? Vagy úgy.

Arnholm
Aha! (Jelentőségteljesen összenéz Ellidával) Nos, Wangelné asszony, ha a fiatalember már úgyis tudja... akkor...

Ellida
(Lyngstrandhoz) Ha már tudja, akkor...

Lyngstrand
(ismét nyújtja a csokrot Ellidának) Engedje meg hát, hogy gratuláljak, és...

Ellida
(elveszi a csokrot) Nagyon köszönöm. De nem ülne le egy kicsit, Lyngstrand úr? (Mindhárman leülnek a lugasban) Tudja, tanár úr, ennek a születésnapnak titokban kellett volna maradnia.

Arnholm
Értem én. Nem tartozik ránk, kívülállókra.

Ellida
(az asztalra teszi a csokrot) Úgy van. Nem tartozik a kívülállókra.

Lyngstrand
Ígérem, egy léleknek sem árulom el.

Ellida
Ó, nem azért mondtam. Inkább arról beszéljen, hogy van? Úgy látom, jobb színben, mint a múltkor.

Lyngstrand
Igen, azt hiszem, egészen tűrhetően vagyok. Ha pedig jövőre talán elutazhatom délre, akkor...

Ellida
Biztosan sikerül majd, mondták a lányok.

Lyngstrand
Igen, mivel él egy jótevőm Bergenben, aki támogat. Ő megígérte, hogy jövőre segít nekem.

Ellida
Hogyan ismerkedett meg vele?

Lyngstrand
Nagy szerencsével. Ugyanis egyszer az ő egyik hajójával jártam a tengeren.

Ellida
Igazán? Akkoriban tehát a tengerre kívánkozott?

Lyngstrand
Dehogyis, egyáltalán nem. Amikor anya meghalt, apa nem tűrte tovább, hogy otthon tébláboljak. Ezért küldött a tengerre. Hazafelé hajótörést szenvedtünk a Csatornán. Szerencsére.

Arnholm
Hogy érti ezt?

Lyngstrand
Nos, éppen ennél a hajótörésnél szereztem a göthösségemet. Ezt a históriát itt a mellkasomban. Sokáig voltam a jéghideg vízben, amíg nem jöttek, és meg nem mentettek. Így aztán búcsút kellett mondanom a tengernek. Igen, ez valóban nagy szerencse volt.

Arnholm
Csakugyan? Úgy gondolja?

Lyngstrand
Igen. Ez a göthösség ugyanis most már nem veszélyes. Így aztán mégis az lehetek, ami mindig teljes szívemből szerettem volna: szobrász. Képzelje csak el: formálhatom az ujjaimnak lágyan engedelmeskedő, csodálatos agyagot!

Ellida
És milyen figurákat mintázna? Tengeri manókat vagy sellőket? Vagy talán a régi vikingeket?

Lyngstrand
Nem, nem ilyesmit tervezek. Amint lehet, egy nagy műbe kezdek. Egy szoborcsoportba, Gruppéba, ahogy mondani szokás.

Ellida
No, igen... és mit fog ábrázolni az a csoport?

Lyngstrand
Ó, valami olyat, amit átéltem.

Arnholm
Helyes, helyes, csak csinálja.

Ellida
De mégis, mi lesz az?

Lyngstrand
Úgy képzeltem, hogy ott fekszik majd egy fiatal nő, egy tengerész asszonya, és feltűnően nyugtalanul alszik. Álmodik is. Remélem, sikerül majd úgy megoldanom, hogy látható legyen rajta, hogy éppen álmodik.

Arnholm
Ez minden?

Lyngstrand
Nem, még egy alak is áll majd mellette. Egy jelenés, egy Gestalt, ahogy mondani szokás. Ez az a férfi, akihez, amíg távol járt, a nő hűtlen lett. És ez a férfi a tengerbe fulladt.

Arnholm
Mit mond?

Ellida
A tengerbe fulladt?

Lyngstrand
Igen. Hajóútja közben a vízbe fulladt. A különös az, hogy mégis hazatér. Éjnek idején. Ott áll az ágy mellett, és nézi az asszonyt. Csöpög róla a víz, mint arról, akit éppen a tengerből húztak ki.

Ellida
(hátradől a székben) Csodaszép! (Behunyja a szemét) Látom magam előtt.

Arnholm
De az ég szerelmére, uram! Ön azt mondta, hogy valami olyat tervez, amit átélt.

Lyngstrand
Igen. Át is éltem. Pontosabban: bizonyos vonatkozásban.

Arnholm
Átélte, hogy egy halott...

Lyngstrand
No persze, nem közvetlenül éltem át. Hanem belülről, ez érthető. Úgy, ahogy...

Ellida
(élénken, felajzva) Mondjon el mindent, amit csak el tud mondani. Ismerni akarom ennek az ügynek a legapróbb részletét is.

Arnholm
(mosolyog) Igen, ez aztán biztosan valami magának való történet lehet. Tengeri hangulattal fűszeres.

Ellida
Tehát mi történt, Lyngstrand úr?

Lyngstrand
Igen. Igen, az úgy volt, hogy annak idején, amikor a briggel hazafelé tartottunk, az egyik város, Halifax kórházában kellett hagynunk a fedélzetmesterünket. Felfogadtunk hát helyette egy amerikait. Ez az új fedélzetmester...

Ellida
Az amerikai?

Lyngstrand
...igen, ő... egy szép napon kölcsönkért a kapitánytól egy csomó régi újságot, és folyton azokat olvasgatta. Azt mondta, norvégül tanul.

Ellida
Nos, aztán?

Lyngstrand
Egyik este történt, förtelmes ítéletidőben. Mindenki a fedélzeten volt, kivéve a fedélzetmestert és engem. Ő ugyanis kificamította a lábát, annyira, hogy nem tudott ráállni. Én sem voltam valami jól, és a kajütben hevertem. Hát ahogy ott ül, és megint az egyik régi lapot olvassa...

Ellida
Igen, igen...

Lyngstrand
...ahogy ott javában olvas, egyszer csak felüvölt, odanézek, és látom, fehér, mint a kréta. Aztán fogja, és gyűri, gyömöszöli, majd ezernyi kis darabra tépi az újságot. De ezt már csendben, egész csendesen.

Ellida
Nem mondott semmit? Egy szót sem?

Lyngstrand
Akkor mindjárt nem. De kis idő múlva megszólalt magában. "Férjhez ment. Máshoz. Amíg én távol voltam."

Ellida
(behunyja a szemét, egész halkan) Ezt mondta?

Lyngstrand
Igen. És képzelje csak, mindezt norvégül mondta, hibátlanul. Nagyon könnyen tanulhatott idegen nyelveket.

Ellida
És aztán? Mi történt aztán?

Lyngstrand
Igen, a legérdekesebb, amit soha életemben el nem felejtek, most következik. Még egyszer megszólalt, még mindig egészen halkan: "De mégis az enyém ő, és az enyém is marad. Mert követni fog akkor is, ha a tenger fekete vizébe veszek, és úgy megyek vissza érte."

Ellida
(pohár vizet tölt magának, reszkető kézzel) Ó, milyen hőség van ma...

Lyngstrand
Olyan meggyőző erővel beszélt, hogy el is hittem: képes lenne rá.

Ellida
Nem tudja, mi történt vele?

Lyngstrand
Ó, nagyságos asszonyom, ő már bizonyára nem él.

Ellida
(gyorsan) Miből gondolja?

Lyngstrand
Mert ezután szenvedtünk hajótörést a Csatornán. Én a kapitánnyal és még öt másik emberrel a nagy csónakba szállva menekültem. A kormányos a másik mentőcsónakban ült. Ebben volt az amerikai és még valaki.

Ellida
És róluk később már nem hallottak többé?

Lyngstrand
Nem, nagyságos asszonyom, egyáltalán semmit. A jótevőm a múltkoriban meg is írta az egyik levelében. Éppen ezért támadt olyan nagy kedvem ahhoz, hogy műalkotást készítsek ebből. Valósággal magam előtt látom a tengerész hűtlen asszonyát. És látom a bosszúállót, aki a tengerbe fulladt, és mégis visszatér. Mind a kettőt világosan látom.

Ellida
Én is. (Feláll) Jöjjenek... menjünk be. Vagy inkább menjünk le a rendelőbe Wangelhez. Nagyon fullasztó már a hőség. (Elhagyja a lugast)

Lyngstrand
(szintén feláll) A magam részéről köszönöm, de már megyek. Csak egy röpke látogatásra jöttem a születésnap alkalmából.

Ellida
Nos, ahogy akarja. (Kezét nyújtja) Isten vele, és köszönöm a virágot.

(Lyngstrand köszön, és a kerítéskapun át balra elmegy)

Arnholm
(feláll, és Ellidához lép) Látom, nagyon a szívére vette, kedves Wangelné.

Ellida
Ó, igen, igaza van, holott...

Arnholm
Azért tulajdonképpen nem érhette váratlanul.

Ellida
(megütközve néz Arnholmra) Váratlanul?

Arnholm
Igen, azt hiszem.

Ellida
Nem érhetett váratlanul, hogy valaki visszatérhet? Visszatérhet ilyen módon? Így?

Arnholm
A csodába is! Hát ennek a bolondos szobrásznak a hajósmeséje miatt...

Ellida
Talán nem is annyira bolondos ez a szobrász, kedves Arnholm.

Arnholm
Tehát valóban ez a fecsegés, ez a kísértethistória kavarta így fel? Én pedig azt hittem...

Ellida
Mit hitt?

Arnholm
Természetesen azt hittem, hogy maga csak komédiázik. Itt ül és gyötrődik, mert rájött, hogy a háta mögött a házban családi ünnepet tartanak. A férje meg az ő gyermekei megemlékeznek régi életükről, amelyhez magának nem lehet köze.

Ellida
Nem, ó, nem. Csak emlékezzenek. Én nem tarthatok teljesen és kizárólagosan igényt a férjemre, nincs jogom hozzá.

Arnholm
Azt gondoltam, hogy van.

Ellida
De nincs. Mert éppen erről van szó. Nekem is van az életemben valami, amit elzártam előle.

Arnholm
Magának? (Halkabban) Ezt úgy értsem, hogy maga... maga tulajdonképpen nem szereti a férjét?

Ellida
Dehogy, dehogyis, én teljes szívemből megszerettem őt! Éppen ezért olyan iszonyatos, olyan megmagyarázhatatlan, olyan felfoghatatlan mindez!

Arnholm
Most már csakugyan minden gondját bízza rám titkolódzás nélkül! Megteszi, Wangelné asszony?

Ellida
Nem tehetem, kedves barátom. Most nem. Talán majd egyszer, később.

(Bolette jelenik meg a verandán, majd lemegy a kertbe)

Bolette
Jön már a papa a rendelőből. Menjünk be talán valamennyien a kerti szobába!

Ellida
Igen, menjünk.

(Wangel átöltözve, Hildével jön balról, a ház mögül)

Wangel
Így ni! Íme egy szabad és független férfiú! De most aztán igyunk végre valami jó hideg italt!

Ellida
Várj egy kicsit. (Bemegy a lugasba, és kihozza a csokrot)

Hilde
Nézd csak! Milyen gyönyörű virág! Kitől kaptad?

Ellida
Lyngstrandtól, a szobrásztól kaptam, drága Hildém.

Hilde
(meghökkenve) Lyngstrandtól?

Bolette
(nyugtalanul) Már megint itt járt Lyngstrand?

Ellida
(félig mosolyog) Igen. Itt járt, és ezt hozta. Mert születésnap van, tudod.

Bolette
(lopva Hildére néz) Jaj!

Hilde
(mormogva) A barom!

Wangel
(kínos zavarban Ellidához fordul) Hm... hát nézd csak... Meg kell neked mondjam, kedves, jó, egyetlen Ellidám...

Ellida
(a szavába vág) Gyertek csak, ti gyerekek! Tegyük az én virágomat is vízbe, a többi mellé. (Felmegy a verandára)

Bolette
(Hildéhez halkan) Igazán milyen kedves!

Hilde
(félig halkan, dühös arckifejezéssel) Majomkodik! Csak azért csinálja, hogy a papa kedvébe járjon.

Wangel
(fenn a verandán megszorítja Ellida kezét) Köszönöm, köszönöm! Nagyon köszönöm, Ellidám!

Ellida
(a virágokat rendezgeti) Ugyan már, miért ne ünnepelhetném én is veletek a mama születésnapját?

Arnholm
Hm. (Felmegy Wangelhez és Ellidához)

(Bolette és Hilde lent maradnak a kertben)

 

MÁSODIK FELVONÁS

A Kilátó tetején; cserjés magaslat a város határában. Kissé hátrább kőhalom és széljelző zászló. A kőhalom körül és az előtérben szétszórva ülésre alkalmas, nagy kövek. Mélyen a háttérben látszik a külső fjord, szigetekkel és kiugró partfokokkal. A nyílt tenger nem látható. Világos nyári éjszaka. Nagyon távol, a hegyek felett és a levegőben sárgásvöröses derengés. A domb aljából, jobbról, egy kvartett halk éneke szűrődik fel. Fiatalok jönnek jobbról a városból, hölgyek és urak, párosával, meghitten beszélgetve sétálnak el a kőhalom előtt, majd balra eltávoznak. Kis idő múlva Ballested vezetésével külföldi turistatársaság érkezik a Kilátóra. Ballested útitáskákat, sálakat cipel

Ballested
(felfelé mutat a botjával) Sehen Sie, meine Herrschaften... dort, amott liegt eine andere magaslat. Das willen wir fel is lehet besteigen, und so herunter. (Angolra fordítva a szót, balra kivezeti a társaságot)

(Hilde kapaszkodik fel jobbról gyorsan a meredeken, majd megáll, és hátratekint; nemsokára Bolette érkezik ugyanezen az úton)

Bolette
Mondd, drágám, miért kellett meglépnünk Lyngstrandtól?

Hilde
Mert utálok olyan lassan hegyet mászni. Nézd csak, nézd, hogy cammog felfelé.

Bolette
Ugyan, tudod jól, hogy milyen rossz bőrben van.

Hilde
Mit gondolsz, veszélyes a betegsége?

Bolette
Igen, alighanem.

Hilde
Ma délelőtt járt a papánál. Csak tudnám, mi a papa véleménye.

Bolette
Papa azt mondta, hogy keményedés lehet a tüdejében, vagy valami hasonló. És hogy nem fog megöregedni.

Hilde
Igazán ezt mondta?! Képzeld, ugyanerre gyanakodtam én is.

Bolette
Az istenért, el ne áruld magad!

Hilde
Ugyan, mit képzelsz? (Félig halkan) Nézd csak... Hans szerencsésen felcammogott. Hans... ugye, szerinted is a képén látszik, hogy Hansnak hívják?

Bolette
(suttogva) Most már légy illedelmes. Ajánlom!

(Lyngstrand jön jobbról, napernyővel a kezében)

Lyngstrand
Kérem, bocsássanak meg, hölgyeim, hogy nem voltam olyan fürge, mint önök.

Hilde
Napernyővel is felszerelte magát?

Lyngstrand
Ez a tisztelt mamájuk tulajdona. Ő mondta, használhatom bot helyett. Ugyanis nem hoztam magammal botot.

Bolette
A papa meg a többiek még lent maradtak?

Lyngstrand
Igen. A tisztelt papája egy pillanatra betért a vendéglőbe. A többiek kint üldögélnek, és hallgatják a muzsikát. De később ők is felsétálnak, mondta a kedves mamája.

Hilde
(ahogy ott áll, Lyngstrandot nézi) Ugye, most alaposan kifáradt?

Lyngstrand
Igen, valóban, mintha fáradt lennék. Azt hiszem, egy kicsit le is kell ülnöm. (Leül az előtérben jobbra az egyik kőre)

Hilde
(eléje áll) Tud róla, hogy lent, ahol a zene szól, később tánc is lesz?

Lyngstrand
Igen, hallottam, beszélték.

Hilde
Lyngstrand úr, szeret táncolni?

Bolette
(a gyom között kis virágokat keres) Hilde, kérlek, hagyd Lyngstrand urat, hogy legalább kifújja magát.

Lyngstrand
(Hildéhez) Igen, kisasszony, szívesen táncolnék, ha tudnék.

Hilde
Ó, vagy úgy. Nem is tanult soha táncolni?

Lyngstrand
Nem. Többek között azt sem. De nem ezt akartam mondani. Azt gondoltam, nem szabad a mellem miatt.

Hilde
A göthösség miatt, ahogy mondani szokta.

Lyngstrand
Igen, amiatt.

Hilde
Nagyon szomorú azért, hogy göthös?

Lyngstrand
Nem, azt igazán nem mondhatom. (Mosolyog) Hiszen ezért olyan kedves, olyan barátságos hozzám minden ember.

Hilde
Aztán meg nem is veszélyes, ugye?

Lyngstrand
Nem, a legcsekélyebb mértékben sem. Tisztelt édesapjának is ez a véleménye, ha jól értettem.

Hilde
Aztán mihelyt utazhat, el is múlik.

Lyngstrand
Igen. Elmúlik.

Bolette
(virággal) Nézze csak, Lyngstrand úr, tűzze a gomblyukába.

Lyngstrand
Ó, ezer köszönet, kisasszony! Kegyed igazán túlontúl kedves hozzám.

Hilde
(letekint jobbra) Ott jönnek lent az úton!

Bolette
(szintén lenéz) Ha ugyan tudják, merre kanyarodjanak. Nem, most rosszfelé mennek.

Lyngstrand
(feláll) Leszaladok a kanyarig, és kiáltok nekik.

Hilde
De jó hangosan kiabáljon!

Bolette
Nem, nem éri meg. Csak kifárad újra.

Lyngstrand
Hegynek le egészen könnyen megy. (Jobbra el)

Hilde
Persze, hegynek le. (Utána néz) Most még szökdécsel is! Arra nem gondol, hogy vissza is kell jönnie. Hegynek fel.

Bolette
Szegény ember...

Hilde
Ha Lyngstrand megkérné a kezed, hozzámennél?

Bolette
Megbolondultál?

Hilde
Természetesen úgy értem, hogy ha nem volna a göthössége. No meg ha nem halna meg rövidesen. Akkor hozzámennél?

Bolette
Azt hiszem, inkább te mennél hozzá.

Hilde
Ugyan, mit képzelsz? Nincs egy árva fityingje sem. Még annyija sem, amiből ő megélhet.

Bolette
Akkor miért foglalkozol vele olyan sokat?

Hilde
Ó, csak a göthössége miatt.

Bolette
Nem nagyon vettem észre, hogy sajnálnád ezért.

Hilde
Nem, nem is sajnálom. Csak annyira izgató.

Bolette
Micsoda?

Hilde
Nézni és hallgatni, ahogy arról mesél, hogy nem veszélyes. Meg arról, hogy külföldre utazik, és művész lesz. Mindezt szentül hiszi, és ráadásul még elégedett is. Pedig nem lesz az egészből semmi. Soha semmi. Hiszen már nem él soká. Ezt elképzelni nagyon izgató.

Bolette
Izgató?

Hilde
Pontosan az, izgató. Én ezt ki merem mondani.

Bolette
Pfuj, Hilde, te igazán ocsmány alak vagy!

Hilde
Az is akarok lenni. Igazán. Csak azért is. (Lenéz az útra) Végre! Ennek az Arnholmnak biztosan nem ízlik a hegymászás. (Visszafordul Bolettéhez) Különben tudod, mit vettem észre ma az ebédnél Arnholmon?

Bolette
Mit?

Hilde
Képzeld, már hullik a haja, ott fenn középen, a feje búbján.

Bolette
Képtelenség! Ez biztosan nem is igaz.

Hilde
De igen, hidd el. És mind a két szeme alatt ráncos a bőre. Istenem, Bolette, hogy eshettél úgy bele, amikor még a tanítód volt!

Bolette
(mosolyog) Tényleg, hát ki érti ezt? Még emlékszem, hogy egyszer keserves könnyeket hullattam, amiért csúnyának találta a Bolette nevet.

Hilde
Igen, ki hinné! (Megint letekint az útra) Te, nézz csak oda! Ott vonul a "tengerről jött asszony", és épp vele társalog. Nem a papával. Nem csodálnám, ha ezek ketten összeszűrnék a levet.

Bolette
Te! Igazán szégyellheted magad! Hogyan mondhatsz ilyet róla? Most, amikor már kezdünk jóba lenni!

Hilde
Persze! Csak beszéld be magadnak, drágám! Nem, nem! Tudd meg, közöttünk soha az életben nem lehet jó viszony. Mert nem illik közénk. Mint ahogy mi sem ülünk hozzá. Isten tudja, minek hurcolta ide a papa a házba! Azon sem csodálkoznék, ha ez a nő egy szép napon a szemünk láttára kikészülne és meghibbanna.

Bolette
Meghibbanna! Hogy jut ilyesmi az eszedbe?!

Hilde
No, no, egyáltalán nem lenne meglepő! Az anyja sem volt tökéletes, a halála előtt megbolondult, tudom jól.

Bolette
Tudja az ég, mibe nem ütöd te bele az orrodat! Kérlek, legalább ne híreszteld. Légy most rendes... a papa kedvéért. Hallod, Hilde?!

(Wangel, Ellida, Arnholm és Lyngstrand érkezik jobbról)

Ellida
(a háttér irányába mutat) Ott, arra kinn!

Arnholm
Igen, helyes. Arra kell lennie.

Ellida
Ott van a tenger.

Bolette
(Arnholmhoz) Ugye, szép idefenn?

Arnholm
Nagyszerű. Pompás a kilátás.

Wangel
Ugye, ön azelőtt nem járt itt?

Arnholm
Nem, soha. Az én időmben bizony aligha lehetett volna ide felvergődni. Akkoriban még csak egy ösvény sem vezetett ide.

Wangel
Nem volt itt kiépítve semmi. Mindezt az utóbbi években kaptuk.

Bolette
Odaát, a Rév-csúcsról még gyönyörűbb a kilátás.

Wangel
Menjünk talán oda, Ellida?

Ellida
(jobb oldalon leül az egyik kőre) Köszönöm. Én nem. Ti azért csak menjetek nyugodtan. Én addig elüldögélek itt.

Wangel
Jó, én veled maradok. Hiszen a lányok is elkalauzolhatják Arnholm urat.

Bolette
Velünk tart, Arnholm úr? Van kedve hozzá?

Arnholm
Szíves örömest. Ugyebár oda is vezet út?

Bolette
Hát persze. Jó, széles út.

Hilde
Olyan széles, hogy két ember karonfogva kényelmesen sétálhat rajta.

Arnholm
(tréfálkozva) Valóban, kis kisasszony? (Bolettéhez) Nem próbálnánk ki, hogy igaza van-e?

Bolette
(elfojt egy mosolyt) Jó. Próbáljuk ki. (Karonfogva elmennek bal felé)

Hilde
(Lyngstrandhoz) Kövessük őket.

Lyngstrand
Karonfogva?

Hilde
Miért ne? Részemről szíves örömest.

Lyngstrand
(belekarol, elégedett mosollyal) Ez aztán igazán borzasztóan mulatságos.

Hilde
Mulatságos?

Lyngstrand
Igen, pontosan olyan, mintha jegyesek lennénk.

Hilde
Lyngstrand úr, ön biztos még nem sétált soha karonfogva egy hölggyel. (Balra kimennek a színről)

Wangel
(a kőhalom mellett áll) Kedves Ellida, végre van egy kis időnk egymás számára...

Ellida
Igen, gyere, és ülj ide mellém.

Wangel
(leül) Itt nem zavar senki, és csend van. Beszélgessünk egy kicsit.

Ellida
Miről?

Wangel
Terólad. A kapcsolatunkról, Ellida. Tudom jól, hogy így nem mehet tovább.

Ellida
És mit gondolsz, mi jöhet a helyébe?

Wangel
A teljes bizalom. Úgy éljünk együtt, mint azelőtt.

Ellida
Bárcsak lehetne! De úgy már többé nem lehet.

Wangel
Azt hiszem, értelek. Egy-egy megnyilvánulásodból.

Ellida
(indulatosan) Dehogyis! Ne mondd, hogy értesz!

Wangel
De igen. Értelek. Becsületes a természeted, Ellida. Az érzelmeid hűségesek...

Ellida
Igen, azok.

Wangel
Te csak teljes és osztatlan kapcsolatban erezheted magad biztonságban és boldognak.

Ellida
(izgatottan néz Wangelre) Mondd tovább.

Wangel
Nem arra születtél, hogy egy férfi második asszonya légy.

Ellida
Hogyan jutott ez hirtelen az eszedbe?

Wangel
Gyakran megfordult a fejemben, bár inkább csak sejtettem. Ma meggyőződhettem róla. A gyerekek emlékünnepén. Te amolyan cinkost láttál bennem... Persze... a férfiemlékezés makacsul ellenáll a felejtésnek. Legalábbis az enyém. Ilyen vagyok.

Ellida
Tudom. Ezt nagyon jól tudom.

Wangel
De mégis tévedsz. Azt képzeled, mintha a gyerekek anyja még élne. Mintha láthatatlanul közénk állna. Azt hiszed, hogy a szívem két részre oszlik köztetek. Ez a gondolat háborít fel téged. Szinte erkölcstelennek érzed a kapcsolatunkat. Ezért nem tudsz vagy nem akarsz többé velem úgy élni, mint asszony a férfival.

Ellida
(feláll) Wangel, ez minden, amit megláttál? Amibe beleláttál?

Wangel
Igen, ma végre egészen a mélyére láttam. A gyökeréig.

Ellida
A gyökeréig, mondod. Ó, csak azt ne hidd.

Wangel
(feláll) Ellida kedves, tudom jól, hogy ez még nem minden.

Ellida
(félve) Tudod, hogy még más is van?

Wangel
Igen. Elviselhetetlen számodra ez a környék. A hegyek. Rád nehezednek, és nyomják a lelkedet. Kevés itt a fény. Nem elég tágas körülötted az égbolt. Nincs kellő ereje és sodrása a levegő áramlásának.

Ellida
Ebben valóban igazad van. Éjjel-nappal, télen és nyáron rám telepszik a honvágy: a tenger vonzása.

Wangel
Tudom én ezt jól. (Megsimogatja Ellida fejét) Menjen hát ez a szegény beteg gyerek megint oda, ahol az otthona van.

Ellida
Hogyan képzeled ezt?

Wangel
Egészen egyszerűen. Elköltözünk innen.

Ellida
Elköltözünk?

Wangel
Igen. A nyílt tenger mellé, valahová, ahol szíved szerinti otthonra találhatsz.

Ellida
Erről a gondolatról, kedvesem, mondj le örökre. Ez teljességgel lehetetlen. Te sehol a világon nem lehetsz boldog, csak itt.

Wangel
Erre ne légy tekintettel. Különben azt hiszed, hogy itt boldogan élhetek... nélküled?

Ellida
Hiszen én itt vagyok. Itt is maradok. Vagyok neked.

Wangel
Az enyém vagy, Ellida?

Ellida
Kérlek, erről ne beszéljünk. Itt mindened megvan, amiért élsz, és amire törekszel. Egész életed munkája ideköt.

Wangel
Mondtam, erre ne légy tekintettel. Elköltözünk innen. Valahová, arrafelé. Ez, kedves Ellidám, végleges és szilárd elhatározásom.

Ellida
Mit gondolsz, mit nyernénk?

Wangel
Te visszanyernéd az egészségedet és a lelked nyugalmát.

Ellida
Azt aligha. De te! Gondolj magadra is. Te mit nyernél ezen?

Wangel
Újra megtalálnálak, te kedves.

Ellida
Nem tudnál. Ez nem sikerülhet neked! Nem, nem lehet, Wangel! Hiszen éppen ez a szörnyű, a kétségbeejtő!

Wangel
Meg kell próbálnunk. Ha itt ilyen gondolatok kínoznak, akkor valóban nincs számodra más menekülés, mint hogy... el innét! Minél hamarabb, annál jobb. Ez végleges és szilárd elhatározásom. Hallod, Ellida?

Ellida
Nem! Akkor inkább Isten nevében elmondok mindent. Nyíltan, úgy, ahogy van.

Wangel
Igen, igen... tedd azt!

Ellida
Nem akarom, hogy miattam szerencsétlen legyél. Különösképpen, ha ez úgysem segítene rajtunk.

Wangel
Megígérted, hogy mindent elmondasz... úgy, ahogy van.

Ellida
Elmondom, legjobb tudásom szerint. Úgy, ahogy hiszem... Gyere ide, és ülj mellém. (Leülnek a kövekre)

Wangel
Hallgatlak Ellida. Tehát?

Ellida
Aznap, amikor kijöttél oda, és megkérdezted tőlem, hogy vajon tudnék-e, akarok-e hozzád tartozni, nagyon őszintén és becsületesen beszéltél nekem az első házasságodról. Nagyon boldog házasság volt... mondtad.

Wangel
Valóban az volt.

Ellida
Igen, igen... tudom, kedvesem. Nem is emiatt említem. Csak arra akarlak emlékeztetni, hogy én is őszinte voltam hozzád. Kertelés nélkül megmondtam: egyszer életemben mást szerettem. Elmondtam, hogy valahogy, valamilyenformán hűséget fogadtunk egymásnak.

Wangel
Hűséget?

Ellida
Igen. De ez csak nagyon rövid ideig tartott. Ő elutazott. Később pedig véget vetettem az egésznek. Mindezt elmondtam akkor neked.

Wangel
Ugyan, kedves Ellida, miért bolygatod fel újra ezt a történetet? Tulajdonképpen nem is tartozik rám. Soha meg sem kérdeztem tőled, hogy ki volt az az ember.

Ellida
Nem. Soha sem kérdezted. Mindig olyan tapintatos voltál hozzám.

Wangel
(mosolyog) Ó, ebben az esetben nem volt nehéz! Hiszen körülbelül sejthettem is a nevét.

Ellida
A nevét?!

Wangel
Skjoldvikenben és ott kint a környéken nem sokan adtak okot a találgatásra. Pontosabban csak egyetlen ember volt, akire...

Ellida
Te bizonyára Arnholmra gondolsz.

Wangel
Igen, vagy talán nem ő volt?

Ellida
Nem.

Wangel
Nem ő? Akkor hiába találgatnék.

Ellida
Emlékszel-e arra, hogy egyszer késő ősszel, egy megrongálódott nagy amerikai hajó érkezett Skjoldvikenbe?

Wangel
Igen, erre nagyon jól emlékszem. Ennek a hajónak a fedélzetén egy reggel meggyilkolva találták a kajütjében a kapitányt. Személyesen jártam kint, és én boncoltam fel a hullát.

Ellida
Igen, te.

Wangel
A másodkormányos volt minden bizonnyal a gyilkos.

Ellida
Ezt senki nem állíthatja. Soha nem derült ki.

Wangel
Mégsem lehet kétséges. Miért ölte volna magát vízbe, ha nem ő tette?

Ellida
Nem ölte magát a vízbe. Elment egy nordlandi hajóval északra.

Wangel
(megdöbben) Ezt te honnan tudod?

Ellida
(erőt véve önmagán) Hát, igen Wangel, ez a másodkormányos volt az, akivel eljegyeztem magam.

Wangel
(felugrik a kőről) Mit mondasz? Lehetséges ez?

Ellida
Igen, így van. Ő volt az.

Wangel
Az isten szerelmére, Ellida, hogy tehettél ilyet! Eljegyezni magad egy jöttmenttel! Egy vadidegennel! Hogy hívták, mi volt a neve?

Ellida
Akkoriban Frimannak nevezte magát. Később a leveleit Alfred Johnston néven írta alá.

Wangel
És hová való volt?

Ellida
Finnmarkba, mondta ő. Egyébként odaát született Finnországban. Úgy tudom, gyerek volt még, mikor az apjával bevándoroltak.

Wangel
Tehát kvén.

Ellida
Igen, így nevezik őket.

Wangel
Mit tudsz még róla?

Ellida
Csak annyit, hogy fiatalon szállt tengerre, és távoli, nagy utakat járt be.

Wangel
Egyebet semmit?

Ellida
Semmit. Soha nem került rá sor, hogy ilyesmiről beszéljünk.

Wangel
Hát miről beszéltetek?

Ellida
Legtöbbet a tengerről.

Wangel
A tengerről?

Ellida
Viharról és szélcsendről. Tengeren töltött sötét éjszakákról. Beszéltünk a napfényes napokon szikrázó vízről is. Legtöbbet azonban a bálnákról, a delfinekről és a déli hőségben szokásuk szerint kint a szirteken heverésző fókákról beszéltünk. Aztán, tudod, a sirályokról, sasokról, az összes többi tengeri madárról. Mondd csak, nem különös, hogy valahányszor ilyesmiről beszélgettünk, az volt az érzésem, mintha valamennyi tengeri állat és madár az ő rokona volna?

Wangel
És te?

Ellida
Igen, szinte biztos voltam benne, hogy nekem is rokonom valamennyi.

Wangel
Igen, igen. Tehát eljegyezted magad vele?

Ellida
Azt mondta, meg kell tennem.

Wangel
Meg kell tenned? Nem volt saját akaratod?

Ellida
Ha vele voltam, akkor nem. Később már érthetetlennek éreztem az egészet.

Wangel
Gyakran találkoztatok?

Ellida
Nem, gyakran nem. Egyszer kint járt nálunk, hogy megnézze a világítótornyot. Akkor ismerkedtem meg vele. Azután csak egyszer-egyszer találkoztunk. Amíg nem jött az a história a kapitánnyal. Akkor mennie kellett.

Wangel
Jól van. Beszélj még erről.

Ellida
Korán reggel, szürkületben kaptam tőle egy cédulát. Az állt benne, hogy menjek ki hozzá a Bratthammerre, tudod, az a partfok ott a világítótorony és Skjoldviken között.

Wangel
Igen, persze, ismerem jól.

Ellida
Azt írta, menjek ki azonnal oda, mert beszélni akar velem.

Wangel
És te mentél?

Ellida
Igen. Nem tehettem másként. Akkor mondta el, hogy éjjel agyonszúrta a kapitányt.

Wangel
Tehát ő maga elmondta! Kertelés nélkül.

Ellida
Igen. De azt mondta, hogy azért tette, mert így volt jogos és igazságos.

Wangel
Jogos és igazságos? Miért szúrta hát agyon?

Ellida
Erről nem volt hajlandó beszélni. Azt mondta, nem az én fülemnek való.

Wangel
Te pedig vakon elhitted minden szavát?

Ellida
Igen. Eszembe sem jutott volna másként tenni. De mennie kellett. Ahogy búcsúzni készült... nem, el sem képzelheted, hogy mit talált ki.

Wangel
Mondjad, hadd halljam!

Ellida
Elővett a zsebéből egy kulcskarikát, és lehúzta az ujjáról a gyűrűjét, amit állandóan viselt. Az én ujjamról is lehúzta a kis gyűrűmet. Mind a kettőt a kulcskarikára fűzte, majd azt mondta, hogy házastársi hűséget kell fogadnunk egymásnak a tenger színe előtt.

Wangel
Házastársi hűséget?

Ellida
Igen, így mondta. És ezzel a kulcskarikát a gyűrűkkel teljes erejéből, amilyen messzire csak tudta, a tengerbe hajította.

Wangel
És te, Ellida, mindebbe beleegyeztél?

Ellida
Igen, hidd el, akkor azt éreztem, mindennek így kell történnie. Aztán, hála istennek, elutazott.

Wangel
És mi történt, miután szerencsésen eltávozott?

Ellida
Gondolhatod, hamarosan magamhoz tértem. Beláttam, mekkora őrültség és milyen értelmetlen volt mindez.

Wangel
Az előbb levelekről beszéltél. Tehát még hallottál róla később is?

Ellida
Igen, hallottam róla. Először Arhangelszkből kaptam néhány sort. Csak annyit írt, hogy Amerikába készül. Megadta a címet, ahová válaszolhatok.

Wangel
És te válaszoltál?

Ellida
Azonnal. Természetesen megírtam neki, hogy közöttünk mindennek vége. Ne gondoljon rám ezentúl, mint ahogy én sem gondolok rá többé soha.

Wangel
És ő mégis írt?

Ellida
Írt, igen.

Wangel
Arra mit válaszolt, amit az értésére adtál?

Ellida
Egy szót sem. Mintha nem is szakítottam volna vele. Csak várjak rá, írta egészen higgadtan és nyugodtan. Mihelyt magához hívhat, értesít. És akkor induljak nyomban.

Wangel
Tehát nem mondott le rólad.

Ellida
Nem. Ekkor megint írtam. Csaknem szóról szóra azt, amit először. Talán még határozottabban.

Wangel
Ebbe aztán belenyugodott?

Ellida
Nem, ne hidd. Éppolyan higgadtan írt, mint azelőtt. A szakításról egy szót sem. Akkor beláttam, hogy hasztalan. Ezért többé nem írtam neki.

Wangel
Nem is hallottál róla többé?

Ellida
De igen, még három levelet kaptam tőle. Egyet Kaliforniából, egyet Kínából. Az utolsót Ausztráliából. Abban azt írta, hogy aranyásónak megy. De ettől fogva többé nem adott hírt magáról.

Wangel
Rendkívüli hatalma volt feletted, Ellida.

Ellida
Igen, igen, kegyetlen volt.

Wangel
Nem szabad többé erre gondolnod! Soha többé! Ígérd meg, kedves, drága Ellidám! Új gyógymódot találunk neked. Tisztább levegőt, mint itt a fjordok között. Egészséges, sós tengeri levegőt. Nos? Mit szólsz ehhez?

Ellida
Jaj, ne beszélj erről. Ne is gondolj ilyesmire. Nem segítene rajtam. Biztosan érzem. Ettől a tehertől ott kint sem szabadulhatnék.

Wangel
Miféle tehertől, kedvesem, tulajdonképpen mire gondolsz?

Ellida
A lelkemen uralkodó ismeretlen, kegyetlen hatalomra.

Wangel
Hiszen attól már megszabadultál. Már régen. Amióta szakítottál vele. Régen elmúlt már.

Ellida
(felugrik) Nem, éppen hogy nem!

Wangel
Nem múlt el?

Ellida
Nem, Wangel, nem múlt el! És attól félek, soha nem is fog! Soha az életben!

Wangel
(fojtott hangon) Azt mondod hát, hogy a szíved mélyén sohasem felejtetted el azt az idegent?

Ellida
Elfelejtettem. Aztán egyszer mintha visszatért volna.

Wangel
Mikor?

Ellida
Úgy három éve. Vagy valamivel régebben. Akkoriban, amikor a gyereket vártam.

Wangel
Akkor? Igen, Ellida, azt hiszem, kezdek már sok mindent érteni.

Ellida
Tévedsz, kedvesem! Azt, ami rám tört... nem, azt nem lehet soha az életben megérteni.

Wangel
(fájdalmasan nézi) Ha elgondolom... három teljes éven át úgy jártál-keltél itt, hogy a szívedben mást szerettél. Mást! Nem engem, hanem egy másikat!

Ellida
Ó, ebben tévedsz, nagyon tévedsz. Én csak téged szeretlek, senki mást.

Wangel
(fojtott hangon) Akkor miért nem éltél velem ezalatt úgy, mint az én asszonyom?

Ellida
Az idegenből eredő iszonyat miatt.

Wangel
Iszonyat?

Ellida
Igen: iszonyat. Olyan kegyetlen, amilyen, azt hiszem, csak a tenger lehet. Mert tudd meg, Wangel...

(Balról jönnek vissza a városi fiatalok, köszönnek, üdvözlik Wangelékat, majd jobbra eltávoznak. Velük jön Arnholm, Bolette, Hilde és Lyngstrand is)

Bolette
Mi az, ti még mindig itt fent sétálgattok?

Ellida
Igen, olyan jó hűvös és szép itt a magasban.

Arnholm
Mi a magunk részéről lemennénk táncolni.

Wangel
Helyes, jól van. Nemsokára mi is lemegyünk.

Hilde
Akkor addig is agyő.

Ellida
Lyngstrand úr, várjon, kérem, egy pillanatra...

(Lyngstrand megáll. Arnholm, Bolette, Hilde jobbra elmennek)

Ellida
(Lyngstrandhoz) Ön is táncolni akar?

Lyngstrand
Nem, nagyságos asszonyom, azt hiszem, nekem nem szabad.

Ellida
Igen, jobb is, ha vigyáz magára. A melle miatt... Még mindig nem heverte ki teljesen.

Lyngstrand
Nem, teljesen még nem.

Ellida
(kissé tétovázva) Mondja, kérem, mennyi ideje, hogy részt vett azon a tengeri utazáson?

Lyngstrand
Ahol göthös lettem?

Ellida
Igen, amelyről ma délelőtt beszélt.

Lyngstrand
Hát, az bizony már... várjon csak, mikor is? Bizony, van annak már három éve is.

Ellida
Tehát három éve.

Lyngstrand
Vagy valamivel több. Februárban hagytuk el Amerikát. Márciusban volt a hajótörés. A napéjegyenlőség viharaiba kerültünk.

Ellida
(Wangelre néz) Tehát abban az időben történt.

Wangel
De Ellida kedves!...

Ellida
Nos, nem tartóztatom tovább, Lyngstrand úr. Menjen csak. De ne táncoljon.

Lyngstrand
Nem, majd csak nézem őket. (Jobbra el)

Wangel
Kedvesem, miért faggattad az útjáról?

Ellida
Johnston ott volt annak a hajónak a fedélzetén. Meggyőződtem róla.

Wangel
Miből következtetsz erre?

Ellida
(nem felel a kérdésre) Ott a hajón tudta meg, hogy máshoz mentem férjhez. Amíg távol járt. És akkor, ugyanabban az órában tört rám... az.

Wangel
Az... iszonyat?

Ellida
Igen. Hirtelen ott látom magam előtt, ott áll elevenen előttem. Vagy inkább mellettem. Nem néz rám soha. Csak van.

Wangel
Hogyan jelenik meg előtted?

Ellida
Ahogyan utoljára láttam.

Wangel
Ahogy tíz éve?

Ellida
Igen, ahogy kint a Bratthammeren. A legélénkebben a melltűjét látom, a nagy, kékesfehér gyönggyel. Az a gyöngy döglött hal szeméhez hasonló. Állandóan rám mered.

Wangel
Az istenért! Betegebb vagy, mint hittem volna. Betegebb, mint gondolnád, Ellida.

Ellida
Igen, igen... segíts rajtam, ha tudsz! Mert érzem, ahogy egyre jobban és jobban a hatalmába kerít.

Wangel
És ilyen állapotban bolyongsz itt három éve? Némán hurcolod titkos szenvedésedet, ahelyett, hogy szólnál nekem!

Ellida
Képtelen voltam rá! Eddig a pillanatig, amíg a te érdekedben rá nem kényszerültem. Ha mindent megvallok neked, meg kellett volna vallanom a kimondhatatlant is.

Wangel
A kimondhatatlant?

Ellida
Nem, nem, kérlek, ne! Ne kérdezd! Csak még egyet. Aztán már semmi mást... Wangel, mi magyarázza meg a gyerek szemének titkát?

Wangel
Kedves, drága, drága Ellida, hidd el, az csak a te képzeletedben élt. Olyan volt a szeme, mint a többi egészséges gyereké.

Ellida
Nem, nem olyan volt. Ó, te miért nem láttad? Úgy változott a színe, mint a tengeré. Ha a fjord napfényes nyugalomban pihent, a szeme is olyan volt. Viharban a vihart tükrözte. Én láttam, ha te nem is láttad.

Wangel
(ráhagyja) Hm... Lehet. De ha így is volt? Miért fontos ez?

Ellida
(halkan, közeledve) Én már láttam ezt a szemet.

Wangel
Mikor? Hol?

Ellida
Kint a Bratthammeren. Tíz esztendeje.

Wangel
(egy lépést hátrál) Mit jelentsen ez?

Ellida
(remegve, suttogva) A gyerek szeme az idegen szeme volt.

Wangel
(önkéntelenül felkiált) Ellida!

Ellida
(kétségbeesetten összecsapja a kezét a feje fölött) Most már érted, ugye, hogy miért nem akarok úgy élni, miért nem szabad úgy élnem veled, mint a te asszonyod? (Gyorsan megfordul, és jobbra lemenekül a magaslatról)

Wangel
(kiáltva utána siet) Ellida, Ellida, te szegény, boldogtalan Ellidám!

 

HARMADIK FELVONÁS

Wangelék kertjének távolabbi zuga. Nedves, mocsaras hely, hatalmas, öreg fák árnyékolják. Jobbra hínáros tó széle látszik. A háttérben alacsony, ritkás kerítés választja el a kertet a gyalogösvénytől és a fjordtól. Távol, túl a fjordon hegyláncok és hegyormok látszanak. Estébe hajló késő délután. Bolette baloldalt egy kőpadon ül, és varrogat. A padon néhány könyv, varrókosár. Hilde és Lyngstrand horgászfelszereléssel a tó partján járkál

Hilde
(jelt ad Lyngstrandnak) Maradjon nyugton! Ott látok egy jó nagyot!

Lyngstrand
(odanéz) Hol?

Hilde
(mutatja) Hát nem látja?... Ott lenn! És nézze csak, ott! Hű, a mindenit, ott is van egy! (A fák mögé néz) Juj, ez meg pont erre csörtet, és elriasztja őket.

Bolette
Ki csörtet erre?

Hilde
A te főgimnáziumi tanár urad, aranyom!

Bolette
Az enyém?

Hilde
Hála a Teremtőnek, az enyém nem volt soha.

(Arnholm bukkan fel jobbra a fák között)

Arnholm
Vannak halak a tóban?

Hilde
Igen, akad benne néhány szörnyen vén kárász.

Arnholm
No nézd csak, még megvannak az öreg kárászok?

Hilde
Igen, ezek szívósak. De most aztán egypárat elintézünk közülük.

Arnholm
Nem lenne jobb, ha kint próbálnák meg a fjordban?

Lyngstrand
Nem, a tó bizonyos mértékig titokzatosabb, ahogy mondani szokás.

Hilde
Igen, itt izgatóbb. Most jött a vízből?

Arnholm
Éppen most. Egyenesen a fürdőből jövök.

Hilde
Biztosan csak a medencében úszkált, ugye?

Arnholm
Igen, nem vagyok különösebben jó úszó.

Hilde
Háton úszni tud?

Arnholm
Nem.

Hilde
Én igen. (Lyngstrandhoz) Próbáljuk meg ott feljebb, a másik parton. (A tó mentén elmennek jobbra)

Arnholm
(közelebb megy Bolettéhez) Ön itt üldögél egyedül, Bolette?

Bolette
Igen, rendszerint így szoktam.

Arnholm
A mamája nincs a kertben?

Bolette
Nincs. Azt hiszem, elment a papával.

Arnholm
Hogy érezte magát ma délután a mama?

Bolette
Nem tudom. Elfelejtettem megkérdezni tőle.

Arnholm
Miféle könyvek ezek itt?

Bolette
Az egyik amolyan növénytani könyv, a másik földrajz.

Arnholm
Szívesen olvas ilyeneket?

Bolette
Igen, ha van rá időm. Mert először és mindenekelőtt a háztartásról kell gondoskodnom.

Arnholm
A kedves mama... a mostohaanyja nem segít magának?

Bolette
Nem. Ez az én dolgom. Hiszen a két esztendő alatt is, amíg a papa egyedül volt, nekem kellett vezetnem a háztartást. És ez azóta is így van.

Arnholm
De ugye most is ugyanolyan nagy kedvvel olvas, mint azelőtt?

Bolette
Igen, minden hasznos könyvet elolvasok, amit meg tudok szerezni. Szeretném tudni, mi van a világban. Hiszen itt olyan távol élünk mindentől.

Arnholm
De kedves Bolette, ne mondjon már ilyet!

Bolette
Ugyan miért ne? Úgy érzem, mi nem élünk másképp, mint azok a kárászok ott lent a tóban. Közvetlen közelükben van a fjord, ahol csak úgy rajzanak ki-be csapatostól a nagy, vad halak. De ezek a szegény, jámbor háziállatok nem tudnak erről semmit. Nem vehetnek benne részt soha.

Arnholm
Nem hinném, hogy különösképpen jót tenne nekik, ha kisurrannának oda.

Bolette
Ez már teljesen mindegy.

Arnholm
Egyébként nem mondhatja, hogy itt olyan nagyon távol esnének az élettől. Legalábbis nyáron nem. Hiszen éppen mostanában olyan ez a környék, mintha a nagyvilági élet találkahelye lenne. Szinte csomópont... átmenetileg.

Bolette
(mosolyog) Hát persze, ön, aki maga is csak átmenetileg van itt, ön könnyen nevethet rajtunk.

Arnholm
Nevethetek... hogy jut ilyesmi az eszébe?

Bolette
Ezt az egész mesét a találkahelyről meg a nagyvilági élet csomópontjáról csak a városban hallhatta. Ott használnak ilyen nagy szavakat.

Arnholm
Igen, őszintén megvallva én is észrevettem.

Bolette
A valóságban egyetlen szó sem igaz ebből. Legalábbis számunkra, akik állandóan itt élünk. Mi hasznunk abból, ha az idegen nagyvilág, úton északnak, az éjféli nap csodájára, elhalad erre? Hiszen mi nem tarthatunk velük! Mi nem bámulhatjuk az éjféli napot! Nekünk itt kell leélnünk az életünket, szépen, illedelmesen, a mi halastavunkban.

Arnholm
(leül Bolette mellé) Mondja meg őszintén, kedves Bolette, van-e valami, úgy értem, valami meghatározott dolog, amire szívből vágyódik?

Bolette
Ó, igen, lenne.

Arnholm
És tulajdonképpen mi az? Mi az, amire annyira vágyódik?

Bolette
Elmenni innen... mindenekelőtt.

Arnholm
Tehát erre vágyódik a legjobban?

Bolette
Igen. Aztán szeretném, ha valamivel többet tanulhatnék. Ha jobban kiismerhetném magam a világban.

Arnholm
Annak idején, amikor itt tanítottam, az apja gyakran mondogatta, hogy folytathatja majd a tanulmányait.

Bolette
Ó, igen, szegény papa... sok mindent megígér. De ha aztán komolyra fordul, akkor... nincs benne elég lendület.

Arnholm
Nincs. Ebben, sajnos, igaza van. A lendület valóban hiányzik belőle. De beszélt vele azóta erről? Amúgy komolyan és behatóan?

Bolette
Nem, ezt tulajdonképpen én sem tettem meg.

Arnholm
Pedig ezt igazán meg kell tennie. Amíg nem késő, Bolette. Miért nem teszi meg, mi az akadálya?

Bolette
Úgy hiszem, bennem sincs igazi lendület. Bizonyára a papától örököltem.

Arnholm
Hm. Nem igazságtalan egy kissé magához?

Bolette
Jaj, sajnos, nem. Aztán meg a papának olyan kevés ideje van arra, hogy velem meg a jövőmmel törődjék. Kedve is kevés van hozzá. Az ilyesmit lehetőleg elkerüli. Mert Ellida annyira igénybe veszi, hogy...

Arnholm
Kicsoda? Hogy mondja?

Bolette
Úgy értem, hogy ő és a mostohaanyám... (hangot vált) Tudja, a papa és a mama is éppen eléggé el van foglalva önmagával.

Arnholm
Akkor még csak jobban tenné, ha szabadulni próbálna az itteni körülményektől.

Bolette
Ez igaz, de úgy érzem, nincs hozzá jogom. Nincs jogom elhagyni a papát.

Arnholm
Ugyan, kedves Bolette, egyszer úgyis meg kell tennie. Az a véleményem, minél előbb, annál jobb.

Bolette
Igen, valószínűleg nem is marad más hátra. Magammal is törődnöm kell. Valami állás után kell néznem. Ha a papa már nem lesz, nincs kiért maradnom. De attól, hogy szegény papát elhagyjam, attól rettegek...

Arnholm
Retteg?

Bolette
Igen, őmiatta.

Arnholm
Az istenért! És a mostohaanyja? Ő mellette marad!

Bolette
Persze, hogyne. Csakhogy ő nem olyan járatos azokban a dolgokban, amelyekben az én anyám mindig feltalálta magát. Sok minden van, amit ő meg sem lát, vagy amit talán meg sem akar látni, de az is lehet, hogy közömbös neki. Nem tudom, mi ez tulajdonképpen.

Arnholm
Hm. Azt hiszem, értem már, mire gondol.

Bolette
Szegény papa, bizony vannak gyenge pontjai. Talán már maga is észrevette. Dolga sincs annyi, hogy minden idejét kitöltse. A mostohaanyám pedig képtelen arra, hogy a támasza legyen. Ennek persze részben maga a papa az oka.

Arnholm
Hogy értsem ezt?

Bolette
A papa csak akkor elégedett, ha állandóan vidám arcokat lát maga körül. "Járja be napfény és öröm a házat" - mondja. Ezért attól tartok, olyan gyógyszert ad a mostohaanyámnak, amely idővel megárthat neki.

Arnholm
Ezt komolyan gondolja?

Bolette
Nem tudok szabadulni a gondolattól. Ellida néha olyan különösen viselkedik. (Hevesen) Nem jogos, nem igazságos, hogy állandóan itt kuksoljak a házban! Végül is a papának semmi haszna sincs ebből! Azt hiszem, magammal szemben is vannak kötelességeim!

Arnholm
Kedves Bolette, ezeket a dolgokat alaposan meg kell beszélnünk egymással.

Bolette
Az ugyan nem sokat segíthet rajtam! Azt hiszem, az én sorsom már csak az, hogy itt maradjak a halastóban.

Arnholm
Micsoda gondolat! Minden csak magán múlik.

Bolette
(élénken) Gondolja?

Arnholm
Igen, higgyen nekem. Minden a maga kezében van.

Bolette
Ó, ha csak tudnék... Talán ha maga szólna a papának egy jó szót az érdekemben.

Arnholm
Azt is megteszem. Elsősorban azonban magával szeretnék beszélni, kedves Bolette, nyíltan, kertelés nélkül. (Kitekint balra) Csendesen! Ne árulja el magát. Később még visszatérünk rá.

(Ellida jön balról, kalap nélkül, csak egy nagy, vállát is beborító kendőt dobott a fejére)

Ellida
(túlhajtott élénkséggel) Itt jó! Itt nagyszerű!

Arnholm
(feláll) Sétálni volt?

Ellida
Igen, hosszú, hosszú, csodálatos sétát tettünk Wangellel, fent a hegyekben! Most pedig megyünk a vízre, vitorlázni!

Bolette
Nem ülsz le egy kicsit?

Ellida
Nem, köszönöm. Csak ülni nem.

Bolette
(a pad szélére csusszan) Van itt hely elég.

Ellida
(járkál) Nem, nem, nem. Mindent, csak ülni nem. Ülni nem akarok.

Arnholm
Ez a séta határozottan jót tett magának. Látom, mennyire felfrissült.

Ellida
Ó, nagyon jól érzem magam, nagyon, nagyon jól. És erősnek, olyan erősnek, magabiztosnak! (Balra, kifelé néz) Miféle nagy gőzhajó jön ott?

Bolette
(feláll, és kifelé néz) Ez csak a nagy angol gőzös lehet.

Arnholm
Lehorgonyoz a bójánál. Mindig kiköt ezen a helyen?

Bolette
Csak egy félórára. Aztán megy tovább felfelé a fjordon.

Ellida
De holnap visszajön. Aztán ki... ki a nyílt tengerre! A tengeren túlra! Ha ott lehetnék! Utazni! Ó, aki megteheti! Aki ezt megteheti!

Arnholm
Wangelné asszony soha nem vett még részt nagyobb hajóúton?

Ellida
Még soha életemben. Csak kis utazásokon, itt, a fjordok között.

Bolette
(sóhajt) Nekünk bizony csak a szárazföld marad.

Arnholm
Hiszen tulajdonképpen azon vagyunk otthon.

Ellida
Ez az, amiben nem hiszek.

Arnholm
Nem a szárazföldön vagyunk otthon?

Ellida
Nem, nem hiszem. Azt gondolom, hogy ha kezdettől azt szoktuk volna meg, hogy a tengeren vagy talán a tengerben töltsük az életünket, akkor sokkal tökéletesebb lenne az ember, mint amilyen most. Nemcsak jobb, de boldogabb is.

Arnholm
Igazán ezt hiszi?

Ellida
Igen. Szeretném tudni, vajon nem voltunk-e valaha ilyenek? Wangellel már gyakran beszéltem erről.

Arnholm
És ő mit mond?

Ellida
Nem tartja lehetetlennek.

Arnholm
(tréfálkozva) Jó, nekem nincs kifogásom ellene. De ami történt, megtörtént. Egyszer s mindenkorra elpackáztuk a hivatásunkat, és tengeri állatok helyett szárazföldi állatok lettünk. Most már, sajnos, késő, nem tehetjük jóvá ezt a hibát.

Ellida
Igen, kimondta a szomorú igazságot. Azt hiszem, az emberek maguk is sejtenek ebből valamit. Hurcolják magukban, mint holmi titkos gondot és bánatot. Higgye el, ez az emberi szomorúság legfőbb oka. Igen, higgye el nekem!

Arnholm
Drága Wangelné asszony, nekem nem az a benyomásom, hogy az emberek valóban olyan szomorúak lennének. Ellenkezőleg: én úgy látom, hogy a többség könnyen és vidáman, valamilyen nagy, csendes, önfeledt boldogságban éli az életét.

Ellida
Ó, nem, nem így van. Ez a boldogság hasonló ahhoz, ahogy a hosszú, napfényes nyári napnak örülünk. A fény fölött azonban már ott lebeg a közeledő sötétség sejtelme. Ez a sejtelem vet árnyékot az emberek boldogságára, ahogy a vonuló felhő árnyékot vet a fjordra. Tükörsimán, kéken tündököl a víz. Aztán hirtelen...

Bolette
Ne foglalkozz ilyen szomorú gondolatokkal. Az előbb még vidám voltál, élénk, most meg...

Ellida
Igen, igen, persze, az voltam. Ó, ez az egész merő ostobaság. (Nyugtalanul körülnéz) Bárcsak már jönne Wangel! Biztosra ígérte. És mégsem jön. Biztosan elfelejtette. Kedves Arnholm úr, nézze már meg, hátha megtalálja.

Arnholm
Szíves örömest.

Ellida
Mondja meg neki, jöjjön gyorsan. Mert most nem látom.

Arnholm
Nem látja?

Ellida
Ó, ezt nem értheti. Ha ő nincs mellettem, néha nem emlékszem az arcára. Ilyenkor mintha teljesen elveszítettem volna. Nagyon kínzó érzés, jaj, nagyon. Menjen már, kérem, menjen! (A tó mellett járkál)

Bolette
(Arnholmhoz) Magával megyek. Nem tudhatja, hogy...

Arnholm
Ó, majd csak valahol...

Bolette
(halkan) Nem, nem, nyugtalan vagyok. Aggódom, hogy a gőzhajón van.

Arnholm
Aggódik?

Bolette
Igen. Rendszerint megnézi, nem talál-e ott ismerősre. Aztán a fedélzeten vendéglő is van!

Arnholm
Értem. Akkor jöjjön csak velem. (Arnholm és Bolette balra elmegy)

(Ellida egy ideig mozdulatlanul áll, és a tóra mered. Olykor halkan összefüggéstelen szavakat mormol magában.

A kerti sövény mögött, a gyalogösvényen, balról egy idegen férfi jön útiruhában. Vörhenyes haja és szakálla bozontos. Skót sapkát visel, vállán átvetett szíjon útitáska lóg)

Az idegen
(a kertet kémlelve lassan lépdel a kerítés mentén. Amikor észreveszi Ellidát, megáll, állhatatosan, fürkészve nézi, majd fojtott hangon, halkan megszólal) Jó estét, Ellida!

Ellida
(visszafordul és felkiált) Végre! Csakhogy itt vagy kedvesem!

Az idegen
Igen. Végre, ha sokára is.

Ellida
(meglepetten és ijedten nézi) Ön ki? Keres valakit?

Az idegen
Tudod te azt nagyon jól.

Ellida
(meghökken) Mit jelent ez? Hogy beszél velem? Kihez jött?

Az idegen
Kihez, ha nem tehozzád?

Ellida
(megvonaglik) Ó, jaj! (Az idegenre mered, hátratántorodik, halkan, fojtott hangon felsikolt) Az ő szeme! A szeme!

Az idegen
Nos, ismerős vagyok végre? Én, Ellida, én azonnal megismertelek.

Ellida
A szeme! Kérem, ne nézzen így rám! Segítségért kiáltok!

Az idegen
Csendesen. Maradj csendben. Ne félj. Hiszen nem bántani akarlak.

Ellida
Ne nézzen így, kérem! (Eltakarja a szemét)

Az idegen
(a kerítésre könyököl) Az angol gőzössel jöttem.

Ellida
(ijedten, lopva ránéz) Mit akar tőlem?

Az idegen
Megígértem neked, hogy mihelyt lehet, visszajövök érted.

Ellida
Utazzon el! Utazzon újra el! Soha, soha többé ne jöjjön ide vissza! Megírtam magának, hiszen megírtam, közöttünk mindennek vége! Mindennek, mindennek. Hiszen tudja, tudnia kell!

Az idegen
(zavartalanul, anélkül, hogy válaszolna erre) Jöttem volna én szívesen hamarább is hozzád. De nem tudtam. Most végre sikerült. Itt vagyok, Ellida.

Ellida
Mit akar tőlem? Mi a szándéka? Miért jött ide?

Az idegen
Tudod te jól, érted jöttem, hogy elvigyelek, Ellida.

Ellida
(rémülten hátralép) Értem jött! Ez a szándéka?

Az idegen
Igen, természetesen.

Ellida
De hát tudnia kell, hogy férjhez mentem.

Az idegen
Igen, tudom.

Ellida
És mégis! Mégis idejön, hogy elvigyen?!

Az idegen
Természetesen. Szent elhatározásom.

Ellida
(két keze közé fogja a fejét) Ó, ez iszonyú! Ez a kegyetlen...!

Az idegen
Te talán nem akarod?

Ellida
(zavarodottan) Ne nézzen így rám!

Az idegen
Kérdem, akarsz-e velem jönni?

Ellida
Nem, nem, nem! Nem akarok! Amíg élek, soha! Mondom, nem akarok! Nem tudok, és nem akarok! (Csendesebben) Nem is tehetem.

Az idegen
(átlép a kerítésen, be a kertbe) Akkor hát, Ellida, hadd mondjak neked valamit, mielőtt elmennék.

Ellida
(menekülne, de nem tud, a félelemtől bénultan áll, és egy fa törzséhez támaszkodik a tónál) Ne érjen hozzám! Ne jöjjön a közelembe! Ne lépjen közelebb! Mondom, ne érjen hozzám!

Az idegen
(óvatosan néhány lépést közeledik) Ne félj tőlem, Ellida!

Ellida
(eltakarja a szemét) Ne nézzen így rám!

Az idegen
Csak ne félj. Ne félj.

(Wangel jön át a kerten balról)

Wangel
(még félúton a fák között) No, jócskán megvárakoztattalak.

Ellida
(feléje rohan, és a karjába kapaszkodik) Wangel, ments meg engem! Ments meg, ha tudsz!

Wangel
Az istenért, Ellida! Mi történt?

Ellida
Ments meg, Wangel! Hát nem látod? Ott hátul! Ott áll!

Wangel
(arra néz) Az az ember ott? (Közelebb lép) Szabad kérdeznem, ön kicsoda? És mit keres itt a kertben?

Az idegen
(Ellida felé bólint) Ezzel az asszonnyal van beszélnivalóm.

Wangel
Vagy úgy. Akkor bizonyára ön volt az, aki...? (Ellidához) Hallom, hogy egy idegen járt az udvarban, és utánad érdeklődött.

Az idegen
Én voltam.

Wangel
És mit akar a feleségemtől? (Megfordul) Ismered ezt az embert, Ellida?

Ellida
(halkan, kezét gyűrve) Még hogy ismerem-e! Igen, igen, igen!

Wangel
(sürgetve) Nos?

Ellida
Ó, Wangel! Ő az, ő maga. Tudnod kell...

Wangel
Hogyan? Micsoda? (Visszafordul az idegenhez) Maga az a Johnston, aki egyszer...

Az idegen
Jó... hívjon csak Johnstonnak. Mit bánom én? Egyébként nem az a nevem.

Wangel
Nem?

Az idegen
Nem, már nem.

Wangel
Tulajdonképpen mit akar az én asszonyomtól? Ön nagyon jól tudja, hogy a világítótorony őrének a lánya már régen férjhez ment. Azt is tudnia kell, hogy kihez.

Az idegen
Több mint három éve tudom.

Ellida
(izgatottan) Hogyan tudta meg?

Az idegen
Hazaúton hozzád. Egy régi újság került a kezembe. Erről a környékről való. Abban volt a hír az esküvőről.

Ellida
(maga elé néz) Az esküvőről... Tehát az volt az...

Az idegen
Nagyon furcsán érintett. A gyűrűk, Ellida, hiszen az is esküvő volt...

Ellida
(arcát a kezébe temeti) Ó!

Wangel
Hogyan merészkedik!...

Az idegen
Elfelejtetted?

Ellida
(érzi az idegen tekintetét, hevesen) Ne nézzen így rám!

Wangel
(eléje áll) Hozzám forduljon, ne őhozzá. Tehát röviden, de velősen... ha tisztában van a körülményekkel, akkor tulajdonképpen mit keres itt? Miért tolakodik ide, miért zaklatja a feleségemet?

Az idegen
Megígértem Ellidának, érte jövök, mihelyt lehet.

Wangel
Már megint Ellida!...

Az idegen
Ellida pedig határozottan megígérte, hogy vár rám, amíg meg nem jövök.

Wangel
Csak hallgatom, ahogy a feleségemet a keresztnevén szólítja. Az ilyen bizalmaskodás mifelénk nem szokás.

Az idegen
Tudom jól, de mivel ő elsősorban az enyém...

Wangel
A magáé? Még mindig?!

Ellida
(Wangel mögé húzódik) Nem szabadulhatok tőle! Nem enged el többé!

Wangel
A magáé? Azt állítja, hogy magához tartozik?

Az idegen
Nem beszélt önnek két gyűrűről? Az enyémről és az övéről?

Wangel
Beszélt. Hát aztán? Később visszavonta a szavát. Maga is tudja, hiszen megkapta a leveleit.

Az idegen
Ellida és én egyetértettünk abban, hogy a mi gyűrűváltásunk jogos és teljes érvényű, mint minden más esküvő.

Ellida
De én nem akarom, értse meg! Hallja? Amíg élek, nem akarok többé tudni magáról! Ne nézzen rám! Hallja? Nem akarom!

Wangel
Ember, magának elment az esze, ha azt hiszi, hogy itt ilyen gyermeteg indokkal bármiféle jogot szerezhet magának.

Az idegen
Ez igaz. Jogom, abban az értelemben, ahogy ön gondolja, valóban nincsen.

Wangel
Akkor mit akar még? Abban ne bízzék, hogy erőszakkal elveheti tőlem. A saját akarata ellenére!

Az idegen
Nem. Az nem használna semmit. Ellida csak a saját akaratából, önként jöhet velem.

Ellida
(megdöbbenve, hevesen) Önként!

Wangel
És maga azt képzeli...

Ellida
(halkan maga elé) Önként...

Wangel
Elment az esze. Menjen az útjára. Nincs több dolgunk magával.

Az idegen
(órájára néz) Nemsokára a fedélzeten kell lennem. (Egy lépéssel közelebb jön) Nos, jól van, Ellida, én megtettem a kötelességemet. (Még közelebb lép) Betartottam a szavamat, amit neked adtam.

Ellida
(könyörögve hátrál, kitér előle) Kérem, ne érjen hozzám!

Az idegen
Holnap éjjelig meggondolhatod!

Wangel
Itt nincs mit meggondolni! Hordja el magát!

Az idegen
(még mindig Ellidához) Most felmegyek a gőzhajóval a fjordon. Tehát holnap éjjel jövök vissza. Akkor felkereslek. Itt várj rám a kertben. Megérted ugye, hogy ezt a dolgot veled egyedül szeretném elintézni?

Ellida
(halkan, remegve) Hallod, Wangel?

Wangel
Nyugodj meg! Valahogy majd elhárítjuk ezt a látogatást.

Az idegen
Addig is isten veled, Ellida. Tehát holnap éjjel.

Ellida
(esedezve) Ne, ne, kérem, ne jöjjön! Soha többé! Ne jöjjön vissza!

Az idegen
És ha úgy döntenél, hogy követsz a tengerre...

Ellida
Ne nézzen így rám!

Az idegen
Csak arra gondolok, hogy akkor útra készen várjál.

Wangel
Menj be a házba, Ellida.

Ellida
Nem bírok. Jaj, segíts rajtam! Ments meg, Wangel!

Az idegen
Mert gondold meg jól, ha holnap nem jössz velem, akkor mindennek vége.

Ellida
(reszketve néz rá) Mindennek vége? Örökre?

Az idegen
(bólint) Akkor már nincs segítség. Én többé nem jövök erre a vidékre. Soha többé nem látsz. Nem is hallhatsz rólam. Örökre meghalok a számodra, örökre halott leszek.

Ellida
(nyugtalanul zihál) Ó!

Az idegen
Gondold meg hát jól, hogy mit teszel. Isten veled. (Átlép a sövényen, majd megáll, és úgy szólal meg újra) Tehát légy útra készen holnap éjjel, Ellida. Eljövök, és magammal viszlek. (Lassan, nyugodtan halad a gyalogösvény mentén, majd jobbra elmegy)

Ellida
(egy ideig utána néz) Azt mondta, önként! Gondold csak meg, azt mondta, hogy önként menjek vele.

Wangel
Nyugodj meg. Hiszen elment. Soha többé nem látod viszont.

Ellida
Hogy mondhatsz ilyet? Holnap éjjel visszajön.

Wangel
Hadd jöjjön. Téged biztosan nem talál itt.

Ellida
(tagadóan rázza a fejét) Csak nem hiszed, Wangel, hogy útját tudod állni?

Wangel
De igen, kedvesem... bízzál bennem.

Ellida
(tépelődve, nem is hallja Wangelt) Ha holnap elmegy, ha holnap a gőzhajóval kifut a nyílt tengerre... akkor...

Wangel
Akkor?

Ellida
Akkor valóban soha... soha többé nem jön már vissza?

Wangel
Soha, kedves Ellida, ebben biztos lehetsz. Mit keresne itt? A te szádból hallhatta most, hogy többé nem akarsz tudni róla. Ezzel az ügy el van intézve.

Ellida
(magának) Tehát holnap. Vagy soha.

Wangel
Ha pedig újra idemerészkedne...

Ellida
(izgatottan) Akkor?

Wangel
Hatalmunkban áll, hogy ártalmatlanná tegyük.

Ellida
Ne hidd, csak ezt ne hidd.

Wangel
Mondom, ártalmatlanná tehetjük. Ha ezután sem hagy nyugtot neked, bűnhődjék a kapitány meggyilkolásáért.

Ellida
(hevesen) Nem, nem, nem! Csak ezt ne! Nem tudunk semmit a kapitány meggyilkolásáról. Semmit! Semmit!

Wangel
Nem tudunk? Hiszen ő maga vallotta be neked!

Ellida
Nem, erről egy szót se többet. Ha bárkinek szólsz, letagadom. Ő nem juthat börtönbe! Neki a nyílt tengeren a helye. A tengeren!

Wangel
(nézi Ellidát, és lassan megszólal) Ó, Ellida, Ellida!

Ellida
(görcsösen belekapaszkodik) Te kedves, te hűséges, ments meg, ments meg tőle!

Wangel
(szelíden kibontakozik az ölelésből) Gyere, jöjj velem!

(Lyngstrand és Hilde a horgászfelszerelésekkel felbukkannak jobbról a tó mellett)

Lyngstrand
(Ellidához siet) Nagyságos asszonyom, akar valami különöset hallani?!

Wangel
Mit?

Lyngstrand
Képzelje... láttuk az amerikait!

Wangel
Az amerikait?

Hilde
Igen, én is láttam.

Lyngstrand
Megkerülte a kertet, és felszállt az angol hajóra.

Wangel
Honnan ismeri azt az embert?

Lyngstrand
Egyszer együtt utaztam vele a tengeren. Szentül hittem, hogy a tengerbe veszett. Lám, él és virul.

Wangel
Tud róla valami közelebbit?

Lyngstrand
Nem. De most biztosan azért jött, hogy bosszút álljon a hűtlen tengerészhitvesen.

Wangel
Mit beszél?

Hilde
Lyngstrand meg akarja mintázni.

Wangel
Ebből egy szót sem értek.

Ellida
Majd később elmondjuk.

(Arnholm és Bolette jönnek a kerítésen túl húzódó gyalogösvényen balról)

Bolette
(a többiekhez a kertben) Gyertek, nézzétek! Most megy fel az angol gőzös a fjordon!

(Nagy gőzhajó siklik el lassan a közelben)

Lyngstrand
(Hildéhez a sövénykerítés mellett) Biztosan az éjjel látogatja meg.

Hilde
A hűtlen tengerésznét... igen.

Lyngstrand
Képzelje csak el... pontban éjfélkor.

Hilde
Nagyon izgató lesz, azt hiszem...

Ellida
(a hajó után néz) Tehát holnap...

Wangel
Aztán soha többé.

Ellida
Ó, Wangel, ments meg engem... magamtól!

Wangel
(aggódva nézi Ellidát) Ellida! Érzem, sejtem, valami titok rejlik itt.

Ellida
Titok, ami csábít és vonz.

Wangel
Csábít és vonz?

Ellida
Az az ember a tenger maga! (Lassan, tépelődve a kerten át balra elmegy. Wangel nyugtalanul lépked mellette, és fürkészve nézi)

 

NEGYEDIK FELVONÁS

A kerti szoba Wangel házában. Jobbra és balra ajtó. A háttérben két ablak közt kitárt üvegajtó nyílik a verandára. A veranda mögött, lent a kert egyik részlete látszik. Balra pamlag, asztal. Jobbra zongora, hátrább nagy virágállvány. A szoba közepén nagy kerek asztal, körülötte székek. Az asztalon több cserepes virág közt virágzó rózsatő. Délelőtt.

A bal oldali asztal mellett a pamlagon Bolette hímez. Szembe vele Lyngstrand ül az asztal túlsó végén. Lent a kertben Ballested fest. Hilde mellette áll, és nézi

Lyngstrand
Pokoli nehéz lehet az ilyen hímzés, ugye, Wangel kisasszony?

Bolette
Nem, dehogy, nem olyan nehéz. Ha odafigyelek a számolásra.

Lyngstrand
Számolásra? Számolni is kell?

Bolette
Persze, az öltéseket. Nézze csak.

Lyngstrand
Jé, csakugyan! Ki hinné! Ez már szinte művészet! Rajzol is?

Bolette
Igen, de csak mintáról.

Lyngstrand
Anélkül nem?

Bolette
Nem, minta nélkül nem.

Lyngstrand
Akkor ez mégsem igazi művészet.

Bolette
Nem, inkább csak kézügyesség.

Lyngstrand
Én azt hiszem, a kisasszony még a művészetet is megtanulhatná.

Bolette
Tehetség nélkül?

Lyngstrand
Az nem tesz semmit. Ha állandóan egy igazi, vérbeli művész társaságában lehetne...

Bolette
Gondolja, hogy tanulhatnék tőle?

Lyngstrand
Nem hétköznapi módon. Azt hiszem, lassan, fokozatosan rájönne a nyitjára. Amolyan csoda segítségével.

Bolette
Valóban csodálatra méltó lenne.

Lyngstrand
(kis szünet után) Töprengett-e már a kisasszony, úgy értem, gondolkodott-e már komolyan, elmélyülten a házasságról?

Bolette
(futólag felpillant rá) A házasságról?... Nem.

Lyngstrand
Én igen.

Bolette
Valóban? Ön igen?

Lyngstrand
Persze, nagyon gyakran gondolkodom ilyen dolgokról. Különösen pedig a házasságról. Rengeteg könyvet is olvastam róla. A házasság, véleményem szerint, csodának tekinthető. Ahogy az asszony lassanként átváltozik, és férjéhez idomul.

Bolette
Úgy érti, hogy átveszi az érdeklődését?

Lyngstrand
Pontosan erre gondolok.

Bolette
És az adottságait is? A tehetségét és a készségeit is?

Lyngstrand
Hm, igen, talán még azokat is...

Bolette
Abban is hisz talán, hogy amit a férfi az olvasmányaiból szív magába, vagy kigondol, mindaz csak úgy átszáll a feleségére?

Lyngstrand
Igen. Szépen, lassan. Mint valami csoda. Persze tudom jól, ez csak tiszta, szerelemmel teljes, igazán boldog házasságban történhet meg.

Bolette
Az még nem jutott az eszébe soha, hogy a férj is idomulhat a feleségéhez, ő is "átváltozhat"? Ő is egybeforrhat vele?

Lyngstrand
A férfi? Nem, erre így nem gondoltam.

Bolette
Ha az egyik esetben előfordulhat, miért ne történhetne meg a másikban is?

Lyngstrand
Mert a férfinak rendeltetése van. Ezért erős és szilárd. Élethivatása van.

Bolette
Kivétel nélkül mindegyiknek?

Lyngstrand
Dehogy. Főként a művészekre gondolok.

Bolette
Úgy gondolja, helyes, ha egy művész megházasodik?

Lyngstrand
Persze. Ha talál valakit, akit szívből szeret...

Bolette
Szerintem akkor sem. A művész éljen a művészetének.

Lyngstrand
Hát persze, annak éljen. De ezt akkor is megteheti, ha megnősül.

Bolette
Hát a nő?

Lyngstrand
A nő? Hogyhogy?

Bolette
A nő, akit elvesz feleségül. Neki mi legyen az élethivatása?

Lyngstrand
Éljen ő is a férfi művészetének. Meggyőződésem, hogy ez nagyon boldoggá tenné.

Bolette
Nem tudom.

Lyngstrand
Higgye el, kisasszony, higgye el. Nem a férj jóvoltából élvezett tisztelet és tekintély miatt. Az vajmi keveset számít. Ennél sokkal többet jelent, hogy alkotótársa lehet, megkönnyítheti munkáját, tejbe-vajba füröszti, és amúgy igazából vidámmá varázsolja életét. Hiszem, hogy ennél pompásabb, magasztosabb feladat nő számára nincsen.

Bolette
Tudja, magának fogalma sincs arról, hogy milyen önző!

Lyngstrand
Én önző?! Édes jó istenem!... Ha csak egy kicsit jobban ismerne, mint amennyire ismer... (Közelebb hajol Bolettéhez) Wangel kisasszony, ha én már eltávoztam, ami pedig hamarosan bekövetkezik...

Bolette
(részvéttel ránéz) Már megint kezdi? Ne legyenek ilyen szomorú gondolatai.

Lyngstrand
Végeredményben nincsen abban semmi szomorú.

Bolette
Miben? Hogy érti ezt?

Lyngstrand
Nos, hát körülbelül egy hónap múlva elutazom. Először innét. Aztán messzebbre, délre.

Bolette
Aha. Értem.

Lyngstrand
Gondol majd olykor-olykor rám a kisasszony?

Bolette
Persze, szívesen.

Lyngstrand
(boldogan) Ígérje meg.

Bolette
Megígérem.

Lyngstrand
Mindenre, ami szent?

Bolette
Mindenre, ami szent. (Hangot vált) Ugyan, mi értelme van ennek? Nem vezet sehová.

Lyngstrand
Hogy mondhat ilyet? Milyen pompás érzés lesz, ha tudhatom, hogy maga, miközben idehaza tesz-vesz, rám gondol majd.

Bolette
És azután? Azután hogyan tovább?

Lyngstrand
Hogyan? Igen... Magam sem tudom pontosan...

Bolette
Én sem. Annyi az akadály. Minden csak akadály.

Lyngstrand
Még csoda is történhet. Szerencsés sorsfordulat, vagy valami hasonló. Most már biztos vagyok benne, hogy én a szerencse fia vagyok!

Bolette
(élénken) Hát persze! Miért ne lenne az? Higgyen benne bátran!

Lyngstrand
Hiszek is: szilárdan és határozottan. S ha majd a híres szobrász néhány év múlva jómódban és makkegészségesen hazatér, akkor...

Bolette
Igen, igen, biztosan így lesz. Reméljük.

Lyngstrand
Bízvást remélheti. Csak gondoljon rám hűségesen, meleg szeretettel, amíg a messzi délen tartózkodom. Ahogy ígérte.

Bolette
Megígértem. (Fejét rázza) De minek? Ebből úgysem lehet semmi.

Lyngstrand
Miért ne, Bolette kisasszony? Ha csak annyi, hogy jobban, könnyebben dolgozom, már akkor is megérte.

Bolette
Maga tehát hisz ebben?

Lyngstrand
Igen, a szívem mélyén érzem. De tudom, hogy magát is lelkesíti majd itt, az isten háta mögött az a tudat, hogy - ahogy mondani szokás - segített nekem az alkotásban.

Bolette
(Lyngstrandra néz) Jó, de maga, a maga részéről?

Lyngstrand
Én?

Bolette
(kinéz a kertbe) Pszt! Beszéljünk másról. Megjött Arnholm úr.

(Arnholm bukkan fel a kertben, balról érkezik. Megáll Ballested és Hilde mellett, majd szóba elegyedik velük)

Lyngstrand
Bolette kisasszony szereti a régi tanítóját?

Bolette
Hogy szeretem-e?

Lyngstrand
Igen, úgy értem, hogy kedveli-e?

Bolette
Hogyne. Jó barát, derék tanácsadó. Ott segít, ahol csak tud.

Lyngstrand
Különös, hogy még nem házasodott meg.

Bolette
Miért tartja különösnek?

Lyngstrand
Hiszen jómódú ember lehet.

Bolette
Alighanem az is. De azért bizonyára nehezen találna valakit, aki hozzámenne.

Lyngstrand
Vajon miért?

Bolette
Nos, csaknem valamennyi fiatal lánynak, akit ismer, a tanára volt. Ő maga mondja.

Lyngstrand
De miért baj ez?

Bolette
Istenem, hát ki megy hozzá a volt tanárához?

Lyngstrand
Eszerint a lányok nem szerethetik a tanárukat?

Bolette
Ha már igazán felnőttek, akkor nem.

Lyngstrand
Nem? Fontolja csak meg jól!

Bolette
(figyelmeztetően) No, no, no!

(Ballested közben összeszedi a holmiját, és Hilde segítségével jobbra kiviszi a kertből. Arnholm a verandán keresztül belép a szobába)

Arnholm
Jó reggelt, kedves Bolettém. Jó reggelt, tisztelt... hm... uram. (Bosszankodva, hidegen odabiccent Lyngstrandnak, aki feláll és meghajol)

Bolette
(feláll, odamegy Arnholmhoz) Jó reggelt, tanár úr.

Arnholm
Hogy s mint vannak?

Bolette
Köszönöm, jól.

Arnholm
A mostohaanyja ma is kiment a vízre?

Bolette
Nem, fent van még a szobájában.

Arnholm
Gyengélkedik?

Bolette
Nem tudom. Bezárkózott.

Arnholm
Valóban?

Lyngstrand
Wangelné asszony nagyon felizgatta magát az amerikai miatt.

Arnholm
Maga mit tud erről?

Lyngstrand
Elmondtam a nagyságos asszonynak, hogy láttam elevenen a holtat, amint megkerülte a kertet.

Arnholm
Úgy.

Bolette
Ön és a papa még biztosan sokáig ébren voltak az éjjel.

Arnholm
Igen, meglehetősen sokáig. Nagyon fontos dolgokról beszélgettünk.

Bolette
Tudott egy kicsit rólam is, az én dolgomról is beszélni vele?

Arnholm
Nem, kedves Bolette. Odáig nem juthattam. Őt valami egészen más dolog foglalta le, de teljesen.

Bolette
(sóhajt) Hát persze. Mint mindig.

Arnholm
(sokatmondóan ránéz) De mi ketten később még beszélünk majd erről, tüzetesen. Most hol van az édesapja? Nincs talán idehaza?

Bolette
De itthon van. Biztosan lent dolgozik a rendelőben. Mindjárt felhívom.

Arnholm
Köszönöm, hagyja. Inkább magam megyek le hozzá.

Bolette
(balra figyel) Várjon csak, tanár úr. Mintha a papa jönne a lépcsőn. Igen. Azt hiszem, odafönt járt nála!

(Wangel belép a bal oldali ajtón)

Wangel
(kezet nyújt Arnholmnak) No nézd csak, kedves barátom, ön már itt van? Igazán kedves, hogy ilyen korán eljött. Még sok mindent szeretnék megbeszélni önnel.

Bolette
(Lyngstrandhoz) Ne menjünk le talán egy kicsit Hildéhez a kertbe?

Lyngstrand
Boldogan, kisasszony.

(Lyngstrand és Bolette lemennek a kertbe, és a háttérben a fák között eltűnnek)

Arnholm
(aki tekintetével követte őket, Wangelhez fordul) Ismeri közelebbről ezt a fiatalembert?

Wangel
Nem, egyáltalán nem ismerem.

Arnholm
Helyesnek tartja akkor, hogy állandóan a lányok körül legyeskedik?

Wangel
Legyeskedik? Észre sem vettem.

Arnholm
Ilyesmire azért ügyelhetne, ha meg nem sértem.

Wangel
Teljesen igaza van. De, istenem, mitévő legyek én szegény? A gyerekek már megszokták, hogy a saját fejük után menjenek. Nem hallgatnak sem rám, sem Ellidára.

Arnholm
Őrá sem?

Wangel
Nem. Nem is kívánhatom tőle, hogy ilyen ügyekbe beleártsa magát. Ez nem neki való. (Félbehagyja az előbbi témát, átvált) De nem erről akartunk beszélni. Mondja... gondolkozott a dolgon? Mindarról, amit elmondtam önnek?

Arnholm
Egyébről sem, amióta az éjjel elváltunk egymástól.

Wangel
Mit tegyek, mit tanácsol?

Arnholm
Kedves doktor, ön az orvos, önnek jobban kell tudnia.

Wangel
Ha tudná, milyen nehéz az orvosnak, ha olyan betegről kell ítélnie, aki ennyire közel áll hozzá! Ez pedig nem is közönséges betegség. Itt nem segít a közönséges orvos, sem közönséges orvosság.

Arnholm
Ma hogy van?

Wangel
Éppen most voltam nála, egész nyugodtnak látszott. De minden hangulatában ott rejlik a titok, amit nem tudok megfejteni. Aztán olyan állhatatlan, olyan szeszélyes, kiszámíthatatlan a természete.

Arnholm
Ez a beteges lelkiállapot következménye.

Wangel
Nemcsak az. Voltaképpen vele született tulajdonság. Ellida tengeri lény. A tenger népéhez tartozik. Ez a baj.

Arnholm
Kedves doktor, hogy érti ezt?

Wangel
Még nem figyelte meg soha, hogy az emberek kint a nyílt tengeren valahogy más, külön népet alkotnak? Mintha együtt lélegeznének a tengerrel. Gondolkodásukban, érzelmeikben ott csapkod a hullámok játéka, az apály meg a dagály. Nem is vernek gyökeret sehol másutt. Ó, hamarabb kellett volna erre gondolnom. Bizony vétkeztem Ellida ellen, amikor elvittem onnan, és idehoztam.

Arnholm
Ez a véleménye mostanában alakult ki?

Wangel
Igen, és egyre határozottabban. Előbb kellett volna rádöbbennem. Ó, hiszen sejtettem is. Csak magamba fojtottam, elhessegettem a gondolatot. De látja, annyira szerettem, hogy elsősorban magammal törődtem. Akkoriban felelőtlenül önző voltam.

Arnholm
Hm... ilyenkor minden férfi önző egy kissé. Egyébként ezt a hibáját gondosan titkolta eddig, Wangel doktor.

Wangel
(nyugtalanul fel-alá járkál) Pedig az voltam! Később is önző maradtam. Hiszen sokkal, de sokkal idősebb vagyok nála. Apjának és tanácsadójának kellett volna lennem. Segítenem teljes erőmből, hogy gondolatvilága kibontakozzék, kitisztuljon. Sajnos, ebből soha nem lett semmi. Nem volt meg hozzá a kellő energiám! Mert talán olyannak szerettem, amilyen volt. Aztán egyre rosszabb és rosszabb lett minden. Én meg csak bolyongtam itt tehetetlenül, és nem tudtam, mihez fogjak. (Halkan) Ekkor írtam kínomban önnek, és kértem arra, hogy utazzék ide.

Arnholm
(csodálkozva néz rá) Micsoda? Hát ezért írt nekem?

Wangel
Igen. De ne árulja el.

Arnholm
A mindenit, kedves doktor, tulajdonképpen mit várt tőlem? Nem értem.

Wangel
Hogyan is érthetné? Hamis nyomon jártam. Azt hittem, hogy Ellida szíve valamikor vonzódott önhöz. Azt hittem, titkon egy cseppet még él ez az érzés. Azt hittem, jólesne neki, ha újra láthatná önt, és beszélgethetne önnel az otthonáról, a régi szép napokról.

Arnholm
Tehát a feleségére gondolt, amikor azt írta, hogy itt valaki vár rám, sőt talán vágyódik utánam?

Wangel
Ugyan ki másra gondoltam volna?

Arnholm
(gyorsan) Persze, persze, igaza van. Csak nem értettem meg.

Wangel
Mondtam, ez természetes. Ugyanis teljesen hamis nyomon jártam.

Arnholm
És még ön állítja magáról, hogy önző?

Wangel
Súlyos adósságot kellett törlesztenem. Úgy gondoltam, minden eszközt megragadok, amitől egy kicsit is felderülne a lelke.

Arnholm
Tulajdonképpen mivel magyarázza azt az erőt, amivel ez az idegen a hatalmában tartja a feleségét?

Wangel
Hm... kedves barátom, ennek sok megmagyarázhatatlan összetevője lehet.

Arnholm
Úgy érti, hogy lényegét tekintve megmagyarázhatatlan? Teljesen megmagyarázhatatlan?

Wangel
Legalábbis most még az.

Arnholm
Hisz ön az ilyesmiben?

Wangel
Nem hiszek, de nem is vitatom. Csak éppen nem értem. Ezért nem is bolygatom.

Arnholm
Jó, de akkor valamit még mondjon el nekem. A feleségének az a különös, hátborzongató állítása, hogy a gyermek szeme...

Wangel
(gyorsan) Abban egyáltalán nem hiszek. Ilyesmiben nem akarok hinni! Az a história a gyerek szeméről puszta képzelődés. Semmi más.

Arnholm
Tegnap látta azt az embert. A szemét megfigyelte?

Wangel
Persze hogy megfigyeltem.

Arnholm
Nem talált semmi hasonlóságot?

Wangel
(kitérően) Istenem, mit is válaszolhatnék erre? Akkor már sötétedett, amikor láttam. Előtte pedig Ellida annyit beszélt erről a hasonlatosságról. Nem tudom, vajon voltam-e olyan állapotban, hogy elfogulatlanul szemügyre vehessem.

Arnholm
Igen, ez lehetséges. De az a másik dolog? Hogy a feleségét akkor szállta meg a félelem és nyugtalanság, amikor ez az ember minden jel szerint éppen úton volt hazafelé?

Wangel
Látja, ebbe a rémálomba is csak tegnapelőtt élte bele magát, azóta fantáziál róla. Ez a szorongás egyáltalán nem olyan hirtelen, egyszerre tört rá, mint ahogy most állítja. De amióta ettől az ifjú Lyngstrandtól hallotta, hogy Johnston... vagy Friman... vagy aminek éppen most hívják, három éve, márciusban, azon a hajón éppen errefelé tartott, nyilvánvalóan azóta hiszi, hogy a lelkét felkavaró nyugtalanság ugyanabban a hónapban fogta el.

Arnholm
Hát nem akkor történt?

Wangel
Nem! Egyáltalán nem. Már sokkal korábban jelentkeztek az első tünetek. Az igaz, három éve, véletlenül éppen márciusban, meglehetősen hevesen tört ki rajta ez a nyugtalanság...

Arnholm
Tehát mégis!

Wangel
Igen, de ez egyszerűen akkori állapotával és körülményeivel magyarázható.

Arnholm
Tehát tünet tünet után.

Wangel
(kezét tördeli) És semmi segítség! Csak ez a tanácstalanság! Nincs kiút!

Arnholm
És ha elhatározná, hogy lakhelyet cserél? Ha máshová költöznének? Ha olyan környezetben érnének, ahol ő otthonosabban érezné magát?

Wangel
Jaj, kedvesem, azt hiszi, hogy nem ajánlottam már fel ezt is? Javasoltam, költözzünk ki Skjoldvikenbe. Nem akarja.

Arnholm
Ezt sem?

Wangel
Nem. Nem látja értelmét. S ebben talán nem is téved olyan nagyon.

Arnholm
Hm... gondolja?

Wangel
Igen. Ha jól megfontolom, valójában nem is tudom, hogyan vigyem végbe? Azt hiszem, nem vállalhatom a lányok miatt azt a felelősséget, hogy elbújjak egy olyan távoli zugban. Hiszen ott kell élniük, ahol legalább valami lehetőségük akad, hogy gondoskodhassanak magukról.

Arnholm
Magukról? Ön már komolyan gondol erre?

Wangel
Édes istenem... hát hogyne gondolnék! De aztán újra billen a mérleg nyelve: tekintettel kell lennem szegény beteg Ellidámra is. Bizony, kedves Arnholm... több vonatkozásban is két malomkő között őrlődöm.

Arnholm
Bolette miatt talán nem is kell annyira aggódnia... (Átvált) Csak tudnám, hol van... hol vannak? (A nyitott ajtóhoz lép, és kinéz a kertbe)

Wangel
(lassan a zongora felé indul) Minden áldozatot meghoznék mindhármukért. Csak tudnám, hogyan.

(Ellida belép a bal oldali ajtón)

Ellida
(Wangelhez siet) Ugye, nem mégy el ma délelőtt?

Wangel
Nem, dehogy megyek. Itthon maradok melletted. (A közeledő Arnholmra mutat) Nem is üdvözlőd a barátunkat?

Ellida
(arra fordul) Ó, ön itt van, Arnholm úr? Jó reggelt! (Kezet nyújt neki)

Arnholm
Jó reggelt, asszonyom. Lám, ma nem is ment ki a vízre, mint máskor?

Ellida
Nem! Nem! Nem! Ma semmiképpen. Nem ülne le egy pillanatra?

Arnholm
Köszönöm, most nem. (Wangelre néz) Megígértem a lányoknak, hogy lemegyek hozzájuk a kertbe.

Ellida
Isten tudja, hogy a kertben találja-e őket. Sohasem tudom, merre kóborolnak.

Wangel
Bizonyára a tónál lesznek.

Arnholm
No, majd csak a nyomukra bukkanok. (Biccent, elköszön, és a verandán jobbra elmegy a kertbe)

Ellida
Hány óra, Wangel?

Wangel
(az órájára néz) Tizenegy múlt néhány perccel.

Ellida
Tizenegy. És ma este tizenegy és fél tizenkettő körül érkezik vissza a hajó. Ó, bárcsak már túl lennék rajta!

Wangel
(közelebb lép hozzá) Ellida kedves, csak egyet szeretnék megkérdezni tőled.

Ellida
Mit?

Wangel
Tegnapelőtt este fent a Kilátón azt mondtad, hogy három éve gyakran látod őt magad előtt. Mintha élne.

Ellida
Igen. Így is volt. Hidd el nekem.

Wangel
Nos, milyennek láttad olyankor?

Ellida
Milyennek?

Wangel
Úgy értem, milyennek képzelted, amikor úgy hitted, hogy magad előtt látod?

Ellida
Kedves Wangel, hiszen most már tudod te is, hogy milyen!

Wangel
Így jelent meg a képzeletedben is?

Ellida
Igen, pontosan így. Természetesen.

Wangel
Pontosan úgy, ahogy tegnap este a valóságban láttad.

Ellida
Pontosan.

Wangel
Akkor miért nem ismerted meg azonnal?

Ellida
(meghökken) Nem ismertem meg?

Wangel
Te magad mondtad később, hogy eleinte nem tudtad, nem sejtetted, ki az az idegen.

Ellida
(zavarban) Igen, azt hiszem, igazad van. Hát nem különös, Wangel? Képzeld... nem ismertem meg azonnal!

Wangel
Csak a szeméről ismerted fel... így mondtad.

Ellida
Ó, igen... a szeme! A szeme!

Wangel
Nos, fent a Kilátón azt állítottad, hogy mindig úgy jelent meg előtted, mint amikor elváltatok. Ott kint, tíz esztendeje.

Ellida
Ezt állítottam?

Wangel
Igen. Ezt.

Ellida
Akkor annak idején is körülbelül olyan volt, mint most.

Wangel
Nem. Tegnapelőtt hazafelé jövet teljesen másmilyennek írtad le. Tíz esztendeje nem viselt szakállt. Teljesen másképp öltözött. És a melltű azzal a gyönggyel! Tegnap az sem volt rajta!

Ellida
Nem, nem volt rajta.

Wangel
(fürkészve nézi) Tehát gondolkozz egy kicsit, Ellida kedves. Talán már nem is tudsz visszaemlékezni, milyen is volt, amikor ott állt melletted a Bratthammeren.

Ellida
(töprengve, néhány pillanatra lehunyja a szemét) Nem emlékszem rá világosan. Nem, ma egyáltalán nem emlékszem rá. Milyen különös!

Wangel
Nincs ebben semmi különös. Új képet állított eléd a valóság. Ez pedig homályba borítja a régit, úgyhogy többé nem láthatod.

Ellida
Lehetséges ez, Wangel?

Wangel
Igen. És homályba borítja beteg képzelődéseidet is. Ezért jó, hogy a valóság megérkezett.

Ellida
Jó? Ezt te jónak nevezed?

Wangel
Itt a valóság, és lehet, hogy a gyógyulást hozta meg neked.

Ellida
(leül a pamlagra) Gyere, Wangel, ülj ide mellém. Hadd mondjam el neked minden gondolatomat.

Wangel
(az asztal túlsó végén leül egy székre) Mondjad, kedves Ellida.

Ellida
Nagy szerencsétlenség mindkettőnknek, hogy éppen mi ketten kerültünk össze.

Wangel
(megdöbben) Mit beszélsz?!

Ellida
Igen. Szerencsétlenség. És ez olyan természetes is. Azzá kellett válnia. Ahogy mi ketten összekerültünk!

Wangel
De hát mi nem volt rendjén abban, ahogy mi ketten...?

Ellida
Figyelj rám, Wangel, nem segít semmit, ha továbbra is hazudunk magunknak, és becsapjuk egymást!

Wangel
Becsapjuk egymást, hazudunk? Mi ketten?

Ellida
Igen. Hazudunk. Vagy... legalábbis... eltitkoljuk az igazságot. Mert a színtiszta igazság, az igazság az, hogy kijöttél hozzánk, és megvásároltál engem.

Wangel
Megvásároltalak! Azt mondod: megvásároltalak?

Ellida
Ó, én egy szemernyivel sem voltam jobb nálad! Belementem. Ráálltam, és eladtam magam neked.

Wangel
(fájdalmasan néz rá) Ellida... hogyan nevezheted ezt jó szívvel vásárnak?

Ellida
Nem nevezhetem másképp! Nem viselted el tovább házadban az ürességet. Új asszony után néztél...

Wangel
És új anyát kerestem a gyerekeimnek, Ellida.

Ellida
Talán azt is... úgy mellékesen. Holott nem győződhettél meg róla, hogy alkalmas vagyok arra a szerepre. Hiszen éppen csak hogy megismertél egy-két felszínes beszélgetésből. Aztán kedvet kaptál rám, és...

Wangel
Jó, nevezd csak nyugodtan úgy, ahogy akarod.

Ellida
Én pedig? Én? Ott álltam teljesen elhagyottan, tanácstalanul, egyedül. Érthető hát, hogy belementem a vásárba, amikor jöttél, és felkínáltad örökre szóló gondoskodásodat.

Wangel
Az biztos, kedves Ellida, hogy én nem "gondoskodást" ígértem. Becsületesen megkérdeztem, megosztanád-e velem és a gyerekeimmel azt a keveset, amit a magaménak mondhatok.

Ellida
Igen. Valóban ezt tetted. De nekem nem lett volna szabad elfogadnom! A világ minden kincséért sem! Eladtam magam! Inkább a legmocskosabb munkát, legnyomorultabb sorsot: de önként és a saját választásomból, szabadon!

Wangel
(feláll) Tehát az az öt vagy hat év, amit velem töltöttél, semmit nem jelentett neked!

Ellida
Ne hidd, Wangel, dehogyis. Nekem olyan jó volt itt nálad, aminél jobbat senki nem kívánhat magának. Csakhogy nem önként jöttem a házadba. És ez a baj.

Wangel
(ránéz) Nem önként?

Ellida
Nem. Nem önként követtelek.

Wangel
(fojtott hangon) Emlékszem már. Ezt a szót tegnap hallottad.

Ellida
Ez a szó a kulcsa mindennek. Ez nyitotta ki a szememet. Azóta látok.

Wangel
És mit látsz?

Ellida
Látom, hogy a mi életünk igazából nem házasság volt.

Wangel
(keserűen) Igazat mondtál. Mostani életünk nem is házasság.

Ellida
Azelőtt sem volt az. Soha. Kezdettől fogva nem volt az. (Maga elé néz) Az első az igazi házasság lehetett volna, teljes és tiszta.

Wangel
Az első? Miféle első?

Ellida
Az enyém... ővele.

Wangel
(csodálkozva néz rá) Nem értelek! Egy szavadat sem értem!

Ellida
Wangel, kedves... ne hazudjunk egymásnak. Se egymásnak, se önmagunknak.

Wangel
Rendben van. És aztán?

Ellida
Lásd be, nem hagyhatjuk többé soha figyelmen kívül, hogy az önként fogadott hűség éppúgy köt, mint az esküvő.

Wangel
Erre nem válaszolhatok mást, mint...

Ellida
(felugrik) Engedd meg, hogy elmenjek tőled!

Wangel
Ellida!... Ellida!...

Ellida
Igen, igen. Engedj el! Hidd el, nincs más kiút. Abból, ahogy mi akkor összekerültünk.

Wangel
(leküzdi fájdalmát) Hát ide jutottunk.

Ellida
Idáig kellett jutnunk. Nem történhetett másképp.

Wangel
(szomorúan néz Ellidára) Tehát hiába éltünk együtt, így sem nyerhettelek meg. Soha nem voltál egészen az enyém, soha.

Ellida
Ó, Wangel, ha én úgy szerethetnélek, ahogy szeretném. Szívből, ahogy megérdemled! De érzem, hiába, már nem lehet.

Wangel
Tehát váljunk el? Azt kívánod, hogy váljunk el, szabályosan, törvényesen?

Ellida
Kedvesem, mennyire nem értesz te engem. Nem törődöm a formákkal. Közömbösek. Azt hiszem, az ilyen külsőségeken nem múlik semmi. Csak azt szeretném, hogy közös elhatározással, önként szakadjunk el egymástól.

Wangel
(keserűen, lassan bólintva) Érvénytelenítsük a vásárt, értem.

Ellida
(élénken) Ez az! Igen. Érvénytelenítsük a vásárt.

Wangel
És aztán, Ellida? Később? Megfontoltad, hogy mit várhatunk? Hogyan alakul majd az életed, és hogyan az enyém?

Ellida
Mindegy. Lesz, ahogy lesz. A legfontosabb, Wangel, amit könyörögve kérek tőled: engedj szabadon! Add vissza a teljes szabadságomat!

Wangel
Ellida, szörnyű, amit követelsz. Adj legalább időt az elhatározásra. Beszélnünk kell még erről alaposan. És adj magadnak is időt, hogy megfontolhasd, amit cselekszel.

Ellida
Nincs vesztegetni való időnk. Még ma szabadnak kell lennem!

Wangel
Még ma? Miért?

Ellida
Ő ma éjjel megérkezik.

Wangel
(ijedten összerezzen) Megérkezik! Mi köze van ehhez az idegennek?

Ellida
Szabadon, teljesen szabadon akarok elébe állni.

Wangel
És azután... azután mi a szándékod?

Ellida
Nem akarok azzal takarózni, hogy más felesége vagyok. Nincs szükségem arra a mentségre, hogy nem választhatok. Enélkül nem lenne döntés a döntés.

Wangel
Választásról beszélsz! Döntésről, Ellida. Választásról ebben a kérdésben?

Ellida
Szükségem van arra, hogy választhassak. Választhassak a két lehetőség között: hagyom elmenni egyedül, vagy követem.

Wangel
Tudod te, hogy mit beszélsz? Követnéd? Rábíznád a sorsodat?

Ellida
Rád is rábíztam. Méghozzá... feltétel nélkül, vakon.

Wangel
Meglehet. De őrá! Rá! A vadidegenre! Akit alig ismersz!

Ellida
Hiszen téged még annyira sem ismertelek talán. Mégis követtelek.

Wangel
Annak idején legalább körülbelül tudhattad, milyen élet vár rád. De most? Mit tudsz most? Semmit. Még azt sem, hogy ki vagy mi az az ember!

Ellida
(maga elé mered) Igaz. Hiszen éppen ez a kegyetlen ebben.

Wangel
Valóban kegyetlen, igen...

Ellida
Ezért érzem úgy, hogy vállalnom kell a választást.

Wangel
(ránéz) Mert kegyetlennek mutatkozik meg előtted?

Ellida
Igen. Pontosan azért.

Wangel
(közelebb megy) Ugyan, mondd meg, Ellida, mit tartasz te voltaképpen kegyetlennek?

Ellida
(gondolkodik) Kegyetlen... az, ami vonz és taszít is egyben.

Wangel
Vonz is?

Ellida
Főként vonz, azt hiszem.

Wangel
(lassan) Te rokona vagy a tengernek.

Ellida
Az is kegyetlen.

Wangel
Te is az vagy. Rokona a kegyetlennek is. Vonzol és taszítasz egyben.

Ellida
Úgy érzed, Wangel?

Wangel
Eddig még nem ismertelek igazán. Mélyen. Most már egyre világosabb, tisztább minden.

Ellida
Ezért is engedj szabadon! Minden olyan kapcsolatból, ami hozzád és házadhoz köt, eressz el. Nem az vagyok, akinek hittél. Magad is láthatod már. Váljunk hát el egyetértésben és önként.

Wangel
(fásultan) Talán az lenne a legjobb mind a kettőnknek, ha elválnánk. De mégsem tudok! Számomra te vagy a kegyetlen. A vonzásod az erősebb.

Ellida
Úgy érzed?

Wangel
Próbáljuk meg higgadtan átvészelni a mai napot. Teljes lelki nyugalommal. Ma nem adhatom vissza a szabadságodat, és el sem engedhetlek. Nincs hozzá jogom. A te érdekedben, Ellida! Azt a jogomat és kötelességemet, hogy megvédjelek, érvényre juttatom.

Ellida
Hogy megvédjél? Mi ellen? Hiszen kívülről nem fenyeget semmiféle durva erőszak. Mélyebben rejlik a kegyetlen erő, Wangel. A saját lelkem vonz és csábít feléje. Ez ellen mit tudsz tenni?

Wangel
Erőt adhatok, hogy ellenállj.

Ellida
Igen, de csak ha én magam is akarom.

Wangel
Hát nem akarsz ellenállni?

Ellida
Hiszen ez az, amit magam sem tudok!

Wangel
Ma eldől minden, kedves Ellida.

Ellida
(hevesen) Igen, látod, ilyen közel a döntés. A döntés, amely az egész életre szól.

Wangel
Holnap pedig...

Ellida
Holnap! Holnapig talán elvész az én igazi jövöm.

Wangel
Az igazi?

Ellida
Elvész az én szabad, teljes, boldog életem, elvész örökre! És elvész talán az övé is.

Wangel
(megragadja a csuklóját, halkan) Ellida, szereted azt az idegent?

Ellida
Szeretem? Mit tudom én? Csak azt tudom, hogy számomra nincs nála kegyetlenebb, és...

Wangel
És?

Ellida
Úgy érzem, mégis hozzá tartozom.

Wangel
(lehajtja a fejét) Kezdek már mindent érteni.

Ellida
Milyen orvosságod van erre? Milyen tanácsot adhatsz?

Wangel
(bánatosan néz rá) Holnap ő már nem lesz itt. Akkor elhárul a szerencsétlenség veszélye, és többé már nem fenyeget téged. Akkor visszaadom a szabadságodat, és elengedlek. Érvénytelenítjük a vásárt, Ellida.

Ellida
Jaj, Wangel!... Holnap már késő!

Wangel
(kinéz a kertbe) A gyerekek! A gyerekek! Legalább őket kíméljük... egyelőre.

(Arnholm, Bolette, Hilde és Lyngstrand bukkan fel a kertben. Lyngstrand még lent elköszön, és balra elmegy. A többiek belépnek a szobába)

Arnholm
Képzeljék csak, hogy milyen tervet főztünk ki! Az imént...

Hilde
Ma este kimegyünk a fjordba, és...

Bolette
Ne, ne áruld el!

Wangel
Mi ketten is kifőztünk valamit.

Arnholm
Igazán?

Wangel
Ellida holnap... elmegy Skjoldvikenbe egy időre.

Bolette
Elmegy...

Arnholm
Látja, ez nagyon okos gondolat, Wangelné asszony.

Wangel
Ellida haza akar térni. Haza a tengerre.

Hilde
(Ellida elé szökken) Elmégy? Elmégy tőlünk?

Ellida
(ijedten) De Hilde? Mi lelt téged?

Hilde
(erőt vesz magán) Semmi, semmi. (Elfordul tőle, halkan) Menj csak! Menj!

Bolette
(félve) Papa... látom rajtad... te is elmégy Skjoldvikenbe.

Wangel
Nem, biztos, hogy nem. Talán hébe-hóba ellátogatok oda...

Bolette
És ide hozzánk?

Wangel
Ide is ellátogatok majd.

Bolette
Hébe-hóba, ugye?

Wangel
Kedves gyermekem, ennek így kell lennie. (Átmegy a szobán)

Arnholm
(suttogva Bolettéhez) Később folytatjuk a beszélgetést, Bolette...

(Wangelhez lép. Halkan beszélnek a háttérben az ajtó mellett)

Ellida
(halkan Bolettéhez) Mi lelte Hildét? Mintha megzavarodott volna!

Bolette
Hát nem vetted észre, mire sóvárog minden pillanatban?

Ellida
Sóvárog?

Bolette
Attól a perctől fogva, hogy idejöttél.

Ellida
Nem, nem vettem észre. Mire?

Bolette
Egyetlen gyengéd szavadra!

Ellida
Hát mégis várna itt rám valami feladat? (Halántékához szorítja a kezét, mozdulatlanul néz maga elé, mintha ellentétes gondolatok és érzések csapnának össze benne)

(Wangel és Arnholm suttogva, beszélgetve a szoba előterébe sétálnak. Bolette a jobb oldali ajtóhoz megy, és átnéz a másik szobába. Aztán kitárja az ajtót)

Bolette
Papa kedves, meg van terítve. Ebédelhetünk, ha úgy tetszik.

Wangel
(kényszeredetten) Igen, kislányom? Nagyon helyes. Parancsoljon, Arnholm! Menjünk be, és ürítsük poharunkat búcsúzóul a "tengerről jött asszonyra"!

(A jobb oldali ajtó felé mennek)

 

ÖTÖDIK FELVONÁS

A félreeső zug Wangelék kertjében, a "kárászos" tó mellett. Növekvő nyáréji szürkület. Arnholm, Bolette, Lyngstrand és Hilde egy csónakban közelednek, amelyet evezővel kormányoznak balra, a part mentén előre

Hilde
Hó! Nézze! Itt kényelmesen kiugorhatunk a partra!

Arnholm
Nem, nem, maradjon csak!

Lyngstrand
Én nem tudok ugrani, kisasszony.

Hilde
És Arnholm úr, maga se tud?

Arnholm
Szívesebben mellőzöm.

Bolette
Akkor kössünk ki ott hátul a fürdőház lépcsőjénél.

(Az evezőkkel jobbra kicsáklyáznak. Ballested ebben a pillanatban bukkan fel jobbról a gyalogösvényen. Kottafüzeteket és vadászkürtöt hurcol magával. Üdvözli a csónakázókat, hátrafordul, és beszél hozzájuk. A válasz kintről és egyre távolabbról érkezik, nem lehet érteni)

Ballested
Mit mond?! Hát persze, az angol gőzös üdvözlésére. Az idén ma jön utoljára. Ha nem igyekeznek, nem hallanak semmit a dallamos hangzatokból. (Kiált) Mi? Hogy? (Fejét rázza) Nem értem! Mit mond?!

(Ellida jön sálba burkolózva balról Wangel kíséretében)

Wangel
De Ellida kedves, biztosíthatlak, van még bőven idő.

Ellida
Nem, nem... már nincsen. Minden percben itt lehet.

Ballested
(a kerítés mögött) Á, jó estét, doktor úr! Jó estét, nagyságos asszony!

Wangel
(észreveszi) Maga az? Mi az, zenélnek is ma este?

Ballested
Igen. A Fúvósegylet ki akar tenni magáért. Mostanában ünnepi ceremóniákban nincs hiány. Ma az angol tiszteletére muzsikálunk.

Ellida
Az angol! Már látszik?

Ballested
Még nem. Ámbár a szárazföld felől, a szigetek közt jön. Nem is gondolnánk, és itt van.

Ellida
Igen... Ez így igaz.

Wangel
(félig Ellidának szánva) Ma jön utoljára. Utoljára.

Ballested
Milyen szomorú is ez a gondolat, doktor úr. De azért megadjuk a módját, ahogy mondani szokás. Sajnos, sajnos! Elköszön a vidám nyár. "Nemsokára bezárulnak mind az öblök" - ahogyan a tragédiaköltő mondja.

Ellida
Igen... bezárulnak mind.

Ballested
Bánatos gondolat. Heteken és a holdnak hónapjain át a nyár víg gyermekei voltunk. Nehéz megbékélnünk a sötétség napjaival. Kezdetben legalábbis. Mert azért az emberek végül is alki... ak... klimatizálódnak, Wangelné asszony. Úgy bizony! (Köszön, és balra elmegy)

Ellida
(a fjordot kémleli) Ez a kínzó feszültség! Ez a nehéz félóra a döntés előtt!

Wangel
Tehát ragaszkodsz ahhoz, hogy te beszélj vele?

Ellida
Igen. Nekem kell vele beszélnem. Hiszen szabadon, önként kell választanom.

Wangel
Nem választhatsz, Ellida. Nem szabad választanod. Nem szabad... nem engedem.

Ellida
Ezt a választást nem akadályozhatod meg. Sem te, sem más. Megtilthatod, hogy vele menjek, hogy őt kövessem, ha ezt választanám. Itt tarthatsz erőszakkal. Akaratom ellenére. Ezt megteheted. De azt, hogy döntsek... hogy a lelkem mélyén én döntsek... és őt válasszam, nem pedig téged, ha így kell és ha így akarom, azt nem akadályozhatod meg semmiképpen.

Wangel
Nem, valóban. Ezt nem akadályozhatom meg.

Ellida
És mi adna erőt, hogy ellenálljak? Semmi sem köt, semmi sem vonz ehhez a házhoz. Gyökértelenül bolyongok a házadban, Wangel. A gyerekekhez nincs közöm. Úgy érzem, idegen vagyok a számukra. Mindig is az voltam. Sohasem volt az enyém a szívük. Ha elmegyek... ha úgy döntök, hogy elmegyek... akár ma vele, akár holnap Skjoldvikenbe... egyetlen kulcsot sem kell leadnom, nem kell kiadnom egyetlen utasítást sem, egyetlen szót sem, semmit. Ennyire nem vertem gyökeret a házadban. Az első pillanattól fogva semmi sem fűzött ide.

Wangel
Magad akartad így.

Ellida
Nem. Nem akartam, de nem is tettem ellene semmit. Csak hagytam, minden maradjon úgy, ahogy a megérkezésem napján találtam. Te voltál, aki így akartad... senki más.

Wangel
Azt hittem, így lesz a legjobb neked.

Ellida
Igen, Wangel, ezt nagyon jól tudom. De ezért fizetni kell. Ez megbosszulta magát. Mert hasztalan keresem, nincs erő, ami idekötne, nincs támasz, segítség vagy érzés, ami vonzóvá tenné számomra mindazt, ami a kettőnk legbensőbb tulajdona lehetett volna.

Wangel
Belátom, Ellida, igazad van. Légy hát holnaptól újra szabad. Holnaptól élheted a magad életét.

Ellida
A magam életét? Ezt nevezed te annak? Ó, nem, az én életem, az én saját igazi életem letért az útjáról, amikor belementem abba, hogy együtt éljek veled. (Félelmében nyugtalanul tördeli a kezét) Most pedig, ma éjjel, egy félóra múlva eljön, akit cserbenhagytam... az a férfi, akihez hűségesen ragaszkodnom kellett volna, úgy, ahogy ő ragaszkodott hozzám! Eljön, és felajánlja még egyszer és utoljára, hogy újraéljem az életet, a magam igazi életét, azt a vonzó és taszító életet, amelyről nem tudok lemondani. Mert önként nem tehetem!

Wangel
Ezért van szükség arra, hogy én, a férjed és egyben orvosod is, levegyem rólad a döntés terhét, és helyetted cselekedjem.

Ellida
Értelek, Wangel, tökéletesen megértelek. Ne hidd, hogy néha nincsenek pillanataim, amikor úgy érzem, megtalálnám békémet és oltalmamat, ha hozzád, szíved legbelső rejtekébe menekülnék, ha szembeszállnék minden vonzó és taszító erővel. De nem tudom megtenni ezt sem. Nem, nem, nem tudom!

Wangel
Gyere, Ellida, sétáljunk egy kicsit.

Ellida
Szívesen sétálnék. De nem merek. Azt mondta, hogy itt várjak rá.

Wangel
Gyere csak. Még van elég időd.

Ellida
Gondolod?

Wangel
Mondom, még van bőven időd.

Ellida
Jó, akkor menjünk.

(Az előtérben jobbra elmennek. Ezzel egyidőben Bolette és Arnholm felbukkan a tó felső partján)

Bolette
(észreveszi a távozókat) Nézze!

Arnholm
Pszt! Csendesen! Hagyja, hadd menjenek.

Bolette
Érti, hogy mi történik mostanában köztük?

Arnholm
Észrevett valamit?

Bolette
Persze!

Arnholm
Valami különöset?

Bolette
Hogyne. Sok mindent. Ön nem?

Arnholm
Nem, nem is tudom...

Bolette
Dehogyisnem. Csak nem beszél róla.

Arnholm
Gondolom, a mostohaanyjának nagyon jót tesz majd az a kis utazás.

Bolette
Azt hiszi?

Arnholm
Igen, úgy gondolom, valamennyiünknek jót tenne, ha olykor-olykor kirándulnánk egy kicsit.

Bolette
Ha holnap kiköltözik Skjoldvikenbe, régi otthonába, nem jön többé vissza hozzánk.

Arnholm
Ugyan, kedves Bolette, hogy jut ilyesmi az eszébe?

Bolette
Meg vagyok győződve róla. Csak várja ki a végét. Meglátja, nem jön többé vissza. Legalábbis addig nem, amíg én és Hilde itt vagyunk a házban.

Arnholm
Hilde is?

Bolette
Hilde úgy-ahogy nem zavarja, jóformán gyerek még; azt hiszem, tulajdonképpen imádja Ellidát. Velem azonban másképp áll a dolog. Mostohaanya, aki alig idősebb a lányánál...

Arnholm
Ami magát illeti, kedves Bolette, talán már nincs is olyan messze az a pillanat, amikor elmehet innen.

Bolette
(élénken) Igazán? Komolyan mondja? Tehát beszélt a papával?

Arnholm
Igen, erről is beszéltem vele.

Bolette
Igen... és mit mondott a papa?

Arnholm
Hm... az édesapját mostanában más gondolatok foglalkoztatják.

Bolette
Ugye, megmondtam előre?

Arnholm
Annyit mindenesetre kiszedtem belőle, hogy a támogatására aligha számíthat.

Bolette
Aligha?

Arnholm
Nagyon aprólékosan és meggyőzően tárta fel előttem a helyzetét; az volt a véleménye, hogy ez most számára egyenlő a lehetetlennel.

Bolette
(szemrehányóan) Akkor miért áltatott? Hogy volt hozzá szíve?

Arnholm
Nem áltattam, kedves Bolette. Csak és kizárólag magán múlik, hogy kikerül-e innen.

Bolette
Mi múlik, mondja, mi múlik rajtam?

Arnholm
Az, hogy kijusson a nagyvilágba. Az, hogy tanulhasson bármit, amihez csak kedve van. Hogy mindaz teljesüljön, amire eddig itt folyton-folyvást csak vágyakozott. Igen, magán múlik, hogy kellemesebb körülmények között éljen, Bolette. Mi a véleménye erről?

Bolette
(összecsapja a kezét) Istenem! Hiszen ez képtelenség! Ha a papa nem akar és nem tud segíteni... Teremtett lelket sem ismerek, akihez fordulhatnék.

Arnholm
Ha a maga öreg... a maga régi tanára felajánlaná a segítségét, elfogadná tőle?

Bolette
Arnholm úr, ön? Ön hajlandó lenne engem támogatni?

Arnholm
Hogy támogatnám-e? Szíves örömest. Mindenben. Elhiheti nekem. Nos, áll az alku? Igen? Elfogadja?

Bolette
Hogy elfogadom-e? Kijuthatok innét, világot láthatok, tanulhatok tisztességesen? Megismerhetem azt a nagy, gyönyörű világot, amely elérhetetlen reményként élt bennem?

Arnholm
Igen, mindez most megvalósulhat. Ha maga is úgy akarja.

Bolette
Megajándékozna ezzel a csodálatos boldogsággal? Mondja, elfogadhatok ilyen áldozatot egy idegen embertől?

Arnholm
Tőlem elfogadhatja, Bolette. Tőlem mindent elfogadhat.

Bolette
(megragadja a kezét) Igen, már én is úgy érzem, elfogadhatom. Nem tudom, miért, de... (Kitörő örömmel) Sírni és nevetni tudnék az örömtől! A boldogságtól! Hát élhetek még igazi életet! Már féltem, hogy le kell mondanom róla.

Arnholm
Ettől ne tartson, Bolette kedves. De most mondja meg őszintén, nem köti, nem köti-e valami ide?

Bolette
Engem? Nem, dehogy.

Arnholm
Semmi?

Bolette
Semmi... azaz a papa bizonyos tekintetben ideköt, és Hilde is. De...

Arnholm
Nos, az édesapját előbb vagy utóbb úgyis elhagyja egyszer. És Hilde is a saját útját fogja járni. Idő kérdése csupán. Semmi egyéb. Semmi más nincs tehát, ami visszatartaná, Bolette? Semmiféle kapcsolat?

Bolette
Nem, semmiféle. Ha ettől függ, máris utazhatom bárhova.

Arnholm
Nos, kedves Bolette, ha így áll a dolog, akkor utazzék velem.

Bolette
(tapsol) Édes jó istenem! Még elképzelni is gyönyörű!

Arnholm
Remélem, teljesen megbízik bennem?

Bolette
Hát persze hogy megbízom!

Arnholm
Tehát nem vonakodik attól, hogy a jövőjét bátran és hittel rám bízza? Így van? Nem vonakodik?

Bolette
Dehogyis! Miért vonakodnék? Hogy gondolhat ilyet? Hiszen ön az én öreg tanítóm... az én tanítóm a régi szép napokból.

Arnholm
Nem... csak azért. Erre nem helyezek a továbbiakban hangsúlyt. Ámde... nos... maga tehát szabad, Bolette. Nincs semmiféle kapcsolata, ami visszatartaná. Így hát megkérdezhetem magától, hajlandó lenne-e örökre összekötni az életét az enyémmel?

Bolette
(ijedten hátralép) Ó... mit beszél?

Arnholm
Örökre, Bolette. Mint a feleségem.

Bolette
(halkan, magában) Nem, nem, nem! Ez lehetetlen. Teljesen lehetetlen.

Arnholm
Valóban annyira lehetetlen volna, hogy...

Bolette
Ezt nem gondolhatja komolyan, Arnholm úr. Sem most, sem soha. Vagy talán... mégis... Erre gondolt, amikor felajánlotta a támogatását, hogy mindenben segít?

Arnholm
Hallgasson meg, Bolette. Úgy látom, nagyon meglepődött.

Bolette
Már hogyne lepne meg az ilyesmi... éppen öntől. Nagyon is meglepett.

Arnholm
Igaza lehet. Nem tudta, nem is tudhatta, hogy maga miatt utaztam ide.

Bolette
Énmiattam? Miattam jött ide?

Arnholm
Magáért, Bolette. Tavasszal levelet kaptam az édesapjától. Volt abban egy utalás, amiből arra következtettem... hm... hogy maga a barátságosnál melegebb érzéssel emlékezik vissza régi tanítójára.

Bolette
Hogyan írhatott a papa ilyet?!

Arnholm
Nem, nem is így gondolta. Csak én éltem abban a hitben, hogy van itt egy fiatal lány, aki epedve várja a visszatérésemet. Ne, ne vágjon a szavamba, Bolette kedves! Nos, értse meg, ha valaki, mint én, nem nevezhető már egészen fiatalnak, azt az ilyen hit vagy tévhit alaposan felkavarja. Heves és hálás vonzalom ébredt bennem maga iránt. Úgy éreztem, jönnöm kell. Hogy viszontlássam. Viszonozni akarom irántam táplált... vélt... érzelmeit.

Bolette
De ha már tudja, hogy nem így volt! Hogy tévedés történt!

Arnholm
Hiába. A maga képe, Bolette, már örökre úgy él bennem, ahogy azt a tévedés okozta hangulat megrajzolta és kiszínezte. Lehet, hogy nem érti meg. De azért ez így van.

Bolette
Soha nem hittem volna, hogy ebből ilyesmi sülhet ki.

Arnholm
De ha kiderült, hogy mégis? Hogy így van? Mit felel akkor? Akkor sem szánná rá magát, hogy a feleségem, igen, az én feleségem legyen?

Bolette
Arnholm úr, úgy gondolom, hogy ez teljesen lehetetlen. Hiszen ön a tanárom volt! Elképzelni sem tudom, hogyan fűzhetne más kapcsolat önhöz!

Arnholm
Igen, igen, hát ha valóban az a véleménye, hogy nem lehet... akkor marad közöttünk minden a régiben.

Bolette
Hogy érti ezt?

Arnholm
Természetesen a szavamat azért állom. Gondoskodom, hogy elkerüljön innen, és körülnézzen a világban. Hogy tanulhasson valamit, amihez kedve van. Hogy nyugodtan és függetlenül élhessen. A továbbiakban is biztosítani fogom a jövőjét, Bolette. Mert én mindig a maga jó, hűséges és megbízható barátja leszek. Erről biztosítom.

Bolette
Istenem... Arnholm úr, ez most már teljesen lehetetlen!

Arnholm
Ez is?

Bolette
Ezt igazán megértheti! Azok után, amit az előbb mondott, és a válasz után, amit adtam önnek. Ó, be kell látnia, hogy nem fogadhatok el öntől ilyen mérhetetlenül sokat. Semmit sem fogadhatok el. Soha többé!

Arnholm
Tehát inkább itthon ül, mint eddig, és hagyja, hogy elmúljon az élete?

Bolette
Jaj, ha rágondolok... ez is kibírhatatlan.

Arnholm
Lemondana arról, hogy világot lásson? Hogy mindabból kivegye részét, ami után itt, saját bevallása szerint, sóvárgott? Tudja, mennyi szépséget rejteget a világ, és mégse venné szemügyre amúgy igazán? Fontolja meg jól, Bolette.

Bolette
Igen, igen, önnek mindenben igaza van, Arnholm úr.

Arnholm
Aztán... ha az édesapja egyszer már nem lesz, ott áll majd egyedül, támasz nélkül a világban. Vagy hozzámegy kényszerből valakihez, akihez talán éppúgy nem érez hajlandóságot, mint most hozzám.

Bolette
Tudom én jól, hogy mennyire igaz minden, amit mond. És mégis, vagy talán, talán...

Arnholm
(gyorsan) Talán?

Bolette
(tele kétséggel Arnholmra néz) Végül is talán annyira mégsem elképzelhetetlen...

Arnholm
Mi, Bolette? Mi lenne az?

Bolette
Talán mégis elfogadhatom az ajánlatát.

Arnholm
Úgy érti, hogy talán mégsem utasít vissza? Nem foszt meg attól az örömtől, hogy mint hű barátja a segítségére legyek?

Bolette
Nem, nem, azt nem! Az már soha nem lehet! Az már többé teljességgel lehetetlen. Nem, Arnholm úr, akkor már inkább vegyen feleségül.

Arnholm
Bolette! Hát mégis akarja?!

Bolette
Igen... azt hiszem... mégis.

Arnholm
Tehát a feleségem akar lenni!

Bolette
Igen, ha még úgy érzi, hogy elvehet.

Arnholm
Hogy úgy érzem-e?! (Megragadja Bolette kezét) Köszönöm, Bolette, köszönöm. Amit pedig az előbb mondott, a tétovázása nem riaszt el. Ha nem is egészen enyém még a szíve, majd meghódítom. Ó, Bolette! A tenyeremen fogom hordani!

Bolette
Akkor körülnézhetek a világban. Élhetek. Megígérte nekem.

Arnholm
És állom is a szavamat.

Bolette
Tanulhatok mindent, amihez kedvem van.

Arnholm
Magam leszek a tanára. Mint azelőtt, Bolette. Emlékezzen az utolsó tanulóévre...

Bolette
(csendesen, elgondolkodva) Ha elgondolom, hogy szabad leszek, kijuthatok a messzi világba! Nem kell rettegnem a jövőtől. Nem kell többé folytonosan az undorító megélhetésre gondolnom...

Arnholm
Nem, többé ne is gondoljon ilyesmire. Egy percre sem. Elvégre, kedves Bolettém, ez nem is olyan rossz, ugye?

Bolette
Igen. Persze hogy nem. Biztosan nem.

Arnholm
(átöleli) Meglátja, milyen kedélyes és kellemes lesz körülöttünk minden! Milyen nyugodt és békés megértésben telik majd az életünk, Bolette!

Bolette
Igen, én is kezdem már... azt hiszem... menni fog. (Kinéz jobbra, és gyorsan kibontakozik az ölelésből) Jaj! Ne áruljon el semmit!

Arnholm
Mi az, kedvesem?

Bolette
Ó, az a szegény. (Kimutat) Nézze, ott hátrébb, a tónál.

Arnholm
Az édesapja?

Bolette
Nem, az a fiatal szobrász. Ott sétál Hildével.

Arnholm
Aha, Lyngstrand. Mi van vele?

Bolette
Hiszen tudja, mennyire rossz bőrben van. Mennyire gyenge.

Arnholm
Ha csak nem képzelődés az egész.

Bolette
Nem, nem az. Nem sokáig húzza már. De talán így a legjobb neki.

Arnholm
Kedvesem, miért lenne így a legjobb neki?

Bolette
Mert... mert a művészetéből sem lesz semmi úgysem, semmi rendes dolog. Menjünk, mielőtt ideérnek.

Arnholm
Szíves örömest, Bolette kedves.

(Hilde és Lyngstrand felbukkan a tó partján)

Hilde
Hé! Hé! Nem várnának meg uraságtok minket is?!

Arnholm
Inkább előremegyünk egy két lépést Bolettével.

(Arnholm és Bolette balra elmennek)

Lyngstrand
(nevetgél) Milyen mulatságos itt mostanában. Mindenki párosával járkál. Mindig kettesben, csak kettesben.

Hilde
(utánuk néz) Esküdni mernék, hogy ez háztűznézőben jár.

Lyngstrand
Miért? Észrevett valamit?

Hilde
Persze, nem nehéz, ha az ember nyitott szemmel jár.

Lyngstrand
Bolette kisasszony úgysem megy hozzá. Ebben biztos vagyok.

Hilde
Ez igaz. Az a véleménye, hogy csúnyán megöregedett. Aztán meg azt hiszi, hogy nemsokára meg is kopaszodik.

Lyngstrand
Nemcsak ezért. Másért sem menne hozzá.

Hilde
Hát ezt meg honnan veszi?

Lyngstrand
Tudom. Van valaki, akinek megígérte, hogy mindig gondol majd rá.

Hilde
Csak gondol?

Lyngstrand
Igen, amíg az illető távol lesz.

Hilde
Akkor maga az az illető, akire gondolnia kell.

Lyngstrand
Lehet.

Hilde
Megígérte magának?

Lyngstrand
Igen, képzelje csak, megígérte. De el ne árulja neki, hogy tud valamit.

Hilde
Isten ments, inkább leharapom a nyelvem. Én hallgatok, mint a sír.

Lyngstrand
Úgy gondolom, ez nagyon is kedves tőle.

Hilde
Ha visszajön, eljegyzi? Aztán feleségül is veszi?

Lyngstrand
Nem, ez nem vezetne jóra. Az első években ugyanis nem gondolhatok még ilyesmire. Amikor pedig már megtehetném, azt hiszem, kicsikét idős lenne hozzám.

Hilde
Mégis azt akarja, hogy mindig magára gondoljon?

Lyngstrand
Igen, mert az olyan serkentően hatna rám. Rám, mint művészre, hiszen érti, ugye? Bolette kisasszony pedig ezt könnyen megteheti, mert neki magának nincs igazi élethivatása. Mégis, még így is nagyon kedves tőle, hogy vállalta.

Hilde
Azt hiszi, hogy gyorsabban tud majd a művén dolgozni, ha Bolette jártában-keltében magára gondol?

Lyngstrand
Igen, így képzelem. Mert nézze csak, ha valahol a világban egy fiatal, finom és hallgatag nő éjjel-nappal csendesen álmodik valakiről, ezt tudni... azt hiszem, ez olyasmi, olyan valami, amit nem is tudom igazán, hogy minek nevezzek.

Hilde
Talán arra gondol, hogy izgató?

Lyngstrand
Izgató? Igen, pontosan. Erre gondoltam: izgató. Vagy valami ahhoz hasonló. (Nézi egy ideig Hildét) Kegyed, Hilde kisasszony, kegyed okos. Rettentően okos. Ha majd visszajövök, kegyed körülbelül annyi idős lesz, mint most a nővére. Talán külsőre is éppolyan lesz, mint a nővére. Talán ugyanúgy érez és gondolkodik is majd, mint ő. Az ő hasonmása lesz talán, ahogy mondani szokás.

Hilde
Szeretné, ha így lenne?

Lyngstrand
Nem is tudom. Igen, gondolom. Most, ezen a nyáron azért jobban szeretném, ha önmaga maradna. Éppen olyan, mint amilyen most.

Hilde
Így jobban tetszem magának?

Lyngstrand
Igen, így a legjobban.

Hilde
Hm... mondja meg már nekem, maga mint művész jónak tartja, hogy mindig világos nyári ruhákat viselek?

Lyngstrand
Persze, jónak tartom.

Hilde
Úgy gondolja, illik nekem a világos?

Lyngstrand
Az én ízlésem szerint: csodálatosan.

Hilde
Mondja meg, mint művész mit gondol, hogy illene rám a fekete?

Lyngstrand
A fekete, Hilde kisasszony?

Hilde
Igen, tetőtől talpig feketében. Gondolja, hogy jól állna nekem?

Lyngstrand
A fekete tulajdonképpen nem nyári szín. Egyébként a fekete is bizonyára pompásan mutatna magán. Pontosan a kegyed alakja miatt.

Hilde
(maga elé néz) Nyakig feketében. Fekete nyakfodor. Fekete kesztyű. Földet söprő fekete fátyol.

Lyngstrand
Ha így öltözne, Hilde kisasszony, akkor szívesebben lennék festő, és szép, fiatal, gyászoló özvegyet festenék magáról.

Hilde
Vagy fiatal gyászoló menyasszonyt.

Lyngstrand
Igen, ez még jobban illene a kisasszonyhoz. De azért ugye mégsem akar így öltözködni?

Hilde
Nem is tudom igazán. De izgatónak találom.

Lyngstrand
Izgatónak?

Hilde
Igen, izgató elképzelni. (Hirtelen kimutat balra) Nézze csak!

Lyngstrand
(arra néz) A nagy angol gőzös! Már ott jár egész elől! Ott a kikötőnél!

(Wangel és Ellida megjelenik a tónál)

Wangel
Biztosítlak, Ellida kedves... tévedsz! (Észreveszi Lyngstrandot és Hildét) Itt vagytok mind a ketten? Ugye, Lyngstrand úr, még nem látszik?

Lyngstrand
A nagy angol gőzös?

Wangel
Igen!

Lyngstrand
Már ki is kötött, doktor úr.

Ellida
Ó, tudtam!

Wangel
Megérkezett!

Lyngstrand
Akár egy tolvaj az éjszakában, ahogy mondani szokás. Olyan halkan és észrevétlenül.

Wangel
Kísérje csak el Hildét a kikötőbe. De gyorsan! Biztosan hallani akarja a zenét!

Lyngstrand
Éppen indulni akartunk, doktor úr.

Wangel
Talán majd mi is megyünk. Pár perc múlva.

Hilde
(súgva Lyngstrandhoz) Ők is kettesben járnak.

(Hilde és Lyngstrand a kerten át balra elmennek. A következő jelenetben a fjord felől, távolról fúvószenét hallani)

Ellida
Megérkezett! Itt van. Igen, igen, érzem.

Wangel
Menj be a házba, Ellida. Hadd beszéljek én vele.

Ellida
Nem engedem! Mondom, nem lehet! (Felsikolt) Ó... látod őt, Wangel?

(Az idegen jön balról, és megáll a gyalogösvényen a kerítés mögött)

Az idegen
(köszön) Jó estét. Hát újra itt vagyok, Ellida.

Ellida
Igen, igen, igen... eljött az ideje.

Az idegen
Útra készen vártál? Vagy nem?

Wangel
Láthatja maga is, hogy nincs útra készen.

Az idegen
Nem útiruhára vagy más efféle holmira gondoltam. Sem becsomagolt bőröndre. Amire neki szüksége van, az mind ott van már a fedélzeten. Kajütről is gondoskodtam. (Ellidához) Felelj hát: készen vagy arra, hogy kövess... hogy önként kövess?

Ellida
(könyörögve) Jaj, ne faggasson! Ne kísértsen engem!

(Távolról hajóharang kondul)

Az idegen
A hajóharang. Az első hívás. Most már igent vagy nemet kell mondanod.

Ellida
(kezét tördeli) Döntenem kell! Döntenem egy életre! Aztán nincs többé visszaút.

Az idegen
Többé nincs. Félóra múlva már késő.

Ellida
(félve és fürkészve nézi) Miért ragaszkodik hozzám ennyire?

Az idegen
Te nem érzed, hogy mi ketten összetartozunk?

Ellida
A fogadalom miatt?

Az idegen
Fogadalom nem kötelez. Sem férfit, sem nőt. Azért ragaszkodom hozzád, mert ragaszkodnom kell.

Ellida
(halkan és remegve) Miért nem jött előbb?

Wangel
Ellida!

Ellida
(kitör) Ó, hogy vonz, követel és csábít az ismeretlenbe! Mintha őbenne sűrűsödne össze a tenger minden hatalma!

(Az idegen átlép a kerítésen)

Ellida
(Wangel mögé menekül) Mi ez? Mit akar?

Az idegen
Hallom, látom rajtad, Ellida... engem választasz te mégis!

Wangel
(az idegen elé lép) Az én feleségem itt nem választhat. Itt én választok helyette, a védelmében. Igen, a védelmében! Ha nem takarodik el innen, el az országból, hogy soha többé ne lássuk, tudja-e, hogy akkor mi vár magára?

Ellida
Ne, Wangel! Ezt ne!

Az idegen
Mit tehet maga velem?

Wangel
Lecsukathatom mint bűnözőt! Itt helyben lecsukatom! Mielőtt még visszamegy a hajóra! Pontosan tudok mindent a skjoldvikeni gyilkosságról!

Ellida
Ó, Wangel, hogy tehetsz ilyet!

Az idegen
Erre is felkészültem. Ezért (belső zsebéből pisztolyt vesz elő)... erről is gondoskodtam.

Ellida
(kettejük közé veti magát) Nem! Ne ölje meg! Öljön meg engem!

Az idegen
Se téged, se őt. Ettől ne félj. Ez saját használatra való. Hogy szabadon élhessek, és szabadon is halhassak meg.

Ellida
(egyre izgatottabban) Wangel! Hadd mondjam meg úgy, hogy ő is hallja! Visszatarthatsz engem. Hatalmad van hozzá, módodban áll. Alighanem meg is teszed! De sem a lelkemet, sem a gondolataimat, sem csábító vágyamat, sóvárgásomat nem verheted bilincsbe! Kitör, kiviharzik az, ki az ismeretlenbe, amire születtem, és amit elzársz előlem!

Wangel
(csendes fájdalommal) Látom, Ellida! Lépésről lépésre távolodsz tőlem. Addig vágyol a határtalan, a végtelen, az elérhetetlen után, amíg az éjszaka sötétje borítja el a lelkedet.

Ellida
Igen, igen, érzem is fekete, hangtalan hullámzását.

Wangel
Odáig nem juthatunk. Nincs más menekvés a számodra. Én legalábbis nem látok. Ezért most... ezért itt... érvénytelenítem a vásárt. Nos, válassz hát szabadon, teljesen szabadon.

Ellida
(egy ideig mereven nézi, mintha megnémult volna) Igaz... igaz, amit mondasz? Úgy érzed, szívből beszélsz?

Wangel
Igen. Megkínzott szívemből.

Ellida
Hagyod is, hogy így legyen? Hogy így történjen? Meg tudod tenni?

Wangel
Igen. Meg tudom tenni. Meg tudom, mert nagyon szeretlek.

Ellida
(halkan, remegve) Ennyire közel kerültem hozzád... ilyen nagyon közel?

Wangel
A veled eltöltött évek tették.

Ellida
(összecsapja a kezét) És én... én ezt nem vettem észre!

Wangel
Máshol jártak a gondolataid. De most, most már nem köt semmi sem hozzám, sem a házamhoz. A lányokhoz sem. Most már visszatalálhat útjára a te saját, igazi életed. Mert most már szabadon választhatsz. A saját felelősségedre, Ellida!

Ellida
(halántékára szorítja kezét, és arra mered, ahol Wangel áll) Szabadon és a saját felelősségemre! A saját felelősségemre! Hiszen ez így egészen más!

(A hajóharang másodszor szól)

Az idegen
Hallod, Ellida? Utoljára hívnak. Gyere!

Ellida
(az idegenhez fordul, határozottan a szemébe néz, erőteljes hangon) Én többé már soha nem megyek magával!

Az idegen
Nem?

Ellida
(Wangelbe kapaszkodik) Nem hagylak el többé soha!

Wangel
Ellida! Ellida!

Az idegen
Tehát vége?

Ellida
Igen! Örökre!

Az idegen
Látom. Itt valami erősebb volt az én akaratomnál.

Ellida
A maga akaratának többé nincs ereje rajtam. Maga már csak az a halott nekem, akit kivetett a tenger, de aki vissza is tér oda! Már nem taszít többé! Nem vonz, és nem is csábít.

Az idegen
Isten vele, asszonyom! (Átlendül a kerítésen) Ettől a perctől ön nem több és nem is kevesebb számomra egy átvészelt hajótörésnél. (Balra elmegy)

Wangel
Ellida, a te lelked olyan, akár a tenger. Csupa áradás és apály. Mi okozta ezt a változást?

Ellida
Nem érted?... Abban a pillanatban, ahogy szabadon választhattam, ez a változás bekövetkezett, be kellett következnie!

Wangel
És az ismeretlen? Nem vonz és nem csábit többé?

Ellida
Nem vonz és nem is taszít többé. Megismerhettem, vállalhattam volna, ha magam is úgy akarom. Ezért tudtam lemondani róla.

Wangel
Lassan megértelek. Te képekben, testet öltő képzetekben gondolkodsz és érzel. A tenger utáni emésztő vágyad, az idegenhez vonzó titokzatos valami a benned ébredő és növekvő szabadságösztön kifejezése volt. Semmi más.

Ellida
Nem tudom, mit mondjak erre. Csak azt tudom, jó orvosom voltál, mert nemcsak megtaláltad, hanem alkalmazni is merted az orvosságot, az egyetlent, ami segíthetett rajtam.

Wangel
Hát igen, végszükség és veszély esetén mi, orvosok, sok mindent merészelünk. De ugye most már visszatérsz hozzám, Ellida?

Ellida
Igen, Wangel, kedves, hűséges Wangelem, visszatérek hozzád. Most már lehet. Szabadon, önként és a saját felelősségemre térhetek vissza.

Wangel
(meghitten néz rá) Ellida, Ellida! Ó, hogy most már egymásért élhetünk...

Ellida
A közös emlékeinkkel. A tieiddel és az enyéimmel.

Wangel
Te kedves!

Ellida
És a mi két gyerekünkért, Wangel.

Wangel
A mieinkért... azt mondod?!

Ellida
Értük, akik még nem az enyémek, de kiharcolom, hogy azok legyenek.

Wangel
A mieink!... (Hirtelen boldogan megcsókolja Ellida kezét) Köszönöm, nagyon köszönöm ezt a szót.

(Hilde, Ballested, Lyngstrand, Arnholm és Bolette balról bejönnek a kertbe. Ezzel egy időben sok városi fiatal és nyaralóvendég lepi el a gyalogösvényt)

Hilde
(halkan Lyngstrandhoz) Nézze csak, mint egy szerelmespár.

Ballested
(aki meghallotta) Még nyár van, kisasszonykám.

Arnholm
(Wangelhez és Ellidához) Ott fut ki az angol hajó!

Bolette
(a kerítéshez megy) Innen látni a legjobban.

Lyngstrand
Utolsó útja az idén.

Ballested
"Nemsokára bezárulnak mind az öblök", ahogy a költő mondja. Szomorú dolog ez, Wangelné asszony. Magát is elveszítjük egy időre. Hallom, holnap kiköltözik Skjoldvikenbe.

Wangel
Nem, ebből nem lesz semmi. Másképp határoztunk az imént.

Arnholm
(felváltva nézi őket) Csakugyan?

Bolette
Papa... igaz ez?

Hilde
(Ellidához szalad) Mégis itt maradsz?

Ellida
Igen, kedves Hilde... ha akarod.

Hilde
(sírás és nevetés között) Még kérded, hogy akarom-e?

Arnholm
(Ellidához) Ez valóban nagy meglepetés!

Ellida
(mosolyogva, de komolyan) Emlékezzék rá, Arnholm úr... tegnap erről beszéltünk. A szárazföldi lény, ha már azzá lett, nem talál vissza a tengerre. Sem a tengeri életbe.

Ballested
Akárcsak az én sellőm!

Ellida
Úgy valahogy.

Ballested
Azért van különbség: a sellő belehal! Az emberek akkla... allkamatizálódnak... igen, igen, biztosíthatom magát, Wangelné asszony, hogy akk-li-ma-ti-zá-lód-nak.

Ellida
Igen, de csak ha szabadok, Ballested úr.

Wangel
És a saját felelősségükre, Ellida kedves.

Ellida
(kezét nyújtja Wangelnek) Így van.

(A nagy hajó nesztelenül keresztülsiklik a fjordon. A zene közelebbről hallatszik)