Fülszöveg

A XIX-XX. század fordulóján a haladó magyar polgári irodalom "mértéke" és "példája" volt Ambrus Zoltán, az "írók írója". Nemcsak regény- és novellaíró, hanem kritikus, színházigazgató, nagy tekintélyű publicista, műfordító. Szikár, pontos mondataival pszichológiailag mindig hiteles, valóságos figurákat teremtett. Leginkább a dagályos stílustól idegenkedett, mert "semmi sem bántotta jobban, mint az üres kongás". A századforduló irodalmi divatjától fordult el ezzel, s teremtette meg a fegyelmezetten mértéktartó, metszően elemző ábrázolásmódot. A század utolsó évtizedében bontakozott ki nagy hatású szépírói munkássága. Első és legnagyobb vállalkozása, a Midas király nagy visszhangot és sok vitát keltett megjelenésekor. Ezenkívül még négy regényt írt. A Solus erist 1901-ben írta. Hőse, a fiatal, élvezeteket és szerelmeket gyűjtögető tehetséges festő életének legnagyobb fordulatát élhetjük át a regényben. A naiv, gyermekien tiszta s az örvénylő mélységeket sejtető szerelem történetében. Büszkeség, gőg viaskodik ebben a könyvben a lebírhatatlan érzelmekkel, vágyak az észokokkal, hogy végül a lemondás győzhessen. A regény hátterében felvillannak az író zaklatottan bölcselkedő gondolatai, eszmefuttatásai, melyek a századforduló világát s a vidéki kastélyok életét hozzák közel hozzánk.