Bevezetés

A kiegyezéssel visszaállított magyar alkotmányosság a politikai intézmények és színterek tekintetében jelentős változást hozott. Létrejött a parlamentáris rendszer, a politikai érdekek nyilvános megfogalmazásának és a politikai közvélemény előtti legitimációjának szükségessége. Ez a változás új helyzetet teremtett a nagybirtokos arisztokrácia számára.

A befolyásszerzés és az érdekérvényesítés hagyományos színtere az udvari háttér politizálás elveszítette korábbi jelentőségét. A magyar belpolitikai döntések súlypontja átkerült a parlament és a nemzeti kormányzat hatáskörébe, így a nagybirtokos arisztokrácia gazdasági, politikai érdekeinek érvényesítése más eszközöket igényelt.

Bár az új politikai berendezkedés és intézményrendszer a belső hatalmi erőviszonyokat nem változtatta meg lényegesen, a konzervatív nagybirtokosság befolyásának csökkenése, érdekeik hatékonyabb érvényesítésére, a nyilvános politikai szintéren való önálló fellépésre késztette az arisztokrácia kompromisszumra kész csoportját.

A konzervatív irányzat - élén 'Sennyey Pál báróval - azzal a programmal lépett fel, hogy a válságba jutott szabadelvű kormányzással szemben a polgárosodás hatékonyabb, megfontoltabb, a "maradandóság garanciáját" nyújtó változatát képviselje és valósítsa meg.

A Deák párt elmélyülő válsága, elvi ellentéteinek felszínre jutása, de különösen az államháztartás súlyos deficitje, majd a Tisza kormány kezdeti bizonytalansága és kudarcai a konzervatívok számára hosszú ideig komoly esélyt jelentettek a kormányzati szerepvállalásra.

A politikai elvek és irányzatok nyilvánosság előtti. ennek meggyőzését célul tűző versenye mögött a háttérben bonyolultabb és tagoltabb érdekfolyamatok szerveződtek, s az informális politikai erőtérben a politikai szereplők között gyakran meglepő játszmák és kapcsolati szerveződések működtek.