CÍMLAP
|
TARTALOM, ISMERTETŐ |
Tartalom
Hercegravatal
Animáció
Báb, színház
Zene
Visszatérés
Virrasztás
Vereség
Végpont
Hangyák
Beavatás
Belül
Áradás
Beckett
Bejárás
Berlin
Búcsú
Áldozás
Délelőtt
Dramaturgia
Ébredés
Hiátus
Makett
Manipuláció
Helyszín
Idézet
Irgalmasság
Január
Mézeskalács
Karének
Késleltetés
Kimerevítés
Körül, járás
Languszta
Látogató
Boltozat
Lepke
Más
Napirend
Pókátírás
Portré
Princeton
Forgás
Hercegravatal
Reggelre
Rongy-majális
Sár
Temető-séta
Stockholm
Szégyen
Szemben
Áldozat
Dél
Elbizonytalanodás
Elemek
Elmozdítás
Elutasítás
Epilógus
Érintő
Forma
Fríz
Galilei-hőmérő
Erdőn
Érintés
Évforduló
Fél-halandzsa
Agresszió
Alkony
Alkonyat
Álom a vágóhídon
Haladék
Halvér
Hangyák
Hatiora
Híd
Utazó
Interieur
Képség
Kő
Lakoma
Madártörés
Marosvárárhely
Meredély
Növekedés
Oldás
Összpróba
Pár
Poszt
Rétegek
Stáció
Szorongás
Szökés
Találkozás
Találkozás
Tarkó
Csőd-térkép
Tévedés
Tovább
Párnatöredék
Töredezés
Tövisek
Után
Ütemtévesztés
Vadászat
Veszteglés
Szerződés
Táj
Történet
Várakozás
Variáció
Halkuló
Téleső
Házszentelő
Háttal
Helyrom
30 haiku melyben tanítványaitól búcsúzik
Út
Füst
Könyörtelenül
Verőfény
Szomjúság
Táj
Sárnyomok
Vonaton
Bogár
Átkelés
Szárnyak
Nézte
Ciprusok
Szólam
Tükör
Emelkedés
Madár
Várakozás
Távolodás
Homály
Horror
Között
Szökés
Tánc
Villám
Hit
Hiány
Gyanú
Készülődés
Menekülés
Szonet
Közeledés
A szomjúság nyelvén
(Alkonyati vernisszázs)
(Arcodhoz mászik)
(Lebontogatja csontját)
(A kő fogadja)
(Bemozdul a képbe)
(Einstein-éj)
(Semmivel teli)
(Felhúzott térddel)
(Szétrágja a létet)
(Beleégett zuhanás)
(Elfordul benne)
(Homályt fal)
(Emeli a létet)
(Romkert a képen)
(Lassú halált játszik)
Mesterszonett-kópiák
Elsüllyedt szonettek
(szárnya sem)
(hol az Isten?)
(hagyta szétesni)
(játékát, forró)
(nagy, kerek)
(átütött a semmi)
(papírvirágokat szórt)
(örvény kavarta)
(nem ismert rá)
(mely kísértette)
(kettévágta, hitte)
(átment a holnapba)
(megérintette, tovalebbent)
(nyomot se hagyva)
Távolodás
Ismertető
Mesterszonetteket, szonettkoszorúkat, haikukat - a rövid, a lényegére csupaszított, a szinte csak bravúros formákból álló versminták legfőbb változatait is hozza kötetében Zalán Tibor, ám ezek a "bravúrok", ezek a "formalista" csúcsteljesítmények szinte csak levont következtetést jelentenek a kötet első részét adó, "igénytelen" költeményeihez képest. Kétségkívül a kötet első fele az igazi nagy produkció, pedig látszólag csupa igénytelen verstöredék található itt: enigmatikus apróságok, egy-két szóból álló sorok, öt-tíz sorból álló költemények, megfejelve a testes költeményekben otthonos formulákkal, illetve e formulák mesteri "bonzai"-változataival (közölés, enjambement, ugratás stb.). És ezek a lecsupaszított, mégis gazdag formák rendre afféle csendéleteket mutatnak fel: tárgyakat és tárgyegyütteseket, apró szituációkat és nagyítóval nézendő enteriőröket, parányi gesztusokat és gesztustöredékeket, de úgy, hogy az olvasó reszketve érzi, aggódva lesi: nem hullnak-e szét, nem semmisülnek-e meg a szabad levegő, a nagyméretű üres(nek látszó) papír érintésétől (Tövisek; Töredezés; Mézeskalács; Vágóhíd; Hangyák; Január; Sár stb.). Néha persze megsemmisülnek: mondjuk az utolsó szó (szintagma) vonja vissza őket, néha egy durva fordulat, toposz, elem teszi kétségessé létüket (Animáció; Languszta; Portré stb.), ám épp ettől nyomatékosodik valahai létük. - Kitűnő, remek eredetiségű kötet, minden gyakorlott versolvasónak melegen ajánlandó.
Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet