Bevezetés (részlet)

Útra kelünk, hogy Kentenich atyával együtt kilenc héten át keressük Istent, a mi Mennyei Atyánkat. Kilencedünk címlapján ez áll: "Igen, Atyám!"

Prédikációi és előadásai során Kentenich atya gyakran mondta ezeket a szavakat. Biztosak lehetünk benne, hogy magánéletében is.

"Igen, Atyám!" Ezek a szavak megnyitják az Istenünkhöz vezető utat. Isten nem telepszik bele az áruházi turkálókba, hogy mustrálgathassuk, és miután alkalmasnak találtuk, a saját életvitelünkbe illesszük. Isten elébe megy az embernek. Megszólítja. Megnyilatkozik neki. Kinyilatkoztatja neki az akaratát. És az, aki felismeri ezt az akaratot, és egyszerűen elfogadja, mondván: "Igen, Atyám!", az rá fog ébredni, hogy ez a nagy és szent Isten szereti őt. Aki ezt az engedelmességet élethivatássá teszi, az végül fel fogja ismerni: ez a nagy és végtelen Isten az én Atyám.

[...]

Kilenc héten át Kentenich atyával együtt haladunk az úton. Megpróbálunk résztvenni az ő Istenhez kötődő életében. Ezáltal természetesen közel kerülünk életének legbelső titkához. Kentenich atya nem sokat beszélt Istenhez fűződő személyes kapcsolatáról. Így illik ez Isten emberéhez. De kínálkozik számunkra egy másik út. Most ne elsősorban az önéletrajzi hivatkozások és feljegyzések révén közeledjünk Kentenich atyához, hanem azokon az imákon keresztül, amelyeket a dachaui koncentrációs táborban alkotott.

Minden írás közel visz minket az alkotójához, elmond valamit nekünk a szelleméről. Egy ember imája azonban bepillantást enged Istennel folytatott beszélgetésének módjába. Ezért fogunk ebben a kilenc hétben Kentenich atyának Dachauban írott imáira (Himmelwärts) támaszkodni.