esőben

tavaszi etüd

aznap

emlékek

melletted

foglyod vagyok

szilánkok

megtisztulva

szétfújt nyomok

menedék

megőriztem

- - - mióta esik
valami megváltozott
idegen lettem:
csöbörből csömörbe
alkudtam magam
azóta hallgatok
magunkról hallgatok
s csak néha sírok
miként fákon
az átfázott rügyek - - -

kivetett
magából az ég
- magam vagyok

gyalogolunk a semmi szélén
vagyunk mindig félúton
lépésenként születünk
lépésenként meg is halunk
de megállni e gyilkos időben
meztelen csöndben áradó sötétben
szemekben feszülő maroknyi miért közt
nem lehet
                még nem lehet - - -

más úton
máshová igyekszünk

reményt sóvárgunk
ha bennünk összeér a csönd

árnyékunk ölelkezik
a porban hangtalanul

- vétlenek vagyunk
és menthetetlenek - - -

kifűrészelték az utolsó
dallamot is a zongorából
gúzsba kötötték szomorú arcodat
- veled maradunk mégis
rejtezünk vizek mélyére
frissen túrt barázdák torkába
holtak zsebének sötétjébe
mielőtt eldördülnek az ősz sortüzei
s vasúti kocsik kerekei alá
menekülnek az álmok

- - - halk kopogás:
csapdát állít a csönd ebben
a faltól falig világban

arcod szétfújt rózsaszirom
szemedből kitörlődnek
a hazugságokkal
összedrótozott tegnapok
tekintetedben összeér
a magány
                a félelem
üres az ég:
csak fények és árnyékok

Panaszkodik az ég. Sistereg
a gőzölgő aszfalt. Állunk
vakon e sűrű zuhogásban
- védve szigetnyi magányunk.

Néma tükrök: örökkévaló
helyett tócsányi jelenlét.
Remegő kézzel törülgetjük
arcunkról a tolvajló fényt.

Iszapbirkózás ez - rút halál.
S mert tisztulást remélnek ott,
a suhanó autók alá
botorkálnak a dallamok.

          Pénzes Ottónak

felrepedt ajkak
szikkadt köszönések
között
          szétszóródunk
napfoltok
a hétköznapok
galaktikájában

           *

feketén kondulnak
a harangok
arctalan élünk
álmok nélkül

           *

bezárt ajtók mögött
fájdalom lakik
              és hitszegés
:védtelenek vagyunk

           *

vakok lettünk
- néha egymásra
csodálkozunk

ránk szakadt árvaságunk

robinsonok vagyunk
- a magány martalékai

              *

emlékek hullámain
elolvadnak a hangok

az ösvény ajkad szögletén
puha delfin-mosoly

              *

menedék vagyunk
- s fiatalok még az
alázatra...

még látták
a mólón kucorogni
- a világítótorony
záporos fényét
lopta íriszed elhagyott
tengerzugába
honnan hajóján
utolszor futott ki
sohasemvolt
távoli kikötők felé - - -

harang kondul

                        messzi hegyek mögül
           szív
k(utak) - - - ének
            öbl
                           szelíd mormolása

eml(éked) kutatom

                              nevetésed

sza/VAK/ba r(ejtett) álmaim
                              v
                /SZÍV/ár -  ányait
                              m
de látom:
               ját/ÉKSZERE/k vagyunk

isten /POR/táján

                              ÉS HAMU - - -

karodban rémült bizsergés
a véred dadogva lüktet
szél kergeti a szemetet
szavaid kötélen függnek

agyad lyukas cipőjében
cikáznak képtelen képek
szuggerálnak hogy engedd ki
a behúzva tartott féket

hajód léket kapott süllyed
cápák úsznak át az égen
tekinteted fönnakad mint
hunyó nap a jegenyéken

            1.

fehér hajú a csönd
követi a madarak röptét
hangtalanul matat
álmaid morzsái közt

            2.

jeges kéz markolja éjszakáidat
lovak patái dübörögnek
valaki érkezik
                     valaki elmegy

            3.

eggyé olvadnak a hangok
mint vadászaton
az állatok a hajtók a kürt
s a fegyverdörrenés
- a rózsálló fényben üres szívű
kopjafák a jegenyék

temess hóesésbe
varjú hangú szélbe
jégcsap-rügyek közé
temess engem élve

fehér gyapjúszirom
legyen az otthonom
hósapkás bérceken
szél fújja szét porom

fenyő alá temess
sátram tűlomb-nemez
zajló tavasz fogytán
zöld tobozban keress

az utolsó vacsora

bevallom meglepett Jézus kijelentése
miszerint utolszor ülünk itt együtt
hisz semmi jel nem mutatott arra
hogy utazni készülne
magyarázatát sem igen hallottam
mert közben Péter ráncigálta a köntösömet
valamit mondani akart (ráadásul csámcsogott is
hiába pisszegtem rá keményen)
annyi mindenesetre világossá vált
hogy a Tanító csak három nap múlva tér vissza
Péter tiszteletlen viselkedése
persze szemet szúrt Jézusnak
s nyomban rá is pirított
szelíden mentegetőzött volna amaz
de tele szájjal nemigen jutott szóhoz Jézus mellett
akivel egyébként sem igen ellenkezhettünk
Péter teljesen magába roskadt
de a názáreti máris fordított fegyverén
ezúttal Júdás lett a célpont
(nem értettem a Mestert:
miért bántja hisz jóravaló fiú)
Jézus máskor meleg tekintete most mintha
elborult volna: hűvösen siklott végig a szobán
s amikor a serleget az ajkához emelte
jeges borzongás futott végig rajtam
úgy éreztem, mintha holtak ölelnének
el is határoztam hogy reggel
megkérem a názáretit
adja magyarázatát eme érzetnek
mitől a bor íze is megkeserült a számban

Miért Jézus vérét
szomjazza a tömeg?
Pilátus nem értette.
Állt az árkádok alatt
összehúzott szemmel figyelve
a vadul üvöltözőket.
Ördögi terve, hogy koncul
dobja a Tanítót a csőcseléknek,
bevált. Mégis kétség mardosta,
hogy jól döntött-e:
"Mártírt csinálunk a názáretiből,
a legendák pedig olykor
veszélyesebbek, mint a fegyver."
De főtisztjének cinikus válasza
némiképp megnyugtatta:
"Csak bevégezzük,
ami meg van írva."
...ami meg van írva... - csengett
vissza fülében a mondat,
s a derűs eget fürkészve
végül ő is felnevetett.

uram
        sivatagba
temettük a szót
a kiszikkadt álmok
s a porló hit mellé
hisz úgysem értjük
már egymást régen

mégis
         szavak nélkül
is maradj velünk
hisz vakok vagyunk
mindannyian: tükrünk
kettétört s már nem látunk
magunkban téged

              1.

- - - Inunkszakadtából...
(Fecskék kergetőznek így.)
Valami nincs rendjén.
Lüktet a bizonytalanság.
Rettegés gomolyfelhői az
égen. Kétségbeesett keresés.
Vadul jár az agy. Cikázik
a tekintet. Csak a csoda
segít... Már az sem.

              2.

- - - Menekülnél. Félszárnyú
lepke. Az éjszakából el.
Hunyorgó fény. Kocsma-
asztal. Üres pohár. Áldásra
várva. Lázasan.

              3.

- - - Alvók magánya.
Lehajtott fej. Elnyomott
cigaretta. Mozdulatlan
álmok...

szerelem nélküli bordélyban
születtek verseink
hol parázna tekintetek
vetkőztették meztelenre
a hibátlan szavakat
s kéjes gőggel deflorálták
vagy dobták az
agyonhallgatás taigetosába
szerelem nélküli bordélyok
mocsarából bugyogtak szavaink
hol új szüzek mindig akadtak
a pezsgő is kitartott reggelig
csak a kárpit... igen
a kárpit szennyezett...

sört vedel Claudius
Hamlet meg biliárdozik
veszít mindegyre veszít
- a fél kocsmának tartozik

a sarokban Laertész
- részeg a felbérelt kölyök -
hergeli Ophéliát
ki ruhátlan táncol s röhög

izzadt síkos orcája
vágytól és kéjtől remeg
de Hamlet kése gyors
- s a céda földön hempereg

asztal és szék fölborul
a csapos rendőrért kiált
összerezzen Gertrud és
kilöttyen a méregpohár

hozzá kellett volna tenni
a szavakhoz valamit
egy fintort egy gúnyos
ajkbiggyesztést sajnálkozó
mosolyt megvető tekintetet
hogy hitelesítsük jelentésüket -
morfondírozott Giordano
miközben a füst már a szemét
csípte a torkát mardosta
de mikor a fölcsapó
lángnyelvek közt
egy pillanatra föltűnt
a máglya fényében gyönyörködők
elégedett vigyora
hirtelen rádöbbent:
szavak sem kellenek
az igazság nem a szavakban
keresendő - rá van az
az arcokra írva - - -

1. a szelekcióról
         amikor II. József rendeletileg
                eltörölte a halálbüntetést

csak visszatérünk
a természetes szelekcióhoz
- végül is egy tőről fakadunk
hisz bölcsőben ringtak
a gyilkosok is
miként mi mindannyian
- most annyi változik csupán
hogy taigetosunkon újra
elszaporodnak a farkasok

2. a halhatatlanságról
         XVI. Lajos kivégzéséről értesülve

az én játékomnak
megvan az a hallatlan előnye
hogy koronás főt
sohasem lehet "leütni"

3. a halálról
         a megbékélés pillanatában

a szeretet olyan méreg
mely összezavarja az érzékeket
így nemesül borrá a lőre
gabonává az ocsú
s szerető fiúvá a tékozló
de semmiképp se keseregjünk ezen
mert az élet is csak játék
a halál pedig csupán
egy matt az életnek

hidd el apám
         ez itt a vég
ez az eufória
a csapraütött hordókból
önvérünk folyik
nagyot tévedtünk:
innen már nincs hova
kezdetét vette
a máglyák tébolya
s mire semmivé ég
ez az elrongyolódott éjszaka
trójánk füstölgő fáklya lesz
s a győztesek
lányaink parázsló ölében
fürdenek - - -

fekete madarak
hangversenye készül

a vasúti töltés mellett
szikár jegenye vezényel

szétmorzsolt szavak
szaggatott dallamok rebbennek
az ősz hangjegyfüzetéből

ti-tá-ti-tá  ha-lál-ma-dár
- vasúti kocsik szívverése
a síneken

száraz füvek sikolya hallik
s a gerinc roppanása
a nevetéssé szakadozó szélben

Megnyílt a kirekesztett
szavak arborétuma.
Nem hiába vetkezett
a céda! Az csak duma,

hogy szeplőtelen maradt!
Eladatott az igaz,
a tiszta hang elapadt.
Nincs rá ír és nincs vigasz.

Zokog Arany és Babits,
káromkodik Nagy László:
hangjuk porba fúlt kavics

- romokban áll Karthagó.
S túlpart, ha van, csak mocsár
- tört fogakat visz az ár...

Történelmi lecke

A múlt színes üveggolyó
mit a Pásztorok koboztak el
a Múzeum-kertben
hol Petőfi s Jókai színleg
összebékült s Vasvári
sem gondolt Iancuval
mert nem tudta még
hogy einstand a mi egész
történelmünk

A Mindenható Nemecseket
küldte a vörösingesekhez
de meg van írva: háromszor
kell megfürödni a tisztuláshoz
Mi mégsem tisztulunk
- bár (be)fürödtünk
már többször is - - -

Ilona húst szeletelt éppen
s az első morajlásra
mibe az ablaktábla beleremegett
ahogy volt  (fehér kötényben
bárddal a kezében) rohant a falakra
Már ott tolongtak a várbeliek
"Caprara döntő rohamra készül"
vetett fészket szemükben a rémület
De akkor már süvítettek a golyók
s a becsapódás nyomán a véres sikoly
füstölgő romokba temetkezett
Ilona elszántan készült
sisakot vértet vett hamar
de fehér kötényébe
mit magáról sebtiben levetett
belekapott a bolond szél
s az már ott lobogott a magasban
fönnakadva egy félrecsúszott gerendán
Ilona először nem értette
miért hallgattak el túlnan a fegyverek
csak azt látta
hogy a várbeliek
sápadt tekintettel borulnak elé
A pap lépett melléje
s a zászlórúddá avanzsált gerendára mutatott:
"Ne sírj lányom... Az ott Isten ujja..."
De Ilona sírt
                    mert látta: Isten ujja halott...

magyar a magyarnak
a szemét kivájja
elhullott elveszett
sehol sincs hazája

veszteg ül Tomori
nem megy el Mohácsra
Zrínyi sem önkéntes
biztos pusztulásba

ekként lőn Thököly
ország mostohája
Rákóczi így marad
mint apja volt: gyáva

Kossuth zugprókátor
tolvajok barátja
a színész Petrovics
Tellt németül játssza

Görgei ószeres
naphosszat csak kántál
Deák és Teleki
udvaronc a cárnál

nincs már Magyarország
nincsenek magyarok
önrontó tengeren
elnyelték a habok

lesújtanak vernek
kígyómérgű szavak
sírhalommá dermedt
lerombolt kőfalak

könnyek és keresztek
- irgalmatlan isten -
az orgyilkos este
szorít a bilincsen

kormos viharlámpák
lobbanó fohásza
bitóvá nőtt hársfák
feljajduló átka

kísér mint az árnyék
mint hozzád nőtt kereszt
- jaj hiába szándék -
többé el nem ereszt

redőnyök pikkelye mögött
elhagyott temetők gyásza:
trianon-csönd nőtte be
mezítlábas reményeinket

jöttek az agymosók
a gondolat-inkvizítorok
dédelgetett senkik - bábái
a tisztára söpört éternek

születtek hamis himnuszok
fekélyes sebünk fölfakadt
s fojtott szitkunk osont
csillagszuronyaik nyomába

dudva muhar és dúlt hitek
te átokverte kis sziget
káromlásból katedrális
Pusztaszertől Segesvárig

te őrült te szent te drága
féltésünk folyamnyi ága
ütöttek beléd vasszöget
ástak néma sírgödröket

Endre Attila s te Sándor
szavatok mindegyre vádol
kompországunk levetkezett
égtájak rongya: céda lett

világosítsd fel gyermeked
a börtönrács is vétkezett
és kígyóméreg járja át
a szabadságunk himnuszát

csalatva élünk egy nagy csalásban
magunk vagyunk a bűvészkalap
ripacskodunk egy komédiában
s lopunk a tapsból mit más arat

magyarnak látszunk egy maszkabálban
tarkónkra festve a célkereszt
cédává züllünk egy rongy hazában
ugyan mondjátok: ki érti ezt...

                               Utassy József versére

szemfedőlapod bárki ha lerántja
tekints le Petőfi felboncolt hazádra

mit neked - írtad - zord Kárpátok bérce
(visszacseng Trianon lidérces szikéje)

mit neked cenzúra - kék szalag sem kell -
melleden tüdővész-égette rendjel

a jognak nincs asztala - nincs ami gátol -
vért köhögsz fuldokolsz mégis a mától

nincs bőség (kosár sincs: ellopták régen
és ne hidd hogy arcukat égeti szégyen)

sírodat Petőfi hiába rázom
sírod sincs s eszméd is elvetélt álom

tavaszaink tiszták
vértelenek

nyarunk bizakodó

de az ősz jobbára
mérgezett: csalással
árulással teli

s többször van tél
mint kellene

ürülék szenny és mocsok
megannyi gyilkos szurony
a harangszó fölzokog
sír a Szent István torony

térdre rogynak a füzek
a sebes Zazar partján
áldoznak új és új szüzet
a megváltót siratván

nincs Szilágyi-palota
sem minorita templom
pereg a vakolata
- az öreg fogadó: rom

az ég kormot könnyezik
a hegyek sárt böfögnek
egy város temetkezik
s fönn keselyűk köröznek

                 Kísérősorok Bíró Lajos szobrához

ma roskatag ősöreg fák
orgonáján játszik a szél
a rőt homok arcunkba vág
s gyászleplébe csavar az éj

gőgös árkádok romjai
közt egy vándor pihenni tér
arcának izzó árkai
kérdezik: merengni mit ér

barátja mérföldes magány
a jégcsillag szívébe szúr:
kompországunk kőpamlagán

véres csík a Tisza s a Túr
- s bántanak vele bár ebül
szent hona - hiszi - fényre derül