Polgár társak!

Egy nép milliói között száz ezrek léteznek, kiknek anyagi körülményök, szegénységök, nagyobbszerü munkák, s drága könyvek megszerzését, - s ezáltal a szellemi mivelődés kifejlését - meg nem engedi. Innét van, hogy az alsó néposztály csak oly verses költeményeket, s regéket vesz meg nehány fillérért, melyek tündér meséi s kalandos hősei az olvasót nehány perczig elmulattatják ugyan; de melyekből legkisebb tanulmányt vagy ismeretet sem merithet. A népirodalomnak iróink részérőli teljes elhanyagolása indita engemet arra, hogy ezen első munkámat ne pusztán mint mulattató olvasmányt - hanem a mennyiben egy halhatatlan emlékü honpolgár eseménydus életét foglalja magában - mint történeti emléket nyujtsam át polgártársaimnak. - S valóban én nem arra törekvém, hogy müvemmel a gazdagok palotáit keressem fel: mert hiszen azok magasb igényeit hivatott irodalmi férfiak, hirneves, s ragyogó tollu költők inkább kielégithetik; az én szerény ohajtásom, - hogy be jussak szegény polgártársaim kunyhóiba, s láthassam, midőn a munkáját végzett család apa s anya gyermekei vagy unokái, s viszont az iskolából haza tért gyermek édes szülői előtt verses könyvecskémet fenszóval olvasgatván, - megtanulja ismerni belőle azon nagyférfiu tetteit, - ki egész életet a hazának szentelé, - s kit a honfájdalom ölt meg. - E czélból irám én meg Gróf Széchenyi István élettörténetét, - s hiszem és reménylem, hogy alig leend a hazának oly polgára - legyen bár a legszegényebb sorsu - ki a "legnagyobb magyart" dicsőitő, teljesen megismertető s e mellett korszerü költeményt tárt karokkal ne fogadná, melyet hazafias buzgalomból polgártársainak ajánl

a szerző