Idézett szerzők és művek

Abdias állítólag az apostolok tanítványa és Babylon püspöke volt. Egy 6. századi apostol-legendagyűjteményben a Simon és Júdás apostolok legendájához írt epilógus neki tulajdonítja a legenda szerzőségét. Később az egész gyűjteményt az ő neve alatt nyomtatták ki.

 

Ágoston (Aurelius Augustinus), 354–430, latin egyházatya, a legjelentősebb latin keresztény író. Mozgalmas ifjúság után Milánóban, ahol rétorikát tanított, megkereszteli Ambrus; később pappá, majd hippói püspökké szentelik. Szentírástudományi munkáinak élén a De doctrina christiana áll; dogmatikai főműve a De trinitate (A Szentháromság). Vallomásai (Confessiones) az első önéletrajz az európai irodalomban; a kereszténység nagy apológiája a De civitate Dei (Isten városa). Vitairatai, teológiai traktátusai és Bibliamagyarázatai mellett mintegy 500 prédikációja és 200-nál több levele maradt fenn. Jacobus de Voragine egyebek közt hivatkozik még a Soliloquiumok könyvére, a saját magával folytatott beszélgetésekre Istenről és a lélek halhatatlanságáról; a De ordine (A rend) című traktátusra; a manicheus Faustus ellen írott könyvre, s a De nuptiis et concupiscentiis című, ugyancsak polemikus műre (De nuptiis et contractibus címen).

 

Ambrus (Ambrosius), 340 k.–397, latin egyházatya, 374-től Milánó püspöke. Írásai szoros kapcsolatban vannak gyakorlati tevékenységével. A De officiis ministrorum (A szolgálattevők feladatai) című műve a keresztény etika első összefoglalása. Homíliáinak, beszédeinek és leveleinek irodalmi értéke is van. A liturgikus himnuszéneklésnek a nyugati egyházban ő a meghonosítója; himnuszaihoz dallamot is szerzett. Jacobus de Voragine a Szüzekről (De virginibus) írt munkája mellett Praefatióira hivatkozik. A praefatio a misében a pap ünnepélyes éneke, régen majdnem minden ünnepnek megvolt a maga praefatiója. Mint ahogy a himnuszokat általában a 7. századtól „hymni ambrosiani”-nak nevezték, így kölcsönözhette Ambrus nevét Jacobus a praefatiókhoz is.

 

Amphilocius 340/45–394 k., kappadókiai származású görög rétor. Szent Vazul sürgetésére 373-ban Ikonium püspöke lett. Kevés fennmaradt írása közt ismert egy 333 jambusból álló tanító költeménye és 8 prédikációja. Nagy Szent Vazul életrajzát tévesen tulajdonították neki.

 

Anastasius Bibliothecarius, 800–880, Rómában él, kitűnő görög tudása miatt kinevezik pápai könyvtárosnak. Hivatalos akták fordítása mellett görög szerzők műveiből összeállít egy háromrészes latin nyelvű Chronographiát, egy tervezett egyháztörténet előmunkálataként. Kopasz Károly megbízásából 876-ban megírja Passio Dionysii Areopagitae címen Szent Dénes életrajzát Metód görög nyelvű passiója alapján.

 

Aranyszájú Szent János (Johannes Chrysostomus), 354–407 a görög egyház legnagyobb hitszónoka, konstantinápolyi pátriárka. Exegetikus homíliái közül egy Máté-homíliára hivatkozik Jacobus de Voragine (90 homíliát írt csak Mátéhoz). Szent Pálnak igen nagy tisztelője volt az Aranyszájú, Pált dicsőítő beszédeiből is idéz a Legenda aurea. Homíliái és beszédei mellett több fontos teológiai traktátus és 236 levél maradt utána.

 

Arnold, Bonneval apátja; l. Guillaume de Saint Thierry címszóban.

 

Athanasius, 295–373, a leghíresebb alexandriai püspök, Arius legfőbb ellenfele. Az ariánusok elleni küzdelmei miatt többször száműzetésbe kényszerül. Számos dogmatikai művet, vitairatot, exegézist írt. Remete Szent Antal élettörténete (Vita sancti Antomi) az aszkétikus életideált példázza.

 

Atyák élete = l. Vitae patrum

 

Beda Venerabilis, 672/73–735, a jarrow-i kolostorban tanít és ír egész életében. Iskolai célú traktátusok mellett alapvető időszámítási művek szerzője; összeállít egy 725-19 tartó Világkrónikát. Mint exegéta szokatlanul önálló. Martyrologiuma a későbbi hasonló művek mintaképe lesz. A Historia ecclesiastica gentis Anglorum egy 731-ig tartó angol egyháztörténet. Verseket is szerez.

 

Bernát, 1090 k.–1153, 1112-ben lép be a citeaux-i reformkolostorba, mely a ciszterci rend bölcsője, és innen alapítja, mint első apát Clairvaux-t. A 12. század második negyedének meghatározó egyénisége, a misztika nagy elkötelezettje. Szembefordul kora felvirágzó filozófiájával, főként Abaelard dialektikája ellen küzd. Teológiai értekezései mellett prédikációi tették ismertté, s még mintegy 500 levele maradt fenn. Jacobus de Voragine Énekek éneke kommentárjára és Zsoltármagyarázataira hivatkozik: ezeket is prédikációi között találjuk.

 

Boethius (Anicius Manlius Severinus), 480 k.–524, római származású államférfi és filozófus. Nagy Teodorik keleti gót államában a legmagasabb tisztségekig eljut, majd alaptalan gyanúba keveredik és kivégzik. Ő közvetítette a klasszikus görög filozófiát a középkor felé számos filozófiai és matematikai művet latinra fordítva és kommentálva. Önálló munkái közül A filozófia vigasztalásáról (De consolatione philosophiae) szóló a középkor egyik legolvasottabb írásműve.

 

A Boldogságos Szűz csodái (Miracula Beatae Mariae Virginis) címen számos Mária-legenda összeállítás született a középkorban. Egy 11. századi, 17 legendából álló gyűjtemény áll a műfaj kezdetén.

 

Cassianus (Johannes), 360 k.–435, kezdetben szerzetesként él Betlehemben, majd pappá szentelik, és Marseille-ben kolostort alapít. Krisztus természetéről és a szerzetesek neveléséről szóló írásai mellett rendkívül népszerű lett a teológiai kérdéseket fiktív beszélgetések formájában előadó Collationes patrum (Atyák beszélgetései) című műve.

 

Cassiodorus: l. Háromrészes Egyháztörténet.

 

Damaszkuszi Szent János: l. Johannes Damascenus.

 

Damiani Szent Péter: l. Petrus Damiani.

 

Decretum, Gratianus 1142-ben egyházjogi előírásokból szisztematikusan összeállított gyűjteménye, a Corpus iuris canonici alapja.

 

Dénes: l. Dionysius Areopagita.

 

Dionysius Areopagita az 5. század végén vagy a 6. század elején élt. Az egyik legjelentősebb ó keresztény író. Négykötetes dogmatikai műve: a Mennyei hierarchia, az Egyházi hierarchia, az Isteni nevek és a Misztikus teológia. A szerzőt azonosnak tartották Pál apostol tanítványával (ApCsel 17,34), ami nagyban megnövelte e művek tekintélyét és befolyását a keresztény világszemléletre.

 

Dorotheus (Pseudo-) egy feltehetően az 5–6. századból származó apokrif traktátus szerzője, mely traktátus Krisztus 70 tanítványáról szól, és célja, hogy a bizánci püspöki szék apostoli eredetét bizonyítsa.

 

Eucherius, †450 k., Lyon püspöke. Aszkétikus művei mellett a latin Biblia szövegtörténete szempontjából fontosak iskolai tananyagként is használt Bibliamagyarázatai. Ő foglalja írásba Szent Móric és vértanútársai szenvedéstörténetét (Passio Agaunensium martyrum).

 

Eusebius 260 k.–339, görög nyelven író ókeresztény történetíró, Caesarea püspöke. Constantinus császárhoz szoros szálak fűzik. Biblia-magyarázatainál és apologetikus műveinél jelentősebbek történeti munkái: egy Krónika, melynek csak részletei és latin fordítása ismert, és Egyháztörténete, mely a kereszténység első századaira vonatkozóan (323-ig) alapvető forrás. Latinul Rufinus fordításában vált ismertté. (Magyarul Baán István fordításában a Vanyó László szerkesztette Ókeresztény írók sorozat 4. köteteként 1983-ban jelent meg.)

 

Eutropius a 4. században Valens császár megbízására megírja röviden Romulustól Jovianus császárig a rómaiak történetét (Breviarium ab urbe condita). Elsősorban az egyháztörténeti vonatkozások érdeklik. Műve népszerű iskoláskönyv lett.

 

Gennadius, 5. század, marseille-i pap. Írásaiból csak a Híres férfiakról írt összeállítása maradt fenn, mely Jeromos azonos című művének folytatása. Sok személyre vonatkozóan egyedüli forrás.

 

Gergely (Nagy Szent), 540 k.–604, 590-től pápa. A Liber regulae pastoralis pápai programja; a Moralia fin Job Jób könyvéhez írt terjedelmes kommentárja. Hagiográfiai összeállítása a Dialogi de vita et miraculis patrum Italicorum (Beszélgetések az itáliai atyák életéről és csodáiról). Jelentősek homíliái és levelezése. Ez utóbbira Jacobus de Voragine Registrumként hivatkozik, ugyanis Gergely 848 levele az eredeti lateráni regiszterből készült három kivonat gyűjteményben maradt fenn.

 

Gergely, Tours püspöke, 538–595. A Historia Francorum a frankok első nemzeti történeti műve, fontos forrás a meroving királyság kialakulására vonatkozóan. A Miraculorum libri 8 (A csodák 8 könyve) hagiográfiai műveit fogja össze (Liber fin gloria martyrum; De virtutibus s. Juliani; Libei 4 de virtutibus s. Martini; Liber vitae patrum; Liber fin gloria confessorum). Külön könyvben írta meg Szent András életét (Liber de miraculis b. Andreae apost.).

 

Glossarium feltehetően egy szinonimaszótár.

 

Glossza. A középkori exegézis kézikönyve a Walahfrid Strabónak (808/809–849) tulajdonított Glossa ordinaria, mely marginálisan, két oldalról fogja közre a bibliai textust. Laoni Anselm (1050–1117) sorközi glosszáival gyakran együtt szerepelnek, feltehetően erre hivatkozik Jacobus de Voragine.

 

Godofridus, †1191 k., történetíró, III. Kondrád és I. Frigyes káplánja Viterbóban. Pantheon című műve világtörténet, melybe sok mesés, anekdotikus elemet szőtt.

 

Guilhelmus Autissiodorensis, †1231, teológiát tanít a párizsi egyetemen. Fő műve, a Summa aurea négy kötetben összefoglalja kora legfontosabb teológiai kérdéseit.

 

Guillaume de Saint Thierry 1119–1120-ban a Saint Thierry bencés kolostor apátja, ezután belép a signy-i ciszterci kolostorba. Misztikus teológus; tartalmas dogmatikai és misztikus művei mellett számos vitairata maradt fenn. Szent Bernát életét 1130–19 írta meg, ezt folytatta Arnold, aki a bonnevah bencés kolostor apátja volt 1144 és 1156 között.

 

Haimo Autissiodorensis, †855 k., auxerre-i szerzetes, Henrik császár nevelője. Több bibliai könyvhöz írt kommentárt, és feltehetően ő a szerzője a Historiae sacrae epitome című, Theodosius császár korával záruló egyháztörténetnek. Korábban műveit Halberstadti Haimónak tulajdonították.

 

Háromrészes Egyháztörténet (Historia tripartita): Cassiodorus (†580 k.) Epiphanius szerzetessel latinra fordíttatta Sokrates, Sozomenos és Theodoretos egyháztörténeteit, s a hármat egybeszerkesztette 12 könyvre osztva. Ez a latin középkor egyik legjelentősebb egyháztörténete.

 

Hegesippos a. A 2. században élt, palesztinai származású író, elszántan küzd az eretnekség ellen. Műveiből csak töredékek maradtak fenn, többek közt Eusebius Egyháztörténetében.

 

b. Josephus Flavius nevének torzult alakja: Josephus, Josippus, Hegesippus.

 

Helinandus 1160 k.–1229 k., francia ciszterci szerzetes, Világkrónikája (634–1204) csak részleteiben maradt fönn.

 

Hilarius 315–367, Poitiers püspöke, az ariánus eretnekség elszánt ellensége, a nyugati egyház első dogmatikusa. Főműve A Szentháromság (De trinitate) című kitűnő hitvédelmi irat. Az első latin himnuszköltő. Hincmar 806. k.–882, 845-től reimsi érsek. Jámbor Lajos és utódai udvarában nagy befolyása van; igyekszik jogilag tisztázni az egyház és a monarchia viszonyát. Királytükre kompiláció; levelei kortörténeti szempontból érdekesek.

 

Historia scholastica: l. Petrus Comestor.

 

Honorius Augustodunensis, 1080–1137 k., dél-német vagy angol származású skolasztikus teológus, a regensburgi skót bencés kolostorban szerzetes. Enciklopédikus sokoldalúsággal tankönyv jellegű, népszerű műveket ír a dogmatika, liturgia, homiletika, exegézis, egyházi irodalomtörténet írás, filozófia szakterületein. Jacobus de Voragine a Speculum ecclesiae (Az Egyház tűköre) című prédikátoroknak szánt kézikönyvét idézi.

 

Hrabanus Maurus, 780–856, Fuldában diákonus és tanár, majd apát; 847-től mainzi érsek. Tanító-nevelő szándékú művei katéna formájú Biblia-kommentárjához hasonlóan kompilációk. Himnuszköltő is.

 

Hugo a Sancto Victore, 1096 k.–1141, a párizsi Szent Viktor kolostor nagy hatású tanára. Két főműve is (Didascalicon és De sacramentis christianae fidei) oktató jellegű összefoglalása a világról s a hitről tudható dolgoknak. Teológiai írásain Szent Ágoston hatása érzékelhető, erősen vonzódik a misztikához.

 

Isidorus Hispalensis, 570 k.–636, az utolsó nyugati egyházatya, Sevilla érseke. Enciklopédikus művének – az Etimológiák húsz könyvének – eredetisége ugyan csekély, de az antik ismeretek sokaságát mentette meg. Írt egy Világkrónikát (Chronicon) 620-ig, és megírta a gótok történetét. Természettudományos, dogmatikai és liturgikus művei mellett készített egy összeállítást a Szent atyák születéséről, életéről és haláláról (De ortu et vita et obitu sanctorum patrum), melyet Jacobus de Voragine változatos címeken idéz.

 

János Diákopus (Johannes Diaconus Hymmonides), 825 k.–880 k., Rómában diakónus. VIII. János pápa megbízására ír egy kitűnő életrajzot Nagy Szent Gergelyről.

 

Jeromos (Hieronymus), 350 k.–420, a dalmáciai Stridonból származó egyházatya, nagy műveltségű tudós. Hosszabb közel-keleti tartózkodás után Rómában tanul, majd Antiochiában pappá szentelik. Betlehemben kolostort alapít, ide vonul vissza. Legnagyobb teljesítménye Biblia-fordítása, melyet alapos filológiai tanulmányok kísérnek. Írt egy könyvet a Híres férfiakról (De viris illustribus), mely az első keresztény irodalomtörténet. Lefordította és folytatta Eusebius krónikáját. További művei jórészt bibliai kommentárok, szerzeteséletrajzok, prédikációk és levelek.

 

Johannes Beleth a teológia magisztere a párizsi egyetemen a 12. században. Rövid, de kitűnő liturgiai kézikönyve a Summa de ecclesiasticis officiis. (Az egyházi szertartások összegzése). Mivel Durandus Rationale divinorum officiorumával többször adták ki együtt, gyakran idézik ezen a címen is.

 

Johannes Damascenus, 650 k–754 k., előkelő arab keresztény családból származik, az arab kalifa szolgálatában áll. 700 körül visszavonul a Jeruzsálem melletti Mar Sabas kolostorba, végül pap lesz. Korának egyik legnagyobb teológusa, dogmatikai főműve A megismerés forrása, mely hatással van mind a bizánci, mind a nyugati teológiára. Kisebb vitairatai mellett jelentősek beszédei, aszkétikus iratai, Szent Pál-kommentárja és hagiográfiai munkái. A Barlám és Jozafát-legendával kapcsolatban szerzőségét többen vitatják.

 

Johannes Scotus Eriugena, 810 k.–880 k., korának legeredetibb filozófusa, kiemelkedő tudósa, 847-től Kopasz Károly udvari iskolájának vezetője. Fontos görög teológiai, filozófiai műveket fordít és kommentál. Főműve, a De divisione naturae (A természet felosztása) erősen panteizmusba hajló neoplatonista filozófiájának foglalata.

 

Josephus Flavius (37–95) zsidó történetíró. Arámi, illetve görög nyelven ír, hogy a görögöket és a rómaiakat megismertesse népe történetével. A zsidó háború 66-tól 73-ig, Jeruzsálem pusztulásáig beszéli el a Róma ellen fellázadt zsidóság harcait. Az Antiquitates Judaicae (magyar fordításban: A zsidók története címen ismert) krónika a világ teremtésétől 66-ig.

 

Kelemen (Alexandriai), 2. század, az első keresztény tudós, az alexandriai katechéta iskola vezetője. A hellének megtérítésén és a kereszténnyé lett pogányok nevelésén fáradozik. A pogány görög filozófiát nagyra becsüli és igyekszik összeegyeztetni a kereszténységgel; főként az antik irodalmi műfajt jelölő Stromata (Szőnyegek) 8 könyvében.

 

Kelemen Itinerariuma, másként Clementinák, illetve Pseudo-Clementinák, egy Szent Kelemen pápának tulajdonított görög nyelvű Péter-regény, mely tartalmazza Kelemen családjának históriáját is. Második fele, melyben Kelemen családja újból egymásra talál (Recognitiones), csak Rufinus latin fordításában maradt fenn. A 2–3. századra datálják.

 

Martyrologium Hieronymianum: az 5. század közepén Észak-Itáliában állították össze, ez a legnagyobb ókeresztény martyrologium. A naptár rendjében tartalmazza a szentek nevét, sírjuk helyét és a szentek kultuszával összefüggő egyéb adatokat.

 

Maximus 380 k.–465 k., torinói püspök. Elveszett teológiai művei mellett több mint 200 sermót, homíliát, tractatust írt. Stílusa Ágostonéhoz és Ambruséhoz hasonlít; szerzősége több műve esetében vitatott.

 

Metód I. konstantinápolyi pátriárka (843–847). A képrombolás ellensége, ezért hosszú száműzetést és fogságot szenved. Vitairatok, kánonjogi és liturgikus művek mellett költeményeket szerez, és több szent szenvedéstörténetét is megírja.

 

Miletus laodiceai püspök egyesek szerint azonos Meliton sardes, püspökkel, aki Antoninus Pius és Marcus Aurelius idejében élt. Műveiből csak töredékek maradtak fenn, többek közt Eusebiusnál. Jacobus de Voragine neki tulajdonít egy János evangélista-életrajzot, melyet Isidorus kivonatában használt, és egy Krónikát.

 

Origenes, 185 k.–254, a keresztény ókor legnagyobb tudósa. Az alexandriai katechéta iskola vezetője, Decius keresztényüldözése idején börtönbe vetik, és a kínzások áldozata lesz. Legnagyobb szövegkritikai teljesítménye a Biblia szövegét hat változatban párhuzamosan közlő Hexapla. A niceai zsinat után könyvei egy részét eretneknek ítélték, ezért közel 2000 műve közül igen kevés maradt fenn, azok is jórészt latin fordításban.

 

Orosius (Paulus), 5. századi hispaniai származású latin keresztény író, Ágostonnal szoros kapcsolatban áll. Főműve egy világtörténeti összefoglalás (Historiae adversum paganos) Ádámtól 417-ig. A középkor történelemfelfogására és periodizálására nagy hatással van, tankönyvként használták.

 

Pál Diákonus (Paulus Diaconus) 720 k.–799 k. Friaulban született előkelő longobárd családból, Aquileiában diákopus; a longobárd királyság összeomlása után Monte Cassmó-i szerzetes. Leghíresebb műve a Longobárdok története (Historia Longobardorum), kisebb történeti értéke van Szent Gergely-életrajzának. Levelei és versei mellett Nagy Károly kérésére az egyházatyák műveiből összeállított egy homiliáriumot.

 

Palladius (Rutilius Taurus Aemilianus) a 4. században Opus agriculturae címen 13 könyvből álló művet írt a mezőgazdaságról.

 

Papias a phrygiai Hierapolisz püspöke, János apostol tanítványa. 130 körül írta ötkötetes művét, Az Úr mondásainak magyarázatait, de csak kisebb töredékek maradtak fenn belőle.

 

Paulinus, 353–431, 409-től Nola püspöke. A politikai életről fiatalon lemond, nagy vagyonát szétosztja a szegények közt, és csak a keresztényi szeretetnek él. Harmincöt, nagyrészt hexameterekben írt költeménye és egy ötven darabból álló levélgyűjteménye maradt fenn.

 

Petrus Comestor, 1100 k.–1179 k., a párizsi egyetem kancellárja és a teológia magisztere, majd reguláris kanonok a Szent Viktor-kolostorban. Főműve a Historia scholastica, melyben az ó- és újtestamentumi bibliai történeteket sokoldalúan kommentálva, közérthetően foglalja össze. A mű rendkívül népszerű volt az egész középkorban.

 

Petrus Damiani, 1007 k.–1072, 1058-tól ostiai bíborospüspök; a pápai kúria gyakran bízza meg diplomáciai feladatokkal. Vitairatok mellett teológiai traktátusok, szentéletrajzok, prédikációk és vallásos versek szerzője.

 

Philo, alexandriai zsidó-hellén vallásfilozófus az első század első felében. Görög nyelvű munkái jórészt fennmaradtak, s nagy hatással voltak a születőben léve keresztény gondolkodásra.

 

Possidius, Szent Ágoston tanítványa és barátja, 397-től Calama (Numídia) püspöke. Küzd az eretnekség ellen. 431 és 439 között ír egy megbízható Ágoston-életrajzot.

 

Prosper (Tiro), 390 k.–463 k., aquitániai származású ókeresztény író. Szent Ágostonnal közeli barátságban volt, befolyása egész életét végigkísérte. Teológiai művei mellett írt egy Világkrónikát Ádámtól 455-ig. Ennek főként a szerző által megélt korszaka értékes. A Legenda aureában neki tulajdonított traktátus a Szemlélődő életről (De vita contemplativa) Julianus Pomerius műve (5–6. század fordulója).

 

Prudentius (Aurelius P. Clemens) 348–405 k., a késő antikvitás legnagyobb latin keresztény költője. A Vértanúkoszorúk (Peristephanón) című műve egyes vértanúk szenvedéséről, és haláláról írt 14 versét fogja össze.

 

Remigius, 841 k.–908 k., Auxerre-ben, Párizsban és Remisben tanít. Számos művet kommentál: a grammatikusok mellett Bedát, Boethiust, Juvenalist, Seduliust és Martianus Capellát. A bibliai könyvek közül a Genezishez, a Zsoltárokhoz és Máté evangéliumához írt magyarázatokat.

 

Richardus a Sancto Victore, 1173, skót származású, a párizsi Szent Viktor-kolostorban Hugo tanítványa, majd ugyanott perjel. A kora-skolasztika egyik legnagyobb gondolkodója. Dogmatikai főműve, a De trinitate (A Szentháromság) mellett számtalan teológiai traktátust ír, kommentálja az Apokalipszist és fennmaradtak sermói is.

 

Sicardus, 1155 k.–1215, cremonai püspök. Legjelentősebb műve egy 1213–19 tartó Világkrónika, mely főként kortörténeti adalékai miatt értékes. A kánonjog mellett az egyházi szertartásoknak is könyvet szentel (Mitrale sive de ecclesiasticis officiis). Jacobus de Voragine De mitrali officio címen idézi.

 

Sigebertus, 1030 k.–1112, Metzben, majd Gemblouxban tanít. Korának egyik legismertebb írójává Világtörténete 381-től 1111-ig (Chronographia sive Chronica) teszi. A kronológiának nagy figyelmet szentelő tudós műnek számos folytatója akadt. Jeromos és Gennadius nyomdokain több történeti életrajzot ír, s megírja kolostorának történetét is.

 

Sulpicius Severus 360 k.–420 k., történetíró és hagiográfus. Krónikája a világ teremtésétől 400-ig kitűnő forrás, főleg egyháztörténeti vonatkozásban. Még Szent Márton életében megírta életrajzát (Vita sancti Martini), ezt később 3 levéllel és két Dialógussal egészítette ki.

 

Szentviktori Hugo: l. Hugo a Sancto Victore.

 

Szentviktori Rihárd: l. Richardus a Sancto Victore.

 

Theodoros Studites, 759–826, a képrombolás idejének egyik legjelentősebb ortodox teológusa, a görög szerzetesség nagy reformátora. A konstantinápolyi Studion-kolostor az ő irányítása alatt lett a keleti egyház lelki központja. Többször kényszerült száműzetésbe. Bertalan apostolról szóló beszédét Anastasius Bibliothecarius fordította latinra.

 

Tours-i Gergely: l. Gergely, Tours püspöke.

 

Usuardus †875 k., a St. Germain-des-Prés-apátságban szerzetes. Korábbi szerzők felhasználásával írt egy Martyrologiumot, mely fontos szerepet kapott a liturgiában, s később a Martyrologium Romanum alapja lett.

 

Vincentius Bellovacensis (1184/94–1264 k.) domonkos szerzetes a beauvais-i kolostorban, XI. Lajos könyvtárosa és gyermekeinek nevelője. Főműve a kor természettudományos, jogi és történeti ismereteit összefoglaló Speculum mamus című enciklopédiája. Emellett több teológiai, rétorikai, jogi és pedagógiai művet írt.

 

Vitae patrum a 6. században összeállított, főként görög forrásokon alapuló terjedelmes latin nyelvű legendagyűjtemény. (Migne, PL 73–74).

 




Hátra Kezdőlap Előre