A sorozat szerkesztője igen jól választotta ki Kemény Zsigmond terjedelmes ouvre-jéből ezt a két rövidebb lélegzetű regényt, mert egyik is, másik is nagyon alkalmas lehet arra, hogy az eddig inkább tisztelettel emlegetett, mintsem valóban népszerű író világát közel hozza a mai olvasókhoz. Mindkét mű a pálya középső szakaszán, az 1850-es években született, akkor, amikor Kemény egyre szűkebbnek érezte sajátos, eredendően tragikus létélménye kifejezéséhez a kezdetben követett romantikus mintákat, s új művészi megoldásokat keresett. A reformkor idején játszódó Férj és nő egy szerelmi szenvedély sodró erejű, mégsem patetikus, inkább elemző bemutatása; házasember főhőse - új eszmékért hevülő nemes - nem a polgárcsaládból származó, jólelkű hitvese oldalán keresi a boldogságot, hanem arisztokrata kedvese kegyeiért eseng reménykedve, csalódva, örök féltékenyen, s végül mind több belső sebből vérezve jut el a kétségbeesett öngyilkosságig. E végzetes szenvedély ábrázolásában az író bőségesen él a pszichológiai realizmus eszközeivel, nemegyszer a huszadik századi mestereket előlegző módon. Még inkább újszerű, s a modern regénytechnikát idézi a Ködképek a kedély láthatárán polifonikus szerkezete: három, bonyolultan összefüggő történet alkotja a "beszélyfüzér"-t, s mindegyikben egy-egy példázatos magatartás ölt alakot; az elsőben az erőszakos népboldogítóé, a másodikban a fatalistáé, a harmadikban pedig a mindenkor tisztes középszeré, hogy aztán e kontrasztok fokozatosan kioltsák egymást, s kiderüljön: a világ egyikükhöz sem kezes.

Forrás: Új Könyvek adatbázisa, 1994-2000
szerk.: Könyvtári Intézet