Scheiber Sándor: A fanyüvő Sámson párhuzamai és forrása. Archaeologiai Értesítő.. 1962, 68–71. Sámsonnak erről a cselekedetérőL sem a Biblia, sem: a zsidó aggáda, illetőleg keresztény legenda nem tud. Az előző magyarázatok önkényes szimbólumaként, illetőleg a művész naiv elbeszélő kedvének megnyilatkozásaként értelmezték. Scheiber hangsúlyozza, hogy Sámson Jézusnak ótestamentomi előképe. Egy középkori egyházi író, Venerabilis Godefridus admonti apát a filiszteusok templomának két oszlopát a keresztfa két ágához hasonlítja. Innen vehette a művész vagy megrendelő azt az ösztönzést, hogy Sámsont fanyűvőnek ábrázolja. Így roppantja meg Jézus is az ószövetségi világot. Az ábrázolásba belejátszhatott a fanyűvő archaikus meséje is.
Cs. Tompos Erzsébet: A „fanyűvő” Sámson. Adalék a pécsi székesegyház XII. századi épületplasztikájának ikonográfiai értelmezéséhez. Archaeologiai Értesítő.. 1963, 113. Scheiber fejtegetéseit továbbépítve, szép dokumentációval kiegészítve utal egy keresztény kopt zsoltároskönyvre is. Eszerint a Megváltó győzedelmeskedett a gonoszokon, mert „a bűn fáját gyökerestül kitépte”, és megszabadítja a hálószerűen összefonódó faágakról elröppenő, madár alakjában ábrázolt lelkeket.