Január 17.

 

Antal, vagyis Antal apát, másként Remete Szent Antal (†356) beteg embernek, beteg jószágnak hajdanában nagy tiszteletben álló patrónusa. A népmese világát idéző legendáját több kódexunkban olvashatjuk. Itt a Debreczeni-kódex* rövidebb változatából merítünk. Úgy érezzük, hogy kiváló mesekutatásunknak tüzetesebben kell foglalkozni legendáink meseszerű megnyilatkozásaival is.

 

Antal jámbor nemes szülék gyermekeként született, korán elárvult. Vagyonát elosztotta a szegények között, húgát monostorba ajánlá, maga pedig a pusztába vonult. Egy remete oktatta, majd teljes egyedüllétre vágyva, továbbment. Nagy sok háborúságokat szenved vala ördögöktől, melyeket böjtölésökkel, imádságival és vigyázásival mind meggyőz vala. S mikoron a bujaságnak lölkét meggyőzte volna, neki jelönék az ördög és lábai eleibe esvén, mondá: én vagyok a bujaságnak ördöge, meggyőzél immár. Kit Szent Antal elűze előle szent keresztnek jegyével és azután úgy mondá a pusztába lakozóknak: oly igen undok állat az ördög, hogy soha továbbá immár őtőle nem félök. S ennek utána keményebb életöt foga magának, mert gyakorta mind az teljes éjet vigyázásba és imádságba múlatja vala el. Egyszer eszik vala napjában vecsernye után, csak kenyeret, egy kevés sóval meghintvén, vizet iszik vala. Néha harmadnapég sem eszik vala. Mindönkoron a mezítelen földön fekszik vala és ciliciumba jár vala. Egy esmerős szomszédját kérte vala hozzája, hogy szerzött napokba vinne ennie. Mely pusztába egyszer az ördögök Istennek engedetiből oly igen verék és taglák, hogy az ő szolgája alítván megholtnak lenni, a faluba vivé. S hogy lefeküve, a nagy kénba sem ülhet, sem állhat vala.

Ismét hívá az ördögöket a viadalra. Ők kegyig különb-különb vadaknak ábrázatjába jelönvén, az ő körmökkel és szarvakkal nagy kegyötlenül szaggatták. S mikoron Uronk Jézust hínája segétségre, nagy hertelen csodálatos velágosság fényösödék őneki, s az ördögök mind elfutának...

Vértanúságra vágyik, de mikoron látnája, hogy sinki őtet a hitért meg nem akarnája ölnie, harmincöt esztendős korában a pusztának belső titkosb helyére mene és keménb penitenciával kezdé magát gyötrenie. S mikoron még menne, egy ezüst tányért lele, s igen kezdé csudálni, hogy ki vitte volna a tányért, miérthogy simmi embörnyom ott nem vala. S ottan megérté, hogy ördög dolga volna. Szent keresztnek jegyét vetvén, elenyíszék a tányér. S azután még egy nagy mázsa aranyat lele, kit eltávoztatta, mint egy tüzet.

Fölmenvén onnan egy magas hegyre, húsz esztendeig lakék ott, sinkinek tudására. Az Úristen megjelöntvén azután őtet, sokak kezdének hozzája gyakorta menni. Jelösül szerzetösök, kik a pusztaságba laknak vala, kiknek adja vala az idvösségnek intésit...

S mikoron a pusztában sem volna nyugodalma a népeknek sokszer hozzája gyülésökért, isteni ihlésből a szerecsönökkel harmadnapi járóföldön mene beljebb a pusztába, és ott egy kis mező, kit Úristen mutata neki. Mely mezőn kevés pálmafa is vala, s a hegy alatt egy igen jó forrás. Holott a pálmafának gyümölcsivel és kenyerekkel níha éle, melyet némikoron a szerecsönök hoznak vala neki. S könyörülvén a szerecsönökön, kik néha a kenyeret viszik vala, egy kapát szerze, s megkapálván a földet, búzát vete bele, és eképpen kézimunkájával él vala. S ugyanottan azokért, kik hozzája jőnek vala, káposztáskertöt is csenála...

Kimúlék e velágból, mikoron százöt esztendős volna, vízkereszt nap után tizenkettőd napon. Kinek ártatlan testét a két tanítványok ugyanottan eltemeték. A pusztába sinkinek meg nem jelöntvén az ő temetésének helyét...

Mégis másként történt. Ereklyéit csodálatos, népmesei körülmények között megtalálják. Erről az Érdy-kódex hét kapitulumban, azaz hét fejezetben* szól:

Justinianus bizánci császárnak nem volt gyermeke. A Hagia Sophia egyházában szüntelenül könyörgött magzatért. Született is egy kislánya, akit hálából Zsófia névre kereszteltetett. Szép, okos teremtés volt.

Egyszer a szolgálójával kiment a császári kertbe, ahol gyümölcsöt evett, majd vizet ivott. És mikoron Zsófia iutt vóna, ottan nagy erdeg méne belé. Azonnal nagyon kezde ordojtani, mint az oroszlán, kezde bőgetni, mint az ökör... És mikoron hozzá közelgetne leányához, kezde ordojtani és fogait csikorgatni. De mikoron szép szóval szólt vóna őneki, ottan megszőnék és kézenfogva házában vivé. Ottan esmég elkezdé az ordojtást, nyelvét rágni. Mindent kezde marni és ennen magát törni, szaggatni. Sem kötél, sem lánc, sem békó nem tartja vala...

Mikoron öt esztendők elmúltanak vóna, kezdének az fertelmes lelkök belőle kiáltani és mondani nagy felszóval: az egyiptombeli Antal remete űz ki innen minket, ki naponkéd minket éget, mind egész esztendég csak azt kiáltják vala...

Antalról senki sem tudott. Az írástudók mégis kinyomozták, hogy hol élt, és hogy titokban temették el. Sírja ismeretlen. Teofilus püspök így rendelkezett: azt hagyom és parancsolom, hogy alázjok meg mi magunkat, hamuban és sziliciomban és bejtölésben. Kilenced napig ájotatos imádsággal kenyeregjünk és egy szóval, egy szívvel, egyenlő akarattal kérjük, hogy jelentse meg minekünk, méltatlan szolgáinak az ő szerelmes konfesszorának testét, és adja ismeretre ez világnak az nagy drágalátos kencsöt, kinek miatta szabadultassék meg az jámbor császárnak leánya az förtelmes lelköktül. A császárnak és püspöknek álmában Gábor arkangyal jelenti meg, hol és miként keressék.

Teofilus és társai sok viszontagság után Egyiptomban egy klastromhoz jutnak. A fráterek megvendégelték őket: nagy szépségű fejér kinyeret tesznek eléjük. A fejedelem, vagyis a remeték elöljárója a püspök kérésére elmondja, hogy az szép kinyeret kedég, kik eleinkben osztanak, soha nem tudjok, hol sütik. De azt tudjok, hogy naponkéd két oroszlánok jőnek az pincében, kik annyé kinyeret hoznak, kivel megérjök. Kiket hírrel hallunk, hogy azonok volnának az oroszlának, kik dicsőséges Remete Szent Pál testét Szent Antal ősünkkel eltemették volna, és mikoron valami vendégünk jőnek, akkoron tebbet hoznak. Kik hiszjök, szent ősünknek szerzéséből lenne az ő szolgáink életekre.

Itt közbevetve említjük meg azt a föltételezésünket, hogy a valamikor sokfelé ismert, jellegzetes pékcégéreket, alföldi szélmalmok kőpadjait* s amelyeken festve vagy kifaragva egy vagy két oroszlán perecet, kenyeret tart a karmai között, szintén Antal legendájának ez a részlete ihlette. Ezt nyilván az antoniták is terjesztették, amikor a megtisztított búza átadására sor került.

A testvérek elmondják a püspöknek: mikoron es misére megyünk énekleni az szentegyházba, kit Szent Antal ősünk rakatott Úristen anyjának tisztességére, az lámpásokat égve találjuk, kiket még szent ősűnk éltében gyojtott meg és azulta meg nem aludt, sem olaja meg nem fogyatkozott...

És valának az szentegyházban három szent oltárok, az nagy oltár előtt három égő lámpások és kétfelől az két oltár előtt két-két égő lámpások...

Azon szóbeszéd között íme egy szép fejér madárka bejöve az egyház ablakán, lángazó tüzet hozván az ő szájában, és az lámpásokat mind meggyojtogatá, az oltárok előtt, esmég el-kiméne. Teofilus pispek azt látván, megkérdé: mi dolog volna. Felelé az fejedelem: tudjad jó atyám, hogy minden jeles ünnepeken azon módon tészen.

Ezután Teofilus elmondotta, mi járatban vannak. A császár leányát kilenc ördög gyötri. Kijelentenék, hogy addig ki nem mennek belőle, amíg Antal testét oda nem viszik. A fejedelem tudatta a püspökkel, hogy ők sem tudják, hogy hol nyugszik. Könyörögjenek azonban, hogy az Úr jelentse ki, hogy hol lehet föllelni.

Harmadnap után, mikoron misét éneklenének, eljöve Gábriel arkangyal nagy fényességgel, hozván kezében egy levelet, és letevé az fejedelem előtt asszonyunk Szűz Máriának oltárán.

A levél megírta, hogy egy csillag fogja Teofilékat Antal sírjához vezérelni. Az szent misét azonközben elvégezvén, Teotilus pispek az levelet kezében nevén, és az fejedelemnek mind ő fráterivel imádságokat és áldomásokat kérvén, búcsút vévén elerede. És mikoron kiérettenek volna, megjegyzék ennen magokat és eleikben jöve az szép fényes csillag. És szózatot hallának mennyből, mondván: kövessétök őket. És utána eredének nagy sírván az fölséges Teremtőtül segétségöt kérvén.

Mikoron azért nagy erős járatlan útakon búdostanak volna, jutának Josen nevű mezőre, hol ott nagy édes ízű füveket és almákat találának és evének benne, hálát adván az Teremtő Úristennek. Onnan tovább nyomotván, jutának nagy rettenetes magas hegyekre, hova az napnak fénye nem érhet, és sem fák, sem füvek nem neveködhetnek; de mérges férgek, sárkányok, oroszlánok, tigris vadak, pardosok és nagy patkányok, mint az erdei róka lakoznak, és számtalan baziliszkus unikornisok lelettetnek, kiknek számokat, nevöket, természetöket csak az Úristen tudja. De az kegyelmes Úristennek hatalmával sérelem nélkül elmúlaták őket. Az fényes csillag kedég mindenütt előttük megyen vala. Annak utána tizenkilenced napiglan járván, kezdeték éreztetni nagy büdös, dohos illat, kinek miatta mind az holtak lehúllának az feldre, és kenyeregnek vala az Úristennek, hogy avagy csak lelkök ne veszne el erekké.

Az kegyelmes Úristen megszabadojtván és ótalmazván őket, megbizakodának lelkökben és mikoron felköltenek vóna, látának egy nagy dohos álló tót, és számtalan mérges férgeket őbenne. Kiből nagy sírás-révás hallattatik vala kiszármazni emberi szózat szerént. Hol ott kénoztatnak, kik Krisztus Jézust megtagadták és az ő szent parancsolatját nem akarták megtartani És nagy békességgel elmúlaták. Annak utána negyven éj-nappal járván, jutának egy nagy csudálatos és dicsőséges szép mezőre, hol ott mindenféle gyimelcsfák valának teljes szép szavú és édes ízű gyümelcsökkel. Ott es fényes csillag megálla és mennyből szózat lén hozzájok: Ássátok meg őt ez helyen és meglelitök az drágalátus kencsöt, kit kerestök. Mikoron mégsem tudnák, mely helyen volna, íme jöve hozzájok egy kisded madárka: fejér, mint az hó, orra veres, mint a piros rózsa. És leszállván egyik fára, kinek ága-boga lehajlott vala mind az földszínig, és alól olyan vala, mint egy szép kamora. És alól a nagy jó édes ízű csergeteg, ki italja (issza): mind étel-ital gyanánt használ vala. És kezde tapsolni szárnyaival úgy mint azt jelentené: itt ássátok meg.

Azt látván, Teofilus püspek mind ő társaival, imádságra adák ennen magokat és kezdének hallani nagy szép gyönyörűséges éneklésöket és édes illatokat érezni. És az jámbor pispek fölemelvén szemeit, mennyországra, látá boldogságus Szent Antalt az szent angyalok között állani, és a szegény bínesekért kenyeregni Úristennek...

Teofilus ismét Istenhez könyörög segítségül. Ime eljővének két nagy oroszlánok az pusztából, kiket látván, előszer nagyon megrettenének. Annak utána az teremtő Úristenben bízván, megbátorodának. Az oroszlánok kedég mintha örülnének, farkkal csavarnak vala előttük, Teofilus pispeknek lábai előtt lefekőnek. És mikoron megmutatta vóna őnekik az helyet, ottan kezdték ásni, és az feldet egymásután kihányni. Mikoron egy nagy követ értenek vóna, megállának tovább ásni. Az jámbor azért leszálla mind ő társaival, látá hát az kövön írás vagyon kimetvén deáki, görög és zsidói betűkkel, miképpen ott dicsőséges Remete Szent Antalnak testét eltemették volna…

És felemelvén az követ, nagy szép illat származik vala ki, úgyhogy láttatnék őnekik, mintha paradicsomba volnának. Meglelvén azért az nemes kencsöt, láták: hát Remete Szent Pálnak pálmafaágból kosár módra kötött köntöse rajta vagyon, és alól berből szerzőtt cilicium...

Visszatérőben Efezeos városba, egy gazdag gőgös emberben, Dánielben förtelmes lelkök valának. Annak okáért nagyon megvasazták, láncolták vala őtet. Hallván, hogy Szent Antal testét odavinnék, nagy messzi eleikbe futa, és kezdenek belőle az erdegök kiáltani: óh nagy Antal remete, ne akarj minket ily erősen gyötreni! Az szegény ember esze megjövén, nagy sírván könyörög vala mondván: óh Szent Krisztusnak konfesszora szabadojts meg engemet. A förtelmes lelkök kitakarodtak belőle. Dániel most mindenét otthagyva, a szent test mellett szolgált éjjel-nappal.

Egy vár alá értek, ahol gonosz lelkek tanyáztak. Megrettennek ezek is. Az ereklyékkel Alexandriába érkezve, nagy földindulás támadt. Sokan gyógyulásra találnak itt is. Egy Efron nevű ifjút ártatlanul halálra ítéltek, fel is akasztották. Szülei Antalhoz folyamodtak segítségért, de látszólag hiába. Amikor azonban nyolc nap múlva eljöttek, hogy fiuk holttestét az akasztófáról levágják, Efron megszólalt: élők még, vögyetök le hamar ennen, mert Szent Antal, kit olyan édesdeden kérétök énérettem, az időtül fogva istökömnél fogva tartott meg éhen-szoméhon, csak az ő szép beszédének vigasztalásával éltem ez napiglan.

A fejedelem a csodák hallatára kiment a tenger partjára az szent testöt illetni. Meg akarta országának szerezni, de a legerősebb férfiak sem tudták elvinni. Teofil ruhaereklyével ajándékozta meg a jámbor uralkodót.

Újra tengerre szálltak, Antal nagy viharokban védelmezte a hajót.

A gonoszok mindenütt rettegve menekültek emberből, állatból, amikor Antal hatalmát érezték. Konstantinápolyhoz közeledve, az nyavalyás tisztulatlan lelkök es megindulának Zsófia asszonynak testében és kezdének az császár leányából kiszólni, mondván; íme hol jő, immáran ím közel vagyon, ki minket innen kiűz...

Justiniánus nagy ünnepélyességgel, nagy zöngéssel: énekkel és muzsikával fogadta az érkező kincset... És bemenének Konstantinápolnak városában, és annak előtte az császár rakattatott vala egy szép kápolnát Szent Antal nevében, hogy ott helyheztesse őtet... Azon közben kihozák oda az szent testhez az császár beteg leányát, Zsófia asszonyt, kiben kilenc förtelmes lelkök valánok, kiért oly igen megvasazták, láncozták vala, hogy lábain sem állhat vala. Kezdenek ottan az pokolszelletök nagy ordojtást tenni, mondván: óh Szent Antal, ne gyeterj, ne égess minket, ha immáron kiűzz ennen az mi házunkból, adj utat, hogy mehessünk el.

Teofilus pispek kedég az császárral és mind az sok jámborokkal nagy sírván imádkoznak vala, várván Úristennek irgalmasságát. Azonkezben az tisztulatlan lelkök nagy ordojtással, mennydörgéssel, feldindulással el-kimenének és az leány olyan lén, mintha megholt volna. Teofilus pispek kedég hozzá járulván, kezénél fogva felemelé őtet, és ottan megvigaszék. És nagy felszóval mondá: soha míg élök, ez szent drága kéncs mellől el nem távozom, mert én látám álmomban, miképpen dicsőséges Szent Antal veri és ostorozja vala az pokolszelletöket.

Szereztete azért Justinianus konstantinápolbeli keresztyén császár azon Szent Zsófia asszony egyházában egy igen szép emléközetöt elefánttetemből, kívől-belől megaranyoztatván és drága gyengyelkövekkel megékösöjtetvén. És nagy tisztességgel beléhelyheték az szent testöt és tizenkét pecséttel megjegyezvén... Az két oroszlánok kedég és az két farkasok soha holtig el nem távozának az test mellől. És naponkéd kilenc-kilenc csodák lesznek vala az szent testnél, akárminémű kórságban lettenek volna es. És éjjel-nappal nagy szép illat származik vala ki a szent testből...

A legenda befejező imádsága üdvös tanulságként érezteti velünk, hogy a mindjárt említendő Szent Antal tüze nemcsak a testi betegséget, elsősorban az orbáncot jelenti, hanem jelképesen minden ártalmat, kísértést, amely az ember elvesztésére a gonoszlélektől származik: Örek mindenható teremténk Úristen, ki mindennek engedsz Szent Antal konfesszornak esedözésére halálus tüzet lelkökbe megenyhíteni és eltávoztatni és szegény kóroknak beteg testökben könnyebbségöt adni: tégy minket es kegyelmesen az ő szentséges érdemének miatta pokolnak gyójtó tüzétől megszabadultatnunk és egész elmével, testtel az erek dicsőségben Te szent színednek eleiben bódogul mehetnünk. Az mi édes Urunk Jézus Krisztusnak szent malasztjának miatta, ki teveled él és Szentlélekkel egy bizony Isten és Úr erekül erekké. Amen.

 

*

 

Antal legendáját bizonyára páratlan népszerűsége miatt a hitújító Bornemisza Péter is elmondja. Tisztelettel szól az ördögön vett győzelméről:

 

Szent Antalról amit írnak, nem győznűk előszámlálni. Mondta, hogy níha oly képébe jut hozzá az ördög, hogy az szeme égne, az szája lángozna, az haja tüzes volna, az orra füstvel gőzölögne, mintegy égő kemence, ő maga mint az eleven tűz oly volt volna. És az torkából tűz szikrázott, mint az kovácsnak vasából.

Sokszor vadak, medvék, oroszlányok, kígyók, baziliszkusok, skorpiók és egyéb röttentő férgek képébe forgottak mellette. Kiknek ezt felelte: ha az Úrnap az akaratja, hogy megegyetek, úgy legyen. De ha ő nem engedi, mit fáradtok hiába.

Ez Antal írja magárul, hogy soha csak egy nap sem volt ördögi kísértet nélkül. És sokat írott az ördögök felől, az ő sok ezerféle mesterkedésekről, és éjjel-nappal való nyughatatlanságokról... Az Úr azonban felöltözvén az mi testünkben, megerősíttetik az test az ördög ellen...*

 

Tiszteletén Szkhárosi Horvát András már így gúnyolódik:

 

Az kinek elvész disznaja, malacca
Az pásztorságot Szent Antalnak adja.*

 

Életét a modern világ már csak Flaubert regényéből (Szent Antal megkísértetése) és Hieronymus Bosch fantasztikus képeiről ismeri.

 

*

 

Antal apát már ősidőktől fogva a háziállatok védőszentje: névünnepén Olaszország és Németország számos vidékén manapság is megszenteltetik az istállót és a jószágot.* Ez a kultikus gyakorlat a középkori Magyarországon is virágzott, majd a hitújítás korában hanyatlani, lappangani kezdett, végül főleg történelmi hazánk déli vidékein Páduai Szent Antal alakjához tapadva született újjá. Erről meg a Szent Antal tüzéről ott majd bővebben is szólunk.

A szent apát ereklyéi a XI. században kerültek át Franciaországba, ahol Remete Szent Antal betegápoló rendje alakult (1095) a tiszteletére. A röviden antonita néven emlegetett szerzetesközösség anyarozstól, az orbánc gyanított kórokozójától megtisztított vetőmagot termelt és bocsátott a parasztság rendelkezésére. A rendnek malmai is voltak. Ezeknek jövedelméből tartatta fenn a kolostorait és kórházait. A középkori Európa mezőgazdasága és közegészségügye a rendnek így sokat köszönhet.

Antal apát attributuma, tehát az írástudatlan hívek tájékozódására szánt ismertető jele a disznó. Ez azonban nem azokat a kísértéseket jelképezi, amelyek általános nézet szerint Flaubert és Bosch alkotásain is föltűnnek. A legújabb kutatások megállapították, hogy valamikor egyes faluk, esetleg családok hálából egy-egy disznót ajánlottak föl évente az antonitáknak. Ezeket külön nevelték. Nyakukon megkülönböztetésül csengő is szólt, amelynek gonoszűző, járványokat messzire riasztó erőt is tulajdonítottak. E disznóknak mindenütt szabad volt legelni. A rendalapító ünnepén vágták le őket és a szegényeket vendégelték meg belőlük.

Meg kell még említenünk, hogy a T-alakú keresztnek egyiptomi vagy antalkereszt a neve, amelyet megszentelve járvány, bőrbetegségek, nyilván főleg Szent Antal tüze, továbbá kígyómarás távoltartására viseltek.

Az antoniták hazánkban is korán letelepednek. Pozsonyba állítólag még Szent László meghívására jönnek. A szepességi Daróc (Dravce) faluban, Lőcse szomszédságában épül 1288 táján a templomuk, illetőleg kórházuk, amelynek pecsétjén a T két vízszintes ágán két harangocska függ, alatta pedig két disznó látható.* A kolostornak nagy szerepe volt a Szepesség szakrális szellemének, gazdasági életének és testi jólétének virágzásában. Csak a XVI. század derekán enyészik el. Van kórházuk Kassán (1363) is.

A daróci templom még az Árpád-kor végén épült. A szentély északi falán a XIV. századból származó, Remete Szent Antal életét ábrázoló freskóciklus látható: Antal és Pál találkozása. Antalt az ördög kínozza. Gonosz asszony képében kísérti. Megszabadulása a gonosztól.

A szent apát az antoniták kórházai révén is a középkorban a betegek egyik patrónusa volt. A benne való bizalom visszatükröződik azokon a szárnyasoltárokon, amelyek a történelmi haza minden táján föltűnnek. Ezek:

 

Bártfa (1469), Nagydisznód (Heltau, Cisnade 1525), Szászbogács (Bagaciu 1518), Szepeshely (Spišské Pohradie, 1470). Szepesbéla (Spišska Bela, 1510) képsorozata Divald Kornél szerint: 1. Antal találkozása Pállal, 2. látomása az égből lehajló Krisztusról, 3. a szerzetesek látogatása, 4. vad képében az ördög kísérti, 5. az aranyröggel, 6. találkozás az angyallal, 7. az ördögök karmai között. 8. Antal prédikációja. Szepesszombat (Spišska Sobota 1503) ciklusa: 1. Antal Pál remetét keresi, 2. Pál halála, 3. a hollóhozta kenyér megszegése, 4. találkozás Pállal, 5. Antal szerzeteseket oktat, 6. az ördög kísérti, 7. Antal és az aranyrög, 8. az ördög nő képében kísérti, 9. látomása, 10. mennybemenetele, 11. Antal és az angyal, 12. megkísértetése. Zólyomszászfalu (Sásová 1500) képsorozata: 1. Antalt az ördögök bántalmazzák, 2. megkísértése, 3. gyékényt fon, 4. az ariánusok szétrombolják a templomot; 5 forrást fakaszt, 6. Pál halála, 7. Antal és az angyal, 8. Antal zarándokokkal Pál koporsójánál.*

 

A szent remete gótikus faszobrait őrizte meg Pozsony (Szlovák Nemzeti Galéria 1480, ismeretlen helyről), Dénesfalva (Danišovce 1510), Lőcse (Szent Anna-oltár, 1520), Malompatak (Mlynica, 1515, Margit vértanú, továbbá Kozma és Damján társaságában), Nagyócsa (Očova 1510, Miklós társaságában), Szepesszombat (Spišska Sobota 1503, Szent Miklós-oltár), Zalaszentgrót (1460).*

Védőszentül tisztelte Lechnic, másként Vörösklastrom (Rubrum Claustrum, Rotkloster, Červeny Klástor) karthauzi; majd kamalduli remetesége, a liptai Vazsec (Vážec), Besztercebánya egyik hajdani kápolnája (1475), továbbá Bajmóc (Weinitz, Bojnice 1479) oltármestersége, amely a Thurzók és Pálffyak kegyurasága volt. Hontszentantal (Antol) és nyilvánvalóan Szentantalfa (Zala) névadója. Kápolnája állott Csáktornyán (Čakovec) is, patrónusai a Zrínyiek voltak*

Bizonyára még a középkorban született fönt Sárosban, Daróc kisugárzási körében Jernye (Javornice, 1524), Roskovány (Roškoviany), Szepesbéla, Ordzován, távolabb Jekelfalva (Jaklovce, igen régi), Gázlós (Brocké) patrociniuma.

Remete Szent Antal tiszteletéről a későbbi időkben is vannak egyre szórványosabb adataink.

Említsük meg, hogy a pálosok Remete Szent Pál mellett szintén szívesen emlékeznek rá, szinte ősükként tisztelik. Szobrát ott látjuk Sopronbánfalván az egykori pálos templomhoz vezető lépcsőn. A hajdani pécsi pálosok egyik gyönyörű barokk oltára a rácvárosi templomba került: Pál és Antal, a két nagy remeteős szobra látható rajta.

Hangsúlyoznunk kell, hogy az olykor téli Szent Antalként is emlegetett Antal apát tiszteletének kultikus sajátosságait – nyilvánvalóan a monasztikus szerzetesség visszaszorulásával is – a hivő nép sok helyen teljes egészében átruházta Pádua szentjére, a nyári Szent Antalra. Ebből az áttételből maga a ferencrend, hazánkban különösen a bosnyák eredetű régi kapisztránus rendtartomány derekasan kivette a részét.

Bácson, a hajdani érseki székhelyen Remete Szent Antal középkori, gondozásuk alá került kápolnája átvészelte a hódoltságot: nemcsak a keresztények, hanem gyógyulást remélve, beteg törökök is látogatták. A monda szerint egy török basa építette, mert fia szemhályogját egy barát meggyógyította.* A kápolna kultikus jelentősége közvetett tudomásunk szerint máig töretlen. Mindkét Antal ünnepén, továbbá keddi napokon búcsúsok járnak ide.

Baján a kapisztránusok új templomukat (1759) Páduai Szent Antalnak szentelték. Jellemző azonban, hogy ott látjuk benne Remete Szent Antal egyidejű barokk oltárát is, ami a szent apát délvidéki tiszteletének szívósságára vall. A máriagyűdi búcsújáró templom Páduai Szent Antal-oltárán egy kis kép emlékeztet Antal apátra is. A hivatalos templomi kultuszból mindenesetre azonban már itt is, máshol is kiszorult, de a hagyományőrző népi jámborság főleg délszláv eredetű faluinkban még tud róla.

Így Hercegszántó sokac népe máig Ognjeni Antun, vagyis Tüzes Antal néven emlegeti. Ünnepe asszonyi dologtiltó nap, templomozni szoktak, ha csak pár percig is reggeltől késő estig. Régebben három megelőző keddi napon böjttel is készült rá az egész család. Ezen a napon nem szabad tojást kiadni, esetleg eladni, mert akkor kiveri a házbelieket a Szent Antal tüze. Öreg falubeliek szerint a papok ezt a napot nem szeretik, mert a szent apát tiltotta volna el őket a nősüléstől. A hercegszántói magyarok is Tüzes Antal néven tisztelik. Nem dolgoztak, csak a fonóházba jártak, varrtak. A szombati lámpát is meggyújtották e napon. Volt szárazbál is, vagyis vendégség, ahol azonban inni nem illett.

Mohács sokac népe a két Antal között máig így tesz különbséget: Antun sa svinjama (Antal a disznókkal) és Antun sa magarcem (Antal a szamárral). Páduai Szent Antal legendájából ismeretes, hogy felszólítására szamár ereszkedik térdre az Oltáriszentség előtt, amelyet az eretnekek vonakodnak imádni. A megnevezés nyilvánvalóan a mohácsi franciskánus templom két hajdani, sajnos már oktalanul eltávolított, elenyészett Antal-ábrázolását idézi. A mohácsiak azonban a legújabb időkig, talán még napjainkban is, gyertyát, tojást, disznócsülköt, kenderkócot tesznek Antal remete napján a névazonosság révén Páduai Szent Antal oltárára, miután Antal apátét eltávolították a templomból. A kenderkócból a harangkötelet szálazzák, javítják, vagy újat készítenek belőle. Emlékeztetünk az Antal apátnak ajánlott disznók csengőjére, amelynek hajdan gonoszűző, jószágoltalmazó erőt tulajdonítottak.

Hőgyész határában erdei hársak között áll a német alapítású csicsói kápolna (1734), a Völgység egyik meghitt búcsújáró helye. Belső oldalfalán a jószágpatrónus Remete Szent Antal barokk faszobrát látjuk.* A kultuszt nyilván még az első bevándorlók hozták magukkal. Jellemző, hogy a búcsúsnép már régóta Vendelt tiszteli benne.

A szerémségi Ruma németsége az ünnepen a környékbeli Szent Antal-templomhoz zarándokolt. A földíszített lovaskocsi után kötötték a marhát. A templom előtt jószágáldás volt.*

Szlovéniában, Büchel faluban a Remete Szent Antal tiszteletére szentelt templomban búcsú napján a hívek sonkát ajánlanak föl.*

A Csepel szigeti Tököl „rác” eredetű katolikusai körében a jószágszentelés, marhaszentelés sajátos helyi formában történik ezen a napon. Mise után kocsi, havazás esetén szánkó jelenik meg a templom előtt, amelyen két ministráns gyerek kíséretében a pap foglal helyet. Csak karing van rajta. A kocsi a faluban három helyen szokott megállani. Itt a járdára oltárszerűen asztalt készítenek. Szépen leterítik, feszületet és égő gyertyát helyeznek rá. A közelben lakó hívek kis poharakban, csészékben sót, almát, fokhagymát hoznak, amelyet a pap az ad omnia könyörgéssel megáld, majd imádkozik és áldást oszt, hogy a falu jószágait, a hívek termését Szent Antal apát közbenjárása oltalmazza meg minden ártalomtól. A szétosztott almát a család még aznap megeszi, a fokhagymát főzésnél használják el, a sót pedig a jószággal etetik meg. A szentelés idejére az istállók ajtaját kitárják.

A szertartás a következő két helyen is megismétlődik. A hagyományhoz az is hozzátartozik, hogy a lovaknak menet közben futva kell haladniok.

Hasonló hagyományokra homályosan Ercsi faluban is emlékeznek. Ennek népe is délszláv eredetű.

Hogy azonban Remete Szent Antal tisztelete a mi katolikus parasztnépünk körében is megérte a XIX. századot, azt egy ponyvairat* tanúsítja, amely nyilvánvalóan azért láthatott napvilágot, mert a hagyomány ekkor még nem enyészett el. Tűzvész és kísértések ellen közölt imádsága a Szent Antal tüze képzetkörének fejleménye és alkalmazása:

Úristen, kitől jön minden jószándék és tökéletesség, érdemünk nélkül is mennyei segítség érkezik a kísértetekben. Te dicsőséges Szent Antal apáturat a sátánnak minden veszedelmes sanyargatásai között a te szent Fiadnak, az Úr Jézus Krisztusnak szentséges neve által a hitben, reménységben és szeretetben megtartottad úgy, hogy az egész világ csodájára nagy győzedelme híressé tétetett. Kinek hallására a pokolbeli sátánok is megrettentek, adjad minekünk, nyomorult és sok ínséggel küzdő szolgáidnak, szent Fiad drága nevéért és Szent Antal apátúrnak érdemeiért, hogy minden ránk bocsátott kísérteteket a te erődnek hatalmával meggyőzhessük, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

Irgalmas Isten! ki Szent Antal apátúrnak kiváltképpen való privilegiumot engedtél a tűz veszedelmének és egyéb nyavalyás ínségeknek eltávoztatására, engedd kegyelmesen, hogy a kik őtet ájtatosan tiszteljük, soha meg ne szűnjön érettünk szent felséged előtt esedezni, hogy megoltalmazd városunkat a tűznek veszélyétől és minden nyavalyáktól; holtunk után pedig mentek lehessünk az örök pokol tüzének lángjaiból, és tégedet ezen szent szolgáddal a mennyei dicsőségben vég nélkül dicsérhessünk. Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki teveled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön örökké. Amen.




Hátra Kezdőlap Előre