Bevezető (részlet)

[...]

E füzet olvasói különböző élethelyzetben és életkorban vannak. A füzet tartalma olyan valami akar lenni számukra, mint egy svédasztal terítéke a test számára. Fontos, hogy azt és annyit vegyünk magunkhoz, ami és amennyi az egészségünket, lelki fejlődésünket szolgálja. Azt és annyit, és úgy is. Egy példa: Ha rájövünk arra, ha megértjük, hogy a gyermekünknek tudatosan "nemet" is kell mondanunk, akkor ezt gondolatilag és a gyakorlatban is beleágyazzuk nevelési elveink egészébe. Abba például, hogy a szeretetünket kell velük éreztetnünk, úgy, hogy amikor nemet mondunk, akkor is ott van a nem mögött a szeretetünk. Vagy abba, hogy az ő terhelésük is erejükhöz mért legyen.

Mi az, ami megérint? - kérdezzük magunkat, mert talán azon a tájon kell az önvizsgálatot kezdenünk, az edzéstervünkön elgondolkoznunk.

A "fokozatosság", a "lassú növekedés" elvét e füzet olvasásakor, feldolgozásakor se hagyjuk figyelmen kívül.

Aki megismerte a schönstatti szövegeket, megtapasztalhatta, hogy mélyen megalapozottak, és alkalmasak arra, hogy hassanak az életünkre. Sokszor okoz örömet, ha halljuk vagy olvassuk őket, és megérezzük, hogy az életünknek, a gyakorlati életünknek szólnak.

Gyenge emberi természetünk persze hajlamos lehet arra, hogy intellektuálisan vagy érzelmileg élvezzük a szövegeket - és észre se vegyük, hogy nem engedjük be őket a mindennapi, gyakorlati életünkbe. Vagy gyakrabban: vannak területek az életünkben, melyek még nem nyílottak meg az irgalmas Isten hazahívó szavának.

Mit jelent ez? Gyakori jelenség, hogy a vallásos élet az élet többi területétől részlegesen vagy teljesen elkülönül, nem érinti meg, nem hatja át azokat.

A Szűzanya a háziszentélyünkben be akar vonni minket a saját, Istenhez - aki az élet Istene - fűződő kapcsolatába. Ez a kapcsolat nem ceremónia, hanem élet. Szeretet, figyelem, beszélgetés, engedelmesség. Mi hagyjuk magunkat bevonni, odaadjuk az áldozatainkat, és a Szűzanya szentélye valóság lesz, áldás sokak számára.

Tehát természetesen és joggal örülünk a szép élményeknek, de a keresztény megváltás útjához az áldozatok vállalása is hozzátartozik. A nehézségek legyőzése vagy elviselése is hozzátartozik. Az is hozzátartozik, hogy "barátaim, a házasság munka". Ezt a Schönstatti Családmozgalomban meg szeretnénk érteni, szeretnénk minél inkább egész lényünkbe befogadni, föl szeretnénk vállalni, gyakorolni, így részesülni a megváltásban, és ezzel annak hatékony eszközeivé is válni a társadalomban. Megismételjük: részesülni, és ezzel eszközzé válni. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ez a megajándékozottság megajándékozóvá tesz vagy nem történt meg igazán a megajándékozás. Sok minden akadályozza a "megtörténést", a leginkább talán mi magunk. A Teremtő belénk helyezte a vágyat saját maga után. Ez a vágy nem hagy bennünket nyugodni, de vajon érvényre tudott-e bennem jutni? Nyugtalanságom vajon élő jellé vált-e számomra, indítás arra, hogy keressem újra a megtalált Istent?

[...]