Előszó helyett

„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?

Feneketlennek még akkor is és talán éppen akkor, ha kizárólag és egyedül az ember az, akinek múltjáról kérdés és szó esik: ez a rejtélyes lény, aki a magunk természeti-gyönyörűséges és természetfeletti-nyomorúságos létének tartálya s akinek titka érthető módon minden kérdésünk és szavunk alfája és omegája s minden szavunkat hévvel és szorongással s minden kérdésünket izgatott sürgetéssel telíti. Mert éppen ekkor történik az, hogy minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk s tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s mérőónunk elől, bármily kalandos távolságokba gombolyítjuk alá zsinegét, mindig újra és tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe. Találóan mondhatjuk itt, hogy újra és tovább, mert kutató buzgalmunkkal a kikutathatatlan incselkedő játékot űz: látszatmegállókat és úticélokat kínál, melyek mögött, amint elérjük őket, újabb múltszakaszok tárulnak föl, ahogy a partjáró bolyongása sem ér soha véget, mert minden egyes megmászott agyagos fövenykulissza mögött új távolságok csábítanak új hegyfokok felé.

Így vannak feltételes jellegű kezdetek, melyek bizonyos közösség, néptörzs vagy hitcsalád külön hagyományának őskezdetét jelentik gyakorlati-ténybeli értelemben, úgy, hogy az emlékezet, ha talán tudja is, hogy a kút mélyének evvel még korántsem ért komolyan a fenekére, nemzeti szempontból megnyugodhat s személyes-történeti megállapodáshoz eljuthat efféle őskezdet révén.”

Thomas Mann
József és testvérei

(Bp. 1959. I. k. 5–6.)
Fordította Sárközi György




Kezdőlap Előre