Előszó (részlet)

A naptári ünnepekhez, jeles napokhoz fűződő színjátékszerű népszokások sokféle szempontból vizsgálhatók; csak igen sokrétű, komplex kutatómódszer segítségévet értelmezhetjük minden sajátosságukat, és vizsgálatukat nemcsak az etnográfia tartja feladatának, hanem más tudományágak is. Az összehasonlító vallástörténeti kutatást régóta foglalkoztatják e dramatikus jellegű szokások; a színháztörténész a népi színjátszás sajátos vonásait keresi bennük s ezen túlmenően a színjátszás létrejöttének kérdéseit óhajtja a szokásokból levonható tanulságok segítségével megoldani.

A népköltészet kutatója a drámai szövegek és ritusénekek élettörténetét, a változatok kialakulását és összefüggéseit, tartalmi és formai sajátosságait tanulmányozza. A népi társadalom vizsgálóját azok a közösségi formák érdeklik, amelyek keretében e szokások realizálódnak. S így folytathatnók a felsorolást. Mást keres e dramatikus szokásokban a népzene, a népi tánc, a népi díszítőművészet tanulmányozója (maszkok, kosztümök, kellékek). A vallástörténeti, esztétikai és más szempontok külön is, de együttesen is felmerülhetnek; példa mindegyik irányra bőségesen akad hazánkban is, külföldön is.

[...]

Tanulmányomban nagyjából a naptári ünnepekhez fűződő szokásokkal, s ezek közül is elsősorban a dramatikus jellegű (tehát nézők előtt előadott, mimikus előadásmóddal, párbeszédes, drámai szöveggel egybekötött) mozzanatokkal foglalkoztam. Merev elkülönítés azonban nem lehetséges, hiszen a népszokások újra és újra aktualizálódó változatokban élnek, minden helyen és minden évben új életre kelnek, újra alakulnak. Néha csupán mimikus játékra, táncra bukkanunk, szöveg nélkül, máskor párbeszédes szöveg helyett epikus jellegű rítusénekeket, köszöntőket találunk, esetleg az egykori dramatikus játék gyermekjáték formájában él tovább. Viszont a változatok között akad olyan is, mely mindezeket az elemeket egyesíti, valóban dramatikus formájú. - Utalok továbbá az egyes ünnepekhez fűződő hiedelmekre és más mozzanatokra is, mikor erre az ünnep egészének jobb megértéséhez szükség van, de lehetőleg nem részletezek olyasfajta mozzanatokat, mint az egyénileg végzett mágikus vagy jósló cselekmények, rituális étkezés. Nem szólok részletesen olyan szokáselemekről sem, melyek mindvégig az egyházi szertartások szerves részét alkották, s ahol az irányítást, a kezdeményezést nem vette át a népi kultúra. Ismertetek viszont olyan, a magyar nép életében fontos szerepet játszó jeles napokat, mint a Szent György nap, amelyhez nálunk jelentősebb teátrális szokás nem fűződik, de a szomszédos népek hasonló jellegű szokásanyagának a dramatikus játék is szerves része.

A naptári év ünnepeihez fűződő dramatikus szokásokat általában külön kategóriáknak tekintem, hogy a sajátos jegyeket annál jobban megragadhassam. Ezek viszont a valóságban nem jelentkeznek ilyen elszigetelten, és például a népi színjátszás jegyeit nem állapíthatjuk meg csak a naptári év ünnepi szokásaiból, hanem figyelembe kell venni az emberi élettel és a mezőgazdasági munkával kapcsolatos szokásokat és azonkívül még egy sor más jelenséget, így a népi származású hivatásos mulattatók történetileg eléggé nehezen megragadható szerepét, a hivatásos színjátszás hatását is.

Mindezeken túl megkísérlem a magyar dramatikus szokások történeti múltját európai összefüggéseibe állítani. Ott, ahol ez már kielégítő módon megtörtént, tartózkodom az ismétléstől, és egy-egy mozzanat európai hátterének részletes kidolgozására bővebben csak ott térek ki, ahol nézeteim nem egyeznek az eddigi kutatások eredményével.

Munkám egyik legjelentősebb feladata lenne a népi színjátszás esztétikai vizsgálata: a művészi ábrázolásmód, a valóságtükrözés s még egy sor más kérdésnek az egyes történeti korokra konkretizált elemzése. E feladat lehetőségeiről és korlátairól főképpen az utolsó fejezetben szólok.